Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878

1878-09-01

lüvaial -\vaj tli t s,- ii á1* oly kíínyvkiM-esilit'iléséheii van, ahova a/, előfizetési és hirdetési dijak is ititézorulók. Kéziratuk jiem adatnak vissza­Vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési dijalc: Egy évre 6 fr. — Félévre ...... . 3_ír^—s Negyedévre, . . . . . . . 1 Ír. SO kr. Egy szám ára 15 kr. Hix*d.etéselc 6 hasábos petiisorban 5 kr. íXyllttérTfreiX soronkint 25 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 1 VAS. F 12 Orangy. Qn.) F 11 Egyed ) . 3 Selih., 40 n. k.J S Hétfő ístván, Kai. }= Efraim, Z. )| 4 MansvétSzen.) ^- 5 3 Kedd Mansvét Albert Heti naptár. 4 Szerda Rozália szűz (r. k.), Rozália Jjirot.J, 6 (.izr.) . 7 Jer. fal. meg. 5 Csiit. Victorin, Győző ) • Erős 6 Péntek Zacharias V| Vida |g.'8 7 Szomb. Regina szűz \£ Regina \ Ä 9 S. Ki Szel. Pápa. szeptember 1-én. Mit kivan a hazafiság! A józan ész és a történelem tényei sokszorosan bebizonyították már azon igazságot, bogy államokat erőssé, nagygyá és hatalmassá, nemzeteket virágzóvá és szerencséssé csak polgáraik s fiaik igaz hazafisága tehet. A hazafiság, békés időben, egy célra irányozván a létérli küzdelem folytán egymás ellen működni tö­rekvő erőket, öszhangzatot létesít az állam szerkeze­tében; s megteremtvén a társadalmi jóllét elöhaladásá­nak tényezőit, vagyoni jólétet megelégedést, szellemi és erkölcsi műveltséget szül a polgároknál'. A hazafi­ság nyújt biztos védelmet az államnak a nemzeti élet nehéz napjaiban, a bábom viharaiban az eltiporlatás és megsemmisülés ellen, egygyé olvasztva a polgárok aka­ratát az erőkifejtésben, férfiasságot s bátorságot öntvén a küzdők kebleibe, tettekben nyilatkozó részvétre, test­véries önkénles támogatásra s teljes erőből való se­gédkczésre buzdítván mindazokat, kik a harcokban köz­vetlenül részt nem vesznek. Jaj azon nemzetnek, jaj azon országnak, melynek minden egyes tagja nem érzi keblében feldobogni ily kö­rülmények között a hazafiság lettre késztö szózalát, vagy nem hallgat keble e legszentebb érzelmének szavára. Fájdalom! hazánk is jelenleg oly helyzetbe jutóit, hogy polgárai hazaíiságára kell hivatkoznia, mert, — teljesen mellőzve azon kérdést helyesen vagy nem he­Jyesen történt-e az ügyek ily irányban vezetése, — mindnyájan tudjuk, hogy lestvéreink egyrésze Boszniá­ban vérzik, másik nagy része pedig már fegyver alá szóliltalolt, hogy az olt levőknek támogatására siessen. Hogy a hadseregben levő testvéreink megfelelnek a rajok rót nehéz kötelességnek, azt az eddigi tények is bizonyítják; de fájdalom ép e kötelesség teljesítése sokaknak életébe, sokaknak testi épségébe kerül s már eddig is több százra megy azon részvétre érdemesek száma, kik a csaták tüzében megsebesültek. Semmi kétség benne, hogy a hadügyi kormányzat kellőleg gondoskodott arról, hogy e sebesültek illöleg ápoltassanak s azon számot véve tekintetbe, mely ed­dig köztudomásra hozaloll ez nem is "ár nehézséggel. De nem tudjuk a jövendőt, nem tudjuk, hogy mennyire szaporodik e szám s a honfmi aggodalom minden esetre előkészületre int és sürgetöleg parancsolja, hogy a se­besültek ápolásához szükséges felszerelvényekröl, lé­pésről , vászonnemüekről gondoskodjunk. Ezen kivül a testvéri részvét követeli, hogy sebesült honfitársaink ré­szére, kik kínos sebeikben sokat szenvednek, juttassunk valamit saját kényelmünkből, s hogy szükségletekkel illőbben elláttassanak adjunk nekik pénzsegélyt is. A sebesülleken kivül, hazafias részvétre hív fel bennünket a fegyver alá szóllitottak itthon hagyott csa­ládjának sorsa. Hány szegény nő vesztette el táma­szát, hány gyermek kenyérkereső édes apját a moz­gósítás által, kiket a nyomortól nagyrészben csak az itthon maradottak részvéte és testvér szeretete menthet •meg s a kiket segélyezni nem csak azért kell, hogy a nyomortól megmenlessenek, hanem azért is, hogy apjuk gyermekei sorsa felől nyugodt lehessen. A magyar nép, különösen városunk lakossága tu­dott lelkesülni idegen célok előmozdításáért, tudott ál­dozni bármely nemzet szerencsétlenéi nyomorának eny­hítésére, bőkezű tudott lenni valahányszor a nyomor könnyeinek felszáritására hivatott fel, minden ily eset­ben akadlak egyének, kik hang verseny l, bazárt stb. rendezlek a segély összeg beszerzésére, s a városi ha­tóság mindent elkövetett, a siker érdekében: reményi­jük most, midőn saját véreink segélyezése jön szóba, s a magunk gyermekei fordulnak hozzánk részvétért esdve, városunk lakosságában nem lesz kevesebb az áldozat készség, a vezetőkben nem lesz kevesebb a-jó akarat s a város balóságábaii— «eur" lesz kevesebb a buzgalom. Kellő áldozat készség, jóakarat és buzgalom mel­tett eléggé előkészülhetünk mind azon családok ellátá­sára, kiknek kenyérkeresőik fegyver alá szólilva levén, a mint a mezei munka szűnni kezd a legnagyobb nyo­mor s inség jutna osztályrészül s a kiket ha a nyo­mortól megmentünk, hálájuk leend tanuja emberbaráti s testvéri szeretetüknek, valamint annak, hogy Pápa város polgárai meglelték a mit a hazafiság kivan. Felhívás, Pápa város polgáraihoz! Köztudomású tény, hogy azon kibékítés, melynek keresztülvitele végeit az osztrák-magyar hadsereg csa­patai Boszniába bevonultak, a 1 lakosság egyrészének ellenállása mialt, háborúvá változott hadseregünkre nézve. E háború már eddig is sok áldozatot kövelelt, mert több százra megy a halottak, ugy szinte a sebe­sültek száma de kilátás ván fájdalom úrra, hogy az áldozatok sora még nem fog bezáródni. Ily helyzettel szemben mindenkinek erkölcsi S hazafiúi kötelessége tehetsége szerint hozzá járulni azon bajok orvoslásá­hoz, melyek a háború folytán lélrejönuek, erkölcsi s hazafiúi kötelessége azoknak, kik a háborútól távol ál­lanak, tevékeny részvéttel viseltetni azok iránt, kiket sorsuk az ellenséggel szembeállított. Különösen a háborúban megsebesültek ápolása és a háborúban küzdő honfiak othonhagyolt családjainak segélyezése azon kötelesség, melynek belől lésére fel­hív mindnyájunkat az emberbaráti szeretet a testvéri érzület és a hazafiság. * Pápa város polgárai és hölgyéi fényesen bebizo­nyították akkor, midőn idegen sebesülteket idegen or­szág nyomorban levő lakosait kellett segélyezni,- hogy keblökben igazán emberszerető sziv lakik; réménylhet­jük, hogy ezen értelmet csak fokozza a hazafiság most, midőn saját fiainak ápolásáról, saját testvéreink család­tagjainak gondozásáról van szó. Felhívjuk tehát Pápa város közönségét, "hagy a Boszniában megsebesült harcfiak részére^_tépést Sr _seb-. kötőt, vászonnemüt és pénzsegélyt, a harcfiuk itthon hagyott családja részére pedig iéleimi szereket és pénz­beli segélyt adni és gyűjteni szíveskedjenek. A Pápa városi jótékony nőegylet elnöksége elfo­gad minden ily nemű adományt i lépést,^vásznat élelmi szereket, pénzt e célra, azt a Papái Lapok utján nyug­tatja, s rendeltetési helyére juttatja. Az adományokat Szvoboda Vencelné alelnökhöz, vagy Szelesley Lajosné egyleti pénztárnokhoz kérjük küldeni. Pápán, 1878. auguszlus 29-én. , Szopboda Vencelné alelnök. Antal Gapor titkár. Magyarország hölgyeihez Az utolsó években határainkon lezajlott véres har­cok előjátéka folyt csak, midőn a 48-diki honvédek budapesti egyesülete elsőül a hazában fölhívta Magyar­ország lelkes honleányait a sebesültek részére lépés­ben, sebkölökben segélyt nyújtani. A török fajrokonaink sebesültjei részére érdekkö­zösségünk érdekében lázas lelkesedés között megindult adománygyűjtés fényes eredményre vezetett; a nemes török nemzet könyek közt fogadta részvétünk e kifeje­zését, melynek tetemes pénzbeli értékét meghatványozta a gyorsaság a kellő helyen alkalmazás és adományaink erkölcsi jelentősége. Most, hogy a tragoedia véget érni látszott, hatá­rainkon új rémes színjáték jelenetei ismétlödnek; az occupáló hadsereg, melynek legnagyobb része magyar, a melynek soraiban önnön édes véreiuk, fiaink, test­véreink, barátaink vannak leginkább kitéve a csaták pusztító tüzének, — a dicsőség csillagának sugarai nél­kül, sebesültekben rokkantakban, nyomorékokban nap­ról napra gazdagabb. Magyarország leányai! Ne nézzük ez ismeretlen célok érdekében indított harci kaland önkénytelen ál­dozatainak égő fájdalmát tétlenül; ne hallgassuk néma könynyekkei szemeinkben szivet rázó jajkiáltásaikat, si­essünk balzsamot csepegtetni sebeikre, küldjük el lé­pésünket, sebkötöinket elhagyott betegágyaikhoz. A nép, mely egy testvérnemzet /irányában annyira kitüntette emberszeretetét, saját vérének hullása láttán érzéket­len maradni? Az országos honvédegyletek központi választmá­nyából a honvédmenedék]láz fölügyeletére kiküldött bi­zottmány reméli, hogy hí zánk leányai nem vonják meg részvétöket az osztrák-magyar occupáló hadsereg sze­rencsétlen sebesültjeitől. ( Minduntalan újabb és újabb ezredeket mozgósí­tanak s visznek a csatatérre. Magyarországnak már­már nem lesz vidéke, mely a mozgósítás állal érintve ne lenne. A kit ma szerető keblünkre ölelünk — hol­nap már — lehet a halál kemény tusáját vívandja. ­Magyar nők! Adjunk a sebesülteknek tápszereket, óbort, lépést; nekünk olcsó jószág az, nekik: drágább az aranynál. Ki tudja, nem-e édes testvérünk, kedves gyermekünk sebeit enyhítik holnap vele? Küldjétek adományaitokat lépésben és sebkötökben avult, de tiszta vászon- darabokban megbízottunkhoz Chorin Zsigmond 1848—49 honvédhadnagyához, Bu­dapestre váci utca, 13—ik szám alá. Adományaitokról pontos hírlapi kimutatást kaptok nyugtául. Mi, a szabadságharc öreg katonái kérünk benne­teket. A mi vérünk a függetlenség Istenének hozott áldozat volt. Vélek minden csöpp magyar vérért most. Kötözzük_a_sebeket! A honvédmenház rokkantjai szintenT készítenek tépést, ha tiszta vászondarabokat ily célra kapunk. Budapest, 1878. augusztus 22-én. A honvédmenház bizottsága. A ..Pápai Lapok" tárcája. Az irodalom befolyása társadalmi életünkre. Irta; Helle Junos (Folytatás.) Ebből is kitűnik, mily lényeges tényezője az ember lelki boldogságának az irodalom. Mert szomorúságunkban vígasztal, szenvedésünkben felemel. S minthogy minden ember célja a bol­dogságot elérni, vagy legalább is megközelíteni, ajánlatos hasz­nálni ennek segédeszközét az irodalmat is. Mert lehet valaki a szerencse áldásaitól elbalmozva, mégis vannak,— s sajnos felette gyakran — az életben oly pillanatok, melyek keserűséggel töltik el az emberi szivet, midőn vagy szeretteink egyikét vesztjük el, vagy anyagi veszteségek érjenek, vagy csak ha az éjei fellegek borítják, nem-e szomorú lelkületűnk is? s ilyenkor ha előveszük kedvenc Íróinkat, s c képzelem szárnyain emelkedve terveinknek légvárakat, emelünk, ha beleéljük magunkat azok helyzetébe: akkor nyomtalauul tűnnek az órák, s mi megszabadulva a keserű gondolatoktól élvezetesen töltöttük napjainkat. Am de azt kérkezhetné valaki, hogy hogy van, hogy az irodalom boldogít, hisz a gjárakban ténylegesen nem alkalmaz­ható, s az anyagi források egyikét sem teszi számunkra kincses bányává. Óh az irodalom nem is-e nemben boldogít hanem szi­vünket teszi azzá, melybe csak nemes érzeményeket olt, a nem­telent távozásra késztetvén. üc az irodalom nem csak boldogítja, hanem gyönyör­ködteti is az embert. Voltál e már kiint a szabad mezőn? & nem Jáltad-e, mint gyöngyözik az izzadság a puszták fiainak homlokán, midőn fáradságos munkájával ősi telkét műveli. Szánalmat érzel iránta? elgondolod hogy mig más szerencsések a kényelem párnáin ringatják magukat, addig czeo nyomorult lélek fáradságos munkájával keresi kenyerét Pedig de kár^száii­nod őt! 0 megelégedett, és boldog. — S mi tetté ezzé? — kérbéd talán. — Hidd el itt is az irodalom áldásos keze működik. Az a szegény ember talán olvasni sem tud, s mégis hányszor lát­hattad, hogy egyedüli kiserőjé, vigasza fáradságos munkájában egy egy dal, mely verítéket felszárítja. S váljon 7íc7n~gyönyőr­kötteti-e ezt, az irodalom. Oh erre nézve megbecsülhetetlen kincs azon költői érzelem, mely az emberi szívbe oltva van, s ez a lelkesülés a szép iránt, mely bármily durva legyen is mindig lelkesül a szép megcrzékiíésé iránt. Ha munka közé temeted magadat, és ráV erőszakolva lel­kedet a bilincsekbe a kedvet ölő szellemi foglalatosságra, akkor ha kimerülsz, ha a könyv kiesik kezedből, mi adhatna más vi­gaszt s előéletet, mint a tarmészet szcmlélése r a természet ki­fogása, s ez pedig a költészet, az irodalom 1 Igen, az irodalom gyönyörködtet. A gyármonkás szivébe kedvet, karjába uj erőt gyűjt a munkára, a kézműves, az ipa­ros, ha éltette ollóját, tűjét, ha a kalapácsot könyvel cserélné fel a korcsmai mulatságok helyett, dorbézolásban rója le adóját lelke vágya Istenének: menyivel nagyobb örömmel^ kedvel, élénkség­gel fogna másnap a munkához! Hány sziv csüggedt volna el, hány semmisült volna meg, az irodalom üdvös hatása nélkül Lássuk végre mennyiben nemesíti az egyes ember keblét az irodalom. Irodalom nélkül erkölcs nem képzelhető. A vallás fogalma azért állított fel a köznép előtt külső jelvényeket' hQgy^j^iry í o : <­sabbá tegye Őt a vallás úogn^^k=^^»j^^ij^^^t'[eBye­geti áz örök tűzzel és kárhozattál, inert máskép|az oktalan ine­ber megfeledkeznék emberi hivatásáról s rövid életét élvezni akarván a dorbézolás karjai közé veti magát. Ámde váljon meg­lartaná-e a nép erkölcsét a vallás tilalmára? Aligha. Bizonya emellett is, hogy az oly helyeken, hol a nép nem tanul rende­sen, csak a vallás rajongójává tétetik, nappal imádkozik, s ta­lán azért, hogy este az ég ura neki alkalmat nyujj^iLJi-~rab<­láara s to tyjijJá^^-^inidtr—ott^ hol a nép költőibb érzelmű, hol kebelét nem fosztják meg az édes örömöktől, hanem rá vezetik a költői művek olvasására, az oly nép rendesen' a legerkölcsösebb is. Az erkölcs megóvásában csak is egyedül a költőt s irót il­leti a babér, mert habár a hit hasonlót parancsol, a nép költők nélkül unni-volna az erkölcstelenségtől megóvható. E három tényezőben rejlik az irodalom megbecsülhetetlen befolyás az egyes emberre. Most Lássuk, mennyiben hat az ál­lamok boldogitására és nemesítésére; Az állam az egyes polgárok összességéből áll. Ha a pol­gárok a jólét a megelégedés a boldogság áldásainak örvendenek, akkor az. állam is hatalmas, és képes szembe szálúi a sors bár­mily csapásával. Igy az államok boldogitására az irodalomnak ugyanazon behatátása van, mint az egyes emberekre. Az iroda­lom úgyszólván létkérdése a nemzetnek, mert mihelyt ez meg­szűnik, megszűnik a nemzet önállósága, hatalma is. Mert hisz a nemzet geuiusa egyedül irodalmában él; s az irodalomtörténete egyszersmind a nemzeti szellem történetének rövid vázlata. Mert hisz az irodalom mindig magán hordja szülőkoráuak bélyegét. Összefügg működéseinkéi, társadalmi,- magán- és álladalmi éle­tünkkel, egyszóval: mindenünkkel. A darócnál ép ugy mint á biboniakjulaid^a^ajy^^bjp^^^irodalom és állam között te­Üa^^f^roatatlau kapocs van, mert álladalom uemzeLHBlk«| r s nemzet irodalom nélkül boldognak, erkölcsösnek, szabadnak, öunállónak nem érezheti magát soha. (Folyt, köv/)

Next

/
Thumbnails
Contents