Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-01-09

A halottak elégetésének kérdéséiiöz (Folytatás). Q Igaz, hogy a rajzolt s zo m o r u k é p nem minden temetőre, nem minden kor és népre alkalmazható. Hiszen már a hajdan-kor népei közül magaslatiak, ki egyes nemzetek, melyek tisztelettel hajoltak meg elhunyt kedveseik emléKei előtt. A egyiptomiak bebalzsamozták s az ugy nevezett pyramisokba temetve őrizték halottaikat. A vagyonos görögök és rómaiak elhunyt szeretteik porai fölé pompás épületeket emeltek. A régi héberek temetkezési helyül barlangokat vásároltak, szikla-koporsókat készítettek stb. A mai kor hatalmasai pedig a művészet remekeivel ékesített sírboltokba temetkeznek . . . ám de hányan vannak ezek mellett olyanok, kik ha lelépnek a cselekvés teréről, a szegénység bárdolatlan koporsójában néhány kapa földdel takarva, vadállatoknak esnek martalékjani ! Hány jeltelen sir domborul a földnek kerekségén, melynek repedései, mint meg annyi nyitott ajkak, addig lihegik a levegőt megrontó ártalmas anyagokat, mig nem az idö romboló és építő keze moh-val és dudvával tömi be azokat. Hogy ez nem jól van igy . .. azt mindnvájan érezzük.— hogy segítve legyen a bajon, valamennyien óhajtjuk.— Ám de azért ha a halottak elégetését, m i n t a z emberi test vegyületeinek 1 c g o k s z e r ü b b m ódon szétbontását és á r t a 1m a 11

an n á tételét sürgetjük: több mint bizonyos, hogy sokak előtt b o trá n k o z á s köveivé leszünk, egy részt azért, mert a csaknem kétezer éves gyakorlat által szentesített eljárás halomra döntésétől iszonyodik az emberi sziv; más részt azért, mivel az újítások iránt mindenkor bizonyos tartózkodással és ellenszenvvel viseltetik. Nem csak az ily nagyszerű, az egész emberiséget igen közelről érdeklő kérdések megoldásában ; de még azokban is, melyek a köznapiság színvonalán alig emelkednek felül,— megszokta a közvélemény keze tépni, az újítók által kitűzött lobogókat! De hát csak ugyan valami uj találmány-e hát a halottak elégetése? Az ez érdemhen egyedül illetékes biró, a történelem azt mondja, hogy „nem"! A holt testek elégetése és föld alá temetése olyan régi, mint maga az emberiség. -- Az a r c h e o 1 o g o k hasztalanul fáradtak annak kimutatásában, hogy a két eljárás közül melyiket szentesítette előbb a gyakorlat. — Egymás mellett látjuk azokat szerepelni, az ó-kor történelmének folyamában hosszan sokai"-. A «-örögök és rómaiaknál általánosan divott a te m etés mellett az elégetés, sőt az utóbb nevezetteknél, a köztársaság bukása után annyira általánossá vált, a holt testeknek tüz általa megsemmisítése, hogyanegyedik század vége felé, csak is a fogzás előtt elhalt kisdedeket és xi villám ütötteket látjuk löld alá temettetni. A rco-i Germánok és hunok szinte elégették halottaikat. — Az utóbbiak agyaggal bekent földön ruhástul, fegyverestül adták át az elesett harcosokat a tüz általi megsemmisülésnek, s ha porrá égtek egyszer, - akkor hánytak reájuk hantokat. — Magáról Attiliról is azt jegyezték fel a régi német krónikások, hogy holt teste tüz által semmisíttetett meg. A mi pedig az ind-népeket illeti, ezeknél nem csak a hajdan korban divatozott a halottak elés-etése, de mai nap is az van náluk általánosan szokásban. A holt testek tüz általi megsemmisítése tehát épen nem uj dolog. Szokásban volt az a régi népeknél kisebb nagyobb mértékben mindenütt, és csak is akkor lett a föld alátemetés mellett mind inkább háttérbe szorítva, midőn a ker. vall ás a paganimus felett, véres küzdelmek után gyözödejemre vergődött. — A ker. "-vallás egyik legfőbb tana a testszerin ti feltámad á s, nem volt össze egyeztet r hetö, a színről szinre látott egy-két óra alatt eszközölt lüzáltali megsemmisüléssel, épen azért mint a vallásos meggyőződéssel ellentétbe jövő eljárás mindjárt kezdetben mellőztetett. Es itt csudálato?an játszik össze, a jelen a ' múlttal. Hajdan a feltámadás hite oltotta ki a halott égetők máglya tüzeit; ma a már fentebb jelzett két körülményhez ez a hit sorakozik azon harmadikul, melv nem engedi meggyújtani azokat. IIa nem hinne a ker. világ nagy "része testszerinti örök életet, ugy talán könnyű lenne az évszázadokon át gyakorolt temetkezési szertartásokkal szakítani s az újítók iránt támadó ellenszenvét csirájában elfojtani; de mert az örök élet hite az az emlő, melyből az ember az élet nehéz óráiban, a mikor a halál dúlva pusztítva ront körüle, fájó lelkébe gyógyító balzsamot sziv, — ennél'fogva a szemmel látható, egy rövid óra: alatt eszközölt porrá létei gondolatával kibékülni egyhamar nem fog ! Bár mennyire kívánatos ís hát egészségi és egyéb szempontokból a holt testek elégetésének- minél előbbi életbe léptetése, azért ugy látszik, hogy. még igen távol vagyunk attól az időtől, a melyben majd az emberiség az életfájáról lehullott tagjait többé nem a sir férgeinek, hanem Siemens kemencéinek adja át. —- Előbb porrá kell égni a felvilágosodás mind inkább lobogó tüzénél a balhit és t c v e s v é 1 e m é n y e k ezreinek, csak azután koszorúzhatja győzelem az emberi ész ezen ujabb vívmányát! ^^^^ Horváth Samu, Válasz az orthodox hitközség elöljáróságának *). T. szerkesztő' url Becses lapjának mult 1. számában „Nyilatkozat a rabbivákisztás ügyében" címmel oly gonosz, alaptalan cáfolásban ütköztek meg szemei, mely a pápai izr. haladó párt elvi becsületét gázolja. Röviden csak annyit érintünk meg, hogy jó lesz a vak hitű egyéneknek zárt tenni ajkukra, nehogy máskor is ily nemteleuül zavarják a választás közérdekét. . . . Ha a rabbi megválasztatott is, ugy az ellen, ennek érvényességet illetőleg, határozottan kikelünk; mert mi nem tűrünk oly lelkipásztort, ki első izben is a tőlünk megkövetelendő *) Adjuk e Választ, mint a lapunkban keletkezett zskló hitközségi polémia befejezését A hivatalos wton megjelent óvás jelzése idézte elő a múltkori nyilatkozatot, viszonzása ennek eme Válasz. Csillapuljanak le már a felzaklatott kedéhek, és a versengések 1 e!\e(t eg\esiilt s közös erővel épíU sék az Úr házát. Utoljára is, minden emberi beszéd elenyész, dc az ür igéje megmarad örökké. * Szcrk. 2*