Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-08-19

tikájában a jótékonycelu intézetek, képezó' társulatok, ípar­eg-yébb egyesületek lelkiismeretes felsorolás mellett, polgári dal társulatokat seholsem találva méltatva jellemzőnek találni a vá­rosok értelmiségi tekintetére, — vagy nem jogosult-e nagymérvű értelmiségi fokára következtetni azon egyéneknek, kik az élet mindennapiságából, az élet fenntartásának néha sanyarú és csak ritkán lélekemelő küzdelmeiből még képesek maguknak annyi költői érzéket megmenteni, hogy a nap fáradalmai után nem a kártya asztal szenvedély korbácsoló — vagy a csapszékefc kétes élvezetű gyönyöreiben ' ' ' ux hanem a zene és ének léleknemesítő épületes gyakorlataiban keresnek szellemi üdülést. ~ Hogy J ez miért nincs igy nálunk is, ennek okát távol sem szabad a kellő értelmiség hiányában keresnünk, haunm ama rideg közönyben, melylyel nálunk a legemelkedettebb célú intézmények iránt vi­seltetnek, ennek okát pedig ismét az egylethalmazban kell keresnünk, melylyel mi oly bőségesen vagyunk megáldva. Ki ne emlékeznék a vagyonpusztító krach évre? Ki nevezhetné meg a volt bankok végtelen surát? utóbb több volt bankunk mint bankó.nk a részvéuytársulatok .száma nagyobb volt majdnem a részvéiryesekéinél, a pénzerők ily feldaraboltatása után, a mind­inkább jelentkező hiányt mindennemű szédelgő műveletekkel próbálgatták pótolni, mire visszatarlhatianul beszakadt a krach. Hasonlóan vagyunk nálunk társadalmi ereinkkel is. Midőn a né­hány héttel ezelőtt városunkban lefolyt oly emlékezetes gyász­ünnepélyekhez egyleteink és társulatainnk is kiküldők képvise­leteiket, nem sokba hiányzott, hogy egyes társulatoknak ugy kellett kölcsöu kérni képviselőket. „Jöjjön el krajcár-egyletnek 1 ' hallatszott innen; „Kérem lövész-egyletnek"—hangzott onnan. „Kérem casinonak," „Kérem ismeretterjesztő-egyletnek," „Kér­ném kertésztársulatnak," „Kérem népkönyvtárnak" stb. csudál­juk ezekután, ha városunkban is maholnap beszakad az egylet krach? 8 tekintvén továbbá, hogy minden ily nemű vállalat jö­ségét vój'e lényei a kellő anyagi támogatástól is függ, mi sem természetesebb, ha az egyes erők túlterheltetése következtében egyszer is, másszor is a közbuzgalmat hanyatlani látjuk. — Az egyletek különleges feladatuk megoldásán kivül, lényegesen a társadalom közművelődési céljaival foglalkoznak; ez általános jellege minden morális alapon nyugvó egyesületnek, csak is ezen morális hivatásának teljesítése által biztosítandja létképes­E tekintetben is káros befolyással lesz az egylethalmaz, mely a céltudatot és együttes munkálkodást gátolja, — és mert a társadalmi műveltség megítélésében az egyleteknek nem meny­nyiségi, hanem milyenségi aránya vehető csak döntő körülmé­nyül, ezután lelkesedésünket ne mindig újabb gründolásoknak, hanem a már fennálló és a társadalmi eszmét oly hőn felkaroló egyleti intézményeknek szenteljük; egyletünknek, melyek eddigi áldásos tevékenységek által is méltán kiérdemlették polgártár­saink rokonszenvét és melyeknek további léte mindemellett még mindig csak teljes és osztatlan támogatásunk által biztosítható; ezt pedig annál könnyebben tehetjük, midőn ez általa csak sa­ját érdekeinket fejlesztjük. Jótékony célú intézeteink sorában kétségkívül első helyen nevezhetjük meg derék „t ü zol tó-egyletünket." Nem akarok ez alkalommal arról szólni, hogy mit ér ez egylet, midőn a va gyonpusztító tüzelem fenyegeti birtokainkat, hiszen tudja min denki mert látta, mint szoktak ők vitézül szembeszálni a rette­netes elemmel; arról sem akarok említést tenni, miként a tűz­oltó-egyletek mint nyilvános testületek az elsők, melyek a modern francia evangeliom szentháromsága magas igéit a szabadságot, az egyenlőséget és a testvériséget" mindig és mindenütt nem csak fennen hirdetik, de tartják is; de szólni akarok arról, hogy mit ér az egylet nekünk közművelődési tekintetben — és ez irány­ban is fenségesen igazolá a várakozást, melyet hozzákötöttünk. A „tűzoltók" által folyó hó 15-én rendezett műkedvelői előadás, melyben a „pápai önkénytes tűzoltók"-at hozták szinre, egész­ben élvezetdús estélyt nyújtott, — az előadás fényes sikere jó részben Szeíestey Lajos úr a tűzoltók lelkes főparancsnoka fá­radhatlan és- szakértő rendezésének köszönhető, mely sikerhez Magvassy úr ügyessége, ébersége és ügybuzgósága nem kis részben járult*), ő festette az égő házat is. A műkedvelők játékát ugy mondják — nem szabad górcsövileg vizsgálni; ezúttal azonban a leglelkiismeretesb ítész is csak dicsérettel nyilatkozhatnék a le­folyt előadásról. Hol kezdeni a dicséretet? az itt a kérdés; mert ha igazságosak akarunk lenni, ugy az egész személyzetet kellene fel­sorolnunk egytől végig. — Czink Luiza k. a. és Teuffel úr a szerel­mes pár alakításában messze túl állottak a dilettantismus határán; Csapli Emma k. a. szobacicusa oly kacér és oly természeted kedvességü volt, hogy bárki irigyelhette volna Miska inas — Rada úr szép aequisitióját. — Szeíestey Lajosné úrhölgy helyesen sze­mélyesíté a gazdag és számító raamát, ki Mincsi leányának min­den áron gazdag férjet akar szerezni, ha ezen férjnek aztán orra helyet', akár csap ragyog is arca közepén. — Grosz és Szeg­lethy urak ezen jól ismert és szép tehetségű vígjátéki hőseink egy Hogart ecsetéhez méltó drasticus alakokat mutatának be, melyek a nagyszámú közönséget folytonosan derültségben tárták. Pakróc Ferenc úr főparancsnoka kifogástalannak mondható, va­lamint a többi tűzoltó Csillag, Freiszberger, Szily és Reisner talpraesett játéka is. Ezen derék mesteremberek, kik ügyes já­tékuk, szinpadi otthonosságuk által teljesen elfelejtették velünk, hogy műkedvelőkkel vagyunk szemben, oly finom tapintatossá­got s annyi értelmességet tanúsítottak, hogy bátran mondhatjuk, miszerint ily ügyes kezekben a magyar iparnak is még virágoz­nia kell. Hannig úr az általa szervezett és vezetése alatt álló dalárda néhány tagját mutatá be, kiknek kardalai köztetszésben részesülvén a közönség részéről élénk tapsokkal fogadtattak, — nemkevésbé tetszett Szily ur magándala, széphangzásu magas baritonja igen kellemesen hatott, s előadását zajos tapsok követ­ték. Végül — „Der Zuc :er liegt zu Grund" — meg kell még em­lítenünk a fáradhatlan és mindig szeretetre méltó zongoramű­vésznőnket Tóth Dáuielné úrhölgyet ki oly szives volt az énefc­kiséretet magára vállalni. Lottó és sorsjegy. Augusztus 14-ilsJ. Tbéesi lottó számok: 2i, 53, 88, 42, 46. 1 1 Született sugó a szedő. Bécsi érfcélttőzscLe augusztus 18-ikén 3% metalliques 65 frl 20 kr. 5% nemzeti kölcsön 66 frt 70 kr. Aranyjáradék 14 frt 75 kr. í 860-ibí államkölcsön M2 frt. Bankrészvények 821 ft — kr. Hitelrészvény 178 ft 23 kr. London 121 ft 23 kr. Ezüst 108 ft 70 kr. Cs. kir. arany S frt 74 kr. — Nspoleondor 9 frt 76"/. kr. — Berlin (márka) 59 frt 55 kr Felelős szerkesztő : Füredi Albin. Szerkesztőtárs: Vecaey István. Hirdetmény. A pápai gőzcséplőgép-társalat részéről közzé tétetik, hogy folyó augusztus 22-ik napján délután 2 órakor saját házában GABONA ÁRVERÉST tart. A közelebbi feltételek a társulat igazgat ' jánál Steiner Antal urnái megtekinthetők. © *3 W o B 9 -r * ° « tén Ugyanazon alkalommal több által eladás végett bejelentett gabona neműek szin­árverés utján fognak a fentirt társulat közvetítésével eladatni. Miről a venni szándékozók ezennel értesitetnek. Pápa^ augusztus 17. 1877. Az igazgatóság. ÖIO M o 5 utó *. — *2 Q O 3 W m .S?S g M POS o p o o o-»* C3 ^» £ ^, o «. -"O «o^ •« 2 = i _ ^2 •o • W 13 m *­8" • 1 ti B .... M 9 3 .21 m »o O l-l • B - ^ 'S hr^i ~~ 10 ,<3 — jí m • í 3» -o •5 o a »•2 -S i D 13 * 5 «.!* 2 to iH 'sec •Ja «2 B ti | * 2 N ál »««•ig o ö a^:i iir^ss 1 1 c 1 r- 1 . T-I EN •3 « Í; -Ö .Sf * -5 2* ^ O m rs -in-" o .«J<7 ír 0 * "2 * ^ » J*>ó Jt8'3 B - • S-S? E» ** 2 _ _ . *- o s fJ ö IS K-ra_Q r ©L t«r í » *"T ^Z-»r ? 9 ™ — U w tU " _ w ± M'— R ZÍ iiilil!« PS Mícgliírás a II-dib vidékfoeli gabona- és borvásárra N a gy - K an i z s á n. sületet beli gabona A mult évi vásár kedvező eredménye a zalaioegyei gazdasági egye­a nagj'-kanizsai kereskedelmi testülettel egyetemben egy II-dik vidék­és borvásár megtartására birta, mely A cs. k. magy. k. hit. katonai intézet Budapesten: Az intézeti vizsgák letevésére előkészíti és pedig: az egyéves önkéntesek vizsgájára július l-jétől, a tartalék- <' i s honvédtiszti vizsgára novemb. 1-től, a tényleges hadapródi vizsgára . október l-jétől, fiuknak minden katona-intézeteUre októberi l-jétől Kivánatra az intézet látogatói az intézetben la­kást és teljes ellátást is nyerhetnek Beiratások H eim er le Feren c igazgatónál eszközölhetők Budapesten, 5—2. 3 korona-utca 10. sz. BÜTORELAÜÁS! Egy igen jól, legújabb divat szerintelkészített szoba bútor, u. iri.: két dupla schifon, két ágy, egy álvá­nyos kredenc, egy szalon asztal és egy moa­dó-kásztli jutányos áron készen kapható SZEBERÉMYI MÁRTON asztalos-mester­nél Pápán, árok utca 808 szám alatt. 1877. augusztus 23án Nagy-Kanizsán az v AranySzarvas a helyiségeiben fog megtartatni, melyre a t. e. gazda urak, kereskedők és az ér­dekelt közönség ezennel tisztelettel meghivatik. Bejelentéseket az alulirt bizottság elfogad és az 1 íorintos belépti jegyek megváltása mellett igazolási jegyet küld, mely a vaspályán díjmérsék­letre jogosít Nagy kanizsán, 1877 július havában. A nagy-kanizsai gabona- és borvásár rendező bizottsága. Cxlaviiia Lajos, elnök. JELENTÉS Alulírott tisztelettel bátorkodom a n. é. közönség tudomására juttatni, hogy a vasúti indóház melletti vendéglőt Goldschmid József úrtól mai napon átvettem. Fótörekvésem oda irányzandom, hogy kitűnő ételek italok jutányos áront pontos kiszolgáltatása által a t. c. közönség teljes megelégedését kinyerjem. A n. é. közönség kegyes pártfogásáért esdve Pápa, 1877. augusztus 15-én. Mély tisztelettel Fuohs József, iL W« es tefimn"'ionos: y^a^úXt^ Károly, Ny. Pápán, a reform, főlanoda betűivel Debraeny K. 1877,

Next

/
Thumbnails
Contents