Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-07-16

IX. évfolyam. 30. szám. üMegyelenilt ni i n (1 e ii vasárna p. Közérdekű sürgős közlésekre koronkiívt rendkívüli számok is adatnak ki. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓ HIVATALHOZ intézendők. Bérmentetlen levelek, csak is.nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC p DADÁI T ADAV IAIAI Miuii Pápa, 1882. július 16. Hirdetések a lap számára felvétetnek A KIADÓHIVATALBAN ó-eollegiumi épület. Előfizetési díjak: Egy évre ii frt. — Félévre 3 frt Negyed évre 1 frl 50 krajezár. Egy szám ára 15 kr. Hirdetés ek 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krral számitatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. IPápa város hatóságánál*, a pápai jótéltony nőegylet-, ismeretterjesztő-, lövész-, korcsolya-, tazoltóegvleleltixelc, a pápai Icertészetitáisxilatixalt és töoo pápavidélci egyesüle

trie le hivatalos ltözlöxiye. Tűzoltó egyletek és a nagy közönség. in. Az egyik karjával, a másik erszényével, a harmadik állása tekintélyével, kell hogy lendítsen a közügyön, mondánk a megelőző közlemény elején, s ezzel jelezve van az irány, melyet az egyes társadalmi osztályoknak a tűzoltó ügy terén következniük kell, — s ámbár nem vagyunk barátai a castszerü elkülönítésnek ott hol közvagyon mentése forog szóban, a hol tehát minden karnak a munkában egyesülni szükség, mégis addig, mig a lüzolló egyletek ügye társadalmi téren mozog, s a hatóságok és kormányzati hatalomnak csupán morális védelme alatt áll, megadjuk magunkat ama európai téves modern fognlomszülle kényszernek, hogy kiki azon téren legyen eleget a közügy iránti kötelmeinek, a mely tért állásának leginkább megfelelőnek tart, s a mennyiben valaki társadalmi állását koczkázlatva látná a tűzoltó egyletben tényleges szereplése állal, legfelebb sajnáljuk tévhitében, s nyugodtan várjuk, mig a humánus eszmék követelményeinek elhordozására megérik, annyit azonban joggal megkövetelünk az emberiség, a felebaráti szeretet vallásos, a nemzeti kötelességszerű vagyonvédelem fogalmának alapján, hogy ugy a mint fentebb jeleztük, a közügy oltárára áldozatát kiki letegye. Háromféle kötelesség áll tehát a nagy közönség elölt, először támogatni erkölcsileg és anyagilag azon testületet, mely rendszeres fellépés által vész idején helyes irányi mutál a vész elnyomására, és szakszerű munkásságával a további bajoknak rendszerint elejét veszi, másodszor lehetőleg tagjává lenni a lüzoltó egyletnek, szaporitni számát a fegyelmezett működöknek; harmadszor a vész idején kiegészítő részét, mintegy segédcsapatát képezni a rendes lüzolló testületnek mindazon esetekben, melyeknél a tűzoltók létszáma a veszély elnyomására, mcggátlására a physikai törvényeknél fogva már elégtelen, s mely esetekben ez a nagy közönség tettleges részvételét az oltás körül nem mellőzheti. Erkölcsi és anyagi lámagalás! Hatalmas jelszó, miért törpülsz el a hátramaradónak gúnyoló haholája, kicsinylő megvetése előtt, és a fukar szűkkeblűség zárt fiókjait miért nézed oly sóváran ? ! Tűzoltóság, miért aggódol minden eredmény felelt, midőn a közönségtől függ valamely terved keresztül vitele? El a kishitüséggel, a férfierő rejlik karjaidban, a vagyonmentés szent kötelességérzete hevili kebledet, egyenruhádban a rendszereiét, oldaladon a nehéz balta, szemedben a vészszel szembeszálló tüz sugara, mini megannyi jelvénye és tulajdona a férfiasságnak, ne félj meggyőz, és ha kezdetben hallgat is a kétkedő, avagy gúnyol a vakmerő s visszavonul a fösvény, megjön a keserű alkalom ideje, mely a kétkedőt kiábrándítja, a gunyolodót elnémítja és a fösvény erszényéi megnyitja, hogy önérdekében tegyen valamit. Minden tűzoltó egylet éleiében megjön az időszak, melyben a nagy közönség átlátja az intézmény elkerülhellen szükségességét, egyik helyen korábban, a másikon későbben, s e tekintetben számtalan faktor működik közre. — Egyik helyen a tűzoltók szervezetének hiánya, a fegyelem lazasága, a kötelességérzet lanyhasága, sokszor a ki nem elégíthető anihitio, a folytonos viszálykodás — melyek látszólag egy egylet belügyei, de kétségkívül messze kihatok — másutt a teljes elszigeteltség, a különválás a nagy közönségtől, semmi szorosabb érintkezés a halósággal, a vagyon feletti nem nyilvános számadás lehetnek indokai a hatóságok és nagy közönség visszavonulásának, pártoláshiányának. — de ha e félszeg irány megteremti a viszás helyzetet egy helyen, ugy mindeneseire van tíz hely. hol a nagy közönség fásultsága, a Közügyek előmozdításától tartózkodás, az önérdek legyezése, és a tűzoltó egyletek czéljának félremagyarázása, s a természetszerű dolgok helyleien megítélése s a rút materializmus képezik alapját a lüzolló egyletek sinylödésének, mely (Tualilicálhallan tulajdonok azután rendesen a halóságok termeibe is átszivárognak, — s felülik olt méreggel lelt hyra-fejeiket. Örömmel conslaláljuk, hogy városunk közönsége — már értelmiségénél fogva is — nagyobb mérvű ily betegségben, a tűzoltó egylet létezése óla, nem szenveded, s hn a betegség akár egész leijében, akár csak kórlünelekben egyeseken jelentkezelt is, ennek orvossága mindig megtaláltatott s hisszük, hogy ugy városi képviselő testületünk, mint a nagy közönség jó indulata, s ugy erkölcsi mini anyagi támogatásra egyaránt megérett közérzüli le egyes csak sajnálatra méltó elmaradottak törekvéseitől megmételyczés ellen teljesen biztosítva van. Nem lehel recriminálnimk, meri erre ok sincs, mivel minden emberi egy véleményre szorítni, egyforma gondolkozásra bírni képleien ós híu kisérlel lenne, azért csupán felemlítjük, félreértés elkerülésének szempontjából, hogy egyeseknek kicsinylő, becsmérlő magatartásai, határtalan közönyéi a tűzoltóság irányában, a mig ignoráljuk, addig ugy városi hatóságunk mint képviselő testülete, s a nagy közönség irányában bizonyos fokig elismeréssel és hálás köszönettel viseltetünk, s midőn a közönség fent jelzett első kölelességének a tűzoltók irányában eleget lesz, ez mindenesetre kötelessége hü betöltésével fog adózni, mint lelte akkor is, a midőn még erösebb akadályokkal kellett folyton küzdenie. Ugyanazért addig is mig jövő közleményünkben feltárjuk a nagy közönség második és harmadik kötölcssége körüli fogyatkozásait és megmutatjuk az utal. melyen haladni emberi és honfiúi kötelesség parancsolja, városunk polgárairól feltesszük, hogy mindnyájunk érdekében a pápai lüzolló egylet állal legközelebb létesítőit felszerelések tökéletesítéséhez támogatásával készséggel járul és bebizonyilandja, houy Pápa város közönsége e téren is velekedhetik bármely intelligens váSANYIKÁM, SÁNDORI Dr. Városi Sándor barátomnak, a mint elnyerte ügyvédi oklevelét, legelső dolga volt utoljára használt könyveit is bedobni könyvszekrényébe, s e szavakkal: „még az is bolond a ki többé könyvet vesz kezébe," rohant végezni második dolgát, meghódítani most már a város legszebb s leggazdagabb leányának szivét. Ily erélyes fellépésnek természetesen nem maradhatott el a kivánt eredméuye, s alig telt bele félév, az én barátom feleséges ember lett. Már legény korában mind azt hányta-vetette, hogy mintaképe lesz a férjeknek, hogy majd megmutatja ö, minő szerencse mivelt ember nejének lenni, megmutatja, hogyan kell a nőt a mai korban megbecsülni; e nyilatkozataira volt egy kis oka is, mert vidéki patvarista korában igen tudta szánni a principálisa feleségét, no de hát ez akkor volt, s a mi abból megmaradt, az csak azon tapasztalata az én barátomnak, hogy az asszonyt nem kell elhanyagolni. Hanem azt nem is mondhatja ám róla senki, hogy a nejét elhanyagolja, ott ül óraszám a szobájában, s a mint az irodája ajtajára felirt órák elmúlnak, ki se mozdul felesége mellől; még a hivatalos dolgaira szánt órákban is be- betekint hozzá, s ugy cimezgeti, hogy: »duduskam« meg »mueuskam,« mely gyengeségeket a feleség aszszony ugy véli viszonozhatni, hogy a mi Sándor barátunkat Sanyikámnak szóllitja. Már e megszólításokból is láthatjuk, hogy ők szerették egymást. Csakhogy ez a név: Sanyi! csak egy kis változtatás rajta és már sunyit jelent, s az emberi nyelv c kis botlást néha hamisságból is megteszi. No dc a Tera szolgáló ezt nem cselekszi, neki elég egyszer hallani, hogy Sanyikám! s máimásnap közkeletűvé lett a városban gazdája legújabb neve. Barátncinak nagyon tetszett e felfedezés, mutatja a sürü kérdezősködés, mit hozzá a tóparton intéznek, hogy: „Mit csinál a Sanyikám? Alszik meg a Sanyikám?" Tudják már városszerte, hogy ki az a Sanyikám, s hogy ki az ur annál a háznál, a hol ur lenne a Sanyikám. Mindennap van uj mondani való a Sanyikámról, hogy „nem mer az asszony nélkül hozzá kezdeni az ebédhez, nem mer elébb felkelni az asztaltól, mig csak felesége fel nem kell;" azután meg, hogy: >»már unatkoznak, de nem anyira az asszony mint a Sanyikám, s hogy az már kezdi tánczoltatni az urát, ugy mulatja magát." De hát végre is ki itt a hibás? Az a szegény asszony nyert egy férjet, de elvesztette Városi Sándort, az ideált. Itt a mindenéről gondoskodó gyengéd férj, de hova lett az az utolérhetlen nagyratörö ifjú, a kit benne megszeretett? Szegény Sándor! Pedig ott ül neje mellett most is hűségesen, mint csak a legelső napokban; szereti öt, mert annyi gyengédséget, a mennyivel nejét elhalmozza, tettetni nem lehet. Elkíséri őt boltba, templomba, magát dehogy eresztené színházba, óvja őt » rosz barátnéktól, a társaságtól, mert magának kívánja megtartani egészen. Hacsak jó szemmel mer is felsége kivüle valakire nézni, az nem marad észrevétlenül, s magukra maradva nejét azért kérdőre vonja, és a távolság férj és feleség közt mégis napról napra nő. Pedig már hálókabátját sem veszi fel szegény barátunk, mivel neje egy izben azt találta mondani, hogy abban a férfi nem szép. Mindenben tetszeni kivan nejének, s egyszer csak azon veszi észre magát, hogy ö épen nem tetszik. O kinek minden gondolatát neje boldogítása képezte, azt nem csak boldogitni, de még csak barátságát megtartani sem képes. Sokkal jobban mulat az a náluk megforduló »jó barátokkal, főképen az olyannal, a kivel első sorban kellene éreztetni megvetését. — Végre is szép álmaiból barátom rideg valóra ébredt, de csakhogy már mégis felébredt. »JóI van, ha te nem veted meg öt, gondolta magában, — én vetlek meg titeket.« »Társaságtok nem én hozzám való,« igy gondolkozott és beszélt — magában Városi. Mit mondtam, Városi? Igen Városi ismét, és nem többé Sanyikám! Attól a pereztöl fogva, a mint vacsora után képes volt ott hagyni nejét azzal a mulatságos »jó baráttal« az asztalnál, mint nem ö hozzá illő társaságot, nem illenék rá ez a szó, hogy Sanyikám. Rég elfelejtett háló köntösét is magára ölté, s szekrényében heverő könyveit kezdte rendezgetni. Pompás könyvtára volt ifjú korában sokat áldozott könyvekre, mikor még nem volt felesége, s a maga ura volt, s nem egy asszonyé, »Mit, ura ? Bolondja!« E szavakat hangosan mormogta el, mert hiszen a gondolatai mégis csak oda tévedtek, s boszankodásához épen alkalomszerű volt egymásután veregetni végig porozó pálcával a könyveket. — A kis menyecske felé se nézett a mulatságnak. Másnap vacsora után megint csak «dolga akadt« barátomnak, s magukra hagyta a kacagó galambokat, s az egy 24 órai gyógymód után már oly erősnek érzé magát, hogy fütyörészve haladt szobája felé, folytatni a könyvtár rendezést. Ez a fütyörészés, eddigi életének kifütyölése volt. Harmadnapon jókedvű is tudott már a vacsoránál lenni, hanem azért csak ott hagyta nejét s dalolva ment szobája felé, ez a dal, már a magával való kibéküléséből származott, Már túrossal és a humánus czélok körül is a köteiességérzelnek kellő színvonalán áll. Teifffel Mihály. A Zimmermann ünnepély. A városházának homlokzatára f. hó 9-én kitűzött zászló már kora reggel hirdette, hogy Pápa városának ünnepe van; — ma ünnepli a hálás elismerésnek kegyeletes ünnepét.— Tiz órakor vette kezdetét a leplezési ünnepély, melyre a terem szűk terjedelme miatt csak korlátolt számú belépti jegyek voltak kiadhatók. De ott láttuk a városi tisztikar, és képviselő testület tagjait, a jótékony nőegylet és vörökereszt fiók egylet, — az általános és több más ipartársulat képviselőit stb. A Hercz Dávid rajztanár által festett arczkép, állóhelyzetben, egyik kezében lehúzott világos szürke keztyüt tartva, másik keztyüs kezét pedig a díszpolgári oklevélen nyugtatva, ábrázolja Zimmerman lovagot, mellén a szász Albrecht, a becsület légió és a vaskoronarendek jelvényeivel. A kép diszes keretben, virágkoszorúkkal körítve, felette a város czimerével, két oldalról pedig a régi polgárság disz zászlóival környezve érdekes látványt nyújtott. Az arczkép eme diszitésekkel együtt le is fényképeztetett, cs a fényképet a rendezőség elküldeni fogja az ünnepelthez. A leleplezést Woita József polgármester teljesité a rendezőség egyik tagjával, — a leleplezéshez a bevezető beszédet pedig Nagy Boldizsár városi főjegyző tartá, — szép szavakban sorolván fel az ünnepeltnek kiváló érdemeit és vázolta élettörténetének nevezetesebb mozzanatait; mit a közönség közben közben lelkes cljenzésckkel kisért. A diszlakoma déli 1 órakor volt a Griff termében, nagyszámú és diszes közönség részvétele mellett. A felköszöntök sorát Woita József polgármester nyitotta meg, éltetvén a királyi párt és a korona örököst. Ezután Gyurátz Ferencz Zimmermannra mint lovagra, Kis Gábor ugyanarra mint iskola építtetöre, Antal Gábor mint az ipar gyámolitójára, Tóth Lajos szintén Zimmermannra mint a helybeli magyar szinház áldozatkész részvényesére, Barthalos István mint oly lakatosra, ki megnyitotta városunk ügyei iránt áldozatkészségét és bezárta sziveinkbe jótéteményeinek emlékét stb. mondattak zajos éljenzéssel kisért felköszöntöket. dott is olvasni kedves könyveiből, de meg csak fennhangon, szavalva hogy ha szebb helyekre talált, igy törte bele magát az olvasásba. Negyednapon végre leült csendesen, már papírszeletre jegyezgetve "olvasott, s az elmerülve olvasmányába, észre sem vevé, hogy a benyitott ajtón neje leskelődik a szobába, a melynek a könyvszekrény sorba szedett könyvei barátságos nyugalmat s a lábas óra egyhangú ketyegése ünnepélyes komolyságot kölcsönöztek. S a nő látja, hogy Városi Sándor, az a büszke ifjú, megint ott beszélget régi barátjaival a könyvekkel, s el is feledi öt ezek kedvéért. »Sandor! hangzik most csendesen a félig nyilt ajtóból — Haragszol te én rám?« Alig értette meg a saját becsületes nevét szegény barátom, ugy elszokott már attól a Sanyi mellett, de csak hátra tekintett megnézni, hogy ki szólítja öt igy? Hát a nejét látja, s bizony, hogy meglátták egymást, megijedtek egymástól. A nő, férjének az olvasásban elkomorult arcától, ez pedig azoktól a nagyra nyitott szemektől, a mikkel neje bámult reá. »Nein én kedvesem — szólt végre — csak dolgozgatok.* A Sándor megszóllitásnak most ugy megfelelt ez a kedvesem, mint hajdan a duduskámnak! a Sanyikám. »Hat sciká fogsz még irni?« volt ismét a kérdés. »Ehe,ühüm — köhécselt Városi — nem tudom még, majd bevegzem.« S azzal jó éjt kívánva egymásnak, Városi még soká maradt könyvei mellett, nagyon jól érezte magát azok körében. Hiszen régi jó barátjai voltak a könyvek. Tudta, • hogy azok nem dacolnak, bizalmasak, minden titkukat kitudhatja az ember. Ha terhünkre vannak, szabad őket mellőznünk, azért másnap ismét barátságosan beszélgetnek velünk. Még három négy nap, és kezdte azt is és-30