Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-09-09

A lap szellemi részét illető közlemények a s^crlceHxtö Lalcására: Főutca 20. sz , emelet, 7. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési díjak, 'VVajcLitS K.áx*oly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, intézendők. Vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési clíjals.: Egy évre 6 fr. — Félévre 5 ír. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy szám ára 15 kr. JEIir d e t é s ele 6 hasábos petitsorban 5 kr, axyllttérTbeil soronkint \ 0 krralvétetnek fel. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. 9 VAS. G 16 Már. sz. neve^-s G 15 Adura ár^ 2 Újév 2 u) . 10 Hétfő Tolet. Miklós )~ Menodora jf 3Ged.böjtf)s )Z Prótus 1 4 Abadiás 11 Kedd Emilián Heti naptár 12 Szerda Guido, Tóbiás Ckath.^ Tóbiás (prot.) 5 B. 20 Izr. bal. 13 Csütörtök Móric püspök)^ 14 Péntek ' " " JS Mór ")« 6 L

im- inati] ) . f felmagaszt.")~ Salome J ° 7 B. ar. borjú) s 15 Szombat Hildegard Nicomedj o. 8 Sab Tesaba>~ Pápa, szeptember 9-ikén. A városi képviselő testület nem sokára három éves munkálkodását befogja fejezni s helyébe a nép egy ujat váJasztand. Több mint valószínű, hogy az uj képviselőtestület majdnem ugyanazon elemekből leend össze állítva mint a jelenlegi s igy bátran mondható, hogy az uj testület csak a réginek a nép általi megerősítése leend, s ez őszintén szólva körülményeinknél fogva nem is igen képzelhető másként. De mielőtt a búcsúzó testület utolsó ülését megtartotta volna s mielőtt a nyári hőség végett szünetelő közgyűlés tanácskozásait újra felvenné, talán nem leend felesleges egyrőlmásról szólani s egyes égető kérdéseket felemlíteni s azokat a nagyon tisztelt városi atyák bölcs belátására bizni. Ha mindenek előtt a majdnem három éves működést bonckés alá vesszük, azt találjuk, hogy bizony a semminél nem igen több az, a mit ezen számos tagból álló gyülekezet ez ideig végzett; sőt lehet mondani, hogy a megelőző ülés szakokban is csak gyéren fordult elő olyas valami a miből következtetni lehetne, hogy a tisztelt városi közgyűlés magas hivatását felfogva a közügy előmozdításán, ernyedetlen szorgalommal xriunkálkodott és azon hivatás betöltésére törekedett volna, a melyet az alkotmány a közgyűlés számára kijelölt. Alig van valami említésre méltó tette, alig van intézkedése, melyet városunk történelmének lapjaira mint — haladást szülő cselekvényt — fellehetne irni, s mely a késő utókorra is példa gyanánt átszállhatna. Igaz ugyan, hogy ,,hát ez más városokban is csak igy van de az is igaz, hogy ahol ez igy van szintén helytelenül van, melyből aztán korántsem következtethető , hogy nálunk sem kell a dolog nak másképpen lennie, mert a más városok rosz példája csak nem tekinthető mireánk nézve is példaszerű és köve tendő dolognak és kötelező axiómának. Mindenek előtt feltűnő volt azon csekély érdeklődés, melyet a tisztelt városi atyák a közügyek irányában tanú sítottnk és szomorú azon tény miszerint sok városi képviselő báromév alatt még be sem ment— a város tanácstermébe. És szomorú jelenségnek nevezhető az is, hogy a rendesen csekély számmal megjelenni szokott városi atyák ritkán foglalkoztak egyébbel, mint személyes kérdésekkel; holott olyan tárgyak, melyek a város anyagi jólétét és haladását előmozdítani célozták volna nagy számmal vannak. Ilyes mikkel ugylátszik ném akartak törődni. Vagy talán viszo nyainkat olyan rózsaszínben lenni képzelték, melyen a javítás csak bün lett volna? Mi őszintén szólva nem tudjuk a képviselőtestület szerény működésének okát megfejteni, sőt kénytelenek vagyunk kimondani, hogy az ilyen „működést" nem is értjük, sőt azon nézetben vagyunk, hogy azt maguk a tisztelt városi képviselő urak sem értik és még kevésbé tudhatnak az ügy védelmére bármit is mentségül íelhozhatni. Pedig számos kérdés megoldása a közönség nagymérvű érdekében fekszik, és az ide vonatkozó kezdeményezés gyakorolása csak a közgyűlést dicsőítette volna. Ezen kérdések egyik legégetőbb és legfontosabbika, a városnak jó és tiszta iható vizzel leendő ellátása, ugyanis ; vagy rendes vízvezeték építése vagy pedig szűrt vizet tartalmazó kutak nyitása. Hiszen ide vonatkozólag egy nagyon is célszerű és olcsó tervezet fekszik a tisztelt polgármester ur asztalimkjában, s nem nagy megerőltetést okozott volna az ajánlatot tartalmazó ügydarabról a „hivatalos port" lerázni, és azt a közgyűlés elé ideje korán megvitatás és elfogadás végett beterjeszteni; talán csak nincsen azon nézetben hogy : ha öreg apáink a tapplcának mindenféle testekkel gazdagon impregnált vizét meg tudták inni, hát akkor miért ne tudnánk mi is a régi copíok lusta példáját követni? Egy második égető kérdés az utcáknak tisztességes kikövezése. Valóban borzasztó azon állapot, a melyben a város egyes, nem mellék, hanem főutai hevernek. Igy pl. a hosszu-utca, melyet az azon leíolyó óriási forgalom olyan állapotúvá tett, hogy ma életveszély nélkül nem is használható elegendő okot nyújthatott volna a gondolkozás és cselekvésre. De kigondol még ilyesmivel is? Sajnos hogy senki Az ember egészségét veszélyeztető borzasztó állapot az utcák szemetes és poros volta képezi a harmadik kérdés tárgyát. Igaz, hogy e célból a város méreg drága pénzen tartja a sok fogatot, és az is igaz, hogy a legporosabb utcának öntözését már a városi közgyűlés egy ízben elrendelte, sőt e célra a fogatok számát is szaporította, de viszont az is igaz és szomorú tény, hogy ezen rendeletnek keresztülvitele — noha a lovak száma szaporodott—mai napig teljesen ignorálva maradt. Es a mi a tisztelt közgyűlésre nem a legbizelgöbb, az hogy nem birt annyi erélyességet kifejteni, a mennyi rendeletének érvényesítésére elegendő lett volna. Hiszen a mit az öntözésre kiadunk, azt nem csak egészségünkben, hanem a ruháinkon a por okozta károk elhárításában is megtakaritandjuk. A városnak becsületes kivilágításáról ez alkalommal nem is akarunk szólani, mivel tapasztaltuk, hogy az ,,ösi sötétségbe' valaki szerelmes, ez alkalommal csak azt legyen szabad kiemelnünk, hogy már rendőri és közbiztonsági szempontból is célcszerü a világítás, amiért is a sötétség-szerető urak nézetét nem kellene a közgyűlésnek hallgatagságával sanctionálni. Egy ötödik és égető ügy a városi rendőrség gyökeres szervezése és kiegészítése, mivel valóban csak is a ^gonoszok" jóakaratának kell felróni azt, hogy ez ideig nagyobb bűntények elmaradtak, mivel a nagyon is szerény állapotú endőrségünk jelen szervezeténél lógva valymi kevés kihágást képes megakadályozni. De vannak még más kérdések is, melyeknek megoldása felette fontos, sőt városunkra nézve a legnagyobb horderövel birok. Igy pl. mindnyájan sajnosán érezzük, hogy vasúti közlekedésünk fatális rosz, még pedig olyan, bogy Pest és Bécscsel csak egyetlenegy direct összeköttetésünk van ; nagyon terhes továbbá a pápai termelő közönségre nézve a vasút óriási gabna szállítási taxája. Ezeken erélyes fellépés, képes segíteni. Sok boszúságot és valóban nagy bajt okoz, a levele zö közönségre, a helybeli posta hivatalnak rövid pár órára szorított hivataloskodása, minek folytán levelezésünk későn és lassan eszközölhető, hírlapjainkat pedig (a bécsieket) csak másnap kaphatjuk meg. Es ezen fatális helyzeten segíteni lehetne az által, ba a városi közgyűlés az illetékes postaigazgatóságnál kérelmezné a helybeli postahivatalnak államivá leendő átalakítását és a szolgálati időnek leendő meghosszabbítását. Es mi megvagyunk győződve, bogy az e célból netalán megejtendő lépések a város nagy előnyére dőlnének el. Végtére pedig megjegyezzük, hogy még sok olyan ügyek és dolgok vannak a melyekkel foglalkozni bizonyára háladatosabb dolog volna, mint a terméketlen személyes ügyek üres szalmájának folytonos cséplése. Es ha a városi atyák eddig csak mulasztásokkal leptek meg, legyenek szívesek jövőben lelkesült és erélyes müködésök által minket oda kényszeríteni, hogy dicsőségüket hirdessük. Talán nincs erő? — Hiszen önök tudják, hogy az erő— akarat! mely előbb, vagy később, de borostyánt arat! ^ s> Heti szemle. Szomszédunk, Ausztria-Magyarország háztáján a bécsi képviselők házában élénk mozgalmat idézett elő az adóreformjavaslat, egyelőre az a napi rendről letétetett, azonban a csütörtöki fjszept. 6-kí) gyűlésen ismét felszínre kerül. A „Pápai Lapok" tárcája. Rajzok az állatvilágból. V. A Veréb. A madárvilágban a veréb megszámlálhatlan sokaságú csapatával jelzik a békés polgár csapását s a mindig lármázó, fegyelmetlen utcai gyerkó'cöket. A mint ez folyton zajongva, mindig élénken mindenütt ott van. — Igy röpköd a vig verébnép is mindenüvé. Hol valami torkoskodni való van, hol bohóságot, tréfát kell csinálni, ott jelen van. Korán reggel, mielőtt még a földmives szántóföldjére menne, ő már arat; ha az udvaron a baromfiaknak eledelt szórnak, már ott vannak, hogy részüket kivegyék: ba a házi ebnek tálját megtöltötték, a legjobb darabot orozzák el belőle; ha a cseresnye érik, ezt ők tudják legelőször, s kezdetben óvatosan, lassan, s ha nem zavartatnak, mindig bátrabban és tolakodóbb módon hordják el a tiltott gyümölcsöt. Mint az utcai gyerkőcök, mindig lármáznak, veszekednek egymás között, de az idegen ellen egyetértők; mindenütt othou vannak, szemtelenek ha türetnek és mégis minden pillanatban gyáva menekülésre készek*-). „Nem vetni, de aratni, ez jelszava a verébnek. A földművelőt és várost épitő embert mindenüvé követi, más idegen világrészbe is. Hol ez sátrát felüti és egy darab földet is használhatóvá tesz, e vig fickó már ott van

1

, ugrál, lármáz, zajong, mint ha a kék ég és zöld föld csak az Ő számára lennének alk otva. A veréb és fecske az embernek szabadon élő házi állatai lettek, de mindegyik saját módja szerint. A messze után, a levegőt villámgyorsan szeldelő fecske nem kivan az embertől mást, nint tetőt és védelmet; nem arat ott, hová nem vetett, nem pusztítja a földeket és csűröket, csak barátságot és tűrést óhajt és ezekben bizakodva fészkét alacsonyan a lakok eresze alá építi és az ember szemei előtt neveli föl kicsinyeit. A veréb, a ravasz torkos és tolvaj, kisebb és nagyobb mérvű gonosztettei folytán nem törődik ilyen szeretetlel ég türelemmel. Ő is az emberek közelében készíti fészkét, de jó magasan a falrepedésekben, templom-tornyokban, kémények alatt, egész biztonságban, mintegy kémleíődő helyen, honnét rabló kirándulásait intézi és hová elkövetett gonosztettei után vigan és lármázva menekül. Lakótársával a fecskével sem él békességben; nem torzsalkodik ugyan vele, hanem még rosszabbat tesz, t. i. az erősebbnek jogát érvényesiti és kiűzi házából. Szemtelenül betolakodik fészkébe, sha ez sikerült, dacára a szülők aggodalmainak és jajjaiuak tojást és fiatalokat s mindent amit talál kihány a fészekből és egész kedvteléssel szemléli a siránkozva röpködő madarakat, melyek a megszentségtelenített helyet és meggyilkolt termékeiket még sokáig körülrepdesik. Alkalmasint muszkafaj szedő. A magához hasonlókhoz sem valami szeretetre méltó, sőt inkább goromba és engesztelhetetlen, ha veszekedésre kerül a sor. Egy ilyennek voltam tauuja, mely fölülmúlta a harag kitörésének minden jeleit, melyek az ilyen, kevésbbé harcképes állatocskáknál előfordulni szoktak. Egy keskeny, meglehetősen csendes utcában, lakásomnak átellenében levő háznak kinyúló ereszén [állott sz. Máriának a gyermek Jézussal életnagyságú szobra. Itt a magasban, a szellős magányban egész napon át röpködött, játszott és lármázott az élénk veréb-nép. Költéskor, vagy télen midőn a vihar dühöngött és havazott, a kő-Madonna köpenye alá menekültek, meghúzták magukat annak ür-ráncaiban is egész kényelemmel nézegették a szállangó hópelyheket és a hulló esőcseppeket. Szép napos, tiszta időben vigan repdestek a szobor körül és le-leültek annak koronájára és jogarára, s egész mulatság volt szemlélni, ha egyik, másik a gyermek Jézus kezecskéjére szállongott és ott az éjjeli nyugvásra kényelmesen elhelyezkedett. A szobrot bizonyára gyülhelyüknek, kis hazájuknak tartották. A reggeli szürkületkor már ébren cs vigan voltak; tisztogatták maglikat és készültek a nap örömeire s fájdalmaira; az utcán talált sovány és kövér falatokat ide hozták fel s viszálykodva osztoztak meg azokon, mely alkalommal az, mely a zsákmányt fáradságosan fölszállítá, gyakran a rövidebbet húzta. Ha az első költés szárnyra kelt, a szerencsés szülők előröpültek sárga csőrü kicsinyeikkel és lármázva taniták meg őket az első falatok feldarabolására, az ereszek alatti bujkálásra, a légben való lebegésié és hasonló madár mesterségekre. Igy történt napról napra ezen kedélyes kis körben, midőn egy beállott esemény zavart és izgatottságot okozott. Egy szabó ki éppen azon tető alatt lakott, melyen a verebek összegyülekezni szoktak, azon furcsa gondolatra jött, hogy egyet megfog és felölttöztetvén, szabadon bocsátja. Csakugyan egy szép reggelen egy különös fickó jelent meg a semmit sem sejtő madarak gyiilhelyén. Hátán kicifrázott, veres posztó kabát volt, nyakán ezüstszínű zsinór s fején hegyes phrygiai sipka. A kis fickónak — ugylátszott — nem volt alkalmatlan ruhája és egész bizalommal s örömmel repült egykori társaihoz. Jelenléte az első pillanatban villámcsapásként hatott. Zajosan oszlott szét a pelyhes sereg és gyors rémüléssel keresett menekülést a furcsa alak elől, mely oly váratlanul, egyszerre köztük termett és a közeli tetőkre s keményekre száltak, hogy onnét vegyék szemügyre a különös, vörös madáralakott. Az ártatlanul békét zavaró kezdetben meglepetve nézett utánuk, de csak hamar beletalálta magát szerepébe és hozzálátott azon reggeli maradványhoz, melyet a megijedt társaság ott hagyott, miközben hegyes sipkája, mely a fejhajlasáuál ivet csínált, igen tréfás alakot kölcsönzött neki. E közben a szétugrasztottak ismét lélekzethez jutottak, s mivel az oda tolakodott részéről üldözést nem tapasztaltak, bátorságot nyertek. Egyik a másik után közelebb és közelebb jött, tetőről tetőre ugráltak, kezdetben csendesen, azután bátrabban, mindig gyorsabban és gywsabban, mig végre vad harci kiáltással az egész sereg vak dühvel a szerencsétlen madárra rchant, mely őket megijeszteni és ételöket megenni elég vakmerő" volt. Mint egy tollas felhő repültek a megrémült madár után, tépték és szakgatták köpenyét, lerántották fejéről a sipkát, le és főidobálták, megtépték tollazatátt, szóval egy kis lynchjustitiát gyakoroltak, mely elöl az ártatlan áldozatot csak lélekjelenléte mentette meg, mert a szabónak nyitott ablakán bemenekült, hol üldözői ellen védelmet talált, melyek a csatatérre visszatértek és dühöket a hátramaradt köpenyen és megszakgatott sipkán töltötték ki. És most, miután a veréb jellemhibáiról és bűneiről annyit beszéltem, szükséges, hogy neki igazságot szolgáltassak. Ha lop, veszekedik, torzsalkodik és, rosz tetteit ismét bőségesen jóvá teszi? Mindenféle gyommagvakat elpusztít, mindennemű rovarokat fölemészt s igy a gazdag gyümölcstermést megmenti ellenségeitől, a hernyóktól, s igy valóban joga van az édes gyümölcsből csekély részét kivenni. Mi rosz szokásait illeti, ő valódi megtestesülése a müveletlenségnek és a raffinirozott ravaszságnak, mely tulajdonságot — ha az első nem ís, de bizonyára az utóbbi — az emberrel való együtt lakásának eredményei. Jó bánásmód, szeretetteljes ápolás a legkonokabb veréb természetet is megszelídíti, és képes a különben oly könyelmü és szemtelen madarat szeretetre méltóvá s hű szobatársa tenni. Ismertem egy oly verebet, melynek civilisatiója mindent, melyet az állatoknál e tekintetben elérni igyekeztem vagy tapasztaltam, fölülmúlta. Kalitkába soha sem volt zárva, éjjel úrnőjének ágya szélén vagy az ablaknál levő bodzafa ágai között hált. Reggel addig nem mozdult, mig urnóje fel nem ébredt, s ekkor oda repült és hizelkedett, mi után az asztalra szállt s megvárta, mig reggelit kapott. Napközbeu asszonya dolgozó asztalán vagy vállán ült s hagyta magát egy kosárkába zárni, melyben oly édesdeden szunyadozott, mintha a fának lombjai között lett volna. Engem igen szeretett, s miut egy kis eb követett a házban lépcsőről lépcsőre ugrálva és órákig velem volt, mi alatt azon könyv szélére ült, melyből olvaátam, s valahányszor fordítottam, felrepült s ismét leült az átfordított levélre. Ezen kedves állatocska kivételt képezett társai között, sokkai csendesebb és búsabb volt, mint különben a verebek lenni szoktak, ugy hogy sokszor azon gondolat ébredt bennem, hogy a kultúra nagyon is erős volt. Ha ez megtörtént ugy'ez eset bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy a veréb is megszelidithető és szószólója lehet a faragatlan veréb- népnek , mely a károk mellett hasznot is hajt s mely télnek idején, dacára a jégnek? hónak és viharnak a városok utcáin majdnem egyetlen képviselője a szabad vig madáréletnek. Enderes Aglája után. 36