Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878

1878-12-15

A. szer'cesztö és ltiacLóliivatal "\V aj cl i t s Károly könyvkereskedésében van, ahova az előfizetési és hirdetési dijak ís intézendő!;. Kéziratok nem adatnak vissza. apai Lapok. Vegyes tártai mii hetilap. lő VAS. FSIrcneus pk.l • F 3 Valérián? . 19 1 Ifi Hétfő Etelka = Auanias | 20 Esőért, köny. jj 17 kedd La/ar Lázár U 21 Ünn. Gar. h.)" Előfizetési dijalc: Egy évre 6 fr. — Félévre . 5 fr. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy szám ára 15 kr. Hirdetéseit 6 hasábos petitsorban 5 kr. n.yilttér'beXL soronkint 25 krral vétetnek fel.Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Heti naptár. IS Szerda Gráczián Kánt f (Y. k.), Kegyes Cprot.), 22 Dán (izr.) 19 Csüt. Nemesius 20 Péntek Theofil, Ammonf 21 Szomb. Tamás apostol f Nemtő)^. 23 Amon ) ? 24 Dániel Tamás)

5

' 25 Oltárán. S. Pápa, 1878. deczember 15-én. Tisztelt Szerkesztő Uri A „Pápai Lapok

1

* legközelebb megjelent 49-ik számában, a pápai jótékony nöegylethez intézve, jeleni meg egy közlemény, melyben őszinte emberbaráti sziv által sugalt indokolással azon indítvány fejeztetik ki, hogy o pápai jótékony nőegylet állítson fel egy kézi ipar műhelyt vagy csarnokot, s ennek közvetítésével, munkaadás által segélyezze a szegény iparosokat. Miután a pápai jótékony nőegylet ezen indítványt kellő figyelemre méltatta s minden oldalról való megfontolás után, reá nézve azon határozatot hozta, hogy • tekintettel arra, miszerint az indítvány kérésziül vitele sok szak ismeretet igényel, kivitele nem áll arányban az egylet vagyoni erejével nincs öszhangzásban az egylet szervezésével s különben sem mutatkozik a kívánt czél elérésére vezetőnek : az indítvány foganatosítását a nőegylet nem vállalja magára; bátorkodom azon indokokai, melyekre e határozat alapitatott, kissé tüzetesebben ismertetni, hogy általa ugy az indítvány, minta rá vonatkozó határozat kellő vilá • gilásbá helyeztessék. Először is feltételezi a nőegylet, hogy bármi nemű ipar üzéséhez, legyen az bár a legcsekélyebb jelentőségű is. bizonyos szakismeret kívántatik és pedig sokkal több a vállalkozóban, mini az egyszerű munkásban. És a nőegyletnek ebben tökéletesen igaza vau, meri sok iparost épen az tesz tönkre, hogy nem bir kellő szak képzettséggel, nem ismeri biztosan az anyagól, melyből maga és segéd munkásai dolgoznak, nem ismeri az üzleti fortélyokat, nem ismeri a legelőnyösebb bevásárlási és eladási helyeket. De hogyan ismerhetné mindezeket a nőegylet és pedig nem is egy ipar ágban, hanem több ipar ágban is. mert hiszen az indítványozóit ipar műhelyben vagy csarnokban 10 — 12 ipar ágai csak lel kell tételeznünk. Igaza van továbbá a nöegylelnek abban is, hogy az indítványozón vállalat nem áll arányban az egylet vagyonával. Mindenki által ismert tény, hogy mai napság a legtöbb ipar üzéséhez lelemes töke kívántatik s az iparból valódi hasznot csak az reményibet, a kí tetemes lökét befektetni képes. Nagyon sok ipar üzletet ismerek Pápa városában, mely a tulajdonoson kivül 5— 6 segéd munkással folylattatik és 2—3000 forgalmi tökét igényel. Mennyi lökét kellene ez arány szerint egy oly ipar műhelynek, melyben például csak 10 ipar ág összesen 50 munkással folytattatnék. Pedig jegyezzük meg, hogy ha egyszer ily közös műhely nyittatnék, nem lehetne az ajánlkozók közül az egyiket sem visszautasítani a másikat elfogadni, mert ez a bajt csak lyosbitaná. Én pedig ugy látom, hógy az ajánlkozók száma száznál is feljebb menne. De azon töke miről eddig szóltam csak forgó töke, mennyi lenne az álló tőke a mit a berendezendő nagyterjedelmü helyiség és a szükséges műszerek igényelnének, ennek összegét előre meghatározni épen nem lehet csak hozzávetőleg lehet sejteni, hogy igen nagy lenne. Ellenvetésül azt mondhatná azonban valaki, hogy a műhelyt kicsinyre kellene szabni és a legtöbb munkással oda haza kellene dolgoztatni. Ez nagyon szép volna, ha minden munkás megbízható Yolna annyira, hogy a feldolgozandó nyers anyagot sem el nem rontaná, sem be nem inná, sem adósságba vagy adóba tőle el nem vennék; de mikor mindez megtörténhetik és meg is történnék, akkor az ipar műhely munkáját ily módon alig koronázhatná siker. Indokul hozatik fel az indítvány ellen az is, hogy foganatba vétele nem egyeztethető össze az egylet szervezetével. Vélemény

r

em szerint a nőegylet ez oldalról is helyesen fogta fel az ügyet. A nőegylet tagjai önként vállalkoztak arra, hogy idejük és fáradságuk egy részét embertársaik ínségének és nyomorának enyhítésére áldozzák, de az nem jelentheti azt, hogy minden idejöket az egylet teendőinek szenteljék, mert akkor ö helyetlök kivégzendi házi teendőiket? Már pedig az iparüzlet az állandó és folytonos foglalkozást feltételezi és én azt tartom, hogy azon iparosnak ki segéd munkásokkal dolgozik, munka napon nem szabad elhagyni műhelyét csak egy órára sem, ha tönkre jutni nem akar. Elképzelhetjük most már minő lenne egy ipar üzlet, hol számos ember dolgoznék, a napi forgalom több száz forint értékre menne s a tulajdonos nevében a nőegyieti választmány egyik másik tagja naponként fél vagy egy órára az üzletel meglátogatná, ha ugyan, az esetlegesen jókedvű munkások vele az ott létet rövidebbre nem szabatnák. Mert azt ismét meg kell jegyezni, hogy igen sokszor az iparos munkásokkal nem egy gyengéd nőnek, de a gazdának sőt a városi rendőrnek is nehéz elbánni. De ha mind ezen nehézségek levolnának is győzhetök, az indítvány még akkor sem volna valósítható, mert nem lenne kellő eredménye, ez a legerősebb indok az indítvány ellen s ezen indok az én történeti ismereteimmel, mint tudományos meggyőződésemmel is teljesen egyezik. Elvben igaz az , hogy minden |ember munkájának megkellene annyit érni, a mennyiből maga és családja tiszleségesen megélhet, de a gyakorlati életben hány olyan embert találunk, a ki munkájával nem érdemli meg azt, a mit megeszik. S a legvalószínűbb, hogy a pápai kéz-ipar műhelyt leginkább az ilyenek keresnék fel, csak ugy, mint a 1848-iki párizsi Louis Blanc-féle nemzeti műhelyeket ilyenek töltötték meg. Ennek eredménye nem lehetne más mint az intézet bukása. Annyival inkább ennek kellene lenni az eredménynek, mert az ipari nyereségnek egyik fő alapja épen abban van, hogy az iparos a nyersanyag minden kis részét igyekszik értékesíteni, ha bár az sokszor nagy erőfeszítéssel és kellemetlenséggel jár is; azt meg teszi a munkás saját érdekében, de nem fogja megtenni okkor, ha más anyagjából és a más számlájára dolgozik. Végre is a mai világban, midőn annak is, a kinek valamicskéje van, az iparterén nagy lesli és szellemi erőfeszítéssel, gond, agság és nélkülözéssel lehet sokszor üzletét s ennek folylán magát és családját fenn tartani: nagy naivitás kell ahoz, hogy valaki azt gondolhassa, miszerint létesíthető oly intézmény, melynek segélyével épen a legszegényebb osztály gond nélkül megélhet; már pedig a tervezel! ipar-műhely ha sikerülne ilyen lenne. Hogy a nőegylet ennek felállítására nem vállalkozóit én helyeslem, ennál is inkább mert tudom, hogy a nöegylel munkaadással segélyez állandóan 12—18 egyéni, de persze oly munkával, a mit a. nők értenek s igy ellenőrizni és megbírálni is tudnak t. i. várással, horgolással, kölessel, fonással és szövéssel s igy az egylet megteszi e téren azt mit lehet, többet tőle méltányosan alig kívánhatni. Lehelő volna azonban, ha nem is a nöegylel részéről, de mások részéről, eselleg az emberbaráti szeretel és jótékonyság felhasználásával is, felállítása egy ipari áru-csarnoknak, a milyenek már hazánkban több helyen léteznek is. Ezeknek hatásköre és feladata már oly képen volnn meghatározható, bogy practicus voltuk mellelt különösen a szegényebb sorsú iparosoknak javára válnának. Ha egy ily árucsarnok (tehát nem iparmű hely, hanem közös áruda) létesítését vennék czélba azok, kik az iparterén szakértők t. i. épen magok az iparosok, ezt én is őszinte örömmel üdvözölném és csekély erőm s tehetségem szerint pártolnám. Antal Gábor. Városi költségvetésűnk tárgyalása előtt. Költségvetési előirányzatunk, négy héttel ezelőtt, a képviselők közölt, bővebb és behatóbb tanulmányozás végett egyrészt ki lett osztva, másrészt pedig a részletek felöli tudomás szerzés végett, a nyilvánosság bírálatára bizva, közszemlére lett bocsátva. Az e végből meghatározott időszak elmúlt, elmúlt egy hét s a közgyűlés — melynek feladta volna a költségvetési előirányzat felett tanácskoznia s az előirányzat módosítása vagy egyszerű elfogadása állal kötelező költségvetésé emelnie — ezen nagy fontosságú tanácskozásra még egybehiva nem lett. Félünk, hogy mint ez régi idő óta divik, cz évben is egyéb ügyekkel egyszerre fog a költségvetési előirányzat tárgyaltatni, noha épen ezen ügy, mint legfontosabb, megérdemelne egy, sőt több rendbeli ónálló közgyűlési ülést is. Ugy látszik mind két oldalról könnyen veszik! ezen ügyel. A tanács azon nézetben lenni látszik hogy, mint a legjobb szándék állal lelkesített testület, müvére a közgyűlés kötelességszerüleg csak en block elfogadással válaszolhat s igy az ügy részletes megvitatása, beható tárgyalása ezen nézet szerint felesleges, mert annak eszközlése egyenlő volna a bizalmatlanság nyilvánításával. A városi közgyűlés némely igen tisztelt tagja — pedig szintén azon ősi szokásnak hódol, hogy: „jó lesz az ugy is a mint van;

u „mit bizalmallankodjunk, mit gáncsolódjunk, hiszen elöljáróságunk csak a j legjobbat akarja: fogadjuk el minden komolyabb tárgyalás nélkül az egész ügyet ugy mint van." Igy szoktak aztán a közügy legvitálisabb ügyei „gyors" elintézést lelni, minek aztán az a következménye, hogy mi magunk sem tudjuk, hogy — és miképen — vagyunk, s nem törekszünk bajainkat komolyan, annak idejében és módja szerint elintézni, orvosolni, hanem meg hagyjuk azokat, in infinitum, a közügy kárára növekedni. Mi azt hisszük, hogy nem helyes á tanács fennt jelzett nézete, de még kevésbé helyes vagy igazolható azon közöny, melylyel — a város érdekeinek védelmére választolt — képviselőink közül többen városunk legfontosabb ügye. pénzügyi állapota, iránt viseltetnek. Nem vehető bizalmatlanságnak a vita megindítása, mert egy részt, löbb szem többet lát, másrészt pedig ezen vitára kötelességszerüleg hivatva van a képviselő testület. Hogy lehessen városunk bajait orvosolni, hogy lehessen a napról napra súlyosabbá váló közterhek könynyitésére gondolni, ha az ide vonatkozó kérdésekkeli foglalkozástól úgyszólván el áll azon testület, mely arra missiót nyert a néptől! Már pedig nem képzelünk városunkban olyan polgárt, ki a jelenlegi állapotokkal tökéletesen kivolna békülve ; nem képzelünk olyan adózói, kire mindegy volna akár fogy vagy növekszik adója, s ezért nem értjük azon közönyt, melyet költségvetésünk iránt — a múltban — uralkodni láttunk. És kérdjük, hogy gondolható könnyítés, hogy gondolható javulás akkor: midőn mi magunk nem mutatunk kedvet a javítás munkálataihoz, sőt ezek megkezdése elöl — nehogy a bizalmatlanság gyanúja aláessünk --- egyenesen kitérünk?! Valóban nem értjük — az igy gondolkozó — képviselőink azon keleties modorát melylyel ezen ügy iránt ez ideig viseltettek; nem értjük a szomorú apathiát, mely nálunk uralkodik; és ezért, ugy tűnik fel előttünk mintha nálunk mindent a sors véletlen játékára akarnának bízni; mintha anyagi felvirágzásunkat, haladásunkat: a szerencse, a kedvezőbb idők gondozására akarnák bízni. Már pedig az isteni gondviselés jövőnket, szerencsénkel, kezeinkbe adá: munkánk gyümölcsévé, fáradságunk jutalmává tevén azt, s ezért ha a predeslinalió csalékony tanára életünk hajóját bízni nem akarjuk, nem marad hátra más mint, komolyan dolgaink javításához fogni. Városunk pénzügyei felelt határozni, a közgyűlés legfontosabb feladatát képezi, s midőn az, a költségvetési előirányzat megvitatásába bocsátkozik: legszebb jogával él; még pedig olyan joggal él, melynek gyakorlása a nép terheit könnyebbíteni vagy súlyosabbá tenni képes, s ezért képviselőink figyelmét ezen ügyre, midőn felhívjuk, megjegyezzük, hogy megbízóik bizalmával visszaélnének akkor, amikor a költségvetési előirányzat tárgyalásától, minden oknélkül, távol maradnak; de viszont városunk elöljáróságától elvárjuk, hogy ezen ügy feletti tanácskozásra, a városi képviselő testületet minél elébb egybe fogja hívni, s az ügyel mint a tanácskozmány kizárólagos tárgyát tüzendi a legközelebbi közgyűlés napirendjére. Egy városi képviselő. A fennt közlött — s lapunk egyik barátjától származó — czikk már be volt iktalva, midőn f. hó 11-én a közgyűlés összehívását jelző meghívók a képviselők kezei közzé kerültek s ennélfogva azt, noha már elkésettnek nevezhető, mégis meghagytuk, mert a benne foglalt fölények csakugyan oly formán következtek be, a mely forma ellen a czikk írva lett. — Ezért azt hisszük nem lesz — legalább a jövőre nézve —eső után köpenyeg használás, a czikk megjelenése s annak közlése nem felesleges munka. Nem felesleges, mert a megtartott közgyűlésben felette kis számmal jelenlek meg a város atyái, s ez a képviselők közönyösségét bizonyítja; másrészt pedig a közgyűlés tárgysorozatában lizennyolez ügy előzte meg a legfontosabbat: a költségvetést, s ez épen az mi ellen czikkiró felszóllalt. Távol van tőlünk városunk elöljárósága ellen gyanút emelni, s ezért kinyilatkoztatjuk, hogy az utosló közgyűlés tárgysorozatát „esetlegesnek" tartjuk s el akarjuk hinni, hogy az összeállításnál szándékosság nem forgott fenn. Hanem azon tisztelt képviselők, kik a csütörtök és szombati közgyűlés tárgyalásán részt vettek, bizonyára velünk ide vonatkozólag egy nézetben vannak, s befogják látni, miszerint physikai képtelenség ily számos ügy sorozattal biró közgyűlésen, az előző tárgyak feletti viták ulán, még azt is kívánni, hogy az oly fontos és nagy meggondolást, élénk tanácskozmányt, igényelő költségvetés beható tárgyalásához lehessen fogni. Az ilyen fárasztó munkát, egyes kiváló tehetségek ugyan bátran teljesíthetik; de annak megfelelni a közgyűlés legnagyobbrésze magyarán mondva — képtelen. Városunk költségvetésének megszavazása, ha csak szavazó, fejbólintgató — gépnek tekintjük a közgyűlést egyszerű, de ha a városi képviselőtestületet öntudatos, hivatásának színvonalán álló korporáliónak tartjuk — és ennek kell tartanunk — akkor be kell ismernünk, hogy'*a költségvetés felett élénk vitának kell fejlődni s ehhez idő, aránylag sok ídö kell. Mi tehát városunk érdekében, kénytelenek vagyunk felszólalva, a száz tárgyú közgyűlések ellen — tiltakozni. Inkább tartassék gyakrabban közgyűlés, mint ratkán, de túlterhelve. Magáról a költségvetési vitáról, mely a tegnapi gyűlésen élénken folyt jövő számunkban ugyan ezen a helyen bővebben fogunk szólani. Szerk. 50