Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-09-18

abban, bogy physikai és psychikai világának törvényeit minél inkább megösmerhesse, kikutassa ; a mikéntet, s nem a mit, próbáljuk megfejteni. Igaz, bogy már a physika jóváhagyta Galillei tételét, igaz hogy már tudjuk megmérni azon égi testek távolságát, melyről népek még sejtelemmel se bírtak, igaz, hogy a léget, vizet szolgáinkká tettük eszünknek,— igaz, hogy ma már csak mosolygunk az utolsó trombita szavára föltámadást s menybemenetelt igérö gyáva s értelmetlen beszédre — de még mindig nagyon hátra vagyunk, tehát csak ,,for wer." SÍRDAL. (Mathisson után.) nagynak is szendergő porára ^ Sötét fátyolt von a feledés; ? Moh' lepi be sírfeliratát és Neve az idővel eleii3

r

ész'. Mikor derül majd fel az új korány ? Oh mikor fakad örök tavasz ? Oly kicsiny a halottak porlaka, Oly szűk és oly szomorú hely az ! Fürtimet még rózsa koszorúzza, Es mosolygó szeretet övez ; De ha elhangzott a végharangszó, Az ifju is el feledve lesz. Tuba János. Mire gondolkodni kezdünk. Beszély. — Irta: Znltny. (2-í. Folytatás). A nő kissé megrezzent ezen nyers hangon tett kérdésre, de csakhamar visszanyeré bátorságát. — No no, édes öregem ! Ne légy oly haragos. Ha előbb kérdezted volna mily haszonbérletről beszélek — már előbb megmondtam volna. — Istenem ! mily különösek vagytok ti férfiak, nem lehet kedvetekre tenni ! — sohajta fel az ispánné. — Ne csűrjed csavarjad a dolgot feleségem ! — szóla nyugtalanul az ispán, — mond miféle haszonbérletről beszélsz ? — S te nem tudnád azt? — kérdé kétkedő tekintette^ a nő. — Hiszen sajátkezüleg írtad alá a haszonbéri szerződést, melylyei uraságunknak összes birtokait bérbe veszed. E szókra majdnem kiesett az érdemes ispán szájából a pipa; ha ezer mennykő csap le mellette, nem jött volna oly váratlanul, nem lepi meg annyira, mint nejének eme nyilatkozata. Féltékenyen őrzött titka elárulva, s a titok tartással összekötött célt tévesztve látta. Az első pillanatban késznek látszott azon haragnak teljes folyást engedni, melyet nejének szavai idéztek elő, de később belátva, hogy az mitsem használna, elnyomni igyekezett azt. Nem szólt tehát egy szót sem, hanem elhagyva ülő helyét, alá s fel járt a szobában. Az ispánné látva férjének felindultságát, jónak látta lecsillapítását megkísérteni azon viharnak, melyet Ő korbácsolt fel. — Látom kedves Öregem — kezdé nyájas hangon — hogy te neheztelsz szavairaért, de okát nem tudom haragodnak. A mit elmondtam, ahhoz véletlenül jutottam e napokban, midőn fiunknak keresztlevelét keresve, az irományokat forgattam ; itt találtam meg azon haszonbér! szerződést, melyről említést tevék; én nem vagyok oka, hogy kezembe került, s ugy hiszem nincs is kárunkra, ha létezéséről én is tudomással birok, — De van — szólt neje mellé ülve az ispán, — igen is — van. Nem hiába rejtegettem én azon iratot, mert av mitől tartottam, az csakugyan be is következett. Alig pillantottál bele azon irásba, s máris megszállott a nagyravágyás ördöge. Fiadnak minden kényelmet meg akarsz; adni, hogy hozzá szokva a henye tétlen dologtalan élethöz, telivér naplopóvá lehessen, s azon csekély örökséget is, "melyhez"egykor jűtand, elpazarolja. Pedig te tanulhattál volna unokaöcséden ; ő is, mig szülői szegények voltak, mindig első tanuló volt, de a mint a nagy örökség nyakukba szakadt, azonnal földhöz vágta a könyvet s lett belőle úrfi, azután pedig, — miután az örökségnek nyakára hágott, — dolog kerülő, mások kegyelméből élő csavargó. Nem akartam neked ama szerződést megmutatni, mert én azt mint nem létezőt tekintettem eddig, s fogom tekinteni ezentúl is ; nem létezőnek tekintem pedig azért, nehogy a most szorgalmas, iparkodó, jó tanuló fiamból - megtudva hogy atyjának jövedelme évenként ezrekre mg — könyelmü, iskola kerülő, s később ugyanaz legyen, mint unvkaöcséd. Ha megmarad szegénynek, s nem tudja, hogy munkája nélkül is megélhet, szorgalom által mindenkor fog magának oly jövedelmet teremteni, mely sorsához mérten, n^ki elegendő lesz. E szavai után hosszú lélegzetet vön az öreg ispán. — Ne szólj közbe — kezdé ismét beszédét, látva, hogy neje is szóláshoz készül — még nem mondtam el mindent. Van nekem még egy igen fontos — fontosabb mint az előbbi — okom, miért tekintem én ama szerződést nem létezőnek. Nem tudom, emlékezel e még vissza azon zavart állapotra, melyben uraságunk eltávozása előtt volt, s azon sietségre, melylyei távozott ? Ha te nem emlékeznél — én emlékezem. A sietés miatt nem tudott egyéb intézkedést tenni, mint birtokát nekem bérbe, mely ajánlatot, ha én látszólag el nem fogadok, talán birtokát elajándékozza valakinek. En, látva urunknak rendkívüli állapotát, melyben tanácsot kérni mástól vagy nem tudott, vagy nem akart, holott erre neki igen nagy szüksége lett volna, teljesítettem kivánatát, s megírtam a haszonbéri szerződést. Már most mond meg nekem, lehetne lelkiismeretem nyugodt, ha én