Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-09-11

Az iskolai tanórákról. A fővárosi és vidéki lapokban a közegészségügy reformálása a megbeszélés és vita tárgyát kezdi képezni. Dr. Löwi László úr e lapokban megjelent, statistikai adatok nyomán bebizonyította, bogy mily szükséges volna már, ha valahára megfontolnék, hogy a sok helységben nagy áldozatokkal szervezett mesterséges testi nevelés (torna) nem elég arra, hogy ép és egészséges nemzedéket nevelhessünk. Adjuk meg a gyermeknek a természet követelte ternvészetestesti nevelést. Fordítsunk az eddiginél nagyobb figyelmet a tisztaságra, ruházatra és a gyermekeknek nyújtott táplálékra. Ne vonjuk meg a gyermektől a mozgásra és nyugalomra szánt időt. A ronda, piszkos szakadozott ruhába járó és silány táplálékkal rendetlenül tartott gyermek a tornatanítással sem ér sokat. Szándékom a testi nevelésről és annak kellékeiről legközelebb bővebben szólani, — jelenleg pedig csak a „mozgást," mely cikkem feliratával ,,az iskolai tanórák"-kal öszszeköttetésben áll^ szólani. Iskoláink, különösen a vidékiek, ez idö szerint még nincsenek ugy építve, berendezve ventilatioval, az egészségre nézve kártékony befolyással nem levő iskolai padokkal ellátva, mint azt német sógorainknál a legkisebb faluban is láthatjuk. A mint a körülmények a hitfelekezetnek megem gedik, néha nagyobb, néha kisebb, — néha kellemesebb, néha kellemetlenebb fekvésű szobát rendel az ártatlan gyermeksereg és a mindennel megelégedni kényszerífett népnevelő számára. Mindezek megbocsáthatók: mert megboesátanunk kell. Szegények vagyunk, mint az ágról szakadt. Nem tehetünk többet, áldozunk a mennyit áldozhatunk, ha a tanítóknak és a magas kormányrak nem tetszik . . . adjatok jobbat! Punktum." Ilyen és hasonló feleletet adnak a minden áron felekezeti iskolát fen tartani akaró felekezetek. Rosz néven vesszük és inig máskép nem lesz, mindig kifogunk kelni azon lelkiismeretlen eljárás ellen, melyet némely felekezet, — no de nevezzük nevén a gyermeket, különösen a zsidó felekezet — elkövet, midőn gyermekét a 6 10 éves tanulót naponkint 7 órán át a legmelegebb hónapokban négy fal közé zárja és nagyobbrészt az emészthetién h é b e r - n é ni e t biblia tanulmányozásával gyötri. Ha a nemes lelkű Mózes tudta volna, hogy valóban szép tanait majdan emberkinzásra használandják fel, a parancsolatok lajstromát ezen emberkinzók számára egygyel szaporította volna. Vannak hazánkban egyes felvilágosodott zsidó községek, melyek e tekintetben dicséretre méltó kivételt képeznek ; de fájdalom a legnagyobb rész vagy a régivel szakítani nem akar, vagy ha azt tette, hamar visszakívánja a régi egyptomi húsos fazekakat. „Gyermekeink 10 vagy 11 órától fogva egész délig, délután is egy két órán át az utcán szaladgálnak, elvadulnak, holott a nap legnagyobb részét tanulással kellene tölteniök." Ime a húsos fazekak utáni sóvárgás motívuma ! Vajha eme boldogtalan emberek, kik bármihez jobban, mint az oktatásügyhez értenek — megpróbálnák és naponkint 7 órát az, iskola roskadt falain belül töltenének és annak élenyfosz-. totta levegőjét beszínák ! Bezzeg vágyódnának a mozgás után! Nyaknk, derekuk és mindenük fájna. A gyenge gyermek csak legyen nyomorékká ! Ez is atyai szeretet ! „Mi is iskolába jártunk, még pedig zug iskolába, reggeli 7 órától estvei 9 óráig alig v Utunk el a búdé alakú tanteremtől; tessék, mégis itt vagyunk még, ha ez nekünk nem ártott, gyermekeinknek sem fog ártani" mondják a régi zsidó „cheder" rendszer védői. Nos tisztelt hitsorsosaira ! miért nem tartották fen eme gyönyörű állapotokat ? Nemde a kor szava már némileg akaratuk ellenére egy kis reformra intette Önöket. — Nem is tanultak ám az akkori időben az iskolákban. A jelenlegi meglett, korosabb zsidók a régi rendszernek legfölebb azt köszönhetik, hogy annál jobbat megismerni még tehetségükben sem állott. Az iskola az erkölcstelenség színhelye volt. A tanítók a szó legszorosabb értelmében tudatlanok voltak. Fanatismusuk dacára a sok bibliázást megunván, egyet ásítoztak és elaludtak. A gyermekek az alkalmat felhasználták, tanítójukból gúnyt űztek, szakállát — ha volt neki— lepecsételték, ruháját,—arcát bepiszkították s más e féle neveletlenségeket követtek el. Képzeljük, hogy az akkori tanítók a mai nap törvényszabta tárgyakat tanították volna — a mi rítka

; nagyon ritka esetekben csak írás- olvasás- és számolásból állóit, szükséges lett volna, hogy találkozzék valami tudós, ki a napojt legalább 2l órával megtoldotta volna. — A régi betűztető és egyéb gépies rosz módszerek mellett a gyermek sokáig tanult és mégis testileg, szellemileg visszamaradt. — A paedagogia újabb vívmányai mint p. o. az olvasásnál a hangoztatás, általában a népiskolában alkalmazott szemléltető és fejlesztő módszer lehetségessé teszik, hogy a gyermek rövid idö alatt elérje azt, a mihez azelőtt évek hosszú során át csak hosszú kínlódás után sok ügygy^el bajjal jutni volt képes. Jöjjenek el egy, a kor színvonalán álló iskolába ; megfognak győződni, hogy a magolás, test és lélekölés árjaiból kimentett gyermekek rövid, naponkinti 4, legfőbb 5 órai oktatás mellett többre mennek, mint azon sajnálatra méltók, kiket egy kis „héber conjugatio" kedveért a testi fejlődés egyik íötényezöjétöl, a mozgástól visszatartottak. — Megengedem, hogy a tanítókat elcsapó és fizetésüket magcsonkító közegek által fentartott emberkinzó intézetekben az általuk úgynevezett „profan" tantárgyakra is egy kis figyelmet fordítanak, eme a kor követelményei iránti nagylelkűség csak a tanuló egészségének rovására történhetik. Az ily iskolákban, kezeljék azokban a világ bármely tudományait, Iehetetjen, hogy a gyermek szellemileg gyarapodjék, hogy a hallottakat sajátjává tehesse. — A gyermekkorban a tehetségek még szunyadozó állapotban vannak. Valamiut a növények sok viz által elrothadnak vagy túlnyomó melegség következtében elszáradnak : ép ugy a tehetségek természetszerű fejlődése a természetellenes külső behatás által csak kárt szenved. Mód és korszerű eljárást és kevesebb tanórát kívánunk a zsidó községektől. Ne tekintsük a tanítót napszámosnak, kit óra*37