Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-05-06

élt 1875-ben 181-el kevesebb halt meg, mint az elözö évben. A halálozás 10 év alatt csak az 1867. évben volt 8-al kevesebb mint a mult évben, a cholerás években, éspedig 186G-ban 1055, 1873-ban 925 halt el, a többi években 5 - 000 közt volt a halálozás. Midőn ezen halálozásokat felemlíteném, nem hallgatom el, hogy a lefolyt évben a képviselők közül is Koller Ignác, Csillag Bernát, Gitling Ignác és Bogyay Géza urak szinte jobb létre szenderültök, s hogy ezek vesztesége felett, sajnálatomnak kifejezést ne adjak. Házasság köttetett: R. kath. 88 Református 10 Evangélikus 8 Izraelita 28 Összesen 1-34 AT. Egesség ügy. A mult évben a közegészség ügye egyáltalján és különösen kedvezőnek mondható, s az egész! évben egy betegség neméről sem tapasztaltatott, hogy járványképen uralkodott volna, a minthogy a halálozás a lakosság számához képest alig haladta meg a 3 száztólit, holott az elözö évben is 4 száztólinak mutatkozott, rendesen pedig 5, sőt magasabb százazalékra is szokott rúgni, mindezen adatokat a halálozások kimutatása és városi orvos urnák idemellékelt hivatalos jelentése is igazolja. (Folytatjuk). \ divat ördögei. Ti bálvány imádók, hiúság rabjai . . . . I» e t ö I i. Több, mint egy negyed század merült alá az idők végtelen tengerébe, midőn nemzetünk lánglelkü irója a fent irt szavakat menydörgé a korcsulás felé siető ifjú nemzedékre. Mi egy negyed század az idők végtelenjéhez képest V egy hoo;okszem a sivatagban. S ime mégis mennyi történt, mennyi változott ez idő alatt!! Egy negyed század előtt még élte hajnalán volt azon, ma már az aggkor küszöbön álló nemzedék, mely dacolva minden vészszel és viharral, készen elveszteni mindent, a mi egy ifjú életet széppé és kedvessé tehet : képes volt kiforgatni sarkából egy régi, elavult világot, az erkölcsi tespedés világát, hogy teremtsen annak romjaiból egy újat: az eszmékét, a haladás és felvilágosodásét, •S vájjon a költő ihletett jóslatát meghazudtolták volna a következmények ? Nem, egyáltalán és határozottan nem. A lángelméket megajándékozá a gondviselés azon isteni tulajdonnal, hogy felülemelkedve a hétköznapiság korlátain, s igy eltávolítva maguktól a messze láthatárt elzáró akadályokat, tisztán áttekinthessék a jövő képét, melyet mások tán sejteni is alig képesek, és hogy - ha csak egy pillanatra is — föllebbenthessók a jövő fátyolát. A költő lelki szeme nem azon helyzet szem lélésével foglalkozott, melyben ö élt akkor, hisz ennek már létező tüneményeinek fölismerése a kevésbé emelkedett szellemeknek is módjában állott. O a jövő lát körén elnézett tovább és tovább, — s bizonyára bensőjében nem azon, hanem a jelenkor alakjainak kelle rajzolódni, midőn észleletének ama sújtó szavakban adott kifejezést. Igen, miként a távcső, mely a közönséges emberi szemmel be nem láthatott távol pontjait újnyinak látszó közelségre tárja elénk, inig a közvetlen közel alakjait elmosódva tünteti föl ugy a költő szeme is élesebben különbözteté meg a jövő, mint a jelen alakjait. De hát kikre is illenének jobban ama szavak, mint reánk? Ránk, e korra, mely romba dönti a bensöségnek ön becsesel biró kincsekkel megrakott oltárát, hogy bálványt építsen abból a külsőség és látszatnak. Élünk, mozgunk, teszünk, öltözködünk ugy, a mint egy magasabb hatalom, egy keletkezésében nem, hatásában azonban annyival inkább felismerhetett erő : a divat igy kivánja. Nézd az adakozót, mily elismerésre méltó készséggel nyitja meg tárcáját. Hogy is ne, a cél, melyre adakozik, már hetek óta képezi közbeszéd tárgyát. Az egyletek bizottságokat, ezek magukból albizottságokat stb. stb. küldenek ki az áldozatok beszco (lésére. O már készen várja jöttüket, ezerféle mentséget hoz fel az adomány csekélysége mellett s szigorúan tiltakozik, hogy a hírlapba ki ne tegyék nevét, hanem azért oda irja azt a gyűjtő-ívre, mit tudom én hány előnévvel. Pedig hát csak az előbb volt nála egy szegény özvegyasszony 2 nyomorult gyermekével, s az éhenhaló hangján kért tőle csekély alamizsnát, s mit tett vele V elkergető, az az elkergetteté, s nem is ereszté magához ílogyan is, midőn nem is küldöttségileg kérte kegyét, — az előbbit ugy, az utóbbit igy kivánja a divat. Láthatsz ifjakat, a kiknek kezében egy nemzet jövője van letéve, kik hivatvák az elődeik által megkezdett nagy munkák folytatására mit tesznek ők azért, h«»gy a haza és nemzet bennök helyezett reménye jogosult legyen: áldoznak egy alvilági istenségnek, a divatnak. Hi/nny isten aggodalmainknak kétségbeeséssé kellene vallniok akkor, ha a mai napság mutatkozó demoralis tünetek okait, vagy helyesebben mondhatnók kiindulási pontját, mint kizárólagos lélektani szükségességét magában az egyénben kellene keresnünk. Mi azt hisszük, legalább erre tanít a tapasztalat, hogy az külsőleg hatályos oknak — nevezzük divatnak — kifolyása. Találsz az ifjú nemzedék között akárhányat, ki - legalább a külső illem iránt — annyira érzéketlen, hogy kétes hirü nőkkel karján nyilvános helyeken megjelen. S hidd el a legnagyobb rész anynyira romlatlan még, hogy veled, mint ismerősével találkozva elpirul; ebből természetesen következik az, hogy tényének helytelenségéről tudomással bir Miért teszi tehát mégis? 8 a már létező ilyetén viszonyát miért nem igyekszik elrejteni? Miért? Azért, mert ugy teszik azt mások is, mert hiszen ma már divat a Grisettet az előkelőség postulátumának tekinteni. Valóban a divat az illetőkön hatásában anynyira sajátságos, hogy bizony isten kedve volna felette nevetni az embernek, ha annyira szomorú nem volna. Ott van egy piperkőc, mily iszonyú munkájába kerül, hogy arcát napernyőjével rejtse el a nap éltetadó melege elöl, s nézd másnap reggel bágyadt szemekkel, kikelt arccal hagyja ott a kártya asztalt, mely mellett az egész éjet átvirasztá. Most már kérdem, melyik árt az arc üdeségének jobban, a nap' V sugár, mely még soha sem törlé le senki arcáról az ifjúság zománcát, vagy egy a kártya-asztal mellett töltött éj idegfeszítő, test és lelket ölő izgalmai? Az alig fejlődni kezdő ifjúnak majdnem legelső szükséglete ma már a szemüveg, holott szemeinek éj> oly kevés baja van, mint van lábának, tűiének vagy teste egyéb részének. Miért nem visel tehát egyszersmint mankót, hangcsövet stb ? Azért, mert ö tudósnak látszatni akar, kinek látképességét hosszú tanulmányok gyengítették meg, holott studirozásban még senki sem sántult és süketült meg. Az az, dehogy teszi ezért, teszi, mert igy teszik mások is. Nevezhetnék egy vidéki várost, melynek utcáján csak szemüveges emberekkel találkozhatol, ugy hogy azon városról azt hinné ez ember, hogy .,en gross" vakok intézete. Azután mily nevetséges, hogy az a fiatal uracs, mint igyekszik megszabadulni kellemetlen terhétől, midőn egyedül érzi magát, mint dobja el akkor, midőn rendes körülményei között arra legnagyobb szüksége volna, midőn például a véletlen olvasásra kényszeríti. Ej, de mit vesződjünk mi itt egyes példák felsorolásával. Tekintsünk magunk körül s mindenesetre sokoldalúbb példákkal fogunk tatálkozni, mint a minőket ezen néhány hüveknyi papír nyújt. 8 vájjon mik volnának azon eszközök, melyekkel ezen káros áramlat rohamát meggátolni lehetne ? Bizony ezen kérdésre ma már nehéz volna telelni. Az én — meglehet téves — felfogásom sze ö O Tret an am frühen Morgen, Und lasse heim die »Sorgen. Utam Steier, - Osztrák, — Bajor, — Poroszország egy részén s ebbe kebelezett kisebb tartományokon vitt keresztül; de nem szándékom utamat per longuin et latuin leírni, hanem esak annak egyes érdekesebb helyeit. Ugy hiszem a t olvasó szívesen megbocsát (!) ha nem ereszkedem részletekbe, még pedig számos oknál fogva. A legelső ok az, hogy ügyes részletezéshez nem értek ; a második ., . remélem, hogy a többi ok elsorsolása elengedtetik. Nem írom tehát le azon coupét, mely kebelébe fölvett, nem a gözmozdonyt, melyről mások után én is elmondhatnám ,,mint robogott előre örült gyorsasággal a tüzparipa faz alföldön ördög lova), a kocsik egész seregét vonván maga után:" nem fogok szóllani a Waggonbau történt ,,érdekes episódokról," nem! hanem csak a főbb dolgokra szorítkozom Igaz, hogy valamely divatlap irályát utánozva, én is igy cifrázhatnám el: ,,Megérkeztünk a kitűzött helyre. Az orgonata lilaszin kelyheeskéi egész odáig öntötték illatjukat. A ákác zöld ágbogain keresztül a kék ég könnyed fehér fellegekkel sávoly ózva tört keresztül. A verebek csipegesét egy füttyös rigó, mint valami virtuóz a hegedűn cincogó gycrköeéketb ravourral győzte le. A természet tiyilt salonjában voltunk stb; ' de minthogy az ily irálybeli cirádék készítéséhez legkisebb kedvein, sőt hajlamom sincs maradjunk meg az egyszerűségnél. Repüljünk át gondolatunk sebes szárnyain Bajorországba, még pedig ennek egyik határvárosába, Passauba. Ne vélje azonban a t. olvasó, hogy azért röpülteiéin át oly nagy téren, mivel talán egész Passauig semmi olyasmi nem fordul elő, mi említést és megtekintést nem érdemelne, sőt inkább uagvon is sok látni való van. De minthogy ezek közelebb esnek hozzánk, szóljunk inkább a messzebb valókról. Nem említve tehát Gráezot, a gyönyörű vidékü Steier fővárost, a pensionisták kedvenc tartózkodási helyét ; nem Bécset, melyről helyesen mondják az osztrákok Es gibt nur a Kaiserstadt, Es gibt nur a Wien ; nem az Óperencián túl fekvő Lincet, menjünk Passauba, a rómaiak Castra Batavájába. IIa van város, mely nem ugyan önmagáért, hanem fekvéseért és vidékeért megérdemli a meg— o tekintést, ugy ez Passau, mely a Duna, Inn és IIz folyók által képezett földnyelven fekszik, s hegyektől van környezve, melyekről gyönyörű kilátás nyílik. Maga a város nem nagy, s tekintve a helyet, melyen fekszik, nem is lehetne sokkal nagyobb, ámbár az Innen túl is terjed. Mellőzve a város egyéb nevezetességeit, csak egyet akarok megemlíteni. Ugyanis a város vége felé levő utcában, h i jól emlékezem a Jezsuita utcában jártam, midőn egy szerény külsejű templomot, a hajdani niedernburgi kolostor templomát pillantottam meg. Bemenvén, a torony alatti résznek jobb oldalán falba illesztett márványlap tinit szemembe. Mint tourista, kötelességemnek tartottam minden niegnézhctöt megnézni, minden elolvashatót elolvasni. Igy cselekedtem itt is. A táblára német fölirat volt vésve, melynek tartalma körülbelül ez : E templomot 738-ban építették, mikor a hunnok elöl futó apácák Lorehból Passauba menekültek. Építtette bizonyos Kosafried és neje Kephahilt Mivilt püspök szintén Lorc ból menekült Passauba 737-ben és püspöki székét ide tette át. A presbyterium déli oldalán van a Maria-Parz kápolna, hol Gizella, szt. István, Magyarhon első királyának neje és II. Henrik császár nővére nyugszik. Ugyanis Gizella, férjének halála után a niedernburgi kolostorba lépett be, s mint e kolostornak harmadik apátnője halt meg 1095. május 7-én. Ugyanitt van eltemetve Gizellának nagynénje és e zárdának első apátnője Ileilka von ISchreyern, meghalt 1020-ban* Első királynénk sir ja köböl faragott koporsó alak, középen kereszt két sassal, alatta: ,,Gizella Abbatissa;" a széleken szintén góth betűs fölirás van, melyet azonban a kápolnában uralgó homály miatt nem tudtam elolvasni. Eddig azt hittem, hogy első királyunk neje itthon van eltemetve, és semmi tudomásom nem volt arról, miszerint Passauban legyen sírja. Utána kutatva, láttam, hogy vannak irók, kik az elsőt, s vannak, kik a másodikat állítják. Szalay László M. történetében ez van : ,,Albericus tnonachus trium fontium," Gizellát István halála után megöleti : „Sed illa Gisla regina, ut dicunt, multas malitias in terra illa fecit, et extremuin post mortem s. regis, meritis exigentíbus, interfecta est." Elleukezöt mond Herimannus Augiensis: ,,eleemosynis caeterisque bonis operibus (inibi (in Hungaria) intenta cousenuif S Ismét mást mondanak Aventin, Hund, s több nem egy korú — bajor irók, kik egy emlékkő felírásának alapján, Gizellát némi passaui zárdában hagyják kimúlni, mit Ganóczi és Róka is állítván, a mese Cornides, Katona és Pray okoskodásai és elmésségéi alatt, a tizennyolcadik század magyar.deák olvasó közönségének nagy mulatságára összerogyott. Történetírásunk említett triumvirei a passaui sirkö ellenébe egy magyarországi sirkövet gördítettek, melynek felírása szerint Gizela Vnszprcinben temettett volna el; de megvallom, ennek felírása sem bir több bizonyító erővel szememben, mint a passauié. ^Folytatjuk/.