Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-01-13

jctéve, s igy az e részbeni teendőik megszűnnek, Egyéb társulati érdekeik a molnároknak teljesen azonosak a többi ipartársulatokéival. Épen ezért valóban nevetséges cikkíró azon indokolása, hogy a molnárok azért képeztek külön társulatot, mert „az egyes tagok távol van­nak s mert már megtanultak saját lá­bukon járn i." Mintha bizony a raarcaltöi —, gör­zsönyi — ,'takácsii—, jákói stb. s magok a Pápa városon kívüli molnároknak messzebb volna a vá ros közepe, mint a pápai Kis-hegy" vagy egyik másik malom, hol esetleg az ülések tartatnak s mintha bizony állítani akarná valaki, hogy a mol­nár-mester urak ne saját lábukon járjanak. — Hi­szem, hogy e kifejezését cikkíró urnák a többi tár­sulati tagurak nem osztják, mert rendesen azok él nek ilyennel, kik már elestek ; s eszembe juttatja az egyszeri ittas embert, ki a sárból nagy nehezen felvánszorogva, váltig állítá, hogy hát ö meg tud ál­lani a lábán. Ez nem indok, csak fennhéjázó nyeg­leség s feltevése annak, mintha a más szakheli ipa­rosok nem járnának saját lábukon. Cikkíró előadja, hogy tanoncaikat a távolság miatt nem küldik ipartanodába, hanem a helyett magok képezik ki a szakismeretre. — Ez nagyon szép, ha igaz ; de tagadui csak nem fogja, hogy egy kis irás. olvasás, számtan, kis mértan, földrajz s egyéb ismeret a molnár tanoncoknak sem ártana, s mondja meg cikkíró, gondoskodott-é a szerinte 150 tagból álló tekintélyes társulat erről '? Alig hi­beni nézetett is, s t. szerkesztő úrtól előre bocsá­natot kérek, lia felhívásom folytán becses lapja többször igénybe fog vétetni, Amaz iparbarát. szem . . pedig ez nem is volna nehéz, miután a városban s az ahhoz közclfekvö malmokban levő tanoncok baj nélkül bejárhatnának a városba; a szenzort malmokban levők szellemi képezését pe­dig vándor-tanító által létesíthetné a molnárok erős társulata, s az ily tanítónak egyik ünnepeu — a „Süttö, 1 ' másikban a ,,hatkerekü" vagy „papiros" malomhaí kivitele bizony nem nagy terhére esnék egyik másik molnár-mester urnák, a tanítás pedig haladna, s legalább 10—20 tanonc szellemi képe­zése elöscgíttetnék, s ezt is—reményiem már nye­reségnek fogja tartani cikkíró úr, miután valamit tenni is többet ér, mint semmit se lendítsen. lligyje el eikkirá úr, — valódi jó akarattal sok akadályt el lehet hárítani ; csakhogy az általam mou­dottak kivitele erős lelket kivá; — mig az ön ál­tal felhozottak-féle akadályokkal akármi elülni a jót — könnyű ugyan, de ép azárt sem férfias, sem dicséretre méltó dolog. Kelkérem tehát, fejtse ki tüzetesen azon kii lönleges érdekeket és indokokat, — melyek az ipar­társulatok - s különösen a molnár ipartársulat egye­sülését gátolják, — s én kalapot emelek megállliató érvei előtt; addig azonban fentartom állításaim he­lyességét, s kijelentem, hogy sem önök. sem egyéb iparosok társulata nem képes felhozni elfogadható érveket a társulatok összeolvadása ellen, mert ilye­nek nincsenek, s kijelentem bátran azt is, hogy az összeolvadásnak — nem a a többség, hanem azok el­lenei, kik barátai a régi ozéhrendernek, s kik mint mint a volt célhoz szivivöi - léllik befolyásukat, — s nem gondolva a közjóléttel, saját érdeküket en­nek fölibe helyezik. Örömmel várom a többi ipar társulatok e rész HÁTH KAROLY orsz. képviselőnk el­nöki beszéde a f. hó 6-án Budapesten a Redoute nagytermében tartott érem­kiosztás ünnepélyén. T, gyülekezet! Azon tartalmas és lelkes szavak után, melyekkel a főváros törvényhatósága élén álló fér­fiú, az általunk igen tisztelt főpolgármester ur ő mtsága az ünnepélyt megnyitotta, nekem jutott a megtisztelő feladat, az országos magyar iparegyesület nevében a felhívásunkra megjelent tisztelt közönséget, s különösen Önöket, a kiérdemeli elismerés átvétele végett egybe­gyűlt tisztelt iparostársakat üdvözölni. Nagy mérvben emelik e polgári ünnepélyünk je­lentőségét az időviszonyok, melyek közt azt megtartjuk Ha még- a legelőre haladtabb iparral bin» államokban is még folyton meg vannak zsibbasztva a produktionalis erők azon közgazdasági válság által, melynek keletke­zési okai kellőleg még ki puhatolva sincsenek, s mely­nek következményei belálhatlauok, — mit mondjunk mi, magyar iparosok? Mit mondjunk mi, kiknek a hazai ipar felvirágzását gátló általános és állandó akadályokon kivüI immár évek óta eme pusztító válság következmé­nyeivel is me»küzdenünk kell? Ha eddigelé az egyenetlen harcot kellett küzde­nünk a tökegazdag, erős vámvédelemben részesülő, bő és olcsó hitelforrásokkal, jó és olcsó munkaerőkkel ren­delkező állami intézmények utján is fejlesztő külföldi ipar versenyével, ujabban a gazdasági viszonyok hanyat­lása folytán még azon szűk belföldi keresetforrás is mind­inkább csökken, melyre eddig munkásságunknak némi­leg támaszkodni lehetett: szóval az állalános viszonyok mostohasága a hazai iparra (alán kétszeres súllyal nehe­zedik, Megkettőztetett erővel küzdünk dolgozunk, tanu­lunk!— de nem gyarapodhatunk! ,S ime, il\ nyomasztó körülmények közt, a hazafiúi kötelesség teljesítésének érzetével, fői Has öntudattal, a jövőbe vetett bizalonilól áthalva, gyűltek önök, uraim, egybe c diszcs helyen, hogy hosszú évek fáradozásának, IOSSZU évek kitartásának és mily gyakran hosszú évek nélkülözésének — nem anyagi, de erkölcsi jutalmát át­vegyék. Az országos magyar Iparegyesület a szegedi ki­állítási bizottmány felhívására kölelességszerüleg- ligyel­mezteté önöket a nagy magyar testvérváros kezdeménye­zésének fontosságára figyelmeztete, önöket arra, hogy a főváros tekintélye, a hazai ipar hírneve és főleg önma­guk iránti kőtelességei teljesítenek, midőn tömegesen sorakoznak a .Szegeden kitűzött magyar m u n k a Ii a I a­dás zászlója körül, és a főváros iparát teljes verseny­képességben bemutatják a hazai közönségnek. >S ime, közel -100 kiállító felelt meg- felhívásunknak, s hozzá járult, hogy a budapesti iparosok, mint ezt tőlük várni leheteti, a kiállílmáuyoknak ugy jelessége, mint gazdag választékosságára nézve az ország fővárosához méltó helyet foglaltak cl az 1876-dik évi szegedi kiállításon. Legszebb jutalmul szolgál e tény egyesületünkre nézve is, mely csakis az önök támogatása és ügyszere!etc mellett képezheti mind erősebb országos központját min­den közhasznú ipari törekvésnek. Körünkben van szerencsénk üdvözölhetni azon derék, a hazai ipar feh bagózásáért lelkesülő iparos pol­gártársaink képviselőit, kik e szép mü kezdeményezői, annak fáradhatatlan munkásai voltak. (Éljenzés.") Fo­gadják ők, köztük különösen a végrehajtó bizottság nagy érdemű elnöke Bakay Nándor ur, (Éljenzés} Buda­pest kiállítói részéről ez ünnepélyes alkalommal is a ha­zafiúi eiismerés őszinte nyilvánulását, vigyék el Szeged város e mü sikeres keresztülvitele körül fáradozott ha­tóságának és polgárainak köszönetünket, és tudassák küldőikkel, hogy igenis, ismerjük mi azon roppant ne­hézségeket, melyekkel nekik megküzdeni kellett. A sze­gedi kiállítás fényes sikerében mi a polgári önállóság, a férfias üsszemúküdés, a szakavatottsággal párosult szorgalom, a valódi intelligentia eredményét látjuk; — sikerre vezeté az önök országos érdekű müvét, azon polgári közszellem, mely a legnyomasztóbb körül­mények között is. nagy eredményeket kivívni képes. (Tetszés.) A Szegedi kiállítás alkalmat adott az országnak megismerkedni azon életerős iparágakkal, melyek érde­mesek arra; hogy idegen önérdekeknek prédául oda ne dobassanak, melyek megérdemlik, hogy a nagy kö­zönség hazafias pártolásában és az állami tényezők hat­hatós és rendszeres ápolásában részesüljenek. »S most, uraim, vegyék az egyaránt igazságos és méltányos bírálatok folytán önöknek megítélt jutalma­kat, és tekintsek azokat annál nagyobb becsüekuek, mi­vel azokat a nemes verseny vívta ki itth onn, magunk közt, kik egyenlő segédeszközök felett rendetkezünk, s kiknek egyenlő súlyos akadályokkal kell megküz­denünk. Az iparegyesület kiállítási szakosztálya által ki­küldött bizottság elnöke főtiszt. I)r. .Szabó ky Adolf fogja egyesületünk nevében a jelentést megtenni, s mi­dőn öt, ki ez alkalommal is fáradhatlan munkálkodása által a budapesti kiállítók hálás emlékében maradó ér­demeket szerzett (Éljenzés"), e jelentés tételre felhív­nám, ismételve üdvözlöm ugy az egyesület, mint a fő­város iparosai nevében iparügyi minisztériumunk és fő­\árost hatóságunk igen tisztelt képviselőit, s az oly nagy számban megjelent összes tisztelt, vendégeinket, kik részvéteiükkel polgári ünnepélyünk díszét emelni és a hazai ipar iránti jó indulatukat és rokonszenvüket ez alr­kaloinmal is tanúsítani méltóztattak. (Zajos éljenzés). TÜZOLTOEGYLETI ÜGY. Felhívás. Tisztelettel felhivatnak Pápa város t. iparosai közül mindazok, kik a pápai önk. tűzoltó-egylet működő tagjai számára szükségleudö egyenruha, — úgyszintén az egylet fizetéses tagjai részére szükséglendő 8 öl­tözet egyenruha , sapka , 3 pár uj , 3 pár fejelés csizma elkészítésérc vállalkozni óhajtanak , hogy e tárgyba ni zárt ajánlataikat, melyben minden egyes da­rab ára külön kiteendő, s a szövet minta is mellékelendő, alulírottnál legkésőbb 3 nap alalt beadják. Bővebb érte­sítés alulírottnál nyerhető, hol a szövet minta is megte­kinthető. Kelt Pápán, 1877. évi január 8-áu. Szokott/ Ignác főjegyző. A ^Pápai Lapok" 1877-dik éoi folyamára az előfizetés nyitva áll. Az előfizetési összeg a kiadó-hivatalhoz (Wajdils Károly könyvkeres­kedése, megyeházzal szemben) intézendő. — Dombházi Arthur házában van kegyed, hol szívesen látott vendég leend, mig itt tartózkodik. — Majd meglássuk .' — tevé hozzá az ifjú fo­gai között. A terembe mentek. Róza a késő éj dacára is ott ült a kandalló előtt s kézi munkáján dolgozott. — Köm, — mutatá Arthur, — s Ladár Gyula lelkész úr — folytatá. A név hallattára Uóza halavány lett s a munka kiesett kezéből; felállt, tántorgó léptekkel az ifjúig ment, és sikolyt hallatott, s annak nyakába borulva elájult. — Uram! ki ön"? Ismeri ön nőmetV—Nem tudom érteni e dolgot! — Völgytelky Rózát előbb ismertem urain, mint ön ; hogy keze öné lett, arról nem tehetek én sem, ö sem. Azt láthatja, hogy e nő még mindig szeret, — és én viszont szeretem őt. On uram ket­tőnk boldogsága között képez gátat, — s igy tudni fogja mi a kötelessége. —- Tehát ön elcsábította nőmet'? - Szép. és még házamba tolakodik ! — Nem tolakodtam uram. Nyílt szándékkal jöttem. Magammal vinni Rózát, vagy meghalni ol­dala mellett. — Az utóbbit könnyebben elérheti ön, - fe­leié Arthúr hidegen, az előbbit bajosabb leend ki­vinni • Pedig azt hívéin, hogy önnek uram elég egy feleség is s mégis kettőt tart!'? — Mit beszél uram '? .. . kérdé Arthúr a düh­től lángolva. — Azt, hogy önnek még egy neje van : Máthé Julia. — Ah ! - ezért meg kell halnod. Ezért meg­halsz nyomorult! — Jobb is leend elnémítani engem, mert ugy bi­zonyosan utolérendi önt az igazság keze, ha én élet­ben maradok. — No mindenesetre roszul van in formálva ön, ha azt hiszi hogy Máthé Julia nekem nőm ! — Tudom, csakhogy a tett aljasabb még, mintha valóban neje volna .... Arthúrnak elég volt. Kevés pillanat alatt átértette a helyzetet! — Rendezze ön ügyeit, — monda Gyulának, ha igen, készüljön a halálra. — En készen vagyok, s szeretném, ha Ön is mihamarább készen lenne, mielőtt még e nö föleszmél. — Jó! Ezzel Arthúr távozott és rövid idő múlva töltött fegyverrel tért vissza. — Itt e pisztoly golyóra töltve. Egy pénzda­rabot hajítunk fel, - a ki nyer, - azt az ellen fél tőbe lövi. — Hajítsa i\ levegőbe uram a pénzt. Az enyém a sas, és l»a felül leend, főbe lövöm önt ! Gyula fölveté a pénzt. Az sast mutatott felül, és Arthur fogta a pisztolyt, — főbe lőtte a szeren­csétlen ifjút. Róza a dörrenésre felocsúdott, — s most ugy néUe férjét, mint kedvese gyilkosát. Hogy mi történt azt Mitru elmesélte. Két hónappal az leirt esemény után két pol­gárral szaporodott az emberiség. Az egyik Dombházán született: fiú volt, ki­nek élete anyjáét vitte magával. A fiú Dombházi Arthúr fia volt. A másik leány volt, ki a setét erdő árnyában messzire született. Leány volt. Anyja Máthé Julia és apja — Dombházi Arthúr. Róza halála után Arthúr fiának élt csak ; annak nevelésével töltötte idejét, s mivel sehova nem járt, tisztelték meg jobbágyai a tisztes „nagy úr" név­vel, — mi valóban reá is illet! (Folyta íjuk.,)

Next

/
Thumbnails
Contents