Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874

1874-11-28

Árverések: November 28-án Kolozsvári József ellen ingóságra K. Vathon; Keresztes János ellen ingóságra Ugodban;—30-án Tarró György és neje ellen ingóságra Gecsén; — december 2-án Kis László ellen az a. te véli 104. és 630 számú telekjkönyvben foglalt ingatlanra A. Teveleu és a jákói 343. számú telekjkönyvben foglalt ingatlanra Jákón, — 3-án Il'arkay Péter ellen ingóságra P. Szálúkon; — Horvát József ellen ingóságra Nyaradon: —.Zábrák János ellen ingóságra Pápán; — o-én Höröczky Sándor és neje ellen ingóságra A. Tevelen. V. J-hoz. zt álmodtam kis lány, Hogy te rózsa voltál, Én meg a kikelet S keblemen nyillottál. Szép piros pünköstre nyillott ki a rózsa, . . . Ajkunk összeforrott egy édes szent csókba! Azt álmodtam szép lány Hogy te csillag voltál, A boldogság egén Fényesen ragyogtál. Eu meg a bánatnak valék mély tengere. . . . És te egy hajnalon lehulltál ölembe. Azt álmodtam kis lány, Feleségem voltál, Édesen öleltél S tüzesen csókoltál, Nem volt senki ekkor boldogabb én iiálom! Istenem! Istenem! mért is volt csak álom?! Heve cseri. Feneketlen! — Elbeszélés. — Irta B o 1 ;i n y i Fcrcn c. (8. folytatás). A grófnőre, ha fekete szemei nem lettek volna, azt lehetett volna mondani „a northern beauti" északi szépség, mint egy angol költő megénekli. O szebb volt, mint társnője, — ö elragadó szép jelenség volt. Majd félfejjel volt nagyobb barátnőjénél, és lmját, mely a szőke szín azon nuancc-áí képviselte, mit arany hajnak nevezünk, rendesen fürtökben horda. Kik komornájával jó viszonyba tudtak lépni, mesélték hallomás szerint, hogy haja kibontva a földig ért. Mint Gineora képes lett volna tehát elfödni magát, a nélkül, bogy bájait más halandó láthatta volna, mint a kinek ö engedé, Arcszine hófehér volt, csupán az arcokon virultak a pir rózsái, melyek azonban a folytonos bánat folytán, mely a szemekben visszatükrözött, kissé meglepő benyomást tehettek termeié karcsú volt, mind a mellett azonban telt,— és a diszes öltözék ép ugy, mint, ha a komornája igazat mondott, reggeli köntöse oly bájteljcs alak körvonalait árulák el, hogy fejdelmi jelenségnek vala mondható. Hogy a grófnőnek szép lábai voltak, azt saját elbeszélése nyomán tudhatjuk. Sajátságos tehetséggel birt abban, hogy e lábakat uszály dacára is mutogathatni bírta a nélkül, hogy e végett akárki is merte volna öt negédes kacérsággal vádolni. Képzelhetni, hogy feltűnést okozott, a mint az ajtók kinyíltak, és a két bájos nő egymás mellett és egymással társalogva belépett. Minden szem feléjük fordult, mert e helyen, mint egyáltalában mindenütt vidéken a főrangú hölgyek szeretik a fejdelmek előjogait követni és igy mái* összegyűlve voltak a vendégek. Hektor Adorjánnal és a gróffal társalogva a fogadó terein közepén álltak, mikor az ajtók kicsapása következtében keletkezett zajra a figyelem a két barátnő felé fordult. Mindketten azonnal felismerték az idegent; Hektor arcán a közöny elsápadó , megütközéssel cserélt helyűt és nem látszott szívesen venni az új jelenség fellépését az általa szövendő drámában. Adorján férfias barna arca még sötétebbé látszott válni régi ismerőse meglátásán ; vájjon, meglepetés vagy öröm hozta-e létre ezen színváltozatot, nem lehetett kimagyarázni, de az aj Kairól ellebbent felkiáltás : ah! hisz ez Mary, — az utóbbira engedett következtetni. A grófnő is csak hamar észrevette a két fiatal embert, s figyelmeztető barátnőjét reájuk. A mint Mary megpillantá őket, illetőleg Adorjánt, mélyen elpirult, s így szólt: — O még érdekesebb tett, mint előbb volt. A gróf neje felé indulván, a két ifjú is kénytelen volt feléjük haladni s fél útban találkoztak. Laura férjéhez fordult s bemutató Maryt, ki mindjárt hozzátéve • — Megbocsát gróf, előbbi figyelmetlenségemért, de a viszontlátás öröme. — — — — Annál szivesebben bocsátanám meg, ha volna is mit— adá a megszólított válaszúi, — mert látom, hogy jelenléte nőm orcáin elővarázsolta újra a rózsákat , miket az itteni rósz levegő és unalom elűztek. A grófnő ezt nem látszott hallani; barátnőjét bemutatta a két fiatalembernek, kik mindketten tartózkodó hangon erősítették, hogy ismerik már a bárónét. A ház úrnője ismert volt arról, hogy rendkívül előzékeny szokott lenni ily vendégségek alkalmával, s igy csak hamar elvált barátnőjétől, hogy senkit a jelenlevők köstül, megszóllítása és társalgásából ki ne hagyjon. Hektóinak ez igen kellemetlen lehetett, mert igen rosz kedvű volt, hanem lehet, hogy rosz kedve ébredésében Mary bárónőnek is volt része, legalább valahányszor vele szóba elegyedett, ezen igen előzékeny megszólitásait lehetőleg hidegen fogadta és szinte udvariatlan lett az ily találkozások kerülésébe". Mary bárónő a grófhoz akart csatlakozni, igen hangosan és még a grófnő előtt hangsúlyozván, hogy igen szeretné magát azzal megbőszülni, az előbbi elosonásért, hogy most nem bocsátandja keze alól; de a gróf szokott udvariasságával kijelenté, hogy kész és kedves kötelességének veendi az ily bőszítünk magát mindenkor alávetni, csak most nem, mikor száz szem néz reá, máskor szóland vele — s igy Adorján és Mary bárónő egyszerre egyedül maradtak. A fiatal úrhölgy izgatottnak látszott, mégis könnyed mosolyt mutatott, mikor így szólt \