Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-01-13
IV. évfolyam. 2. szám. Vegyes tartalmú társadalmi hetilap A pápai jótékony nőegylet- az ismeietterjesztöegylet, kertészeti társulat, lövész- tüzolíó-egylet A lap szellemi i'ósztSI illető közlemények a .szerlcOSZtÖ lalcá.'sái'a '. l'Yxilra 20. sz, emelet, 7. ajtó, küldendők. Klőti/etési és hirdetési díjak, felszollaitilások, W aj Clit.S Károly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemlien , inlé/iMidők. Papa, 1971. január 13. Megjelenik e lap hctcnkinl egyszer, .szombaton, Előfizetési díjaid Egy évre 6 fr. Kélévr" 5 Ir. Negyedévre 1 Ir. 50 kr. A. llir'cletéísi <lí jalc térfogat szerinls/imílalnak: 18Q oenlim. 20 kr, 50Q centiméterért öü kr, 7üQ centiméterért 70 kr, I00TJ centim. I Tri, \50Q eenlini. 1 frt 40 kr, 200Q cenlim. I ft, 80 kr, 300Q e.jiilin.. 2 frt. 10 kr, 400Q centim. 3 Irt. A közbeeső térfog.' lóknál a következő magasabb fok díjjá üzámítalik. Hélyegilij mindig külön Uzelctnló. Felelőn sserkexzlű: Ibiire <li All>ilX. Kiadó: Wajdils liáx'-oly T Israerotteijesztő-tígyletüliki'ői. meretekéi gyűjteni, a szellemei kimivelni, az ^'embernek hivatása. De mit érnének a leggazdagabb ismeretek is. ha azok az egyénben el lennének zárva, ha azok mással nem közöl— lelnének? A ludomány közkincs, s ép azért azl mások elöl elzárni nem lehel, hanem inkább közölni kell. — Nagyon helyesen mondja a rómaiak jeles szónoka, Cicero: „ímpellinuir natura ul prodesse velimus quam phirimis imprimisque doeendo ralionibusque prudenliae tradendis. Ilaque non facile est invenire, qui qnod sciat ipse non Iradat alleri. Ila non solnm ad discendum propensi sumus verum eliam ad doeendum. (De íin. 3. 20.) - Az emberi természetben fekszik tehát, hogy másoknak leginkább oktatás és ismeretterjesztés által hasznára legyünk. Ä szellemi érettség főforrása az egyéni és társadalmi jólétnek, mig annak ellenkezője, a szellemi eretlenség, a Jeglöbb hibának és bajnak okozója. Igaz az, hogy a legfőbb, mi egy társadalmat, egy népet tiszteletre s a valódi műveltség nevezetére méltóvá tesz, nem a gazdagság- és politikai tekintélyben, sem a műipar és mesterségek általi kitünésben, sem a fegyvertények és világhírű diadalok szemkápráztató fényében, hanem a lehetőleg általánossá lelt értelmi és erkölcsi álJ. érettségben Ez elölt három évvel alakult városunkban egy egylet, melynek célja: az erkölcsi és értei m i művelődést közhasznú, a z éleire gyakorlatilag kiható is m e r e tlá r g y a k b ó I t a r l a n d ó nyilvános felöl vasasok állal el ö m o z d í t a n i, s ezen egylet a z i s m e r e 11 e r j e s z l ö-e g y I e t. Mii és mennyit lett, mcgfelell-e kitűzött céljának, most nem fejlegeljük azl annál is inkább, meri működése nyilvános vala s így a közönség ítéletet hozhat róla. — Az alapszabályokban kitűzött 3 év ellelvén, az egylet újra alakul. Felhívjuk tehát a l. közönségei, pártolja az egyletet annál inkább is. mert legújabban népszer ü munk á k k í adásai lüz te ki célul Ez által azl akarja elérni, hogy a nép jó, erkölcsnemesílö olvasmányokat kaphasson, s igy megóvassék azon lelketlen irodalmi lovagoktól., kik halomszámra szórják a nép közé irataikat s megmérgezik annak erkölcseit. Az úgynevezett „ponyvairodalom"' ellensúlyozására és kiküszöbölésére törekszik tehát az egylet, s már ezen cél maga is megérdemli, hogy minél nagyobb pártolásban részesüljön. Bizton reméljük, hogy városunknak különösen értelmiségi osztálya, mely már annyiszor adta jelét a jóra, szépre és nemesre való törekvésének , most sem fogja megvonni lelkes pártolásai. Az ipar érdekében. E lapok folyó évi 1-sŐ számában „egy m. i. (ha nem csalódom, ,,malom-ipar") testületi tag némi észrevételeket tett közzé, s cikkében (ugy látszik legalább) az iparosokhoz intézett felhívásomban foglaltakat általában véve helyesli ugyan, mégis, nyilvánít nézeteket, melyeket viszont én nem hagyhatok észrevétel nélkül. Cikkíró feljajdul, hogy ha társulati jövedelmek szakoktatásra fordítatnak, hol maradnak saját érdekeik ? — Én csak azt hoztam fel, hogy az ipartársulatok jövedelmeiknek legaláb l / la részét kötelesek szakoktatási célokra fordítani, s felhívtam mindannyi társulatot, hogy e lapok utján közöljék s adják át működésük eredményét a közönségnek, hadd tanuljon, hadd lelkesüljön egyik társulat a másiktól . . . s cikkíró a helyett, hogy a molnárok ipartársulatának 2—3 évi működését vázolta, s az általa fontosaknak jelelt külön érdekeket felszámlálta volna, elégnek hiszi az egyesülés lehetetlenségének bebizonyítására felhozni, hogy a társulatoknak saját érdekeik is vannak. En pedig tagadom, hogy volnának, s különösen, bogy a molnár iparosoknak — volnának az egyesülést gátló külön érdekeik. — Van nekik — nem tagadom — egy specialis érdekük, ami nem azonos más társulatokéval — s ez azon körülmény, hogy a molnár ipartársulat a malmok építése, malomfejek — vizeset, vizárok tisztogatása stb. fölött némi felügyeletet gyakorolt. — Ámde ez eljárást az egyesülés sem fogná akadályozni, elkerülhetlen lévén egyesülés esetén szakosztályok alakítása; de másrészről a malmok felméretése a t. megyei bizottmány által már el van rendelve, s a felügyelet bizonyosan a közigazgatási tisztviselők kezébe leend EGY ERDÉSZ TŰNŐDÉSÜL {Ajánlra L. Slraniera kisasszonynak..) II. oltlog valék! édes remény : Virult lelkem zöld levelén. A barátság és szereiéin Mosolyogva jártak velem. De csalódás szegett körül; Fájó szivem minek örül?! Minden nyomon csak azt látom: Nincs kedvesem, nincs barátom . . . Mint űzött vad, ide jöttem; Minden oly uj itt köröttem. Oly alkalmas ez az uj táj Feledtetni a mi ugy fáj . . • Ölelem a füvet, fákat; Fii, (a, virág bü tanyát ad. O itt senki sem bánt engem; Panaszomat, bátran zengem. Mosolyogj rám édes tájam! Hogy kedvemet föltaláljam. Híved leszek télen nyáron. Szivenyhemet tőled várom . . . Hajsza Barna. Akit még az Isten is megvetett. (Regényes elbeszélés). Irta: Gajmossy János Iván. III. I^tÓSZ. 4. Két gyermek apja. (18. folytatás.; A sors nem tagadja meg az embertől az örö meket, csak azért talán, hogy annál inkább érezzük a keserűséget. — Mert a ki folyton tájdalom között tölti életét, vajmi kevéssé táj az ujabb csapás ; mig ellenben, ki környezetében örömet, boldogságot talál. — nein tudja felejteni egy hamar azt, ha elveszíti, Arthur az esküvő óta mindinkább kezdte érezni, hogy Rózát nem szereti úgy, mint szerette addig, mig Júliával viszont nem találkozott. — De másrészről meg bármennyire iparkodott Róza eltakarni ellenszenvét, nem birta elpalástolni azt úgy, hogy Arthur észre ne vette volna. O ezt saját hidegségének tulajdon ítá, s igy Róza fájdalma is reá nehezedett önsúlyával. Iparkodott felvidítani s mikor ez neki nem sikerült — még jobban elkeseredett. A családi élet csak akkor érdemes e szép névre, ha valóban is az ; hogy pedig ez legyen, nem szükség fény és pompa, hanem az egymás iránti teljes őszinteség, a bizalom, mely nélkül a esaládi élet valóságos nyüg. És Arthúr távolról sem sejté mi bántotta nejét s ép azért nem is tudta megvigasztalni azt. — De nem is lehetett vala. — A szivet kielégíteni lehet csak, de megnyugtatni nem. Róza kilenc éves korától kezdve, a fővárosban nevekedett, s ott mint tizenöt éves leány, egy táncvigalmou ismerkedett meg egy ifjúval, ki a lelkészí pályára készült; ez ifjú volt szive választottja, s bár évek óta nem hallott hírt felőle, mégi? szerette az öt, ki most egy kis falu lelkésze volt. Róza egyik barátnője leveléből értesült arról, hogy az ifjú hol van ; s midőn ez kedélyében szokatlan változást idézett elő, Arthúr gyanakvó lett, — s kémekkel vevé körül ifjú nejét. Róza tehát felkérte barátnőjét, hogy ne írjon többé Gyuláról, igy hivták az ifjút, — hanem ha úgy, bogy azt férje észre ne vehesse. Minden oda mutatott, bogy Arthúr még leveleit is elfogatja, s nem jutnak azok kezeibez. A barátnő elkeseredett ezen eljárás kegyetlenségén, - s hihető, olvasni küldött könyvtáblára irá ama sorokat, melyeket a dombházi udvarház könyvtárának egyik könyvében írva találtam. És Gyula csakugyan nem sokat késett. Kevés idő múlva, rut zivataros éjszakán kocsi állt meg a dombházi udvarház kapuja előtt és bebocsáttatást kért. A kapu felnyílott. A kocsiból egy ifjú szállt ki, kinek oldalán kard csörgött, mit akkoriban a nemes emberek nem igen szoktak maguktól elhagyni. A házi ur épen honn volt, s vendége elé sietett. — En Ladár Gyula lelkész vagyok. — mutatá be magát az ifju.