Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-08-26

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő lalcására: Főutca 20. sz , emelet, 7. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési dijak, "Waj clitS Károly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, intézendők. Vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési dijalc: Egy évre 6 fr. — Félévre 5 ír. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy szám ára 15 kr. Hirdetéseit 6 hasábos petitsorban 5 kr, :rxyiXttér"beH soronkint 10 krral vétetnek fel. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. 26 VAS. G 14Sámuel)- G 13 Samu) 27 Hétfő Kai. József )~ Gebhart 28 Kedd Ágoston p. ^ Ágoston 17 Gör. elüz.) . 11 19 >Heti naptár 29 Szerda János lefejezése fjkath.) Szabina, M. (_prot/) 21 fjzr.) 30 Csütörtök Limai Róza)A Róza )« 21 ) . 31 Péntek Rajmund h.j- Paulina) f 22 ) s 1 Szombat Egyed apátja Egyed j Z, 23 Sab. Nizab.JPápa, augusztus 26-án, A nemzet aggodalma. A történelem békés, zajtalan napjaiban, midőn a fegyver élét és fényét rozsda emészti; a szenvedélyek téli álmukat alusszák, edzett férfikarok a munka áldásait ezrek köztulajdonává teszik, gondolkozó fők az emberiség eszményeinek megközelítésére törekszenek, a folyamok mentében nyil sebességgel közvetítik a hajók az egyik vidék termékeit az ezekben hiányt szenvedő másikkal, a mozdonyok füttye élénk közlekedést jelez az ország lakosainak, a gyárak a kényetem, vagy életszükség szolgálatában dolgoznak, a tudomány és művészet csarnokai a tudvágy és tehetség legkedvesebb látogató helyei — a történelem csöndes napjaiban, mondjuk, a nemzet geniusa nyugodt, olyan mint az oroszlán, mely a megtartott körszemle után meggyőződvén arról, hogy támadásról tartani nincs ok - oda fekszik, de csak lábaira — szemei alvásra csukódnak, de időről időre önkénytelenül megnyílnak, mert ösztönszerűleg érzi, hogy a jövő bizonytalan. Háború idejében ~ és dúljon bár a véres harc messze a haza határaitól — a fegyver mintegy szabadulni törekszik a rozsda foltjaitól, melyek a béke napjaiban rajta képződtek, a szenvedélyek daemonja nyugtalanítja a kedélyeket, az erős férfikar mintegy reszkedve szórja a béke müvének áldásait, a főket haditervek foglalkoztatják, a hajók nem csupán az élet ésjjiényelem, hanem a halál és öldöklés eszközeit is közvetítik, a mozdonyok füttye vészjellé lesz, a katlan füslfellege elöl, ilyenkor az emberiség géniusza undorral fordítja el arcát — a tudomány és művészetnek szentelt helyiségi zajos népgyűlések színhelyeivé lesznek, — a nemzet geniusa talpra áll — mint az oroszlán, melyet nyugalmából fölháboríl a merész támadó, körültekint, sörényét rázza és hatalmasan hallatja hangját. Édes hazánk — és mert .,hiszen közel fekszik a jó" városunk is az utóbbi napokban, megragadó kifejezést adott a nemzet sejtelmeinek, aggályának, jövője feletti tűnődésének és önerejébe való férfias bizalmának. De e tüntetésnek, mint az idő egyik divatos jelének, magának nem tulajdoníthatnánk oly nagy értéket, ha benne az emberiség magasztosab eszméinek legföbbike, az ember szeretet, mely nem ismer nemzeti elfogultságot, a könyörületesség, mely tul emelkedik a faj chinai válaszfalai felett, az igazság, mely elitéli a nyers erőt, és az igazság szeretet, mely felháborodik a vallás, a cultura, a civilizatió nevében világgá bocsátott csalfa, hazug, üres jelszavak ellenében, nem talált volna oly félremagyarázhatlan kifejezésre. És ha akad — a mint tényleg akad is — gáncsoló, a ki a nép lelkületének eílenállithatlan erővel nyilvánuló tüneményeiről sem érzékkel, sem fogalommal nem bírván, korlátolt eszüségröl tanúskodó kicsinyléssel vállat vonít a nemzet közvéleményének nyilatkozata fölött, szólván, mit törődöm én a kozák népboldogításával, ha engem nem bánt? minek tüntessen az ország, mig a muszka a törököt „culturára" tanítja? Az ilyen kancsó politicus nyárspolgárság emlékeztet ama párbeszédre, a melyre a kelet mondakörében akadunk. Két utas közül az egyik a hajón helyét elfoglalván, egyszerre útitáskájához fog, kivesz abból fúrót és fürészt, és kezd fúrni a hajó fenekén? Mit mivelsz? kiált fel utazó lársa. — Fúrok a magam helyén! De én tiltakozom az ellen, viszonza a másik. Különös! szól elcsodálkozva az előbbi. Hiszen nem a te helyeden fúrok. — Elhiszem! felel a másik. — De ha a viz feljön a helyen, ahol te fúrsz, akkor az én helyemet is elborítja, s a hajó elmerül. A haza hajóján is vannak olyan elemek, amelyek a nemzeti lobogó oltalma alatt haza ellenes aspiratiókat táplálnak, a furfang és cselszövény eszközeivel lát— hatlanul, alattomban áskálódnak, fúrják a hajó vékonyát — hogy az lassanként sülyedjen, mig a panszlavismus óceánjába teljesen elmerül — jó, hogy éles látású kormányosok az ilyen kétes jellemű utasokat szemmel tartják, jó, hogy a hazafias érzelmű hajósnép jó eleve hallatja hatalmas szavát: Quos ego .... sed molus praestat componere fluctus, vagy magyarán: megtanítanálak .... de egyelőre más a dolgom. Dr. K. M. Muszka bestialitások. (Második közlemény). A despotismus tényei oly változatosak, mint. milyenek az ember akaratának és szeszélyének uyilvánulásai. Egy bíróban, ki kényekedve, jó vagy rosz hangulata szerint mond ítéletet, a bizarság és sokszor még az őrjöngés is szerepel, halálra ítélvén az embert egy fájdalmas lidérc nyomása, vagy rosz emésztés behatása alatt. — Egy szegény ördög, sibcriai íogoly hogyan, hogyan nem, megszökik, s eljut szülőhelyére Odeszába. Felfödöztetik, s feleségével együtt, kit bűntársul tekintenek, mivel férjének menhelyet adott, előbbi számkivetési helyére visszavitetni elitéltetik. Egy korcsmáros erre fölkeresi a kormányzót, elő adván, hogy neki ez az asszony rég óta nélkülözhetlen, következőleg kegyelmet kér számára. És ezen asszony azonnal sza bad lett. Mint hű hilestárs méltó lett volna a számkivetésre; mint ügyes szakácsnő birájától teljes bocsánatot nyer. Ilyen a despotismus igazságszolgáltatása. Ne mondja senki, hogy az orosz despotismus csak akkor veszélyes, midőn a cár azon gonosz természetek egyikével bir, melyek a népek kétségbeesését, s az emberiség gyalázatát teszik. Mert e despotismus rettenetes a visszaélés által, habár az mindjárt kivételes is, s bizonyára a kísértés oly nagy s erős, hogy alatta a legmérsékeltebb jellemek is elesnek. Sándor cárnak, habár igazságos s emberi érzésű volt is, mégis voltak kriminalis erőszakoskodásai, s megsiratni való gonoszságai. Oroszország minden uralkodó asszonyai vérengző, s bűnös önkényes tettekkel mocskitolták be trónjokat. Tudjuk, hogy Anna cárnő, a becstelen Biren által sugalmazlatva 66 személyt megöletett, megcsonkított, és számkivetett. Az orosz despotismussal minden vitatkozás lehetetlen. Ha egyszer a parancs ki van adva, vagy aláírva, az visszavonhatlan; itt többé senkisem segít. A végrehajtás azonnal elejét veszi. Mert amit a cár akar, annak jónak kell lenni, amit ő parancsol azon meg kell nyugodni. Il-ik Katalin cárnőnek volt egy Souderland nevű kutyája, melyet egy ily nemű angoltól kapott. Egyszer a kutya csak megdöglik, s a cárnő megparancsolja eltemettetését A parancs: „So uderlandot el kel temetni!" szájról-szájra viszhangzott, mig végre minden további magyarázat nélkül a rendőrfőnök füléig is elhatott. Volt pedig Szentpétervárott egy, igen gazdag idegen, s természetesített orosz, ki szinte a kutya nevét viselte. A rendőrfőnök a legnagyobb megvetés közt azt akarta elevenen elásni! Szerencséjére azonban a cárnő bankárja levén, a címénél fogva, a legnagyobb rimánkodás és könyek közt mégis kegyelmet kapott.... E tényeket némelyek lebetleneknek fogják tartani. De meg kell fontolni: hogy Oroszország a csodák klassikus hazája; oly rendkívüli dolgok történnek itt, hogy aki e rémséges országot nemismeri, a benne előforduló dolgokat a hazugság vagy mese országba fogja átvinni. Midőn mi nyugotiak ez idegen s különös ország titkairól hallunk valamit, mindjárt a csodákhoz kiáltozunk. Azonban ami pyrrhouismusunk elenyészik a rettenetes valóság előtt, belátván, hogy a despotismus néha oly eseményeket, s eszmejárásokat nemz, minőket a legnagyobb őrjöngés, legerőszakosabb rohamaiban sem képes előállítani. Oroszországban a halálbüntetés ritkán alkalmaztatik, miután azt a cár saját kénye szerint másra változtathatja át. Hanem találtak ennél jobbat: a kancsukának kettős előnye van hervasztani, s néha megölni, sőt néha ez az elfátyolozott halálbüntetés. Azután a homlokon való megbélyegelés, orrlevágás; végre a Siberia, mely a szegény rabszolgát övéi köréből kiragadván őt örök gyötrelmekre ítéli, kiváltba napjait az ólombányákba kell leélnie. Egyszerű bűnre a bot elég: csakhogy az embert lealázza, 8 néha megöli mint a kancsuka. E büntető eljárás tehát csodálatos összhangzatban van az autokrata elveivel. Lássuk hogyan bánnak a kaucsukával. La pukliin asszony egyike vala a legszebb nőknek Erzsébet udvarában. Szerelmi viszonyban levén egy idegen követtel, ki egy összeesküvés szálait vezeté, az intrigákba ő is beavattatott, s e végett kancsukára ítéltetett. A végrehajtó helyre pongyola ruhában jeleut meg, mi személye varázsát még jobban kiemelé. Szelleme és szépsége miatt az udvarnál igen keresett személyiség levén, remélte, hogy legaláb régi barátai közül valamelyik meg fog jelenni, ki őt jelentése által e rettenetes helyzetben bátorítani fogja; nem ismerte szegény az orosz udvaroncok alávalóságát. Tévedező tekintetét végig futtatá az őt körülvevő roppant népsokaságon, de nem látott mást durva tömegnél, mely mohó sovárral lesé. hogyan fog egy nőnek a vére a hátából kibugygyanni. Mindemellett megkettőzteté bátorságát, s leA „Pápai Lapok" tárcája. Egy kisvárosi arénában. Ha rendes levelező lennék, akkor mindenesetre igy kezdeném: Tek. szerkesztő úr! Régen tett ígéretemet beváltandó, veszek tollat kezembe, s írom meg a következőket stb., ha t. szerkesztő úr szívesen veszi, ugy írni fogok a nemsokára megtartandó táncmulatságról, s megnevezendem azon hölgyeket, kik szépségük és Ízléses öltözetük által a szép koszorúnak szebb és kitűnőbb virágait képezek stb., — de mivel r. 1. nem vagyok, ugy a fönebbi szólamokat elhagyva, csak egyszerűen a dolgra térek. Igen ám a dologra! de miként, ha azt sem tudom miről fogok irni; mert ilyen kis városban hol ritkán törtéi.ik olyas valami, mit egy lapba irni érdemes lenne. Azt ugyan nem áliítom, hogy mi sem történnék; hisz azt a pápaiak is jól tudják, mily csekély dolgok, apró pikáns hirecskék, mende-mondák, melyeket egyik másik komámasszony, nénémasszony a legtitkosabban közöl egymással, melyek azonban csakhamar házról házra járnak, de mindenütt ragasztanak hozzájok valamit mig végre akkorára növik ki magukat hogy mire ahoz visszaérnek, ki szárnyra ereszté, rá sem ismer, vagy ha ráismer, megijed tőlük, hogy egész históriává növik ki magukat. Igy keletkeztek a kisvárosi chronique scandaleuseök; mert hiában az ember természetében van hogy jobban szeret másban hibát találni; azt kelletén túl nagyítani, mellékes körülmények hozzáadásával érdekessé tenni, mint valakinek jó tulajdonságait dicsérni; vagy ha ez utóbbit néha meg is teszi, csak a legszárazabb tények elmondására szorítkozik, s mint az eső-buborék, csakhamar elvész a megsemmisülés telhetetlen gyomrában. Igy van ez teljesen itt is: A város nevét nem -ukarom megnevezni; csak röviden igy jelzem: B—a megyének M—s városa. Annyit is merek ínég mondani, hogy e vároa a Duna partján fekszik. Ugy hiszem ennyinek elmondásával nem sértem meg az idevaló érdemes polgárokat. Mint minden kis városban, ugy itt is nagy sensatiót kelt a színészek megérkezte. Mindenütt csak erről beszélnek, s alig várják, hogy már egyszer gyönyörködhessenek a „nemzet napszámosai" játékában. A néhány tagból álló színtársulat csakugyan megérkezik a felhők, a menydörgők fenyegetődznek a kocsikról, a rikító színekkel festett kuliszák, erdők, virágbokrok az idő vasfoga által nagyon is megviselt kortiua alól kandikálnak ki. A „direktor" alkalmas helyet keres hol .Thalia templomának sátorát felüthesse. Végre sok lótás-futás után ez is megvan, mely nem más mint egy udvar. Ezután következik a színpad felállítása. Néhány hordóra deszkákat helyeznek, az oldalakat ponyvával kerítik el s elől a már ki nem vehető jelképpel díszített (T) kortinát akasztják. Boltozatról maga az Isten gondolkozott, s szebb bármely — milliókba került — színház menynyezcténél; mert az a csillagos ég. Az udvar többi részében földbe ásott karókra erősített deszkák képviselik a padokat, pardon, a támlás és zártszékeket, s ez utóbbiak csak annyiban különböznek az előbbiektől, hogy valamivel szélesebb támlányuk van és az első sorokat képezik. A kaszát a kapuhoz helyezik s a házra ismertető jelúl — egy színtelen, megfakult nemzeti lobogót tűznek ki. íme, ilyen a kisvárosi nyáriszinház, jobban mondva aréna. Másnap már nagy betűs plakátok hirdetik, hogy: ma adatik egy jeles darab, dalokkal ér, tánccal, itt először. Olvasó és bámuló van elég s az arra menő színész már előre örül, hogy bizonyára a nagy kíváncsiságnak megfelelőleg elég néző is lesz. S ebben nem is csalatkozik, mert néző van elég, csakhogy legnagyobb rész az utcán marad a kapu előtt s kíváncsiságtól égő pillantásokat vet a néha-néha megnyíló ajtón a fényesen (T) kivilágított udvarba, Végre a város első bandája ráhúz egy siralmas nótára s a padokba elhelyezkedett publikum alig várja hogy a kortinát felhúzzák. Már a szűz dohány sem ízlik, sőt a nagy várakozásban el is alszik, akkor hangzik, az ezüst szavú csengetyünek hangja, jelezvén a játék kezdetét. Mély csend honol az udvarban, s száj elfeledi a pipát szívni, s íme felgördül a függöny és egy egyhangú ah repül le a nézők ajakáról. Foly a játék, a publikum hol nevet, hol sir, csakúgy csorog könnye, s egyesek hangosan fejezik ki tetszésüket. A csillagok kíváncsian pislognak le az összegyűlt tömegre, mely egész áhítattal, odaadással csüng a játékon és játszókon. Hála a könyörületes égnek. Egy kis szellő kezd lengedezni, s szinte jól esik, hogy a hőséget kissé megenyhíti. Az első felvonásnak vége van, az eddigi csend megszűnik, s mint a méhek raja zsong a publikum; megteszi megjegyzéseit kifejezi tetszését, meggyulladnak a pipák s az égő dohány erős illattal tölti el a léget. De újra szól a csengetyü, elmúlik a zaj s minden szem a színpadra van irányozva. A támlás ülések egyikén a kisvárosi dandy ül, szemére csíptette monokliját, mely alól csakúgy pislog; henyén elveti magát üléséi), cigarettejét zápfogára fogja s büszkén fújja a füstkarikákat a légbe s ugy fumigálja a játszókat. — Tudja nagysád — mondja féloldalvást fordulva a mellette ülő s szemét szemérmesen lesütő hölgyhöz — ez még mind semmi; láttam én már ennél szebbet is az n-i vásáron. Az volt ám még csak valami, ez mind csak csekélység, mit sem ér; de az ember csak megnézi ezt is, nehogy azt mondják, hogy uem pártoljuk a színészetet stb. stb. De hiában, nincs öröm üröm nélkül, édesség keserűség nélkül! A kezdettben gyenge szellő mindig erősbe lesz; a lámpák lángjai lobognak, s nemsokár hol egyik, hol másik utolsó lobbot vetve kialszik, mig végre egy szélroham a még égő néhány lámpát \s eloltja és egyptomi sötétség terül el az udvarban. Van ekkor zaj; egyik világosságétr kiabál, itt ott a sötétségre vonatkozó megjegyzések tétetnek, a szemérmesebb bölgyek halk sikolyt szalasztanak ki szájukon, a lámpagyujtogató káromkodva vagdalja földhöz az elaludt gyufákat, mig végre sikerül néhány lámpát meggyújtani. A publicum a világosság láttára elcsendesül s várja a játék folytatását. Igy történik ez több izben, a neveletlen szél gorombáskodik, mig vágre öly sok baj és viszály után színdarabnak vége van, az „első banda" ráhúzza az indulót s a publicum nagyot sóhajtva, hogy oly hamar vége lett a látnivalónak, csendesen haza megy.