Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-09-18
tényezőit és így előkészíti őket arra, hogy kimívelt lelkilulajdonaikkal, munkaképességök. s ügyességükkel az életmezején egykor megszerezhessék környezetük s a társadalom megérdemelt hálás tiszteletéi. A jól berendezel^ M gonddal yezelelt nyilvános nöi tanoda, míg költség tekinlelében elönyösb a magánintézetnél, a jellem s életrevalóság fejlesztésében ismét elvilázhatlanul felelte áll a zárdai nevelésnek. A zárda nevelhet sajátszerű irányával kitűnő tagokat a maga számára, de nem az éleinek. A zárdai szük körből a növendék igen természetesen elfogultságot, egyoldalú világnézetet s bizalmatlanságot hoz el magával, mely tulajdonok minden leplen - nyomon összeütközésbe hozzák a létező viszonyokkal. A zárdáikig nevelt nő nehezen tudja megérteni feladatát az éleiben; elfogult nézetei gátolják a viszonyok s egyének helyes megítélésében. Bizalmat nem hoz, azért nem is igen ébreszt maga körül. Nem ludja helyesen megválasztani az uta t s mód ot környezete boldogítására, s így nem képes maga sem méltánylani másoknak jóakaró törekvését. Az élet számára csak maga az élet, a nyilvánosság nevel hasznos, munkaképes és erösjellcmü tagokat. Midőn a megnyílandó polgári leányiskolát városunkban örömmel üdvözöljük, nem mulaszthatjuk el köszönetet szavazni a kormánynak, mely készséggel adta meg a nevelés érdekében e kellő gyámolítást. Köszönettel larlozunk Kolozsváry Miklós lanfelügyelő urnák is. 0 oly szilárd kilarlással, sőt lelkesedéssel harcolt ezen intézet felállításáért a több oldalról jelentkező akadályok ellen, hogy joggal kimondhatjuk, miszerint a nevelés iránt lanúsílott nemes buzgalmával bizlosílolta magának a közügy minden barátjának őszinte elismerését. Szivünkből óhajtjuk a sikert továbbra is lelkes törekvéseinek a felvilágosodás érdekében. G. Átirat Fehér- és Veszprémmegye kir. tan felügyelőségétől a pápai községi iskolaszéklwz! A nagyméltóságú vallás- és közoktatási m. k. minister úr, f. évi aug. 28-án 19881 sz. a. keltrendeletével a pápai polg. leányiskolához a német nyelv, földrajz, r.oi kézimunkák és ének tanításával egyelőre összekötött igazgató tanítónői állomásra évi 700 frt fizetés, 200 frt lakbér s 100 frt igazgatói pótlék mellett, Modrach Anna lőcsei felső leányiskolái tanítónőt ideiglenes minőségben oly kikötéssel nevezte ki, hogy a polgári iskolai tanképesítő vizsgálatot egy év alatt tartozik letenni. Miről a kinevezett igazgató tanítónőt azon hozzáadással értesítettem, hogy állomását azonnal foglalja el, s az eskületéteí végett magát- tekintetes Bocsor István iskolaszéki elnök urnái jelentse. Mihelyt tehát az igazgató tanítónő a hivatalos esküt az iskolaszék előtt letette, az erről felvett és az általa aláirt esküformát magában foglaló jegyzökönyvet kérem a végett hozzám beterjeszteni, hogy fizetése folyóvá tétele iránt az intézkedések megtétethessenek. A polgári iskola felállítására vonatkozólag következőkre hívom fel az iskolaszék figyelmét : 1. A szóban forgó iskolánál az oktatás az ./• alá mellékelt ministeri tanterv szerint teljesítendő. 2. A tan és felvételi dijak, melyeket az igazgató tanítónő fog szabályszerüleg kezelni, a ministeri tárca javára fognak esni. 3. A még szükséges ésit természetrajz, mennyiségtan és magyar nyelv tanításával összekötött segédtanítói állomásra, 400 frt fizetés és lOO frt lakbér mellett a pápai és veszprémi lapokban azonnal pályázat hirdetendő, — a néptanítók lapjában erre nézve a szükséges intézkedést már megtettem, és pedig oly megjegyzéssel, hogy a folyamodók kellőleg felszerelt folyamodványukat folyó évi september 20-ig Bocsor István iskolaszéki elnök úrhoz küldjék be. — A pályázati határidő elteltévei a pályázók folynmodványai, az iskolaszék részéről eszközlendö hármas kijelölés mellett, a városi rajztanító okmányainak kíséretében, a ministeriumboz leeudó' fölterjesztés végett hozzám beküldendők, — A hit és erkölcstan tanítása végett az 1868. XXXVIII. t. c. 57. §. értelmében a r. kath., ref. és ágost. hitfelekezet főhatóságait már megkerestem. Az izraelita hitfelekezetet szinte megkeresni fogom. Vittinger Antal székesfehérvári tanítónak a ministeriumboz a segédtanítói állomás clnyerhetése végett beadott kérvényét, valamint az igazgató tanítónő okmányait az iskolaszék elnökének személyesen kézbesítendem. 4. A f. évi 373. számú leirattal utalványozott 1000 frt államsegély, láttamozott nyugtámra fölvehető, de tartozik ezen összeggel a város a rajztanodát ós a polg, leányiskolát tanszcrkészlettel ellátni, s ezek beszerzéséről annak idején bélyeges nyugtákkal fölszerelt számadást hozzám bemutatni. 5. Az iparszakosztálylyal megtoldandó felsőbb fia népiskola felállítását a nm. közokt. minister ur ismételten az iskolaszék figyelmébe ajánlja, melynek tantervét szintén a .//• alatt ide mellékelem. A minister reményét fejezi ki, hogy ezen a város szellemi cs anyagi jóllétét előmozdító intézetet a város és a társadalom mielőbb felállítandja. Ugyanazért részemről ís azon tiszteletteljes kérést intézem az iskolaszékhez, hogy az ügyet tanulmányozva, a lehető rövid idő alatti megjelenésemkor tartandó tárgyalásoknál hathatós támogatásában részesítni kegyeskedjék. Tekintve 6. Hogy a tagosítási munkálatok épen most vannak folyamatban, arra kérem a tek. iskolaszéket, hogy a népoktatási törvény 3. §. értelmében alakítandó iskolai vagyon