Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-06-14

a szerelem kihalásának ; hideg veritek a haldokló homlokán. A nő csupa sziv, a férfi csupa lélek; egyesülnek a szerelem vonzerejével. A szerelmeteskedés csupán illat a virág kelyhében, melyből minden szállongó lepkének jut valami csekély ; a valódi szerelem virágnevelte gyümölcs, mely akkor édes, ha már a virág lehullt. Azt szeretjük szerelmünk egész hevével és' ALOM és VALÓSÁG. Virágos tavasz volt. A fa már kizöldült, A nagy mindenségen orom mosolya ült. Pirps tulipánok rózsás fejeiket Egymásra hajtották, s szerelmet csevegtek. Azúrkék szemeit az árva ibolya Az égre függeszté, s imát mondott ajka. Szerelemittasan a szende nefelejcs Folyvást azt csevegte ,,engem cl ne felejts." A virágok felett méhe és a kis légy Mindegyre azt zsongta „szerelmedhez hü légy.'' Szerelmi dalt zengett a kis pacsirta fönt, Az egész természet öröm mámorba dőlt. A föld megittasult a gyönyör mámortul, iá harmat alakjában, vén szeméből könny hull. * <S én láttam e tavaszt.... hisz szerelmem voit'az — Boldogság tavasza ., .. az igazi tavasz. Édes boldogságnak drága koszorúját Repkedő Zephirek naponta ránk rakták. Szó ki nem fejezi azt a boldogságot, Mig szivem, drága lány, sajátjának tudott. Bár hova fordultam ... öröm dala szólott Es most. .. öröm, remény .. . minden oda, kiholt. A boldog menny kihullt a nagy mindenségbül, S vele, a mi nagy s szép, semmiségbe merül. Nincs hatalom, a mi visszaadjon nekem Te fájó gondolat, elhamvadt szerelmem, Zala?/. Kegyetlen csel. Orosz udvari történet Sacher-Masoch Lipót lovagtól. Kómclliől; Jfj. Mar ton falva IJ Elek. (Folytatás). Ama a pénzzel — melyet neki Daschkow hercegnő kézbesített -— ezrede három altisztjét és két közemberét vásárolta meg. Azt monda nekik, hogy Iván herceg a jogszerű cár Anna császárnő végakarata szerint, és ő feltévé magában, hogy megszaba<litandja a börtönből. Nem sokára ő következett a heti szolgálat sorában, s arra használta fel ezt, hogy az erődöt minigazán, akinek képe teljesen betölti szivünket és kizár onnét minden másokét. Es mig e kép el nem homályosul, nem szerethetünk egy másodikat szivünk .teljességéből. A szerelem fokozatosan fejlődik: egy epedő tekintet, meleg kézszorítás, a sziv féltékenykedése

r egy forró csók — mind meg ar.nyi és rohamosabb lépés a teljes egybeolvadásra. Vámosi. den oldalról teljesen kiismerje, úgy a viszonyokat is ; a cselekvés éjjelét pedig július 16-ára tűzte ki. Ugyanazon este végzödék szolgálati időtartama. Megkérte Brednikow ezredest, engedné meg neki még továbbra is folytatni azt. A parancsnok nem csak szíves készséggel fogadd e kérelmet, hanem még — mint látszik — az erőd kulcsait is feledé töle bekérni. 1765 július 16-ának éjjelén pont 1 órakor nyitá meg Mitrovitseh összeesküdödt társai előtt a kaput. Azok az örségre siettek, összehivák a századot, s Mitrrovítsch halk hangon a senátus egy költött ukázát olvasta fel előttük : „Miután a cárnő II Katalin belefáradt abba , hogy barbár és háládatlan népek felett uralkodjék, kik öt dicsteljes fáradozásaiban legkevésbé sem támogaták, elhatározta az Oroszbirodalmat elhagyni és Orlow grófhoz nőül menni." — E szavaknál hangja rezgett;. ,,Most

; midőn közel áll országa határaihoz, vissza akarja bocsátani a koronát a szerencsétlen Iván hercegnek. Ennélfogva a senatus meghagyja Mitrovitseh hadnagynak, hogy azt fogságából kiszabadítva, tüstént vigye Pétervárra. A katonák vad örömben törtek ki ; többen közülök ötvennél, azonnal kardot ragadtak; néhányan Mitrovitschot vevék vállaikra, és hurrahkiáltások közt vonultak a pararancsnok lakásására. Brednikow — kivételkép — még nem nyugodott le és teljes fegyverzetben jött eléjök. — A jogszerű cár, Iván nevében, kit ti jogtalanul fogva tartatok — kardodat! Kiált Mitrovitseh. Brednikow hallgatva nyujtá át, és Mitrovitseh rendeletére két összeesküdt által őriztetek lakásán. Mitrovitseh most csapatával a casemattát, — mely Iván börtönébe vezetett — rohanta meg. Az őrök tüzet adtak. Mindkét részről történtek lövések anélkül, hogy valaki megsebesült volna. A katonák közt vak töltények osztattak ki. Mitrovitseh volt az első, ki a börtön ajtaját elérte, s karjával kopogtatott azon. — Ki az? — kérdé Wlassíew kapitány. — Jó barát — felelt Mitrovitseh. -— Nyissátok ki! A senátus nevében nyissátok ki!