Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-08-12

A lap szellemi részét illető közlemények a szerlte.sxtő tálcására: Főutca 20. sz, emelet, 1. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési díjak, Wajdits Károly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, intézendők. Vegyes tartalmú hetilap. 12 VAS. G 12 B. assz. elh.*)^ G 11 Klára, Hil.)^ 3Seli 13 Hétfő' Hippolltu8, Ipoly Ipoly ~) © 4 14 Kedd Özséb, Äthan Özséb, Neste ") £ 5 Előfizetési dijait: Egy évre 6 fr. — Félévre 5 fr. — Negyedévre t fr. SO kr. Egy szám ára 15 kr. Hirdetéseik: 6 hasábos petitsorban 5 kr, nyilttérlbexx soronkint 10 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. Heti naptár. 15 Szerda Nagy Bold. Assz. (kath.) N. b. assz. (jprot.} 6 (izr.) 16 Csütörtök Rókus püspök )~ Jaeintka")« 7 Jer. fal. besz.) . 17 Péntek Liherat apát }~ Bertrám )° 8 [Nehem ált. ) £ 18 Szombat Ilona, Agapit}^ Ilona j a, 9 Sab. Kifli. Pápa, augusztus 12-én. Bár mikép is gondolkozzanak a hitelt uralgó elemek, a kevésbé vagyonos és ennek folytán a hitelre szorultak felöl — be kell ismerniök , hogy az anyagi előny és a töke produktivitása utóvégre is a hitelt élvezők egészséges helyzetétől függi s bekell ismerniök, hogy a hitelt nyújtó és a hitelt élvezők között valami olyan féle összefüggés és érdekközösség létezik, a mely sem a váltó sem az adóslevélben kifejezve, kimondva vagy biztosítva ugyan nincsen, de mely összefüggés és érdekközösség mégis az egészséges pénzügyi állapotok egyik sarkalatos pontját képezi. A meddig a törvény egyrészt a hitelező jógáit egész szigorral védelmezi addig viszont a tőkepénzeseknek saját magok iránti kötelességök a hitelt élvezőket, — ha lehetséges — minden erőszakos tönkrejutástól észszerű fizetési feltételek szabása által megóvni; ez korántsem jelenti azt, hogy az adós bármilynemü rendetlenségei, és kötelezettségének elhanyagolása felett elnézés gyakoroltassék, hanem igen is ez csak azt jelenti, hogy a mostoha körülmények, kereset hiány és más hasonló általános kalamitásokat méltányolva, könynyíteni kell azokon akiken könynyiteni lehet és akik az ilyesmire érdemesek. Az egyesek körülményeit természetesen azok képesek leginkább megitélni és helyesen méltányolni, a kik az illetőkkel együtt élnek; és épen ezen szempontból kiindulva válik a vidéki pénzintézet oly áldásszerüvé, az illető helységre, és épen ezen, a hely érdekeit figyelemmel kisérö pénzintézet képviseli és nyújtja azon előnyöket, melyet a fővárosokban székelő országos intézetek nyújtani nem képesek. Az egészből utóvégre is az következik, hogy a vidéki pénzintézetek feladata — a vidék érdekeinek kielégítése, felkarolása és a pusztító események elhárítása a szűkölködők, de egészséges elemek gyámolítása. Olyan vidéki pénzintézet, mely csak a nagy dividendát tekinti egyedüli feladatának és működése céljának, olyan vidéki pénzintézet mely, midőn a körülményeket tekinteten kivül hagyja a lakossággal szemben kérlelhetlen eljárást gyakorol, olyan vidéki pénzintézet, mely a helyi forgalom élénkülését szűkkeblű politikájával megakadályozza és végtére olyan vidéki pénzintézet, a mely mit sem törődik avval, hogy a helység lakosainak nagy része eljárása által tönkre tétetik — vagy sem; — nem felel meg hivatásának, ennek folytán inkább rombol, mint épít, inkább a lakosság elszegényedését idézi elő mint annak vagyonosodását s igy nem él feladatának s ezért nem is nevezhető vidéki pénzintézetnek. Es mivel az illető pénzintézet virágzása utóvégre csakis a lakosság anyagi jólététől függ, önön magának árt akkor, midőn a helyi érdekeket elhanyagolja; ez által saját létérdekét teszi tönkre saját jövőjét kockáztatja. Városunkban két pénzintézet létezik, a takarékpénztár és a népbank. A takarékpénztár, mint ezt több izben említettük sokat tett és tesz; de többet tehetne a pápai viszonyok előmozdítására, melyet hogy elmulaszt, csak fájdalommal kell ex alkalommal újból registrálnunk. Sokkal liberálisabb alapon lön a helybeli népbank fölépítve és szervezve s működésének üdvös hatása, hogy részben kimaradt annak nem a népbank épülete és működési köre volt okozója, hanem az 1873-tól folyton uralgó keresethiány és a nép általános szegényedése. Fel lettek állítva a népbank kebelében a segély-egyletek, s ezek prosperáltak és virágoztak mind addig, a meddig azon romboló katastrófa be nem köszöntött, a mely városunk nagy részét megfosztván minden keresetétől, anyagilag tönkre nem tette. Ennek azon szomorú következménye volt, hogy a segély-egylet tagjai kötelezettségöknek eleget tenni többé nem voltak képesek, mivel az általános pangás alig engedó meg a minden napi kenyér megszerszhztését, de sehogysem annyit, hogy még egyéb kötelezettségök fedezésére bár mit is fordíthattak volna. Nem csoda tehát, ha a jelenleg leszámítolandó segélyegylet legtöbb tagja merőben képtelen, a Jeszámítolásszülte kötelezettségeinek megfelelhetni noha ezen kötelezettség érzete minden tagban megvan és azon törekvés is, hogy annak megfelelhessen. A kérdés csak az, hogy ezen szomorú valóval szemben mi a teendő? Azok, kik városunk érdekeivel s polgártársaik anyagi jólétével keveset gondolnak — egyszerűen a tartozásoknak birói uton leendő behajtását sürgetik — és ezt szeretnék foganatosítani; de váljon behajtható-e az összes követelés azonnal és ezen eljárás nem fogja-e piacunk hitelviszonyait alapjaiban megrendíteni s ennek folytán nem fog-e városunkra ismét egy második krach bekövetkezni, ismét olyan kérdések, melyekkel az illető jó urak nem törődnek semmit. Sőt ezek avval sem törődnek váljon nem fog-e a behajtás többe kerülni és nagyobb kárt okozni és mégis sokkal később célhoz vezetni, mintha méltányos kiegyezés utján, mindkét félre előnyös fizetési feltételek nyújtása által rendeztetnék az ügy, és igy sok száz polgártársunk a végbukástól megóvva városunk láthatárról egy borzasztó veszedelem elhárítva lenne. Mi azon nézetben vagyunk, hogy városunk anyagi érdeke az első és legfontosabb kérdés, melyet előmozdítani, megvédeni s melytől minden veszélyt elhárítani emberi kötelesség, polgári erény sőt pénzügyileg tekintve eszélyes az önfenntartás diktálta eljárás. Ez nem igazságtalan kövelelés, ez nem ütközik a népbank érdekébe sem kockáztat semmit — hanem mig egyrépzt a törlesztés lebonyolítását lehetségessé teszi, addig másrészt a népbankot minden anyagi kár- és veszteségtől megóvja és sok száz családot a koldusbottól eleve meg menti; a miért is észszerű okot a békés kiegyezkedés és rendezés ellen felhozni nem lehet, és az ki ez ellen van vagy rosz akaró ember vagy pedig nem képes felfogni azon borzasztó rombolást a mit ezer embernek beperelése kis városunkban okozni fog! Mi őszintén megvalljuk ezen esemény bekövetkeztétől borzadunk, és mivel anyagi helyzetünk épentartásaért küzdeni egyik feladatunk levén, a népbank igen tisztelt igazgatóságához azon kérelmet intézzük, hogy egy uj segélyegyleti osztály felállítása által, mentse meg piacunkat a végromlástól és mentsen meg száz és száz munkás kezet a kétségbeesés borzasztó következményeitől, hiszen ez által első sorban csakis saját érdekeit fogja megvédeni és előmozdítani. De egyszersmind tehetségesebb polgártársainkhoz is azon kérelmet intézzük, hogy legyenek szívesek azon esetben, hogyha a népbank egy uj segély-egyleti osztályt felállítani elhatározná magát, annak létesíthetéséhez anyagi részvetők által hozzá járulni. Ideje lenne valahára a mindenki által gyakorolt elszigeteltségből tettleg ki lépni s a közjó előmozdításához nemcsak szóval, hanem tényekkel is járulni. Városunk minden polgárának anyagi jóléte egyszersmind az egyesek jólétét és gyarapodását mozdítja elő. Mi elvárjuk, hogy minden pápai polgár megtegye kötelességét. Monitor Pál A „Pápai Lapok" tárcája. A mi gyengéink. It A magyar öngyátázásról. „Ez a Magyarország mégis csak gyönyörű, fölséges egy országi jegyzé meg egy mellettem ülő külföldi utas, midőn szilaj gó'zménünk éppen a Balaton legbájosabb vidékén vágtatoti keresztül. Föl nem foghatom, hogy terményeinek ily bősége, nénépének SZÍVÓS, dologképes természete dacára miért nem foglal el nagyobb állást a többi országok közt!" „Hja!" veté közbe vállvonítva az átellenes szomszéd. „Aztán ez a gazdag ipari folytatá az előbbi. „Két napi utaztomban kevés várost láttam, melyben gyárt nem láttam volna, kémény kéményen áll." „Ugyan hagyjon fel," szól [a másik, „mit használ a sok kémény ha nem fűstül? Aztán a magyar ipar! nevetséges!" „Ön magyar nemde?" kérdi a külföldi. „Fájdalom, az vagyok." „Ugyan miért fájlalja ezt?" „Miért, mert mainapság magyarnak lenni szégyen, igen szégyen. Vizsgálja meg csak kérem egy kissé politikai viszonyainkat — én csak azt mondom hallja, ön sem " „A politikai viszonyok?" ezek bizony higyje el uram mindenütt egyformán kellemetlenek, Nincs oly állam a világon, mely politikai, viszonyait tekintve, kifogástalan, tökéletes intézményekkel birna vagy legalább is mindegyik ezt hiszi magáról; mindegyik állani mintegy ösztönszerűleg védi magát a szomszéd államok vagy saját kebelében felmerülő békezavarok ellen; inneu azon örökös nyugtalanság az államon belül és kivül, innen „a felfegyverkezett nép." E tekintetben különben az ön államuk előnyös természeti védbástyákkal bir a hatalmas Kárpátokban, azután pedig terményeik ily különféleségénél fogva nagyon mostoha esztendők sem igen következhetnek be; ha az egyik nem terem, terem a másik. Ha az esztendő nem elegendő nedves, terem elég gabonájuk, boruk, gyümölcs stb.; ha nagyon nedves, virulhat a baromtenyésztés, azután ott vannak a különféle bányák, arany-, ezüst-, kőszén-, vasbányák!" jjDe tadja-e azt uram, hogy kereskedőink inkább fedezik szükségleteiket a külföldi terményekkel mint a honiakkal; avasát pl. Angolhonból hozatják. Angolhonnak jobb vasa van mint nekünk, azután olcsóbb is, igen olcsóbb! Elhiszi-e azt, hogy Angolország olcsóbban szállítja a vasat a megrendelési helyre, mint saját gyáraink; különben meg a mienk nem igen hasznavehető; amint a bécsi világkiállítás kimutatta versenyképtelenségünket, ugy egy legközelebbi európai világkiállítás el fog bénítani — tökéletesen el fog bénítani bennünket, ezt elhiheti." Igy folyt a beszéd tovább még néhány óráig. A külföldi hazatérve előadja ebbeli tapasztalatait egy nagy társaság eló'tt: „Magyarország gazdasági viszonyai — úgymond — nyomorultak, az ipar tökéletesen tönkre van téve, terményeivel sem versenyezhet más országgal; mindezt biztos forrásból merítem, egy magyartól hallottam. A társaságban történetesen egy nagy kereskedőház főnöke is jelen volt ki hosszabb ideig Magyarországban tartózkodott, ez elneveti magát a hallottakon. „Egy magyartól hallotta ün ezt?" kérdi, „akkor elhiszem." A magyart ismerni kell. A magyar rendesen szidalmazza, átkozza, gyalázza hazáját, kormányát, társadalmi állapotait, iparát, kereskedelmét, szóval mindazt ami magyar. Mindezt készpénz gyanánt fogadhatják, évekig éltem köztük. Hallanák csak ha valami csapás, kedvezőtlen eset fordul eló'! Mindenekelőtt a kormányt okozzák, ezt vonják felelősségre mindenért. Budpcsten való taratózkodásom alatt egyszer a nagy jégtorlás következtében a Duna kiáradt és a külváros nagy részét elöntötte. A házi. urak közül egyik sem gondoskodott a kellő előkészületekről, mindegyik azonban átkozta a hatóságot, mely karbafont kezekkel néz mindent és nem teszi meg a kellő intézkedéseket a baj elhárítására. Ha valahol Budapestet dicsérni hallja, előre meglehet győződve arról, hogy idegenek közt van. A legtöbb magyar eló'tt jó, szép, üdvös, célszerű mindaz ami volt, ami ma már nem létezik, a magyar mindig a „régi jó idó'k^ után sopánkodik, ami ma környezi az rosz, badar, célszerűtlen. Hisz önök ha nem látták, olvasták már legalább, hogy amily szép Magyarország, épen oly szép Budapest. Ha idegenek dicsérik, örömest hallgatja, hogy annál jobban kontrázhasson/' A társaság figyelmesen hallgatta e beszédet, egyik közülök azonban az elbeszélőt nagy túlzással illette, nem hiheti azt — úgymond — hogy a dolog valóban ugy áll-e? „Itt persze," folytatá az utóbbi, „arait itt elmondtam nem. áll ugyan mindenről és mirdenkiró'l, mindenesetre azonban jellemző egy népre nézve. Ha e körülményt közelebbről megvizsgáljuk, azt találjuk, hogy e sajátságok aka a nemzet önhitségében. elbizakodásában, vagy mondjuk ki bővebben fbüszkeségében rejlik. Mintegy értésére adja az idegennek, hogy ő bizony nem szorult idegen dicséretre, magasztalásra. és hogy hazája u

»y e

sy kis gyalázást elviselhet; ő örömest fitogtatja igazságszeretetét, becsületességét, részrehajlatlanságát annyira, hogy még a hazaszeretet sem vesztegetheti egyik vagy másik baj elfedésénél és nem átallja ilyenkor fájó sebéről a tapaszt erőszakosan lerántani. Mindezek dacára azonban a magyarban több önérzet lakik mint amennyi látszik és éppen azért sokkal üdvösebb volna ha hazaszeretetét, melyet számos alkalommal tettleg bebizonyított és idegenek eló'tt is kinyilatkoztatná. Mert hiába itt is helye van egy kis reclamnak. Nincs a világon talán ember, nemkülönben állam, mely saját hibáinak, sérelmeinek elpalástolását, szépítgetéseit nem törekedne. Mindegyikben kell, hogy legyen a hiúság, az önzés azon neme, mely saját tervei és művei iránt az érdeklődést, lelkesedést felkölteni iparkodik. A franciák lelkesedése teremte Parist, az angolok önszeretete és önzése tette Londont nagygyá az uj világreclamái szerezték meg Amerika nagy nevét. A haza sérveivel és szenynyeivel dicsekedni csak alacsony vagy gyáva lelkek sajátja, — mondja Széchenyi István. — Azoknak el nem ismerése s tán még felhőkig emelése—mint sokszor tapasztaljuk— ellenben vakság és tudatlanság jele. Nem tudom, melyik veszedelmesb s ártalmasb; .... Csak az érti hazafi kötelességit józanul, ki a hiányt a csorbát látja, de azon egyszersmind tehetsége szerint segítni törekedik is — A haladásra nézve pedig jól tudjuk nélkülözhetlen kellék az önszeretet. A magyar azt hiszi, hogy sokkal tetszetősebb sziuben tünteti fel magát, ha ugy látszólag is feladja, gyalázza önmagát. Szerencsénkre az idegen sokkal igazságosabb, elfogulatlanabb e tekintetben és jó nagyokat kaczag népünk—e gajátságas gyengéje felett. Schwarcz Sámuel.