Pápai Lapok. 8. évfolyam, 1881

1881-06-12

VIII. évfolyam. MegjolenlU. in i ii (I v ii v a s á r n a u. 26. szám. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓHIVATALHOZ, intézciulök. Bt i mentetlt II levelek, csuk is•nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC. Pápa, 1881. június 12. Hirdetések a lap számára felvétetnek A Kit I) Ó II I V A T V I. II A \ ú-enllegiutni épület. B I n I i z. e t é s i díjak: F.g> évre tt frt. Félévre I frt. Negyed évre I frt 80 krajcár. Kgy szám ára iő kr. Hirdetések 1 hasábos petitsorban •"> kr.. nyilttérben soronkint 25 krral vétetnek fel. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. F»ápa város Hatóságának, a pápai Jótékony nőegylet-, Ismeretterjesztő-, lövész-, korcsolya-, tiizoltóegyleteknek és a kertészetltáisulatnak HIVATALOS KÖZLÖNYE. KA i Z S KV ^ JA'mi legmegbízhatóbb bírásból ér- ^ lesülünk. méltóságos nJ a ssiimiilOT hiíim iaj GROF városunk első polgára eljegyezte magának STOCKAU FRIGYES GRÓF I bájdús leányát jjj GRÓFNŐT. Ezen örvendetes esemény, valamint minket a legboldogílóbb érzelmekkel töltöli el. ugy reméljük, hogy az városunk lakóinak szivében is a legmelegebb rokonszenvre fog találni, már csak azért is, mert azon édes remény kecsegtet bennünket, hogy a magas pár állundó lakhelyül Pápát válaszlandja és így szerencséjében, boldogságában. minket is részesítem!. — Az egybekelés napjáról nie«; biztos tudomással nem bírunk : de nem mulaszlandjuk el azt annak idejében lapunk t. olvasóival közölni. Addig is forró szív- és lélekből hangoztatjuk: Éljen sokáig, éljen boldogul a méltóságos új jegyespár! A tanítónők férjhezmenése. Megint kiséri a társadalmi élet hullámaiban egy tengeri kigyó — a lanilónök férjhezmenése. Hallhatunk hangokat ellene, hallhatunk mellette, amennyi kell. csak győzze kiki azokat sajál józan eszén és Ítéletén átszűrni. Kgy, amit a sok disputában hiába keresek, az — eszme, e nélkül pedig meddő minden szószályárság, jölt legyen az felülről vagy alulról. Pétertől vagy Páltól, mindegy. Egy pillantás társadalmi eleiünkre elég, hogy azt lermcszellenességckkel lelve de lelve találjuk. Hány tehetség hever parlagon csak azért, meri társadalmi viszonyaink nem engednek lért. melyen becsületesen működhetnék. Hány ember, különösen nő van arra utalva, hogy semmire se nézze az Istenadta napol csak azért, mert a társadalomba begyökerezell előítéleteknek ugy tetszik: de hogy azulán miből él meg. a becsületes munkásság letérői leszoríttatván nem nyul-e becstelen megélhetési nlak- és módokhoz, azzal édeskeveset lörödik az állam, édeskeveset a társadidom. Ha elbukik az illet5, nos? nos hát akkor arra való a kő, — majd rádobjuk. Korunk humánusabb iránya belálla, hogy munkásságban rejlik ma minden becsülel, hírnév, vagyon, jótét, boldogság és mindennek az ellenkezője a becstelenség, a hirhedtség, szegénység, lealjasitó nyomor és boldogtalanság, mind, a munkátlanság szüleménye. Belálla, mondom, ezt korunk és iparkodik is érvényesíteni az állal, hogy mindenkit munkára ösztönöz, lért, szabadságol nyit a tehetségeknek, nem lorődve azzal, honnan, kitől jönek ezek. hanem csak azzal, hogy működjenek, munkálkodjanak józanul, becsületesen a közjóiét megteremtésén. Ez vezette korunkat arra. hogy a nőknek is lérl, munkaköri kell engedni, meri. ha az ember jól nem lehel, tesz roszat, ha becsületesen nem élhet meg. megél becstelenül: ez utóbbiaknak, hogy azulán mi a következménye, azt talán emiilenem is fölösleges. A józan haladásnak minden igaz barátja örömmel üdvözölte azt. hogy tanítónők alkalmaztatnák a leányiskolákban, és én nem emlékszem, hogy valahol nagy panaszt olvastam volna ellenök. mintha nem feleltek volna meg ' CT l várakozásnak, sőt ellenkezőleg lelkiismeretes kötelességleljesitésröl hallottam és tapasztaltam magam is elegei és elégszer. Amit jobb kezünkkel adtunk, azt most a ballal szépen elakarjuk venni. Megengedjük a nőknek, bogy taníthassanak, de már azt nem vagyunk bajlók megengedni, hogy mini tanítónők férjhez is mehessenek. Latolt ilyet okos ember valaha? Nem egy-e ez azzal, hogy a nőket szorítsuk le a tanítás teréről? Más részről meg egyengessük csak szépen az utat, hogy mennél kevesebb fiatal ember nősülhessen, hisz ma már annyira borsózik legtöbbnek a háta a házasulástól. hogv színié CT "CT* mosolyra fakadunk, ha egyet-egyet e savanyu almába harapni látunk — dc akkor azulán ne panaszkodjunk ám, hogy társadalmunk erkölcsei meg vannak mételyezve. Nekünk a pnnperismussnl le kell számolnunk, ak.ir leiszik, akár nem. A pauperismnsnak pedig alter-egója a nő társadalmi helyzete, amint ezl az oroszországi nihilismus mulatja, hol a nőknek kiváló szerep jutott, ami fölött hiába csóváljak a fejünkéi, meri a lermészclellenesség még eddig mindenütt megbosszulta magát. Szerintem tehát okvetlenül meg kell engedni , bogy a lanilónök, ha szerencséjük akad. férjhez is mehessenek a nélkül, hogy állásukat veszítenék. Arról meg lehelünk győződve, ha oly fényesen mennek férjhez, hogy nem lesz szükségük a lankásra, bizonynyal helyi engednek másnak és a családi körbe vonják magokat, de ezt önelhnlározásuk nélkül rajok erőszakolni, nem természetes valami. Nem hunyok szemel az elöli sem, hogy a férjes tanítónők bizonyos körülmények közi akadályoztatva lehetnek teendőik végzésében: de uram. teremtöm. a lizenkilenezedik századnak csak van annyi ismerete és tapasztalata, hogy ezen kis bajon segíteni lud a nélkül, hogy a nőknek a tanítást, tehát a tisztességes és becsületes megélhetés módját, i'lusoriussá tegye. Van-e oly város, amelyben nincsenek fölös számmal képzeli tanítónők, akiknek nincsen állásuk ? Nem lehet-e ezek közöl minden férjezeit tanítónő melle egy-egy segédlanitónöt, quasi tiszteletbelit kinevezni, ki csak akkor kapna némi fizetési, ha tettleg és huzamosabb ideig helyettesített valakik Nem nevezünk-e ki a férfiak közül is tiszteletbeli tisztviselőket hivatalnokokat és nem nitiködnek-e ezek szükség cselén, néha vajmi sokáig, egészen díjtalanul? .Aliért nem lehelne ezt a nőknél is alkalmazni'.'' Az az állásnélküli tanítónő, kivált ha kezdő, örömmel ragadja meg a tért. amelyen gyakorlatilag működhetik, mert egyrészt ügyességét és rátermettségét bemutathatja az intézetnél és ez által némi jogczimcl nyer, hogy üresedés cselén a figyelem ö reá is fordul, másrészt meg állásnélküliségében sem felejti el egészen azt, amire magát szentelte, a tanítást és nevelést. Nyereség ez az intézetre, de nyereség magára a lanilónök állásban és álláson kívül levő osztályára és vele, általa egy társadalmi eszme valósul meg. a nők tisztességes munkaköre. Hogy az igy mintegy kéznél tartott belyellesitö tiszteletbeli tanítónők némi díjazásban részesülhessenek fáradságuk miatt, keUfetíesÜő alap létesítendő minden intézetnél és pedig úgy, hogy minden férjezett nő fizetésének bizonyos méltányosan megállapított hányada minden évben kivétel nélkül ezen alaphoz csatoltatik. Amint a tanítónő özvegységre CT •) CT jut, e hányad levonása megszűnik : ha azonban megint férjhez megy. újra fizeti a helyettesítő hányadok Ez a legméltányosabb mód, amely szeT v n f/ e i e n. Hánykódik csolnakom Tajtékzó habokon, Örvény üvölt felein Mindegyik oldalon, Te un vészmadár sikong, l 'illám czikkáz felyid, Leomló viz-toi ony Lesújt un nthetieuul. Szörnyű vihar támadt Szil VM tengerében KétséQb'esve látom an XhllSt'H HU Utkit'StlU. — Oh, csak parancsolnál Kis kezed kinyújtva A tomboló szélvész Lágyan lesimulna. Korács Sándor. A FEHÉR ROZSA. — Novellelt<\ — A „P á p a i Lapok" számára irta: »AYIDOVICS ADOLF. Az eredeti német kéziratból fordította: Itatta István. Voltál-e már, kedves olvasónő, Bécsben, e szép városban ? — Még nem r! Vagy igen ?! — Ha igen, akkor bizonyára meglatogadtad Becs egyik gyöngyét, a «Stadtpark»-ot isi E kert, mint bizonyosan te is észrevetted, egyike ama pompás ültetvényeknek, minőkben Bées bővelkedik. Fasorai, virágágyai, a legkülönfélébb fajú fak es bokrok, — melyek koziil sok nagy értekkel biró exotikus növény, de különösen a csodaszép, habar kicsi tó, melyen hattyúk, réczék éa ludak- úszkálnak, — mindezek okvetlen gyönyörrel és elvezettel töltik el egy természet- es mAbarát szivét. Legszebb látvány tárul fol a «Stadtpark« látogatói elölt a «Cursaloti« terrasse-arol, mely látvány igazan tündéries szint ölt fel amaz időszakban, midőn a nyárutó helyet enged az ősznek. Ekkor a kert mintegy tömve van díszesen öltózott emberekkel, a kik késő estig a fasorokban ülnek, sétálnak, csevegnek és mendemondaznak. De a fashi 0n a b 1 e világ: az aristokiatia, a h a u t e f i n a n c e cs különösen a t a 1 m i-a r i stokratia, — a kik a különböző fürdőkből és gyógyhelyekről most már visszatértek, — tulajdonképi légyottja a «Cur s a lon» körüli tér. A ki egy szép szeptemberi estén ide jöne és a száz és száz asztal egyikénél helyet akarna keresni, annak sokáig, nagyon sokáig kellene fürkésznie, oly kedves s ezért oly élénk ez üdülésre szánt hely. Egy ily pompás szeptemberi napon, este felé. a «Stadtpark» ismét diszes emberekkel volt telve; sokan ültek a padokon, beszélgettek, csevegtek és a sétálókra nem egy gonosz megjegyzést tettek. De volt is elég gúnyolni való a sétálókon, különösen öltözékeiken. Kiből ne csalt volna ki egy gúnyos mosolyt az a hölgy ott szőke, rendkívül divatellenesen fürtözött hajával; ki nem vetett volna egypár csodálkozó pillantást itt erre az úrra rendkívül széles perenni kürtő kalapjával, s erősen kivágott czipöjével. Egy nagy városban átalaban nagyon sok feltűnő ember van, tobb, mint az ember hinné; különösen pedig öltözékeik rendkívülisége által, nyilvánuljon bár ez nagy fényben vagy nagy egyszerűségben. Ez utóbbi tulajdonsáp, t. i. az öltözék rendkívüli egyszerűsége által, a park egyátalán elegáns vendégei között, a kik ma a «Cursalon» kö ül ültek, vagy a mellett elsétáltak, okvetlen fel kellelt tűnnie a fiatal embernek is, a ki a legnagyobb egykedvűséggel , kezeit nadiagzsebeibe dugva, nagy kalabriai kalapját kissé hatracsapva, kényelmesen sétált. Itt-ott megállt, s majd érdeklődéssel szemlélt egy szép leányarezot, — majd gúnyosan mosolyogva, egy kissé hangos társalgást hallgatott. Ekkor hirtelen — I

)l-'dig mar kissé gyorsabban kezdett lépdelni mintegy megkövülve állt meg s mereven nézett az egyik asztalra. Lassan, lassan magához latszik térni, tovább megy , ismét megjelen ama helyen és ismét megáll. — Mily pompás, mily igéző e leányka arcza, halljuk ót suttogni, az a sajátságos vörös, tomutt haj, azután azok a sötét szemoldok, ah ! cs az az okos kék szem! — Nem hittem volna, hogy a leányoknak is lehet okos szemök. Eddig csak hamiskás és mélabús, semmit cs s)kat mondó szemeket láttam; de ily igazi férfias észt sugárzó csil'agokat még nem találtam! — — Ah! cs valóban okosnak kell lennie ennek a szép leánynak! Már nagyon egyszerű s mégis oly ízléses kék öltözéke erre vall, — s azt a gyönyörű fehér rózsát mily pompásan oda tudta illeszteni keblére! — — Aza rózsa, az a rózsa! — Ah! kedves kisasszony, nem volna bátorságom öntől azt a rózsát elkérni, s mégis már c virág egyszerű birása a halandók lcgboldogabbikáva tenne engem. — Csak egy helyet találhatnék a közelben ! De minden el van foglalva. De imc, ott az övétől harmadik asztalnál egész egy társaság fölkel. Gyorsan oda! — Dc, Aladár, talán csak nem fogod par krajezarodat igy eltékozolni! — Ah, mit, megiszom egy pohár sort; aztán nem eszem vacsorát. — — Es e hosszú magánbeszéd utan Aladár oda rohan a megüresedett asztalhoz. De oh jaj! vörös hajú imadottja hattal van feléje; és csak szomszédnöjének, a kivel cseveg, lathatja arcát, a mint maganbeszédenek folytatásából is megtudhatjuk. — Szomszédnöje is csinos, de távoliul sem oly szép, mint ö, sóhajtja. Ah, semmiben sincs szerencsém, épen semmiben, hat épen oly helyet kellett kapnom, a honnan csak hátat ugyan háta is codalatra méltó, — csak hátat láthatom ! Ugyan mit beszélhet mostr! Most nevet mily ezüst csengésű nevetés!! Barátnője megpillantott; gúnyosan mosolyog — bizonyara nagyon ostobának kell előtte feltűnnöm! — — Angyalomhoz hajol; visszafordul, ram néz, kaczagnak — ah !! Aladárunk elragadtatásában bizonyara nagyon komikus arezot vághatott, mert a ket leányka hangos kaczajra fakadt, és zsebkendőikkel kell kis szájukat betomniok, hogy feltűnést ne keltsenek. Szerencse, hogy az asztaluknál ülő nyugalmazott őrnagy ur egy másik úrral elénk beszélgetésbe van merülve, különben nevetésük nem kerülte volna el figyelmet. Mar halljuk is erről ama kisasszony ajkairól, a ki barátunkat annyira megigézte, eme megjegyzést : — Mérséklet, Eva! mondja barátnőjét figyelmeztetve. Ha a papa nem lenne annyira elfoglalva a báró úrral, ügyetlen nevetésünkért mar kikaptunk volna tőle. — De Lucy, viszonza a másik, ha nem akarunk nevetni, akkor nem szabad többe arra a fiatal emberre néznünk, a mi neked nem esik nehezedre, mert háttal vagy feléje fordulva. Ne fordulj meg többé egészen! Hihihi, 26