Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-02-20

Láttam leánykát — ifjú szive, lelke Oly tiszta volt, miként a bérc hava,— Midőn egy szebb hazába elvezette Képzeletét a nagy költő szava; Hogy megtanuljon —ott tekintve széjjel — Szeretni tiszta hévvel, szenvedélylyel. És láttam ifjat tétlen szenderegni, Habár keblében vágyak és erő; Vértezve bár, késett csatára kelni, A hamv alól a láng nem tört elő; — De a költő ébresztő szózatára Fellelkesülve szált a nagy tusára. Kérdem: ki az, kinek varázshatalma Eltet teremt, hol tespedés lakott? Hol a kebel élettelen, kihalva, Szavára tiszta érzet támad ott? S rokonszenv, tiszteletnek érzetében, Mindenki csak neved beszélte nékem. Egy ifjú élt, hevülve a nemesre, Dicsőbb hazába vágyott szüntelen; Mig künn üzérkedés jut győzelemre, Eszményt, teremte keble mélyiben. Kedves hazám, te, — téged ugy imádott; S hogy megtámadtak, érted sikra szállott, S egy férfi cl, a kit hiven ölelve Karol ezreknek hő szerelme át; Vezérsugárként fénylik tiszta lelke, Imádja most is a szegény hazát. Erő és tettvágy a nemes kebelbe'; — £ im felismerlek téged újra benne. A férfi, kit csak századok teremtnek, Fél századot keresztül küzde már, S reá — kit századok el nem temetnek — A hír örökzöld koszorúja vár. Emlékezetből el — mint tűnne képe?! Bevésve már a nemzetnek szivébe. — Hol zúgva lejt a négy folyamnak árja, S felhő borong a hármas bérc felett — Ha majd elindulsz a tündéri tájra, Akárhová intézhet'd léptedet; *Szerény hajlékba, gazdag palotába: Előtted a sziv itt és ott kitárva. S ha tőled is, szivünknek büszkesége A lét törvénye megfoszt egykoron; Kihűl szived, mely tiszta lángban ége, Végsőt lehelsz halálos ágyadon: A fájdalomnál, mely azt gyászba vonja, Híred lesz csak nagyobb, mely beragyogja! — Pap K á l m á n. Feneketlen! — Elbeszélés. — Irta Bclányi Ferenc. Cl9. folytatás). Hektor fölvetette arcát, s kihívón akart a grófra pílani; de a gróf szemeiből oly férfias elszántságot olvashatott ki, hogy megzavarodott, szemeit lesütötte és hallgatott^ A grófnő megszégyenítésére szánt tervei azonban .csúnyábból nem lehettek megsemmisítve, mint ez által ; mert jól látta, hogy már most a grófnőnek ez leend védnöke, ki meggyalázást nem szokott eltűrni, s ki hires volt bajvivásairóJ, melylyéknél rendesen társai fülét szerette leszabdalni. A grófnő hálás pillantást vetett férjére; mert igy nemcsak a vallomástételiül vala fölmentve, de azt is látta, hogy férje ártatlannak tudja, és minden szemtelenség ellen védeni fogja. — ISíos — kérdé kis várakozás után a házi úr — te habozni látszol ? — Ez alatt Hektor rendbeszedte o-ondolatait. Ha ellenkezik , estére szánt terve dugába döl, mert eltávolítják av házból, s igy elkezdett mosolyogni s tettetett jókedvvel és könynyedséggel igy válaszolt, — Korántsem habozom , gróf, s ha egy psreig gondolkoztam, annak oka csak abban rejlett, hogy nem tudtam tisztán, nálam vannak-e ; de most eszembejut, hogy igen,— és igy, miután követelésedet helyesnek találom, sietek azokat visszaszolgáltatni. Ezzel felugrott és eltávozott. Eltávozása után a régi jó kedv ismét helyre állt. a gróf neje mellé ült, ki személyesen rótta le háláját, mig Adorján és Mary bárónő is valahogyan összekerülcek. Irénnek nem akadt társa. A zongorához ült ; ha nem annyi virtuositással, mint Laura, de mégis elégé correcte játszá el Lohcngrin nászindulóját. Hektor csakhamar visszatért, visszaadta a félelmes fegyvert, kijelentvén, hogy csak azért habozott eddig az átadással, mert nem tudta vájjon a grófnő nem fogja-e zokon venni ez emlékeztetést a múltra. A grófnő megvető pillantással válaszolt. A többiek nem is látszottak hallani a megjegyzést s az ügy befejezve látszott lenni, — a társalgás pedig más tárgyra tért át. Mialatt még Hektor jelen volt, egyszerre az egyik komornyik egy levelet adott át, mely megdöbbenést idézett elő a gróf arcán. Mindenki kérdő pillantást vetett a házi úrra, ki igy szólt: — Ez nagy baj ; rögtön távoznom kell. — öli történt? — kérdek mindannyian. A gróf odanyujtá Adorjánnak a levelet, ki hangosan felolvasá. Ebből értesültek mindannyian, hogy a grót fivére a szomszéd nagy birtokosok egyikénél tört lábbal fekszik. A gróf nem habozott lovat nyergeltetni. Hektor kinálkozotü az elkísérésre, mit a gróf el is fogadott, s csakhamar készen álltak, mig egy kocsi azon utasítást nyerte, hogy az orvost lehető gyorsasággal hozza utánnuk. A búcsúnál kikésérték a távozókat a visszamaradok valamennyien, s mikor már lovon ült a gróf, neje bájos pírral arcán, félhalkan monda : — Siess haza, meglepetés vár. — Eljövök érte a kerti pavillonba — viszonzá hasonló suttogással a fiatal férj. A grófnő azt akarta válaszolni , hogy ne oda, — de> épen akkor hajolt feléje Hektor s igy csak biccentett fejé-