Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-08-21

kef;. de a s'zigórun bíráló ész á vegyes házasságoknak as egyház általi szentesítésériéi, mindig látja a jogegyenlőség, íüegfcéftéséft. Még kevésbé lehet töó* jogegyenlőségről ott, hol valláskülönbség ésefében két egyén kisvMt a házasság tiltva van. Ez egyénék nem egyenjogúak áz álhVnY oíy polgáraival, kik saját vállasakon levő más egyénben találták fel az 'ó énjükét; iöei-t mig ezeket semmi sem akadályozza abban, hoffv egygyé legyenek, addig amazokat az egyház elűzi az oltár elöl, melyhez házasságkötés végett közelednek. Elég kirivó példa erre hazánkban az izraeliták jo'gállapota. Ezeket polgártársaknak nevezzük, emancipáljuk, polgári jogainkban részeltetjük; de családi életünkhöz közeledni nem engedjük. Az egyházi házasság zavart okoz az igazságszolgáltatásban. Vegyes házasságokból származó el válási pereknél egyházi házasság mellett oly Ítéletet hozni, mely se az egyik, se a másik félnek jogát meg ne sértené, lehetetlenség. Vessünk itt egy pillantást tételes törvényeinkre. Ugyanis az 1868. XLVIIl. t. c. 1. §-a szerint: ,,A vegyes házassági válóperek, akár az érvényesség, akár időleges válás,* akár végbontá's forogjon szóban, az alperes bírósága előtt indítandók, melynek jogerőre emelkedett Ítélete 30 nap alatt afelperes illetőségéhez átteendö, mely viszont a felperes felett hoz Ítéletet, mindenik félre csak saját birájának ítélete levén kötelező." Első tekintetre ugy látszik, hogy e törvény által á felekezetek közötti jogos viszonosság meg van állapítva; de ha körülményesebben megvizsgáljuk, nem fogadhatjuk el a törvény intézkedéseit kifogás alá nem eshetőkül. Mert a helyett, hogy ennek alapján a válóperekben igazságos ítélet hozathatnék, oly bonyodalmakba lehet az igazságszolgáltatásnak keverednie, miszerint a méltányosságot s jogosságot a kibontakozásban szem előtt tártarii lehetetlen. A nevezett törvény megadja mindegyik felekezetnek azon jogát, hogy a házassági köteléket elvei szerint felbonthatlannak vagy felbonthatónak jelentse ki; s egyszersmind kimondja, hogy mindegyik félt csak saját vallásfelekezetének ítélete kötelezi. Ebből azonban az ellenmondások és zavarok végetlen sora következik, mert ha az egyik fél felekezeti bírósága felbonthatlannak itéli a házasságot, abból még nem következik, hogy a másik azt fel ne bontsa; sőt inkább a katholicismus és protestantismus között e tekintetben nézetegyenlöség soha sem lehet. Ha már most az egyik bíróság Ítélete a másik Ítéletének ellené mond, a mellett, hogy e zavar a törvénykezésnek csak hátrányára szolgál, egyszersmind lehetetlen, hogy az Ítélet a felekre nézve' mindig igazságos legyen. A k'ath. szentszék kimondja a felbön'thatlanságot, vagy legfeljebb az ágytól és asztaltól elválást'; tehát a katholikus házastárs az ítélet hozatala után is megmarad a házasság bilincseiben, a mennyiben új házasságra nem léphet. A protestáns házastárs illetékes bírósága elégségeseknek találva az okokat, a házastársakat egymástól elválasztja-; tehát a protestáns fél a-válóperen átesve,, újabb házasságra léphet. Vájjon méltányos, igazságos dolog-e az ítélettel csupán az egyik félt sújtani, midőn, az isiéhet az eset, hogy a válópernek a másik fél volt oka, áz követett el hibát s igy inkább az lett volná büntetendő ? De az igazságszolgáltatásnak igy kell tennie, mert ezt kívánják a különböző egyházak tanításai*. (Folytatják). Az iskola-kényszer és a népnevelés. (Folytatás és végej. Azonban van a dolognak nemzetgazdászati oldala is, melyet okszerűen figyelmen kívül nem hagyhatunk. Tudva levő dolog, hogy Magyarországon munkáskezekben állandóan hiány van. Nem szükséges ezúttal ennek közelebbi fejtegetésébe bocsátkoznom, az átlagos munkabér magas volta, s különösen a munkásviszonyok aratás idejében, eléggé igazolják ezen állítást. A kisebb gazda ennélfogva kénytelen apró gyermekeit is számos mellőzhetlen teendőkkel foglalkoztatni, miket' más esetben kiválóan e célra fogadott s fizetett munkásokkal kellene teljesítenie, mit azonban csekély gazdasága" nem birna meg. Tekintve, hógy ezen körülmény az iskoláknak' fentebb ók'ozatilag kimutatott gyér látogatására elhatározó mérvben béfoly, kérdés merülhet föl, vájjon az iskola-kényszer, mely ridegebbb mezében amúgy is csak befejezetlen, kezdetleges-műveltséget nyújt, nem sujtjae a kis birtokost, s igy az- összállapot bizonyos oldalát túlérzékenyen ? Azt hiszem, hogy nem. A népoktatásról szólló törvény szabványai, a mily alkalmasak a nép műveltségének előmozdítására, ép oíy szeliden, tán túlságosan széliden, szabják meg az iskola látogatás által igénybe vett időt, ugy hogy a* gyermek e szabványokban körülirtaknak nemcsak pontosan megfelelhet, hanem otthoni fóglalkodtatásara is elég idővel rendelkezik. Eltekintve ezeken felöl ama körülménytől, hogy a népnevelés' emelése bárminemű reá fordított áldozatok fejében összeségében százszorosan kárpótolni képes,— eltekintve attól, hogy a műveltség alapjával rendelkező egyén képesítve van önantopsia, élettapasztalás s számos más utón oly képesítésre szert tenni, melyét a népiskoláknak akár kényszerítve történt látogatása nélkül el nem ért volna, s mely néki arányban magasabb keresetet biztosít e kérdés megoldásához, ez alkalommal elő nem számlálható számos oly tényező járul, melyek az iskola-kényszer alkalmazását, legalább hazánk számba jöhető viszonyai közepette nenr egyedül kivánatossá, hanem szorosan szükségessé is teszik. Hogy egyébként ezen élvnek eddigi érvényben létét nevezetes siker is követi, a-közművelődési adatok, illető-leg azok statistikai kimutatásának évről-évre javuló számaiból kitűnik, Igaz ugyan, hogy é tekintetben számos, a tankötelezettséggel szorosán össze nem függő tényező esik latba; de mindazáltal el rtem tagadható, hogy a tankotclczeftség üdvös eredményeket hozott, vagy — hogy a skeptikúst is kielégítsem — hátrányokat nem idézett elő, s hazánkban, hol immár a hínárból való tisztességes kilábolás is nagy sikernek mondható, bizony ez is elég. A mi pedig jövőben várható eredményeit illeti, nincs 33*