Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-08-21

város lakói részint aránytalanul lepnének kényszerítve a szegények eltartásában részt venni, részint pedig azok általi zaklatásokat még egy évig eltűrni. Mind ezen bajokon lehetne, igaz, póthitel megszavazása által is segíteni, jle ezen eszjvö^t leljetpjeg jterjjlnj kell, miután az, a yárosi háztartásban csak zavarokra < adhat alkalmat, miért is az egész ügyön csajt azon esetben lehet segíteni, ha a kérdéses javaslat mielőbb a képviselő testület elé fog terjesztetni, mit is a t. bizottság becses engedelmével, remélni bátorkodunk. Ennyit véltünk helyén levőnek megjegyezni általánosságban, a megoldatlan kérdésre vonatkozólag. Ezek után elmondjuk nézeteinket a kérejés megoldásának módozatai felöl. Őszintén megvallva, álláspontunk nem számítható a legkellemesebbek közé, mikor ily fontos tárgyhoz hozzá kell szólnunk, anélkül, hogy adataink volnának. Mi ilt Pápán azon nem irigylendő helyzetben vagyunk, hogy a saj tó t, ahol csak leket szeretik mellőzni, tőle minden adatot megvonni, ugy hogy az egészen magára van hagyatva, magának kell mindent felkutatni. Oka e különös körülménynek nem lehet más, mint a nyilvánosságtól félelem, vagy pedig fontosságának föl nem ismerése. A mi az elsőt illeti, azt egyszerűen nevetségesnek tartjuk egy parlamentaris országban, melynek kormányzási rendszerében épen a nyilvánosság játsza a főszerepet *, a másodikban pedi<? a korszellem meg nem értését látjuk, mert napjainkban nincs már oly közügy, mely a nagy közönség megvitatása alá ne bocsáltatnék, miért valamely ügynek üdvös eldöntése csak azon esetben várható, ha a közvélemény is nyilalkozhatik. Térjünk azonban tárgyunkhoz vissza. Azt mondottuk előbb, hogy városunk szegényügyérc vonatkozó adatok birtokában nem vagyunk, s miután ezeket nélkülözni kényszerítve vagyunk, ezen ügy rendezésének részleteibe nem bocsátkozhatunk s csak a segélyzés módozataihoz fogunk szóllani. E helyt azonban ismét meg kell jegyeznünk, miszerint nem vagyunk azon szerencsés helyzetben, ismerni a módozatot, melyet a bizottság elfogadás végeit ajánlani fog, s így a mi megjegyzéseink semmi összefüggésben sem állanak a bizottság javaslatával; e kérdéshen létrejött megállapodásunk más városok szegény ügyének s városunk viszonyainak tekintetbe vételéből eredt. A polgári báz&sság. „Mehr Licht!" Goethe végszavai, (4. Folytatás-). III. Már? ^ fe.rin,éaeet b^eleoltotta az emberbe azon vágyat, hogy jóllétre, bqldogságra törekedjék;, Hogy azonban e törekvésének sikere legyen, szükséges, hogy ö nagy tiszteletben tartsa mások jogait, mint kell, hogy mások az övét tiszteletben tartsák. Szükséges ez azért, mert az ember anyagi jóllétben sem lehet boldog azon tudat nieljett, hogy jólléte mások elnyomásán alapul; — annál kevésbé lehet a sorssal megelégedve akkor, midőn ö az elayoinatt. Hogy tehát az érdekek mindkét részről meg legyenek védve, az, emberek társulatba állottak, s létre jött az állam. Igy az állam nem csupán jogi, hanem erkölcsi természetű is egyszersmind, s célja: az egyén jogainak biztosítása. Az állam csak ugy hiztosíthatja az egyén jogait, ha azokat közvetlen felügyelete alá vonja. Midőn azok felett más testület intézkedik, az állam ez által nagyon könnyen tévútra vezettethetik;, s. igy nem felel uueg, kötelességének, nem felel meg céljának. Ha már m,ost az állam a házasságkötés hitelesítését az egyházra bizza, kárhoztatandó mulasztást kpvet el, mert jogi !$érd,és,<; bocsát ki felügyelete ahpl. Célja ellen tesz az állam akkor, midőn megengedj hogy az egyén legszentebb jogai megsértessenek ; márpedig — mint lentebb kimutattam — az egyházi házasság az egyénnek oly jogát sérti meg, mit józan $szszel vitásnak állítani nem lehet. Célja ellen tesz az állam még akkor is, midÖu megengedi, hogy a liaza.ssa.gok észellenescn inijnd.enkorra feíbontbatlanoknak nyilváníttassanak; mert ez által számos polgárának boldogsága tétetik tönkre, sőt a közerkölcsiség is veszélyeztetve van. Ha valakinek, ugy bizonyára az államnak áll jogában az egyéntől áldozatot követelni,- de nem olyat, mely által a közjóllét elő nein mozdittatik. Annálkevésbé engedheti meg másoknak, hogy dy áldozatokat kö}xeteljenek,, — milyen- már a, házasság felbqnthallansága is. Ezeken kivül egyházi h á z. a s s á. g m e 11 c 11 j o. gegyenlőség nem lehet. Nem jöhet létre a jogegyenlőség ott sem, hol a házasság külön vallásfelekezetig egyének közt meg van engedve. Az összeházasodó felek mindegyike egyenlő jogképességgel bir, —r nem különben azt parancsolja, az ész, hogy a különböző vallásfelekezetek is egyenjoguaknak tekintessenek. Ha most már különböző vallásfelekezetü egyének lépnek házasságra, mikép köttethetnék meg a házasság az egyik fél vallásának szertartásai szerint a nélkül, hogy a másiknak a^son joga meg ne sértessék, melynélfogva követelheti az ö házasságának saját egyháza, általi szentesítését-. Tegyük fel azonban, hogy az egyike fél lemond ezen jogáról; vájjon elég* van-e ez ájfcal téve a jogegyenlpség elvének ? Még az egyházak felszólalhatnak ellene. Kiegyezhetnek az egyházak ís, — sőt szükségkép ki kell egyezniök, mert különben a házassági kérdéseknél csakhamar zátonyra jutnának, s önmaguknak kellene bevallani tehetetlenségű-