Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-08-28
jétöl elvált növel házasára - Up. Azonban .«gakhamp* mást gondol — megelé^fteí lévén azsal, hogy célját éj* érte; s a most már n^fe AÍkaÍi»a|l*innal$ iet&$ Mza&sjgj kötelékből szabadaM jakarna. Úgyde • a& glQsábítptit 13^ ü« elválásra nem is gondol, s oly pkot épen nenj szolgáltat tetteiben, a melynek alapján 4te»e *#j4peisj; ( kezdhetne, Mit tesz tehát? kapja magát áttér a katliolüsus hitre,. Most megkezdi a válópert a szentszék eiött, és ez a házasságot mindenesetre érvénytelennek, semmisnek fogja nyilvánítani; mert katholikus felfogás szerint az egymástói «kalt Jiájsastór&ak egyike seru köthet ujabb házasságot mindaddig, mig a másik házastárs életb.en van. A gyalázatosan kijátszott nö sérelmének orvoslását sehol sem keresheti. És Ilyen s ehez-hasonló esetek mindig megtörténhetnek. S vájjon mit használ az 1868. XXVII. t. cikknek intézkedése? flin&ß elismerve a katholícísmug azon követek menye, hogy a házasság felbonthatatlan legyen; mert ÍI prptestans ítélőszék az ö ítélete ellenére ís felbontja azt. Viszont nem juthat érvényre a protestáns bíróság azou ítélete, melyben a házasság lényegébe vágó okok miatt kiiiionjdja annak felbontását, Nem fejtette meg tehát az említett töryépycikk ^.em a vegyem házasságokból eredp válóperek kérdését kifogástalanul, bár kétségkívül magasan felette ájl az 1790-91. évi 26. t. cikk által elfoglalt álláspontnak, a melynek 11. §-a nem véve tekintetbe a protestáns fél és egyház jogait, kimondja, hogy a vegyes házasságok válóperei a kath. szentszék joghatósága alá tartoznak. Az államnak kötelessége mindazon akadályokat elhárítani, melyek az igazságszolgáltatás útjában állanak. Nem szabad neki tűrnie, hogy egyes testületek miatt az igazságszolgáltatásban zavar támadjon, s még az is megtörténhessék, hogy az igazságtalanság a törvényt kijátsza, s helyette az igazság legyen megbüntetve. Nem szabad tűrnie, hogy igy a törvénykezés méltósága megsértessék, tekintélye csorbulást szenvedjen, s ezáltal erkölcsi befolyása csökkenjen. Be kell tehát hoznia a polgári házas.ságot, mely mindenféle házasságból eredő pereket egy jogos bíróság elé utasít, lehetővé teszi az igazságos ítélet hozatalát és megszünteti azon zavarokat, melyeket az egyházi házasság idéz elö az igazságszolgáltatásban. Különben is a törvényhozás előbb utóbb kénytelen leend behozni a polgári házasságot. A korszellem akadályokat nem tűr meg előrehaladásában,— a mi vele összeütközésbejön, annak el kell buknia. Oly hatalom ez, melynek emberi erő ellene hiába szegül. rr~ A XIX. század a felvilágosodás százada. Lassan-lassan terjedjek ós uralomra jutnak a szabadabb eszmék, s lehullanak a bilincsek, miket az emberiségre a tudatlanság rakott* Vájjon miként hiheti tehát a papság, hogy a házas' ságügyet ínég sokáig kezei között tarthatja ? Nem élünk töbhé a homályos középszigadokban, sőt mindinkább több gzóz^t emelkedik a hierarchia, a papság világi uralma és usalpniraYágyása ellen,. Mind hangosadban nyUváínui a kívánalom, hogy az egyén boldogsága észeUen,eseji fel ne áldoztassak ajijspr^ midőn az áljai a közjóiét elö nem mozdíttatik. Ha tehját ^ korszellem Köy a polgári házasság behozatalát, mit teljét ajtkor a törvényhozás ? A követelésnek ellene .szegülni hasztalan lenne. PQ kénytelen íeepd a p,plgárí házasságot a törvényhozás behozni azért is, mivel más mivel t nemzetek azt elfogadták. Mert ha egyik államban egyhizi, a másikban polgári házasságok köttetnek; és igy ha az egyik állam nem ismeri el az oly házasságot érvényesnek, mely a másikban szokásos szertartás mellett köttetett: oly zavarok táraadnak, melyek nein csak, hogy a családi életet megtámadják, hanem lehetetlenné teszik azt, hogy a házassági perekben igazságos ítélet hozathassék. Az aljam nem. tüiv heti azt, hogy számos család tétethessék semmivé az egyik fél roszakarata által; hogy a házasság a könnyelműségnek s gyalázatos cselvetéseknek tétessék áldozatává. De nem tűrheti azt sem, hogy ez által a törvények tisztelete, s az azokban helyezett bizalom megingattassék; mert a polgárok sem tisztelettel nem viseltetnek iránta, sem nem bízhatnak az-oly törvényben, mely mellett az ilyenek minden akadály nélkül megtörténhetnek. ([Folytatjuk}. Még egy utolsó szó. Szerkesztő ur! Miután a „Még egy szót" becses lapjába fölvenni méltóztatott, én is bátor vagyok — még egyszer — ott egy kis téréit esedezni, hogy arra válaszul még egy utolsó szót mondjak. Hogy ez fölösleges, abban szerkesztő urnák tökéletesen igaza lehet, miután tudós Schor A. úr felszólalásával maga-magát elitélte; mert nem hiszem, hogy az igen t. olvasóközönségből találkoznék valaki, ki az én tanodái jelentésemben az ő tudós tanférfiusága ellen valami sértőt találhatna, egyebed, mint a mit ő a legnagyobb indignatióval panaszolt barátainak — s miről én még cikke megjelenése előtt értesíttettem, a a mi epés kifakadásának minden sorából "tökéletesen ki is magyarázható, hogy t. i. mig én a T. Tschepcnnc asszonyság intézetében működő tanlcríiakat tanároknak címeztem, róla „lealacsonyitólag" mint tan í tóról szóltam. E tekintetben meg — igaz, magam is fölöslegesnek tartom a választ, nehogy ezáltal t. Schor A. úr rögeszméjében még inkább megerősödjék, miszerint ő még is tekintélyes egyéniség, mert sokat bíbelődnek vele. — Másrészről azonban, miután t. Schor A. úr engem részrehajlással vádol, e tekintetben az igen t. olvasó közönségnek felvilágosítással tartozom, t. i. hogy itt t. Schor A. urnák körülbelül vau valami igaza; mert hogy némi részrehajlás — mi ezúttal inkább kollegiális kedvezésnek, vagy elnézésnek nevezhető — csakugyan történt részemről. Hanem azzal a különbséggel, hogy az nem t. Tschepenné asszonyság intézete érdekében történt, mivel annak nem volt szüksége sem kedvezésre, sem dicséretre, — az megdicsérte önmagát, már csak az által is, hogy — áldozatot sem kímélve — a tanügy előmozdítására oly kitűnő tanerőket alkalmazott, mint a kik ott működtek. Már megbocsásson tudós Schor A. úr, hogy megint ezen botránkozás kövét gördítem lábai elé, de én oly ^különbséget látok azok és ön között, hogy az ön erőlködésében — midőn magát azokhoz akarja hasonlítani