Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-09-02

fogott <i nemzet térítése nagy művéhez. Feladatat az ellenséges akadályokon diadalmaskodva szerenesésen megoldotta. A magyar nép követte királyát: s oda hagyva a sötét berkeket, templomokat emelt a keresztyénség állal hirdetett Istennek. A ker. vallás fölvételével belépett a művelődés ntján haladó nyugoti népek sorába s nemzeti léte biztosítva lett. Minden elfogulatlan itélö. ugyanis ki a történetet ismeri, be fogja vallani, hogy nemzetünkben a ker. vallás fejtette ki az állam-alkotó és fentarló er öl. Ez szoktatta reá. hogy uj hazáját a béke munkáival törekedjék kedvessé s igazan magáévá tenni. Ettől ililetve lelt később a magyar vitézség a nyugoti műveltségnek a keletről előre lörő pusztító nép rajok ellen egy erős véd fa la. A keresztyén vallás felvétele nemzeti létünk alapkövének megvetése volt. Ezért a magvar nyolcszázad óta méltán áldoz tiszteletlel a nagy király emlékének, kiben történetünk egyszersmind egy hittérítő apostolt ismertet. Sz.rénvi ur bünül róvja fel I István király polilikajáuak. hogy a ker.-ség behozatalával tönkre telte legdrágább nemzeti kincseinket, leverette a ]>';G ÍIM oltárokról a szobrokat. Mindenekelőtt megj gye/.zük. hogy nincs is minden kétségei kizárólag bebizonyítva, hogy őseinknek lettek volna háhány zobraik s igy még az is kérdés, ha ezek le\ ( rc lésének vadja egyátalában emelhető-e valaki ellen De legyük fel. hogy voltak bálványaik. Ez esetben i> meggondolatlanság megsemmisülésükért István királyi kárhoztatni. A pogány vallás és keresztyénség ellentétek voltak, igy együtt egy nép keblében nem állhattak fenn tartósan. Egyiknek vissza kelle vonulni tökéletesen a má.sik uralma elöl. Hala az égnek, a diadalmas fél a keresztyén vallás lön. a pogányság letűnt végkép a nemzeti élet színteréről. Es igen természetes. hogy a pogányság jelei a bálványok is — ha voltak — lassanként teljesen megsemmisüllek a mint a nép egész melegséggel karolta fel a ker. vallást. Különben hagyott volna bár érintetlen minden halványt a hittérítés, akkor is igen kcles. ha találna-e Szerényi ur csak egyetlen egyel J C7 • ~ . István király sok erős alkotású templomot építtetett, a történet szeriül, s ha ezek nyomait akarja keresni Szerényi ur. az Archelogokhoz kell folyamodnia. Nyolc század viharai elseperlek erős várakat, mennyivel kevésbbé dacolhattak velük egy nomád nép hordozható eszközei s állítólagos bálvány szobrai, miket ma Szerényi kozások, voltak gyönge jellemek, mint vannak minden osztály s rendben, de általában hazafiságát elvitázni lehetetlen. A művelődés s a honérdekéhen hozott áldozatai polgárerényeinek emléke előtt minden elfogulatlan más hitvallású is tisztelettel tud meghajolni. Szerényi ur továbbá a hálátlanság bélyegét veti a magyar nemzetre, midőn azt erősíti. hoo-y nem a nemzet érzete, hanem a sokszor vak ^ i hévre gyűjtő szószék szerzett István nevének emlék ünnepet. Igen is uram, az a tiszteletnyilvánítás csakugyan a magyarnép hála érzetének bizonysága. E nemzet tudta, hogy a ker. vallásban jövendőjének biztosítékát nyerte el, s azért szent kötelességének tartotta mindig kegyelettel emlékezni I apostoli királyára, ki őt e vallásra vezérlé. Szerényi urat a nemzet kegyelete I. István | király iránt sérti. A keresztyénség elterjedésében ö nem lát népünkre nézve semmi üdvös hatást. Ö csak a régi bálványok után sovárog, s az ősi oltár-szobrok, e legszentebb ereklyék megsemmisülése felelt kesereg — melyekről nincs bebizonyítva, hogy voltak. — Őszinte sajnáljuk: azt azonban kérjük ne higyje, hogy vele együtt mi is a bálványokért rajongva készek volnánk megtapodni azon emlékeket, melyekhez nemzeli létünk biztosítása van csatolva. Szerényi ur azt mondja: „a nagy elmék nagyokat tévednek'*! Igaza lehet. Másrészről azonban, midőn minden logicat, történeti hűséget s alapos tanulmányt nélkülöző zűrzavaros okoskodásával botorul neki ront a tiszteletet parancsoló halhatatlan nemzeti emlékeknek, megcáfolhatlanul bebizonyította, hogy a nagy tévedésektől olykor a nem nagy elmék sincsenek biztosítva. (iyurátz F. A IX. nemzetközi statistikai kongressus. Budapest, I87<> Augusztus 30. (Eredeti tudósítás). Tegnap esti 8 órakor érkeztek meg Adriane" külön gőzhajóval a kilencedik statistikai kongressus tagjai fővárosunkba, a töldgömb majdnem minden civilizált o rs zága i b ó l. Már Esztergomban várta őket a fővárosi állandó bizottság küldöttsége s pedig: Hunfalvy Pál, G r e g u s s Ágost o n, D r. Havas Ignác és lv ö r ö s y a helybeli statistikai hivatal igazgatója. A kikötőnél, a hol már ö órakor nagy néptömeg gyülekezett K a m m e r ni a y e r polgármester: G e r 1 ó c z y alpolgármester, T Ii a i s z főkapitány, Keleti igazgató és a városi tanácsnak nagyobb tese eléggé mutatta, hogy nem arra a célra épült, mire jelenben használva van. A kapuk zárva voltak, s oly csendesség ural kódot', mintha az egész ház laklalan lett volna : az igaz, ho^v mostani lakói nem is igen nagv lármaO ' r

1,. r> o J val voltak, mert mint későbben tapasztalam, bárom egyházi fértiú, s egy kapus lakta az egész házat. A nagy csendesség mégis arra mutatott, hogy a ház lakói még alszanak, s igy elég időm maradt a hajlékot kívülről szemügyre vennem. Az épület kevés kivétellel nagy háromszöget képezett, melynek alapján volt a főbejárat; az ablakok gotli izlés szerint valának metszve, s körül a vad erdőn látszott, hogy hajdanán kertté vala alakítva, bizonyítní látszék e feltevést ama körülmény is hogy helylyel közzel még most is voltak egyes szúette padok, s látszott a felszaporodott burján között a régi virág ágyak helye. Egy pad omladozó maradványain foglaltam helyet, s el merengtem a vadregényes vidéken. Ki tudja, hány szív boldogságát takaija ez a néma épület-háromszög V A nap már jól feljött a láthatár fölé, midőn melengésemböl esengetvü szó rázott lel Föltekintettem, - s az épület felém eső egyik oldalán az ablakok mind fel val.inak nyitva. Kevés idő múlva imaszerű hangok iitek meg tó leimet és ezek elhangzása után isiuet néma lett minden. Mondhatom, nem kevéssé elfogulva haladtam a főbejárat felé, s mikor oda értein, bámulva láttam, j hogy a kapu most is zárva van ! Vé re mégis elhatároztam magam. Megfojtani ' a kalapácsot, mely zörgetésre remi.-Ive lóggott a kapun, s kopogtattam. Első kopogásom elhangzott, csak az épület komor viszhangja adott szomorú feleletet. A mint másodszor ismét zörögtem, tompa niéjy hang szólalt meg odabenn I n n ,,L a u d e t ti r, Jézus K r i s t u s !*' Mind örökké/ Feleiéin a köszöntésre. A kapu felnyílott, s egy öreg, semmit nem mondó egyéniséggel állottam szemben Az öreg kámzsát viselt, de látszott rajta, hogy nem egv házi férfiú rí. — Jó ember, mondáin bizalmasan, beszelhetek a főtisztelendő Quardian úrral. — Tessék belül jönni, tessék helyet foglalni itt addig, mig a választ meghozom. Beléptein. A kapu bezáródott hátam mögött, s a kapu alatt, egy kis szerényen bútorozott szobában találtam magamat, mely világosságát a régi nyíláson levő üveg ajtón át az udvarról nyeré. Az öreg, ki a kaput felnyitotta, lassú léptekkel mérte végig a folyosót, az épület azon része felé tartva, honnét előbb az ima s ezt megelözöle"* a o ca csengetyii szó hallott. Mig az öreg oda járt, szemem az udvart kalandozta be, mely egészen teljes nagy háromszöget képezett s egészen puszta volt, csak három udvarra nyiló ablak előtt látszott emberi kéz müve, három rózsa bokor! — Egyéb semmi sem volt a nagy ud varon, s látszott hogy rég az ideje nem volt takarítva az épület belseje. Az erős vakolat, nagy darabokban hullott alá, s veszteglett ott, amint a szél leverte, vagv az eső lemosta. — Meg kell vallani, hogy e ház teljesea elhagyót! volt, a. teljesen megfelelő ama célnak, hogy magukról megfeledkezett atyák ismét es ükre térjenek. Végre ismét megjelent az öreg, s felszólított, hogy kövessem. ' gy. a hogy voltam, fegyveresen mentem tehát utána, s midőn azon a tájon haladtunk el, hol elébb a három rózsa töt láttam, három kis cella ajtaja látszott, szellőzés miatt nyitva, — az ajtókon darabka papírok fehérlettek, magukon hordva bizonyosan az atyák jelmondatát. Kevés idő múlva nagy tágas terem ajtaját nyitá fel vezetőm, s megállott az ajtóban, engem előre bocsátva. Beléptem. A terem köröskörül régi tánilásszékekkel volt kirakva, közepén nagy asztallal, mely arra mutatott, hogy hajdan is étteremnek használtatott. A terem közepén álló asztal meg volt terítve, s három ember, három lelkész költé ott el reggelijét ur nem adna fél Európáért. Mint történeti igazságot mondjuk ki, hogy l-ső István politikája nyomán, felszilárdult a magyar nemzet új honában. atheismust negélyző könnyelműség szórhatja I. István királynak a nemzeti létet biztosító apostoli munkásságra a régi bálványok megsemmisülése felett hulló krokodil könyek közt — a kárhoztatás köveit. Szerényi ur hibáztatja 1. István politikáját, hogy a latin nyelvet be hozta hozzánk. Ha elfogulatlanabbá olvassa a történetei, ugy nem fogja tagadni Szerényi ur, hogy azon időkben a latin nyelv a műveltség közege, hordozója volt. Nem nélkülözhette egy nép sem saját nyelvének kiművelése előtt. Nagy tévedést talál Szerényi tu* I. István azon intézkedésében, hogy a nevelést célzó alapítványokat az egyházi rend kezébe tette le. Hogy itt helyesen ítélhessünk, vissza kell gondolnunk magunkat azon korba; és ekkor kérdjük tisztelettel — ugyan hová, kiknek kezébe tette! volna e renden kívül ezen fundatiókat? A mi tudományosság s műveltség volt, mind az leginkább csak az egyházi rend körében lelt ápolást Ez volt az uj hitre téri népnek értelmi és erkölcsi nevelője. A viszonyok elodázhallan követelménye volt amaz alapítványoknak az egyházi rend kezébe helyezése. Szerényi ur szerint az illető meghízottak az alapítványi haszontalan dolgokra, huszárinasok tartására használták. Szerényi ur felejteni látszik, hogy a magyar főpapok egyrészről azért is nyertek nagy birtokot, hogy a honvédelem is annak idején erős támaszokra számíthasson bennük. Voltak bizony ezen fő papoknak huszáraik, vérteseik is tiszteli Szerényi ur. És ha ön nem tudná, mi célból gyűjtöttek vitézeket a maguk körébe, kérdezze meg a magyar történetei és az inajd elmondja. Elmondja a honvédő harcokra utalva, hogy j azok a magyar főpapok lelkes hazafiak voltak, s szent hűséggel megjelenlek csapaljaik élén olt, Ind a hon szava áldozatra inteti. A válságos napokban mindég az első sorban álltak szemben a hazát fenyegető vészszel. A muhi pusztán, Hunyndnak rabigál tördelő csatáin. Mohács gyász emlékű terén, a vihartépett magyar lobogó volt a szemfedele nem egy a véres porba hullt magyar főpapnak, ki elesett hűn szeretett hazája védelmében. A dicsők, mindeneseire mást érdemelnének minthogy az üres hangit felületesség sári hajigáljon emlékükre. A magy kath főpapságban is voltak fogyat-