Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-12-04

A nyugot európai pogány népek közül a germánok életéről s szokásairól bírunk megbízható tudósításokat av nagy nevű római történetirónál, Tacitusnál. E kitünö író* Germania cimü munkájában mesteri vonásokkal rajzolja az ösnémetek erkölcsi egyszerűségét, s a férfiú és nö közti viszonyról a következőleg emlékszik meg. „Igen ritkán fordul elö e nagyszámú népnél a házasság-törés, melynek azonnal megbüntetése a férjnek feladatában áll. Levágott hajjal s mezitlenú'l hajtja ki házasságtörő nejét a férj házából , rokonainak jelenlétében, s ütlegekket kergeti fahihosszat. Nincs bocsánat a bukott ártatlanság számára aem, szépség, ifjúság, gazdagság nem képes .férjet szerezni azv elesettnek. Megelégesznck egy növel rendszerint, kivéve azon igen keveseket, kikhez rangjuk miatt többen óhajtoz.nak nőül mehetni. Az anya maga táplálja Önkeblén gyermekeit, és soha sem bízza őket dajkára vagy szolgálóra. A gyermekek számát korlátozni, vagy az ifjabbakat elölni, gyalázatos bűnnek tartják. A férjek nejeik fogságát elvíselhetlencbb bajnak tekintik a magukénál, azt hiszik róluk, í bogy valami szent és látnoki lakozik bennük, és azért sen* tanácsaikat nem vetik meg, sem igényeiket nem mellőzik. ,,A germán, s gall nők ragaszkodásáról férjeikhez, történeti példák beszélnek. Táborzás idején megosztották férjeikkel a hadjárat minden vészeit, válság idején nem egyszer oda állottak a harcsorokba s víttak halálra szántan a férfiak között. A harcedzett római vitézek többször voltak kénytelenek irtócsatákban kardot mérni a szőke fürtű kékszemű gorman gall hölgyekkel, kikelhallt férjeik, kedveseik bolttestei felett kétségbe esett küzdelemmel keresték a halált. Midőn Marius k. e. 101. Aquae Sextiaénél iszonyú vérfürdő után tönkre tette a teutonok seregét, ezeknek nejcilc felkélték öt, hogy adja őket a vesztaszüzek közé. A római vezér rabszolgaságra szánva a teuton hölgyeket, neu> hallgatta meg kérelmüket; s másnap elfoglalva az ellenséges labort, halva találta őket egytől egyig. Megfojtották magukat, vagy gyilkot vertek keblükbe, csakhogy az idegen, ölelés gyalázatától menekülhessenek. Plutarch egy szép Camma nevü gall nőről emlékezik, kit egy főrangú kéjenc elcsábítani akart, s mikor az hajthatlan maradt, férjet les/Airatta. Ekkor a nö Dianna templomába menekült s fölvétette magát a papnők közé. A hatalmas fő ur utána jött ide is. Üamma végre késznek nyilatkozott követni, csák — mint monda elébb áldozatot nyújt az istennőnek. Odalépett az oltárhoz, kezében egy kehely mérgezett borral: télig ki itta s aztán ünnepélyes komolysággal átnyujtá gyilkos imádójának, és mikor ez semmi rosszat nem gyanítva a kelyhet nyugodtan kiürité, a n<> megsemmisítő tekintetet vetve reá, tudatta vele, hogy halált ivott; aztán rajongó lelkesedéssel rebegve hálát az Istennek, hogy férjét megboszulva mehet most utúnmi, holtaik rogyott le az oltár előtt. Nézzük ezek után a keresztyénség hatását az erkölcsiségre s közelebb a nők helyzetére. az ottmaradt a philippi véres harcterén, kivégzi magát hogy férjét a halálba is követhesse. Mallonia, egy előkelő patrícius neje, midőn a kéjenc Tibcrius elakarja rabolni tört ragad s szivébe mártja, mintsem férjét elhagyva, női hűségén szenyet tűrjön cl. Megható a nemes Arria esete Férjét Paetust a zsarnok caesár arra ítélte, hogy önmagái végezze ki. Paetus boldog családapa, szeretett fér/volt. Megborzadt a kegyetlen Ítélet hallatára s ingadozott. Már a fejedelmi csatlósok az ajtón zörgettek, hogy mint engedetlent kínos halálra vigyék, ekkor Arria gyilkot ragadva önkeblébe üti s. azután mosolyogva nyújtja férjének elhaló hangon szólva : „Paetus nem fáj a vas !" Mikor IS'éró neveimének Senecanak megküldte vésrítéletét, azon megjegyzéssel, hogy maga választhatja ki a halál nemét, neje Paulina nem tudva férjétől megválni, azzal együtt felvágja ereit. .Életre hozzák ugyan s Tacitus szerint „néhány évig még élt, kegyeletes emlékezésben férjéről, dc arca oly holt halovány, teste oly gyönge volt, hogy meglátszott, miszerint életereje nagy részét elvesztette/' A zsarnokság meg meg. újuló rémuralma idején, mikor, mint Tacitus - Agrieolájában — oly döbbentő vonásokkal rajzolja; bűn volt az erény s gazdagság, átok a lelki nagyság a cacsarok szemében, és azért a feltűnőbb jellemeknek pusztulniok kellett Rómából , sok nemes római nő lelkesülten követte férjét a kietlen számkivetésbe, követték sokan a kínos halálba. — Kgykoru irók, mint Plinitis, Martial, Tacitus munkáiban sok szép más példáit találjuk az önfeláldozó női hűségnek, s római sarkophágon igen gyakran látható a férj s nö alakja olv helvzctben örökítve me£>\ a mint e<*vrnást karjaikkal gyöngéden átölelik, annak jeléül, hogy mint az életben voltak, a halálban is egyesülve akarnak maradni. Kein szabad továbbá tm-velmen kívül halmiunk, ho^v az uralkodók közül is többen kerültek, kik teljes komolyságai törekedtek arra, hoo-v a józan erkölcsi elvek uralmát általánossá tehessék, s az elterjedt kicsapongást elnyomhassák. Yeszpazian kényszerítette udvarát jó példával elémenni a fényűzésről lemondó egyszerűségben- Macrinus a házasságtöröket Össze köttetve elevenen megégettette. Hadrian, Alex. Severus és Constantin szigorúan tiltották a férfiak és nők közös fürdését. Philippus caesár irtó harcot folytatott a keritök ellen. Összevetve a görögök nézeteit a uö hivatásáról, s a házassági hüáégröl, a rómaiakéval — méltán állithatjuk, hogy ez utóbbiak műveltségében már sokkai tisztultabb fogalmak voltak e tekintetben irányadók. A nők tekintélye s állásuk tisztelete növekedett, s •ezzel párhuzamban mind több elismerésre talált azon nézet, mely a házassági kötelék iránt ugyanazon hűséget követelte meg a féríiutól, mint a nőtől. Seneca nyomán több tudósok buzgalommal törekedtek lelkükre kötni a férfiaknak ugyanazon hűséget nejeik iránt, mint a minőt azoktól maguk megvárnak. E kötelességérzet Ulpiánnál már a törvényes rendszabálvokban is kifejezést nyert; kimondatván, hogy méltatlannak látszik, hogy a férj hűséget követeljen nejétől, a melyet maga nein tart meg.