Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-02-13
ílgy az érzés sziveinkben, ügy az eszme leikeinkben, J3gy a rugó tetteinkben, Egy az érzés, gondolat! Szivünkben szent érzemények — Leikünkön nagy eszmék égnek, Milliókért tettre Resztnek S lelkesültség visz, ragad, Nem sebezve — Sőt bekötve A sebet, nyerünk csatát! áS mit reményiünk: ííyó'zedelmünk jVeni halált — de éltet ád. Istenünk — ki hűn vezérel Kedv, örömben és veszélyben — l'orba sulythat s bármi érjen Megnyugodva, tűrjük azt. Hogyha Isten ugy akarja {Sulythat minket égi karja A csapásban is megadja A barátság és vigaszt. Hü barátok Közt az átok Élt veszít s áldás fakad. Mert szivükben És leikökben Egy az érzés s gondolat. A baráti jobbot érzem Itt kezemben. Tettre készen Megragadtam, és merészen Járom éltem útjait. . . A jövendő nem remegtet, Napjaim gond nélkül telnek Hu baráti lelkek mellett. . . Szellemük gyújt és hevít. . . A miliő hív A nemes sziv Mely kebledben ver s dobog : Szivem érzi Lelkem érti, Hogy csalódni nem fogok. Légy ezentúl is barátom! Akkor rózsa fényben Játom Messze — távol a határon Fölragyogni a jövőt! Búfelhők ha árnyat vetnek Ránk: szeress, mint én szeretlek. Akkor a bú fel legeknek Tűnni kell s eltűnnek ők. Mint a Vesta Tűznek lángja A baráti erezet Bármi vészben Folyton égjen — Így jövőnk még szebb leend. V ö n ö c z k y. Feneketlen! — Elbeszélés. — Irta He lányi Feró ne. Cl8. folytatás). A boldogság, melyet oly nehezen bírtak megtalálni, melyet nem is bírtak volna megtalálni, ha leleményes barátnőjük közbe nem lép, — a boldogság sokáig szótlan honola keblükben, igen nagy hatást gyakorolt mindkettőjükre, ugy, hogy sok időbe került, mig szóhoz juthattak. Végre egy nagy sóhaj emelkedett ki Laura kebléből, s igy szólt: — Oh, mily rég lehettünk volna mi már boldogok ! — Pladd Laurám a multat, — víszonzá a férj, ki min-denkép tett kísérletet, hogy a félig elíedett archoz simulhasson, — és gondoljunk a jövőre, melyre nézve megígérem, hogy oly boldognak akarom alakítani számodra, hogy a mult soha se jusson eszedbe. Laurám megengeded e nekem, hogy holtomig hived lehessek és szeresselek. — Oh ne szólj igy — víszonzá a fiatal nő, nagy szemeit benső pillantással férjére illesztve, — ne szólj igy, ne szógyeníts meg annyira. Rajtam áll, ki csak most ismertem föl a szerelem nagyságát irántad, hogy e kérdést intézzem, tudnál-e ejgem szeretni ? — Tudod, mit - víszonzá a férj, még erösebben szorítva a bájos hölgyet kebléhez, — adjuk meg egymásnak az engedelmet és kisértsük meg egész életünkön keresztül, ki bírná a másikat szerelemben fölülmúlni ? Laura komoly pillantást vetett férjére, odanyújtotta kezét, s ünnepélyes hangon monda : — Elfogadom Sándorom - s a mily igazán kívánok üdvözülni, megtartom. S ezzel vijra férjéhöz simult. De társalgásukban meg lettek zavarva, mert léptek hallatszottak. A két fiatal fölrezzent, mintha joguk se volna ilyen tele á téte-höz. A léptek, melyek a végleges megoldást akadályozták, Mary bárónötöl eredtek, ki végzetszerű áldásos befolyásával ezen megjelenése által is a válságot sikerült barátnője javára megoldani, — mert a jelenetnek nem csekélyebb hallgatója Hektornál, kit a grófnő utáni kutatása épen azon percben vezetett a lugas fölött nyitott ablakhoz, mikor a két megegyező fiatal lény a legbensőbb szerelmi vallomással biztosítá egymáshoz vonzalmát. Elképzelhetni, mennyire ámult, mikor terveinek megakadályozását ép oly oldalról kellett tapasztalnia, honnan nem várta. Mindent elképzelt volna inkább, csak azt nem hiite volna, hogy a gróf a nejéhez közeledjék. Ez volt terveire a legveszedelmesebb ; mert a tiszta szerelem lehetett csak azon fegyver, mely örökké lehetetlenné tette támadásait Erzé, hogy gyors cselekedetre van szükség, ós hogy a grófnőt elébb kell hatalmába kerítnie, mielőtt az egyetértés teljesen helyre áll ; de részben helyesen okoskodott, ha ugy vélte, miszerint, ha a grófnő egyszer meg volna gyalázva, nem merné szemeit erényes és hü férjéhez emelni. Elhatározá tehát, hogy még ma fogja tervét kivinni, s erre legalkalmasabbnak tetszett előtte e kerti lak, melyben most tartózkodott; mert a grófnő itt szokott hálni. Körülnézte magát, nyitva talált minden aj f ót, s kellően tájékozhatá magát; s elébb nem is gondolt a távozásra, mig a helyiséget tervével össze nem cgyezlcté. Azután kifelé indult és az ajtót nem találta zárva. Ne hidjük, hogy a kulcs valami csoda által fordult visszafelé a zárban; az ajtónyitásnak sokkal természetesebb oka volt, t. i. Mary bárónő keze, s e kezet ily fogolyszabadító cselekedetre senki más nem biztatta mint Laura grófnő. Az igaz, hogy az első érzet, mely keblét barátnője megpillantásakor elfogta, a rémület érzete volt. Eszébe jutóit, hogy a bárónőben vetélytársa van, ki a gróf vonzalmát kivívni akarta. De csakhamar meggyőződött, hogy az öröm, melyet a bárónő a benső együttlét látásakor tanúsított, nem lehetett tettetés, és hogy a szerencsekivánat, melylyei ezen változást üdvözölte, szívből jött. Sokkal okosabb nő volt Laura, semhogy egy perc alatt meg ne villant volna agyában a gondolat, hogy a bárónőnél mindaz tettetés volt, a mit ö valónak vélt, és hogy minden a mi történt, csak azon nemes törekvésből történt, öt boldogítani. E tárgy sohasem hozatott szóba barmok közt; a grófnő sejthetett a dologból a mennyi neki tetszett, se a gróf, se a bárónő, mindketten megelégedve a kivánt eredménynyel, egy szói se árultak el soha azon frigyből, melyet kötöttek a grófnő megtérítésére, — legkevésbé pedig mondták meg azt, hogy még a párbeszéd is, mit a barlangban tartottak, csel volt, és hogy a látogató-jegy szándékosan lett elvesztve a gróf által úgy, hogy Hektor megtalálja, — kiről a bárónő bizonyosnak vette, hogy gonosz tervei számára megfogja nyerni.
