Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-03-03

Vegyes tartalmú társadalmi hetilap V pápai jótékony nőegylet- az isineretterjesztöegylet, kertészeti társulat, lövész- tiizoH ó-egylet \ melleim r.-h/ct illető' közlemények a szOl'lvOSZlO } lalvá-^ái-a : Fniile.i iO. s/, midet. 7. aj ló, küldendők. Kinli/i-l/'-i i ÍV á i- <> i y ..•„,1.4 iurdelési dijak, l'els/.óllamlások, W <1 j (1 1 t SS M>nvvkere>kedéM

;

lie, ineiívcliáz/al >.'einl>en , mtéPápa, március 3. Megjelenik c lap hetenkint egyszer, szombaton, egy íven. I'-ÍÍV évre Előfizetési cLíjalc: . . . . 6 fr. Félévre 3 Ir. •Negyedévre 1 Ir. 50 kr. /V lxir*cle'tÓfSÍ dj.ja.lc térfogat szerintszámítalnak: 18Q centim. 20 kr, öOQ centiméterért 50 kr, 7üfJ centiméterért 70 kr, tOUD centim. ! frl, ÍSOQ centim. I frt .10 kr, 200[~J centim. 1 ft, 80 kr, 500fJ onlim. 2 frt. -i0 kr, M)i)Q centim. 5 frt. A közbeeső térfog; toknál a következő magasabb fok díjjá számítatik. liélycgdij miiiüii? külön lizelendö. FEIRLIIS SZERKESZT Ő: Kiii'tMli Allvill. Kiadó: Wajdils-s Károly. IP )A ROSAMK. ni. jjnilíUVI Iciliink arról, hogy iparosaink hál— r n

raiiiara(l;isának okai egyrészt a körUlmények•: ben. lehal iparosainkon kivüí fekszenek. lv/.en okok közöl egyel meg kell emlilenunk, s ez azon körök közönye, mely korok az ipar emelésére és elöhaladására nagyon sokai lehelnének. ttrre nézve leghelyesebbnek véljük, ha az ipar érdekeinek előmozdításában (aradhallanál munkálkodó ..Alföldi Iparlap*" ('. é. 4-dik számának egyik cikkéi — habár nem is egészen — idézzük, melynek cimc: ..Az ipartörvény revíziója." Ami uLúii évek óta egyhangúlag, osztatlanul áhítozik a hazai iparosság óriási zöme, amit léptenüvt.mon hangosan követei, amiért országgyűlésen interpellál, mert haladásának első föltótele, íVjjáala:<ulásának ábécéje; az mind csak semmi, amivel iön'iduí a hivatott közegek egyáltalában nem tartják érdemesnek V Amit az iparügyi miniszter ur ö Kxelleneiája az ország szine előtt több izben szükségesnek elismert, aminek keresztülvitelét a törvényhozásban közöl időre kilátásba helyezte: arról még mindig nem hallatszik semmi, arról még mindig nem gondolkoznak y Aminek tervezetét az ország fővárosának iparosai hosszas és beható tárgyalások után megálla- J pítutták é-í k ('• s z e n az iparügyi miniszter tárcájaiioz helerje>ztették : azt még áttekinteni sem akarlak s a suk osztálytanácsos úr közül egyet sem ta- I Iáinak, kinek méltóságával összeegyeztethető volna, hogy legföljebb h á r o m napot szenteljen a magyar kézmüiparosok létérdekeinekV Valóban nem tudjuk mit véljünk és mire magyarázzuk ezen mcgboesájthatlan közönyt, melyet iparügyeink iránt azon helyről tapasztalunk, amely e I s ö sorban volna hivatva legszentebb érdekeinket fölkarolni és dédelgetni : nem tudjuk, hogy a foldmivelési-, ipar- és kereskedelmi minisztérium ressortjában minő fogalmakat táplálnak azon ügy iránt, melyet frázisképpen mindég ajkaikon hordanak, de melynek érdekében — mint közelmultunk tanúsítja — a lehető legkevesebb történt. Vagy tude az iparügyi minisztérium egyetl e n oly intézkedést fölmutatni, mely a hazai ipar társulási érdekeinek előmozdítására lett volna irányozva ? Láttuk-e általában az iparügyek iránt azon érdekeltséget, mely Ausztria-, Bajor-, Szászs a többi közel szomszédos államok hasonló közegei részéről oly élénken nyilvánul, mely azon államok iparát a versenyképesség oly fokára emelte, melyen csak megfeszített munkálkodás után követhetjük és érhetjük el őket ... A nyugoti államok hatalmas iparvédintézkedéseiröl nem is akarunk szólani, mert hiszen sok dolgot lehetne felhozni, ami az összehasonlítást azok között és közöttünk nem enged:.eti meg. Azon államok csupán mint utolérhetlen példa, minta állanak előttünk, melyek utánzására törekednünk lehet, de magunkat azokkal egy színvonalra emelni még nem szabad De hát mi mindig csak elégedetlenkedjünk, zsémbelődjünk ? Nem. Hiszen jó idő óta nem követelt a magyar iparossság semmi oly intézkedést az államtól, mely nagyobb vagy csak kisebb anyagi áldozattal járt volna. Összes törekvései és kívánalmai ez időszerűit oda irányúinak, hogy önerőből való haladásának alapja a kormány részéről az ipartörvény módosítása által megvettessék. Hangoztatja pedig ezen kívánalmait ö t esztendő óta anélkül, hogy szép Ígéretnél egyébbel kecsegtettünk volna. De azt tapasztaljuk, hogy a magas minisztérium részéről az ígéret és szép szó nem lendít semmit iparügyeinken Azt tapasztaljuk , hogy amaz ígéretek beváltására eddig semmiféle előmunkálatok nem történtek, mit annál inkább kell fájlalnunk, mert az iparviszonyok hátráltatását látjuk ezen in dokolhatlan huzavonában. Nem lehet más alapja panaszunknak, mint a k ö z ö n y. Ha ez ügyben egyhamar misem történik, a tespedés és közöny iparosaink között is nagyobbnagyobb tért fog hódítani és mig egyrészről lelankasztja buzgóságát, kik a társulási ügy elöbbre\itelén testtel-lélekkel fáradtak, másrészt tápot ad az elkeseredett céhszagu törekvések müvelésére, az iparosság elked\etlenedéséie ; ha pedig ez még nagyobb mérveket ölt az eddieknél, okvetlenül bekövetkezik azon elzüllÖttség, mely iparosaink ingatagabb részét annyira meghasonlásba hozza, hogy a legerősebb kezek a legmegátalkodottabb erély sem lesz képes többé iparviszonyainkban rendet csinálni. Haladásról pedig addig ne is álmodjunk. [Levelek a szerkesztőhöz. Tisztelt szerkesztő, úr! A „Pápai Lapok" 7-dik számában a f. é. február IO-én tartott közgyűlésen tárgyalt ügyekről értekezik „egy képviselő." Valamennyi ugyanakkor szőnyegre került tárgyakon nem talál az „egy képviselő" kifogásolni v-;r-J Vi. %cj .'c-i JA AZT MONDOD, HOGY . . . /.( mondod, hogy (egyem félre lantom; Veszve úgy is a reménysugár . . . .Ne daloljak többé fájó hangon: \ boldogság ugy is messze jár! . . . Igazad vau! Szerte zuzom lantom. Dal helyett— majd koszorút fonok! . . . A lant soha sem zeng fájó hangon: Koszorúzza öröm — homlokod! . , . Csak légy boldog! nem kívánom tőled, Soha többet, hogy engem szeress! Jobb itt távol, — nem tudni felőled; Körödnél oh boldogabb, hely ez! Mert itt a fény, — nem hamis ragyogvány, A ter in eszet csa I u i nem szo k o 11. Igaz minden; nem ámít, nem hitvány Hazugság, mint esküvő szavad! Gajmossy Iván. Akit még az Isten is megvetett. {Regényes elbeszélés). Irta: Gajmossy János Iván. IV. ítész. 2. A völgy tündére. (21. folytatás.; Arthur oly szépen mosolygott, amint ott aludt, hogy még ellensége is arra a gondolatra ébred, látva az alvó szende mosolyát, hogy ez az ember boldog! — Es ö álmában valóban boldog is volt. Az ismeretlen lényt, kiért ébren epedett, az álom tündére karjai közé vezeté; és ö boldogan ölelte keblére a gyönyöiüen szép leányt; édes titkot sug dosott fülébe és — boldog mosoly játszott ajkai körül, midőn feleletül ugyan olyakat hallott! Az álmok születését megmagyarázni nem lehet. — Néha, ha valamivel foglalkozunk, — az álom karján ismét élőnkbe áll az, míg máskor olyan ismeretlen képek tűnnek fel előttünk, — miknek hírét sem hallottuk soha is. — A költő ébren álmodik.— A lélek folyton munkálkodván, agyában a különj bözö benyomások alatt különböző képzetek s fogalmak születnek és e tömkeleg eszélyes összeválasztásából áll elé a költemény. — A sziv érez, — az ész ez érzésről fogalmakat alkot magának, a fogalmakhoz keres ítéleteket, s mikor ezek megvannak, készen van a lyra. — Arthúr nem volt ugyan költő, de bírt költői hajlammal, mit kissé hátra nyomott széles homloka elég világosan elárult. — És a megtermtett eszménykép, — az álom karján is foglalkoztatá a lelket, hogy ha a létben boldog nem lehet, legalább még az alszik, élvezze ?z ismeretlen gyönyöröket. Mig az ifjú aludt, boldog álmát éldelve, s mosolyogva a karjai között tartott szép leányra,- addig a völgy legvégén, egy bokor nyílott szét, kis őzike lépett ki, piros csokorral nyakán ; utána pedig egy szép, — angyali, fürtös fő bukkant elé. — A lény, ki megjelent, leirhatlan szépségű hölgy volt. Arca kissé halovány, de élénk rózsapirban égett, líuhája egyszerű volt, de oly csínnal s ízléssel állítva össze, hogy bárkinek díszére válik vala. A leány kis kosárkát tartott karján, ajakán bűbájos mosoly, szemében ismeretlen láng honolt. Termete, alakja olyan. — minőt Titian vésője sem teremtett. Amint kiért széttekintve, leült, hogy élvezze a vidék pompáját; bár a nap magasan járt az égen, ínég sem volt a hely forró, mert a fák árnya enyhet adóan terült mindenüvé. — A leányka, midőn a mellette levő virágokból néhány szálat letépett, kis csokorba fűzé azt, s gyermekes örömmel nézte munuáját — Kis bocim ! monda szelid, csengő hangon a kis őzikéhez, jer ide, hadd igazítsam meg csokrodat. Es a kedves állat, oda feküdt úrnője elé szelíden nyalva annak kezét, mig csokrát megigazítá, mintha háláját akarta volna leróni. — Most elmehetsz legelni ! A boci felugrott s vígan szökelt tova. A leány pedig leheveredve a fűben, dalra nyitá ajakát, s a csalogány elhallgatott a bokor árnyában, hogy dalt tanuljon. ,,De szeretnék kis pacsirta lenni ; A magasba szállva dallani. Mégis-mégis azt súgja a szivem : így is vagyok én — tán valami !