Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-01-20
Vegyes tartalmú társadalmi hetilap A pápai jótékony nőegylet- az ismeretterjesztőegylet, kertészeti társulat, lövész- tüzolí ó-egylet A lap szellemi részéi illető közlemények a szerkesztő lalcártájra: Főutca 20. sz, emelet, 7. ajtó, küldendők. Elíifi/.elési és hirdetési díjak, felszóllamlások, Waj clitS Károly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben , intézendők. Pápa, IST*, január SO. Megjelenik c lap hetenkint egyszer, .szombaton, egy íven. KJlofiacetÓHi elíjalc: . . 6 fr. Félévre . .) ir. Egy évre ... Negyedévre 1 Ir ;">() kr. A lxir*cl©tewi clí.jali. térfogai szerint számitalnak: 18Q centim. "20 kr, 50Q centiméterért SO kr, 10Q centiméterért 10 kr, iOOn centim. 1 frl, 15tO centim. 1 fit 40 kr, "200Q centim. 1 ft, 80 kr, őüOn wnliHÍ. "2 Irl. 40 kr, 40ÜQ centim. 3 Irt. A közbeeső térfogf toknál a következő magasabb fok díjjá szárnilatik. lié.lyegdij mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő: FiiX'ecli Albin. Kiadó Wajclit.s Iváxoly 1 III. FéleJem és gyávaság. , Ä félelem a fennlartási ösztön kifolyása, az idegrendszernek egy valódi vagy képzeli veszély előtt való lehangoltsága. Minél inkább kerüli és tartózkodik az ember legyőzni a valószínű vagy biztos veszélyt, annál szilárdabb és uralkodóbb lesz benne a félelem maró érzete. A félelem lehet az erény kifolyása is, (isteni félelem), ha az értelemmelalárendeltségi viszonyban áll, és a szabadság fogalmát, az emberi méltóságot nem zárja ki köréből. Ép ugy elfajulhat a félelem és gyávasággá válhalik, midőn az emberben uralkodó halalomra vergődik, és öt a legnyomorultabb teremtménynyé alacsonyítja le. A g y á v a s á g nagyon gyakran zilál t testi állapot, — gyakrabban azonban elhibázott nevelésből veszi eredetét. Hány élénk képzelmü gyermeket tettek a dada kísérteties meséi vagy más oktalan csevegések lelki nyomorékokká? Hány oly szerencsétlen embert ismerünk, ki a menydörgés, villámlás hallalára, apró állatkák: egy gyik, béka, egér, pók észrevevésénél összerezzen, és minden tagjában reszket! — Ha gyermekeinket az oknélküli és könnyen lábra kapó félelemnek és gyávaságnak nem akarjuk kilenni, világosítsuk fel őket az ártatlan dolgok felöl, melyek ellenében minden félelem és rettegés nem egyéb, ti mint ostobaság és nevetséges gyávaság. Őrizkedjünk gyermekeink képzelőerejét ostoba rémképekkel eltölteni, ne hozzon bennünket a legkisebb zaj rettegésbe, ne beszéljünk a gyermekek elölt, kivált éjjel, temetők vagy más egyéb oly dolgokról, melyek a gyermekben borzadályt, irtózatot és iszoivyodást kellenek. A b á l o r s z i v ü nem s z ü 1 e t i k, hanem neveltetik; g y akorlal teszi az embert még a bátorságban is — mesterré. — E tekintetben is azonban mértéket kell ismernünk, mert a vakmerőség erkölcstelenséget szül és az embernek épen nem kölcsönöz valami nagy méltóságot. A gyáva ember valóban nagyon szerenesetlen, mert hibája következtében, úgy a maga mint embertársai megvetésének leszi ki magát; és akin a gyávaság erőt vesz, tévedez, fut a kerge juhként szüntelenül. A gyermek bátorságát erős testi nevelés, I e s l g y a k o r l a t és m u n k a mozdítja elő; nagyban nevelik a gyermeki bátorságot a bátorság és hősiességről tanúskodó történetek elbeszélése; vezessük ki őket mennydörgés és villámlás alkolmávat a szabadba, az úgynevezett rémséges helyekre, szoktassuk őket lassanként önállóságra, ne támogassuk őket mindig és mindenült, és ekkor oly nőket és férfiakat fogú n k nevel n i, kik bátran ellent f o gna k á 11 ha tn i az élettel járó bajoknak és veszélyeknek, kik életüket nem f o g j ák elkeseríteni képzelt vés z l hozó jövővel. IV. A hazugság. A hazugság köre igen tág, az emberi nyomorúságok nagyobb része, mondhatni, ezen bajra vezethetők vissza. A hazugság a gyávaság legszörnyűbb leánya, e I s ő s z ü I ö 11 gyermekei: a csalás, lopás, hűtlenség, árulás, á 1 s z e n t e s k e d é s, s z i n e s k e d é s, ravaszság -— orgyilkosság. A hazugság tehát, amint már említellük, a gyávaság, illetőleg az elgyengült jellem kifolyása és ezen, az emberiség valóban sátáni lobaja, mely gyakran még az állatnál is alább slilyeszli az embert, megérdemli az élethalálra való harcot. A hazugság leggyengébb gyermekét, a kény szerhazugságot, igen sok balga szülő gyermekei részéről éleseszüségnek és elmésségnek tartja, nem ismervén fel benne egy oly jövöl, mely telve van a kiirthatlan gaz és gyom csiráival. Ne engedjünk meg gyermekeinknek semmiféle mentegetődzést s kifogást vagy üri'i'yel. Mindezek ama homályos, zavart körülmény elögyakorlatai, melyek között az ember kívülről, belülről csupa hazugság, minden mozdulata, minden tekintete e rút bün kíséretében lép fel, beszéde épen csak a valóság takarójául szolgál. Ne engedjétek magatokat félrevezettetni ti túl— engedékeny és könnyenhivö szülök! mihelyt a gyermek elölt komoly és vasakarattal lépünk fel HONVÁGY. Vjft issza vágyom szép szülőföldem, Hegyes völgyes vidékedre. j| Oda, hol a kies völgy ölében, Vígan lejt a patak ere. És imigy zeneg édes hangon: „Mindenütt jó, de legjobb otthon." Visszavágyik bús, feldúlt lelkem S újra látni a házikót. Melynek csendes tűzhelyénél a Bék' szelid angyala honolt. Hová szivein vágya ugv von . . . „Mindenütt jó. de legjobb otthon." A hol ártatlan gyermekhittel, Oh mi sokszor elhallgatám, Azt a mesét, szép tündér regét Mit olyan jól tudott anyám. Most is hallom,... vagy csak álmodom?! „Mindenütt jó, de legjobb otthon." Hol jó szomszédok, ismerősök, Mind-mind szerettek engemet, Hol először néztem szép szemedbe, Látni vágyom kis kertedet. Oly szép-e még, mint volt akkoron .. . „Mindenütt jó, de legjobb otthon." Haza vágyom, csak haza, haza; Messze a kék hegyeken túl, Hol bölcsőm ringott és a hol tán A sírhalom is föléin borul. Ott lelem fel csak békém, nyugtom ... „Minenütt jó, de legjobb otthon." Kubányi Béla. A távcső. {Elbeszélés). X. tanár lakásán a hétnek bizonyos napjain egy társaság 1 szokott összegyűlni, melynek célja volt néhány órát vigan tölteni, A társaság tagjai különböző rendűek és rangúak vaIának; volt ott tudós, birtokos, kereskedő, katona, szóval minden kasztból. Azonban bármennyire különböztek és e tekintetben a tagok egymástól, abban mindnyájan megegyeztek, hogy közülök egy sem volt Hymen zászlója alá esküdve. Egyik estén különösen vigan voltak, s véletlen e kérdés merült föl: mi annak oka, hogy közülök egy sem nősült meg? és azonnal elhatározták, hogy mindenki el fogja beszélni azt. Midőn már mindenki elvégezte, s nem egy vig történet nevetésre adott okot, végre a házigazdára került a sor. A tanár hallgatva ment, tanulószobájába és egy szép, hosszú tokot hozott ki. A jelenlevők kíváncsiak voltak tartalmára; s midőn a tanár fölnyitá, bámulva látták, hogy egy törött távcső van benne. — Önök, uraim, szólt a tanár mosolyogva, tudni akarták az okot, miért nem nősültein meg? íme, itt van a corpus delicti. — Csak nem a holdban akart ön egy szép lánykát keresni? kérdé egy huszárezredes nevetve. — Semmi esetre sem, ezredes úr, válaszolt a tanár, épen megfordítva történt; mert a csillagok helyett a földre tekintettem, mennyemből a földre, a szomorú valóságba ráutaltam le. — De hallják a rövid történetet. Kora ifjúságomtól komoly foglalkozáshoz szoktatva, a világgal nem sokat törődtem. — A nőnem rám nézve terra incognita volt; minden gyönyörűségemet csak a jó könyvekben leltem, és egy philosophiai thémán gondolkozva, vagy egy számtani föladaton dolgozva, elfeledtem kis szobámban, hogy a világ nem lakatlan sziget és én nem vagyok Robinson. Társaságba ritkán mentem, s ha a körülmények kényszerítettek is erre, igen kellemetlenül érzem magamat és igen ügyetlen voltam; egészen reám illett Krisztina királynénak azon mondata, melyet egy tudóshoz intézett: hogy ámbár a széket bet nyelven tudja megnevezni, de ülni nem tud rajta. Különösen bámultam némely fiatal ember tehetségét, hogy oly sokat tud össze-vissza beszélni, s mégis oly sok szóval mily keveset mondanak. Megszoktam, hogy amiről beszélni akartam, előbb jól meggondoltam; de azon tárgyak, mikről a társaságban a beszélgetés folyt, milyenek valának: a szinbáz, concertek, bálok, séták, regények, újdonságok, előttem tökéletesen ismeretlenek voltak; azokkal pedig, amikhez én értettem, t. i. csillagokkal, számtani egyenletekkel, sinusokkal, logarithmusokkal stb. nem mulattathattam a nőket. Ifa néha igyekeztem is a modern társalgó szerepébe magamat betalálni, pirulással kellett észrevennem, mint erőlködnek a nők mosolyukat elfőj3