Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-10-15

jón bárki, ki kétségbe vonja, hogy ugy a legmagasabb helyről ért kitüntetést, valamint szerető tanítványaid háláját, pályatársaid, továbbá az egyházkerület s mondjuk az egész müveit nemzet tiszteletét valóban kiérdemelted! Igen, nemcsak az itt megjelentek tisztelőid, tisztel téged minden magyar. Lám az elismerés áldásos működésedért, ötven éven keresztül tanusitott lankadatlan buzgalmadért, a legmagasabb helyről, a magyar király trónjáról is fényesen nyilvánult.— De te, ki nem valál soha tömjénezője a külső fénynek, ezernyi volt tanítványaidnak hálás megemlékezését, általad ismeretekkel gazdagított sok magyar hazafinak szívből eredő üdvözletét bizonyára nem fogod kevesebbre becsülni a fényes czimnél, a melyet valóban kiérdemeltél. Itt vagyunk ! kik mindnyájan szeretünk és tisztelünk , eljöttünk hódolni a valódi érdemnek, itt vagyunk, kik benned a tanár mellett az embert is egyaránt becsülni tanultuk, ide sereglett volt tanilványid jó része, itt van városunk nagy közönsége, mely benned az önzetlen polgárt s a közügyek hű bajnokát ismeri. Eljöttünk elismerésünk babérkoszorúját letenni eléd, fogadd tőlünk szívesen. Az itt égő fáklyasereg lángja, szerény képviselője ama magasztos érzetem szent tüzének, mely kebleinket hevíti, a midőn látunk mint fényes napot tündökölni a csiliagsereg közepett, mely tanítványaidból képződött, a midó'u elgondoljuk, mit tesz az. ötven éven keresztül hirdetni eszméket, munkálni ezreknek szellemi javára, küzdeni a közügyek terén, ámde az itt égő fáklyák lángja áldozatunk tüze is egyszersmind a gondviselés irányában, mely nem volt fukar megengedni nekünk, hogy külsőleg is kifejezhessük hálás köszönetünket ama hosszas fáradozásért, melylyel a tudomán\

T

, s az emberiség javára munkáltál. Szálljon fel áldozatunk füstje a magasba és hallja meg az ég esdő szavunk, hogy a tudomány részére még sokáig tartson meg, s a midőn az i(t összcsereglettek, valamint távollevő tisztelőid és volt tanítványaid nevében őszintén óhajtom, hogy fényes tehetségedet kedvelt pályádon még soká érvényesithesd, magrogadó tolladdal a magyar irodalomnak továbbra is szolgálhass, kimagasló jellemeddel ugy pályatársaidnak, mint mindnyájunknak példányképe lehess, szivem mélyéből fakadó érzelemmel hangoztatom, Bocsor István tanár és királyi tanácsos urat, a pápai ref. főiskola díszére, az egyházkerület dicsőségére, a társadalom, városunk s mindenek felett drága hazánk javára a mindenható még soká, igen soká éltesse! 1 Riadó »Eljen« követte e szavakat, mire az ünnepelt meghatottan következőkép szóllott: Édes barátaim ! Szeretett tanítvány ahn ! Meggyőződjem önök itteni megjelenéséből, hogy a kegyelet még nem költözött cl a földről mint Astraca a csillagokhoz. Meggyőződtem, hogy a kegyeletes megemlékezés még nem halt ki az ifjú magyar keblekből. Önök eljöttek öreg fanárjukat fölkeresni, eljöttek a sziv és ész két jelvényével: zenével és fáklyavilággal, sőt szép szónoklat melegével is öregbítették fáklyáik melegét. Végtelen jól esik a kiaszott kebelnek az ifjú tűznek illy kipattanása, mert jól tudom, hogy ez nem parancsolt, hanem tiszta belsőből fakadó felpesdülés. Fogadják érte szives köszönetemet: de fogadják egyúttal nem cathedrai, hanem baráti fölkérésemet. Önök fáklyái világossága emlékezetembe hozza milly fontos tényező a világosság az emberiség éltében. Isten, mikor teremtelt, parancsoiá.- legyen világosság és tőn világ-osság — és meglön teremtve a világ. Megtanulták önök tőlem, hogy a szabadtalau Asiában a szabadságnak csak akkor villant fel legelső kis hajnalsugara, mikor a persa vagy zendvallás a legfinomabb természeti lényt, a világosságot tette látható istenévé, s az akaratot a világ isság és sötétség, a jó és rosz közötti választással önállásra ébresztette. Ez óta világosság és szabadság elválhaílan fog;i!mak lettek En 50 év óta tántorithatlanúl lobogtattam önök előtt a világosság és szabadság szövétnekeit. De e szö\étnekek már kihullnak az én öreg kezeimből; vagy ha égnek is, csak pislogva égnek. Oh vegyék fel önök helyettem a kihulló fáklyákat, a világosság é« szabadság fáklyáit. Legyenek a világosságnak mindenha hü ő

,ci, és terjesztői. Legyenek a szabadságnak mindenha táutorithatlan harezosai. Küzdjenek örökké mint Ormuzd és Ahriman a sötétség ellen és szabadíalanxág ellen, s mentsék meg hazánkat törhellen kü/.déscikkel e két ellenséges hatalom uralmától. S majd ha egyszer e fáklyákat koporsóm körül lobogtatják, emlékezzenek meg még akkor is öreg tanárjuk e kérelmére. Igy nyugton tűnhetem el önök köréből. Isten adjon önöknek erős kitartást és hoszszú életet e küzdésbeni szilárd megállásra s áldja meg mindnyájukat a mindenható. S/iumi nem akaró, lelkes éljenzés kisérte a veterán tudós szavait, mire a menet a föutczán át visszavonult a főiskola udvarába. Találkozási estély. Fáklyás zene után az ünnepélyre egybesereglctt vendégek egymás üdvözlésére a «Griff« éttermében jöttek össze; hol már együtt láttuk Belső Somogy, Tata, F. Ör, Komárom, Mezőföld és Veszprém espereseit, az egyházmegyék képviselőit, a pesti superintendentiából: Nagy Ignácz kölkedi lelkészt, — ott láttuk továbbá Dr. Laki Kristóf kir kamarást s kir. törvényszéki elnököt, Véghely Dezső megyei alispánt, Takáts Adám megyei árvaszéki elnököt, Kleczár Ferencz veszprémi szolgabirót, Csepeli Sándor volt főiskolai tanárt, jelenleg a földhitelintézet jogi tanácsosát, Szávay Gyulát, a »Hazank« képviselőjét, Gobi Imre és Gombócz Miklós soproni tanárokat, Molnár Béla, Kisjenő, Horváth Géza, Martonfalvay Elek, Szily Zoltán ügyvédeket, és az ünnepeltnek számos volt tanítványait, tisztelőit, helyből pedig majdnem az őszes iutelligentiát stb. Üdvöslések. Kedden d. e. 10 órakor nagy és diszes közönség gyük egybe a virágokkal csinosan díszített ref. templomban tartandott ünnepélyre. Az emelvényen három főpap: Pap Gábor reform, és Karsay Sándor evang. dunántúli püspökök, — Néger Ágoston apát, továbbá Véghely Dezső alispán foglaltak helyet, a középső karos széket az ünnepeltnek tartván fönn. Kis Gábor lelkész, a rendező bizottság elnöke, az ünnepélyt megnyitván, a jubiláns meghívására küldöttekül megnevezi : Szűcs János enyingi lelkész és esperes elnöklete alatt: Bali Albert, Lazányi Béla, Molnár Béla, dr. Steiner József és Zárka Dénes urakat, kiknek kíséretében az ünnepelt néhány perez alatt — a közönség zajos éljenzése közt — megérkezvén, Pap Gábor püspök a következő beszédet intézé hozzá: Nagyságos tanár ur! A főt. dunántúli ev. reform, egyh. kerületnek megtisztelő megbízásából örömmel üdvözlöm önt áldó— lag hatott tanári működésének félszázados örömünnepén. Egyszerű, puritán, protestáns ünnepély ez. Világi íeny nem teszi ragyogóvá, de van lelki fénye, mert körülsugárolják azon fényes érdemek, melyeket Nagyságod közhasznú tanári működésével az egyház, a haza, a nemzet szolgálalában szerzett H azon szellemi kincsek, melyekkel azokat gazdagította, kiknek osztalékul jutott a szerencse, hogy tanítványai lehettek. A tanítás a világosság, a jellemképzés s felvilágosodás, a lelki erő forrása. Ezekből ered minden, a mi szép — nemes—jó és dicső. S Nagyságod nem csak tanító, hanem jellemet képező is volt a szónak legvalódibb, legnemesebb értelmében. Ez az egyszerű, de még is nagy jelentőségű ünnepély az érdem elismerésnek, a kiérdemelt s részünkről mélyen átérzett tiszteletnek és szeretetnek családias ünnepe. Félszázados, buzgó, tevékeny, fáradhatatlan és süker által koszorozott tanári működést jutalmaz egyh. kerületünk az érdemet elismerő s megtisztelő ezen ünnepélynek rendezése állal. Ezt a fényes és nagyszámú vendégkoszorut — mely nem csak e városból, hanem az ország minden részéből sereglett össze cz ünnepélyre — a Nagyságod iránt érzett és soha el nem enyésző tiszteletnek, szeretetnek, ragaszkodásnak és hálának szent érzelme vezérelte ide. Ki is ne tisztelné azt a kimagasló férfiút, a ki az oly tövises tanári pályán anyagi jutalomra nem számithatva s csak is a közjó munkálására irányzott erős akarattól vezérelve, egyháza és hazája iránti lángoló szeretetétől lelkesítve, félszázadon át önfeláldozólag működött; — kinek jelleme tündöklő és karczolhatatlan volt — mintagyémánt; ki nemcsak magaslatán állt a tudománynak, hanem teremtő s alkotó Jelkének erejével előbbre is vitte azt; kinek becsületessége tiszta volt s ép ugy nem tapadhatott, ah'.oz szeny, mint az ártatlanságnak hófehér köntöséhez; ki nem csak birtokában volt a tudományos világ szellemkincseinek, hanem irodalmi téren sokszorozta is azokat s nagy mértékben birt nzon adománnyal, hogy az ifjúsággal elsajátíttassa s ez által közkincsé tegye. Ezen adomány, ez a képesség az, mit a prot. főiskolák tanárképezde nélkül is megadtak azon nö- j vendékeiknek, kiket a kormányzó férfiak leendő faná- ; rokul előre kiszemeltek; — ez a képesség az, nie- j lyeket a mostani tanárképezdek — inkább az elméleti mint a gyakorlati képzésre fektetvén a fősúlyt—csak j a kevés kiválasztottnak, az emelkedésre önerejük által képesítetteknek adnak meg. i Oktatási rendszerünkből kifolyólag a középta- | nodák és főiskolák növendékei nem csak taníttattak, j hanem a íanitásra is képesiüettek. A szorgalom és képesség állal kitűnő tanulók már a gymn. osztályokban tanítottak, mert correpetáltak a gyengébbekkel. A tanpályát végzettek közöl azok, kik ugy a tanulás — mint a tanítás terén kitüu'ck— a gymnasialis VI. osztályban köztanitókul alkalmaztattak az academia egyik tanárának mint gymnasialis igazgatónak ellenőrzése mellett. És ha tanári állomás jött üresedésbe, a leendő tanárt azok közöl választotta az egyházkerület, kik e tanfolyamul kitűnő ercdmenynyel végeztek s tanári pályára hivatotlságukat s gyakorlati téren ügyességüket mint correpelilorok és köztanitók bebizonyították. Ezeket küldték ki még azután külföldi egyetemekre, honnan szellemi kincsekkel gazdagon megrakodva tértek vissza s igy foglallak cl tanári állomásaikat. Ily lanárképczési rendszer adott nekünk a tudomány színvonalán álló, azt. emelni is képes s nem csak elméletileg képzett, hanem gyakorlati téren is kitűnő oly tanárokat, kiknek érdemeit nem csak az, hanem a haza — a nemzet is elismerte. Ez adla Márton Istvánl, ki a pápai főiskolát ugy szólván semmiből, nagy lelkének alkotásra képesítő hatalmas akaraterejével megteremtette. Ez adta azt a fénylő triás-t: Zádort, Tarczyl és nagyságodat, kiknek érdeme soha el nem homályosodhaló fénynycl fog ragyogni a főiskolának történetében. • Ez adta Kcrkapoly Karolt, kitől nem kérlek tanári oklevelet, mikor kinevezték az egyetemi tanszékre. Tanárt e lauárkepezési rendszer mellett választó egyh. kerületeink nem csalódtak soha a választoltban, mert tanulói pályájának kezdetétől ismerték a választottat, képességeiről s hivatottsága felől előre biztosítva voltak. ; A mostani lanárképczési rendszer mellett — mikor a fösuly a kepezésnek inkább elméleti mint gyakorlati oldalára van fektetve: a választók könnyen csalódhalnak, mert lehet az elválasztott elméletileg képzeli, meglehet rakodva a tudomány kincseivel, nyerhet kitüntetéssel tanári oklevelet, de ha nincs élénk — figyelmet lekötő — előadása, a tudományi megkedveltető modora, tanítványaival czemben jó bánásmódja, ha nem tud lekinlélyt tartani, vagy ped.g indulatai által engedi magát elragadtatni, akkor minden kincse elásott talentom, mely a közjóra nem kamatoz, s nem lesz képes ismereteit tanítványainak lelkébe átömlcszleni, mert nem bírnak az égnek elsajátításra képesítő értékes adományával. Nagyságod birt é.s bir az égnek azon drága adományával s önérzettel tekinthet.végig azon növendékeinek hosszú során, kiket félszázados tanári működésének időszaka alatt szellemkincsekkel gazda^ gitott. — Az itteni középtauodának és académiának tanárai, az egyházmegyéknek és az egyházkerületnek kormányzói és tisztviselői — kevés kivétellel mind tanítványai, ugyszinle irodalmunknak s közéletünknek több kitűnősége is. Az irodalmi téren : Baltagi Mór a kitűnő tudós és nagy nyelvész, ki mindenütt ott van — még pedig első sóiban — hol jó ügyért és sükerrel kell küzdeni, hol uj és nagy eszméket kell megtestesíteni, az élet földébe átültetni s meggyökereztetni; Molnár Aladár — ki a nevelés és közoktatás terén oly fényes érdemeket .szerzett; Petőfi a korán elhunyt költő, ki műveiben emelt magának halhatlaniló emlékoszlopot; Jókai Mór — a világhírű s közkedvességü magyar író . . . politicai s törvénykezési téren szereplett és szereplő nagy embereink közöl Kcrkapoly Káról egyete i i tanár és volt minister, Kozma Sándor kir. főügyész s közéielünknek oly sok más jelese, örök hálára voltak és vannak Nagyságod irányában lekötelezve. De nem csak tudományos embereket, hanem hü egyházlagokal s jó hazafiakat s erős és tiszta jellemeket is képezett Nagyságod. Nem űzött gúnyt soha abból, a mi szent. Nem törekedett nevetségessé tanai szolgáiban az egyházat. De nem csak a vallásos érzelmeket, az egyház iránti kegyeletes érzést ápolta Nagyságod, hanem a honfiúi érzelmeket is fejlesztette a haza oltárát áldozatrakész hazafiakkal vétette körül. Mint történelem tanára a bölcsészet világánál mutatta föl az eseményekel, IVlíüntetle azokban a vezérlő s folyton előrehaladó világszellemet, az élei nagy mestere a történelem állal bizonyította be, hogy azon nemzeteké a jövő, csak azok jogositvák életre és emelkedésre, melyek a világszellemmel együtt haladva, előbbre viszik az emberi előhaladásuak lobogóját .... épen azért hazaszeretetre lelkesítette s arra buzdította Nagyságod tanítványait, legyenek tényezői annak, hogy nemzetünk meg ne álljon soha a haladás terén, legyen zászlóvivő, legyen oly erő és j hatalom, mely akaratával döntő súlyt képes vetni a : világtörténeti események mérlegébe. S a jó hazafiak- j ból tiszta — erős jellemeket is képezel' s c tekinlet- 1 ben Ön maga — egész életfolyamával — ragyogott j előttük, mint utánzásra buzdító remek példakép. ; Éreztette velők e latin mondat igazságát: (Jui proli - j cit in studiis, sed deficit in moribus, plus deficit, qiium >: proliéit. Ily perfect példánykép mellett a deíiciálók ; csak is önmagokat okolhatták. És ha esett árnyfolt j a főiskolára, pedig vannak, kik állítják, hogy esett : ; azt mindenki tudja, hogy a foltot nem Bocsor ejtette j arra . . . . s ha van fényoldala, pedig van, abból az j érdemből, hogy van: Nagyságodé az oroszláni rész. i Abban az időben, mikor a gymnasium hat osz- i (atyában még nem rendes tanárok, hanem csak köztanitók alkalmaztattak , Nagyságodat jelölte ki az egyh. kerület bizalma az aeademiui tanárok közül a j gymnasium igazgatójául. Ily minőségében elleitőrizé- ! ses éber őrködése, a közlaiiitóknak helyesen kijelölt i irányban bölcsen vezetése, gymnasialis tankönyvek : készítése s kibocsátása által oly magaslalra emelte az itteni reform, gyinnasiiimnt, melyem azt a megérdemelt jó hírnév ragyogta körül. A •puiitáu szellemű Márton oly túlságba vitte • a purilatiisinust, hogy még a zenét is ki akarta küszöbölni az iskolából. S nagyságod már az ö időszakában megalakította itt az első zcnetársulalof. — ' Úttörő, szervező, eltelő lélek volt annak alakításánál Oda irányozta törekvését, hogy közreműködésével is legyen a magyar nemzet áthénei a szépség a művészet s legyen római a tiszta jellemek, az en'í. a tot figyelemmel kísérjen, s a hazai irodalomnak hivatott munkásait kitüntetés által buzdítsa az előre haladásra. Nagyságod a magyar tanügyi irodalmat oly sok és oly értékes kincsesei ajándékozta meg, hogy e kincsek adóját a tudományos académiának okvetlenül észre leheléit, és észre is kellett volna vennie. A mit az academia elmulasztott, kipótolta azt a királyi Felség, ez nem csak észre vélte, hanem a királyi tanácsosi czimnek adományozása által jutalmazta is az író és a tanár érdemeit. Ez a kitüntetés a Ihróniiak magaslatáról szállott alá, jeléül annak, hogy az uralkodó éber figyelemmel kiséri tanügyünket és irodalmunkat, s nem csak fölismeri, hanem julalmazza is az érdemet. Egyházkerületünk is — mely ezelőtt félszázaddal állította Nagyságodat — mint fölismert tehetséget — Hzellemi életének központjába, e főiskolának tanári székérc, hogy e központból mint. közjóra égő fáklya világoljon mindeneknek: most. félszázad leteltével ezen ünnepélynek rendezése által jutalmazza az érdemel a legszentebb — az erkölcsi jutalommal. Jutalmazzák érdemeit számos tisztelői é.s tanítványai ís, kik a tisztelet é.s szeretet érzelmei állat vezérelve az ország minden részéből jöttek el ezen ünnepélyre. A valódi érdemel az elismerés csak ritkán és kivételesen jutalmazza é.s koszorúzza meg. Annak igazi jutalma önmagában van. Nagyságod is önmagában, öntudatában kereste és találta föl a jutalmat. Nem várta ezt kívülről, nem kereste az elismerést. Ez ünnepélynek is rendezését nem csak nem óhajtotta, hanem azon óhajának adott határozott kifejezést, hogy ez az ünnepély ne lartassék meg. A valódi érdemnek cz is egyik biztositéka, mert az igazi érdem szerény, rejtőzni akar, kerüli a zajt a kitüntetést. Óhajtásának azonban nem (ehetett eleget az egyh. kerület, mert önmagának tartozott azzal, hogy cz ünnepélyt rendezze s rendezése által önmaga iránti kötelességét rój ja le. A kerület nek azt a férfi ut, ki tanügyének félszázados tevékenységével oly hasznos szolgálatokat tett — ha már anyagilag- nem jutalmazhatta, jutalmaznia kellett erkölcsileg ezen ünnepély rendezése által. — Ünnepélyes manifc-daliőja ez egy részről Nagyságod érdemeinek, más részről annak, hogy a kerület felfogta és tudta méltányolni ezen érdemeknek magas éltékét. Az egyh. kerületi bizottság által én kéreílem föl arra, hogy egy félszázados, közhasznú életnek érdemvirágait szedjem össze s s/.ellemi koszorúba fűzve illesszem azon tanár homlokára, kinek áldásos működése fakasztotta ez érdem virágokat. Fölmutattam a koszorút, nem teljes az. Nagyságod érdemeinek sok virága hiányzik abból, meit erőm gyönge volt arra, hogy azokat mind össze szed bessern s az ünnepelthez illő koszorúvá fűzhessem lOiőui gyengeségét kimenti akaratom szentsége. Vaunak esetek, ilyen a mostani is, mikor a voluisse sat est! Nem csak a mcgbizalásból eredő kötelesség parancsából, hanem és főleg melegen érező s hálás szivemnek sugallatától, nem csak mint superiulendens, hanem mint tisztelő tanítványainak egyike nyújtottam át e koszorút. Uálaérzedel Isten iránt az :

rt, hogy El még Hocsor e tiszíes alak! nagyság által. S mert a jelen fiatalsága lesz a jövőnek nemzete, az ifjúságra hatolt, ezekben a szép iránti érzéket 1'ölébreszlelle, a lelki erőt fokozta, a jellemeket tisztákká, (örhetleitekké fejlesztette, tudva azt, hogy az ifjúság a nemzőinek virága s ezen virág kelyhében rejlik a nemzet jövendőjének gyümölcse. Az 1818,9-ki vihaios időszakban i.s NagysáA bölcsesség igéi hangzanak Beszédes ajkiról . . . Föl gyul szivüukban a honszerelem, A mult egész nagysága megjeleni IIa ö ihletve szól. s azon szívből jövő óhajtással, mely itt mindannyiunk szivében visszhangozik, hogy Nagyságodat egyházunk es főiskolánk díszére, hazánk javára, nemzeti szellemi erejének fejlesztésérs és emelésére, a tanuló ifjúságnak a tudomány szép és gazdag mezején bölcsen vezérlésére s szellem kincsekkel gazdagítására az Isten sokáig éltesse! Éljen!! Az éljenzésektöl többször megszakított eme szép szónoklat után az ünnepelt így válaszolt: Főtisztelendő superiniendens úr! Főtiszteiéül egyházkerület! Mélyen tiszteli vendégkoszorú.' Midőn 3 évvel ez előtt a tanári kar élén egy agglaiiárlársamal, 50 éves tanársága ünnepén, üdvözöltem, széttekintvén az akkor oda felaggatotl. tanári god volt az, ki a főiskola kikölcsönzött alaptőkéinek i "'czképckcu, elszomorodva álltam ott, hogy azok kökötelezőit megmentette, hololt. azok őrizetével más volt meghízva. Hogy a főiskolai könyvtárból elveszett uiiicumoknak sorsára nem jutottak e kötelezők is, az kizárólag Nyagyságod érdém«. Nem csuk tanári, hanem irodalmi munkássága is áldásos. Teremtő szép lelke egész tanügyi irodalmat alkotott. Két évi folyamra beosztott francia nyelvtanával úttörő volt a magyar irodalomban. — Három évi tanfolyamra beosztott latin nyelvtanát más felekezetű gymnásiumok is bevették kézi könyvül. Számtana és földrajza kitűnő kézikönyvek voltak. De lőleg kiemelendő „Magyarország történelme különös tekintettel a jog fejlődésére" czimü müve, mely e léren egészen uj ulat tört, eltért az előző történetírók által követelt iránytól, jlúlszárnyalta azokat. Hazánk eseményeit észtaui felfogással, a bölcsészet világánál is e világtörténeti nagy eseményekkel kapcsolatosan tüntette föl, a jng fejlődését kiváló gonddal — hűséggel cs nagy terjedelemben adja, kimutatja ugy az emelkedésnek, mint a hanyatlásnak okait. Ha csak ez egy művel ajándékozta volna is meg Nagyságod a magyar irodalmat, ez is elég lenne arra, hogy nevét halhatallanitsa.j—Csak sajnálnunk lehet, hogy növelés és lanilástatía. világtörténete csak is kéziratban vannak, s irodalmunk nagy veszteségére kinyomatva ez ideig még nincsenek. Ily nagymérvű, sokoldalú, áldón hatott irodalmi munkásságot, hogy a magyar tudományos academia mind cz ideig sem vett észre, ennek nem nagyságod az oka. E nemzeti tudományos intézetnek volna hivatása a/., hogy irodalmunk terén minden aiozzanazül csak kelten voltunk életben, s e miatt az akkor különben is mélyen megsebzett kebelből alig bírtam néhány baráti szavakat az üdvözlésre előteremteni. Mennyivel inkább elérzékenyülve kell most lennem, midőn a kidőlt régi bajtársak közöl csak egyedül magam állok itten? midőn minden, mi körültem történik, egy félszázad soha vissza nem hozható éveire emlékeztet? s midőn mind azon kegy, mi engem most elhalmoz, még keserűbbé (eszi a gondolatot, hogy a mulandóság törvényei szerint mind ettől nem sokára ölökre meg kell válnom, Ne csudálja azért a mélyen tisztelt közönség, hogy ott, hot most örömkönyeknek kellene hullani, ezekkel vegyítve a szomorú emlékezet könyeíis hullanak. Ne csudálja, hogy öröm és fájdalom, hála és keserű érzet között libegve köszönetet dadogni, s ehez illő szavakat találni nem bir az összeszorított kebel. Kérem azért engedje el nekem azokat. Mert ha ékes phrasisba foglaltatnának is, csak paródiái lennének a kegyelet ily nyilvánulatainak. Hadd maradjon a hálaérzet legmélyebb rejtekében a szívnek, mely utolsó dobbanásáig clfclejthetetlcnül megőrzi annak emlékét. Ennyit személyiségemet illetőleg. Mivel azonban érzem, s éreznem kell, hogy akár a fejedelem legmagasb kegyelme, cs kormánya, akár a főt. egyházkerület a lapasztalt kitüntetéseknél nem annyira a személyt, mint a személyben megtes tcsitett tanárságot tekintette: itt már nem lehet hallgatnom. A kötelesség feloldja nyelvemet. Mint megbízott állok itt szemközt megbízóimmal, kiknek az 50 évről számadással túlozom. Különben is a be,-