Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-01-29

mnny és hatóságok parancsszava, nem elég a ráijesztés. Vándortanítókat kell küldeni a falvakba, kik vasár- és ünnepnapokon népszerű oklatás által öngondolkozásra serkentik a természetes észszel megáldott magyar embert. Be kell öt vezetni az örök igazságok templomába, a természet nagv­szerű műhelyébe, melynek ő. habár öntudatlan, inkább, mint bárki más. áll szolgálatában: szok­tatni kell önművelődésre. Társadalmi életének minden főbb mozzanatát érinteni, szokásai helyes vagy nem helyes voltát magyarázni, fogalmát a jog- és igazságról, az egészségről tökéletesbí­teni és megfelelőbb alapra kell fektetni. Mindezt j pedig gyakorlati példákkal illustrálni. — A vidé­kek sajátságait nem szabad szem elöl téveszteni, hanem az ész segítségével megbírálni s hasznos vagy káros voltuk szerint vagy megtarthatóknak vagy pedig elhagyandóknak mondani. jVe mondja senki, hogy a nép nem akarj tanulni. Ha oda bírjuk hozni, hogy megértse a dolog praktikus oldalát és célszerűségét, meg­tartja ö azt emlékében és nem engedi magát egy hamar ismét eltántorítani. Csak saját lábaira kell állítani, majd eljár ö azután bot nélkül is. S vándortanítók alkalmazása nem is volna oly hiába való dolog, mint talán első pillanatra tetszik.— és jobban is fizetné ki magát, mint akár hány más drága intézmény. Tancélokra sokat áldozunk, az igaz : de a fa­lusi nép csak keveset élvez e sokból. Ennek köze­lebb kell hozni a szellemi falatot, mert utánna bizony nem megy, nem is mehet. S maga magán soha sem segít, mert nincsen birtokában a kellő esz­közöknek. Ha mi az együgyű nép furfangossá­gai felett nevetünk, vagy ostobaságát iátva. meg­sajnáljuk, nem segítettünk baján. Szégyenkedve, j boszankodva tova megy, s nem tudja mi a jobb. Már pedig e haza csak úgy nyerhet, ha le- j hető legtöbb értelmes és józan gondolkozású pol­gár lakja azt. Az öszszesség munkaképessége teszi vagyonát és ez annál nagyobb, minél ok­szerűbben értékesíttetik. A tudatlanság okozta ler­deségek előbb-utóbb, de mindig megboszulják magukat és pedig az összesség rovására. Ok-j lassúnk tehát! Mtr. Stadler Karol. Válasz és felvilágosítás. i A Pápai lapok 4-ik számában S-t S, V a­1 a m i bűzlik Dániában eiiu alatt egy cikket ereszt meg s abban a rendőrséget durungolja egész erejéből. Felkan eirv liirt. s azt hozzá hasonló ferdén, közzé teszi, — szellemi pattantyukat szór a rendőr­ség közé, durva bánásmóddal vádolja. — Egyes pol­gárok jogát védni kell, pedig nincs reá hivatva. A Bach korszakban alkalmazott zsandárok tud­tak rendet csinálni. Igy nyilatkoztak sokan, köztük talán S-J S is. A mai zsandárok, — magunk nyel­vén rendőrök, durván bánnak a rcndctlenkedökkel s mégis puska tusozzák. Ez szerinte durva bánás­mód a Bachkorszakbeli zsandárok hasonló bánás módjával cgybehasonlitva ; szerinte tehát az is tör­vényes eljárás volt, mikor nz elszegülő rendctlenke­dőn n zsandár szuronynyát tolta keresztir.— Műve­letlenek a rendörök, nem tisztelik a polgárok jogait, ellene cselekesznek a törvénynek. Két esetet beszél ferdén, rnegis esküszik reá, hogy mindegyik kész­gyanánt elfogadható igazság. — Neheztelésböl ugy­látszik, azt akarná, hogy a hajdúk jogvégzett egyé­nekből vétessenek fel, s oly birka tüiclmiick legye­nek, hogy ha rendőri kihágás esetén kiküldetnek, a vétkest elfogni akarják s az nem csak nem en­gedelmeskedik, hnnem a hajdút mellen fogja, s még fejéhez üveget vág: csak ne tegyen semmit öu vé­delmére, hanem engedelmet kérjen a rendetlenke­dőtől, hogy a törvény nevében bátorkodik letartóz­tat ni. A testi büntetést eltörölte a törvényhozás — de azt nem mondta, hogy a hajdúk, ha szolgálati eljá­rásukban ellenszegülésre találuak, s még bántalmaz­tatnak is, ne használjanak erő-hatalmat, — ugyan mivé is lennénk, ha ez igy S-J-S jogi szempontja szerint mehetne ? mikor mindenütt oly rakoncátlan­sággal találkozunk, hogy a pipázást kezdő gyermek is azt mondja, ha ezért feddetik „nekem az Isten sem parancsol." Mit mondott volna S-f-S, ha akkor, midőn hajnali álmaiban a pásztor ostordurrogását pisztolylövéseknek, s a kanász kürtölést pedig török muzsikának gondolva, erről rendőrileg, őket letil­tani, mert a tehén pásztor ostor durrongással jelzi, hogy a nyáját legelőre hajtja, kinek marhája van eressze eléje - kértére mégis modern haladás cimen eltiltatott, a durrogás és kürt fúvás az ö lakása kö­rül, hogy szendergő hajnali álmai ne zavartassanak Ne nvegléskedjék, nctitogtassa magát irhatnámságá­val, — a rendőri eljárásban ön avatatlan ; — Tudjuk hocrv a rendőrség céltábla, mell vre a rend ellensé­geiböl sokan puskáznak. S j-S pedig sárral dobálja, inert ai;nyira nem ment tapasztalata hogy azt-meg­ítélni képes volna, miszerint a társadalomnak min­den polgára, habár bir is egyeni jogokkal, mely­lyeket tisztelni tartozunk : de ha kivetkezik polgári »ágából, s öntudatán alóli állapotra aljasodik ; ezen állapotában jogvesztett, — jogait nem csak nem tisz­telhetjük, <le nem is gyakorolhatja.— dogi okosko­dásaira csak ennyit. Beszéljük el most már a tényt egész mezte­lenségében, egyenesen ugy, a mint van, hozzá tes­szük, hogy azt igy fogják bevallani maguk is, kik letartóztattak. l)e vannak igen érdemes, és hiteli érdemlő szemtanuk is. < >ten egy korcsmában összevesztek, egyik kési vett elő, másikát megkésezte, — a hajdúk közbi jöttek, u két verekedőt bekísérni voltak hivatva; másik kettő is bele vegyült a civakodásba, sőt még egy részeg is. A hajdúknak ellent álltak, nem en­gedték a késsel verekedőket bekísérni. Egyik egy üveget dobott a hajdú felé, azután megfogták a rend­őröket, fegyverüket akarták elvenni. - A rendőrök fegyverhez nyúltak, hogy megvédjék magukat, nem­Ehetetlen, hogy azokat, kik megfogták őket, puskn agygyal meg is cirógatták. — Bekísérték. Hogy a börtönben folytatólag tett rakoncátlanság polgári jogérzetböl történt volna, midőn t. i. a kályhát, és ablakot betörték, ezt nem fogja S-f S senkivel el­hitethetni. — A k '.r felszáaiítatott, mégis térült. HOOT méír ott se lépjen fel a rendőrség erélyesen, O J O l»' . hol egymást puskázzák, s a rendőröknek ellent al­lanak,"akkor kérdjük, hol? Ez a hajdú urak rövid utu ítéletének védrehajtása. Mit S-f S rothadt ál­lapotnak nevez, és könyökig bele markol. A második eset: Egy S-J-S által bocskoros nemes embernek nevezett egyén, ki jó módit volt, hanem maga örökségét, neje hozományával együtt garatján leeregettc: elmegy egy vendéglőbe, kér enni és inni valót, lerészegszik a legalsó fokig, A pincér kéri az étel és ital árát, — ez ne­mesi büszkeségét sértve érezvén, nem csak nem ii zetett, hanem verekedni kezd a vendéglőssel, s nem akar távozni, még akkor sem, midőn fizetés nélkül és őrük volna a vendéglős, ha megszabadul tőle.— ! Rendőri segélyt kér, hogy szabadítsa meg a gonosz­tól. Ez elment, hogy bekísérje. Nemesi jogérzetében ennek ellent állt. — A rendörök azonban bekísérték a városházhoz, szokás szerint elzárták, addig míg a rendőri hivatalnál jelenthetik, — mert az eset déli 1 óra tájban történt. A hajdúk nem gyanítva oly nagyszerű szé­gyenlöségét a bocskoros nemes atyafinak, elszedték pipáját, kését, s egyebét, bezárták öt, hogy kijóza­nodjék ; — mit máskor is megtettek ugyan ezzel, ré­szeg korában, és más részeg civakodó vagy rendet­lenkedövel, arra nem is gondoltak, hogy gyatya madzagját, és nadrágszijját elkellene venni, vagy lá • bait is lekellene vágni, hogy fel ne akaszthassa magát. Hogy ezen atyafin a rendőrök bántalmazást követtek volna el, az reá fogás, — különben meg a nemes atyafi az nap délután átkísértetett a kir. já­rásbírósághoz, honnét este felé, azzal kisértetett visz­• sza, hogy az öngyilkossági kísérlet nem esik a tör­vény sújtó igazsága alá. -- Tehát újra ugyau azon börtönbe záratott, -- hol magát felakasztotta, mert ; elereszteni a szigorú hidegben este nem lehetett, részeg állapotában nehogy elessék valahol az uton s megfagyjon. -- Reggelig kialudta magát, kijóza­nodott,— előhivatván garázdaságáért megdorgáltatott. a vendéglősnél tartozásának megfizetésére utasítva eleresztetett. Mégis köszönte szépen a gondviselést. Ez a tiszta tényálladék. S | S ne ferdítve ad íjon át a közvéleménynek ilyesmiket Tartsa meg: Sári ne dobálj : a rendőrség. nekem azzal, ha azon életet elveszi. En, ki eddig önben nemes férfiút, jóltevöt, mindent a mi szép és magasztos lehet, láték, most ugy tekintsem önt, mint gyilkost — Hagyja el kérem, hagyja el. Legyen ugy, ahogy kegyed akarja. — Gróf ur! uraim! szóltam Kálnokykoz s az oda érkezett segédekhez,— a gróf bátorságának fé­nyesjelét adá, én a jövő barátság reményében a dol­got befejezettnek tekintem. Midőn kezem nyujtám a grófnak, ezé ugy re­megett, oly gyáva volt a nyomorult, hogy nem volt érdemes arra, hogy lovagias párbajban haljon meg. — De hogy jött ide Ernesztin? fordultam az utóbbihoz. — Követtem egy bérkocsin a kegyed kocsiját. — Hogyan s csak most érkezett? — Nem . , . nem találtam meg azonnal e he­lyet — hebegé .... Ezen felelet teljesen kielégített. Istenem ! mily vak voltam én akkor !! Miután a szokott udvariassági követelmények­nek segédeim irányában, eleget tettem, Ernesztinával kocsiba ültünk s ennek lakására hajtaték. — Ernesztina ! —szóllitám meg öt, midőn szem-1 ben vele helyet foglalók — akar-e őszinte lenni irá­nyomban, minő jámbor istenfélő gyóntató atyjához, lányka anyjához lehet? -- Oh! s ön még kételkedik? — Nem. l'cliát hallgasson reám—ezután sze­me közé nézve kérdezém : Látta-e kegyed az első találkozás után a grófot s szercti-c ? ha igen, ugy O D ' Ov nyilatkozata után kényszerítem, hogy nőül vegye önt. Ernesztina sáppadva dőlt hátra székében s szaggatott hangon rebegé! — Nem láttam, nem szeretem őt. — Esküszik erre? — Esküszöm — nyögé kiuos haugon és én mindezt puszta meglepetésnek tulajdonítani. — Most tigveljeu ide Ernesztin. Im lát ön egy nyomorult, egy férfiúnak csúfolt gazembert, ki nem ismerve önt, gálád orgyilkos módjára kívánja meg­gyilkolni a kegyed becsületét. E nyomorult kezéből most már kicsavarám a tört, do vájjon ezzel vége e mindennek? Nem. Hisz a bűn oly csáberővel birs i végre is oda jutok, a mi most nem történt meg, hogy vagy gyilkos leendek vagy áldozat, — az olsö esetben elvesztem kegyedre nézve erkölcsileg, az utóbbiban anyagilag. — Önnek nem szabad vivnia többé — susoirá o a gyermek. — Igaza van, e helyzetben nem. Vájjon, mit tennék, mit mondanék akkor, ha valakinek eszébe jutna azt kérdezni ... mid neked c nő?., hitve­sed? nem, tehát akkor.... — Ne moudja tovább, ue mondja.., kért Ernesztin.. — Igen a világ, me!y unalmasuak tartja az erényt, szívesen hiszi a bűnt. . . Es lássa, gyermekem kegyedtől függ csupán, hogy az első kérdésre is igennel felelhessek, hogy kegyed becsülete szerény bár, de szeplőtlen nevem védpaizsa alatt álljon .. . — Mit ért öu ez alatt? kiáltá Ernesztin föi­egvenesedve. o» — Kisasszony, anyjának tett fogadásomat, le­hetőleg megtartám, engedje most befejeznem azt: Akar c nöiu lenni ? — Neje ? — sikoltá Ernesztin — Oh istenem ! — De hát mi lelte kegyedet? — Semmi, semmi, ah, de ez oly váratlan, oly meglepő. — Feleljen kérem őszintén ! — Neje ? ... kegyednek ... de hisz kora ... a jelen helyzet . . . — Korom s helyzetem?! Tekintsen vissza a I múltba Ernesztin, vájjon a korommal járni szokott könnyelműség jelét tapasztaltac nálam; vájjon, ha egykor eltérnék a követett iránytól, nincs-e itt ke­gyed, őrző angyalom, ki engem oda visszavezessen? S a helyzet? az leend, a mi a mostani, ezzel egyen­lő igény mellett a mint — tudomásommal nem volt nem is leend panassza. — Igaza van uram, igaza ... de ... — Várjon Ernesztin ! A lépés, melyet kegyed­nek felajánlók, ticin csak a jelené, hauem a jöven-

Next

/
Thumbnails
Contents