Pápai Lapok. 1. évfolyam, 1874
1874-10-03
tásuk kerül aproximativ számításaim szerint — valamivel több mint 4Ü0 forintba évenként. Ha már most a házi munkák értéke csakugyan fölér az összjövedelem egy negyed részével azaz 750 forinttal, és ha e munkát csakugyan nagyobbrészt a három cseléd végzi , mért vonatik meg munkabérükből azon 350 forint, a mely voltaképen őket illetné? — Láthatjuk tehát, hogy a nöcselédek munkájának egy része nem íészesül a munka értékének megfelelő díjazásban, tehát a bérfölemelést célzó törekvések, legalább is jogosultak. Hozzá kell még vennünk azt iá, hogy igényeink cselédeinkre vonatkozólag mainap már egészen mások, mint voltak a múltban, hogy cselédeinktől tapintatos, gyakorlatias, sőt tetszetős fellépést is igényelünk, mig boldogult nagymamáink korában a vászoncseléd amúgy szurtosan, bozótosán, egész faragatlanságban, rámordulhatott akárki fiára is, — akkor fonás és kukoricafosztás már szublíniabb foaialkozásai közé tartozott, míg mai nap a legkényesebb foglalkozást is reá bizzuk, vagy legalább is reá bízni óhajtjuk. De mindezeknek felsorolása koránt sincs oda irányozva, hogy a cselédek munkabérének felemelését a természetszerű értékig sürgettesse, mert hisz az régelismert nemzetgazdasági elv, hogy magassabb éiték nagyobb kínálatot, cz pedig az értekperfeet csökkenését eredményezi, és igy elesnék minden kilátás, hogy a természetszerű munkabér valaha csak meg is közelíttetnék. Az áru értékének ugyanis, (az emberi munkára némiképen ugyanazon elvek állnak, mint az állandós értékű árura) akár felszöktetése, akár leszállítása rendesen annyi, és oly természetű körülményektől függ, hogy azok akár egyesek, akár nagyobb érdekcsoportok által is csak ritka esetben uralhatok. Mindannak tehát, a mi az áruérték hullámzása körül történik, bizonyos végzetszerű Conseqttentiája van, a mely ellen szabadkozni, a legközvetlenebb érdekek feláldozása nélkül nem lehet. — Részletes fejtegetéseimmel is csak arra akartam utalni, hogy némi korszerű kedvezmények, melyekben a cselédek kénytelen — kelletlen részesitetnek, korántsem sértik annyira az absolut jogosultságot, amenyire ezt hölgyeink hinni hajlandók egymás között; sőt hogy ellenkezőleg még mindég elég nagy távolságban állanak a fogalom teljétől, mindenképen pedig a fenálló helyzet természetes, és mint már mondám, az érdekek megsértése nélkül ki nem kerülhető követelményét képezvén. Hogy a természetszerű munkabér ott fenn nem állhat, hol értékét a kínálat minősége szabályozza, ahol tehát átvitt értelemben, a munka eredményének is értékben hullámoznia kell, az a mondottakból önként kiviláglik. Es ha ugyan ez elveket cselédeink viszonyaira alkalmazzuk, konyen meggyőződhetünk, hogy az eredmény itt épen úgy, mint a nemzetgazdaságtan legtöbb konklúzióiban, a status quo fentartása, illetőleg a situáció említett követelményeihez való egyszerű hozzájárulás leend. Különben a munkabér emelése nem javit és nem károsít a viszonyokban, sem az úrnő, sem a cselédre nézve. A munkabér csak kis mértékben tekinthető kiegyenlítő tényezőnek, ép ugy mint az úrnő állása végtelenül eltávozhatik a munkaadó modern fogalmaitól. Ez ugyan a helyzet külleme, és a különböző érdekek egyedül lehető összeforrása ; hanem a mi a viszonyokon igenis javíthat, az belátás, önmegtagadás, tapintatosság, szóval inteligencin az úrnő és a kellő disposzitíó a cseléd részéről. A mi pedig határozottan károsit, még pedig mindkét irányban, az a különféle alaptalan elöitéletck ama konok követése, melyek ellenében az állapotok természet- és jogszerűségét feltárni c cikk szerény feladata volt. Hogy e rideg, szögletes alapon, a fenálló viszonyok javítása, egyéb segédeszközök hozzájárulása nélkül keresztül vihető nem lesz, nagyon jól tudom, és azért is a súlypontot nem erre, hanem azon assimiláló folyamatra fektetem, a mely hivatva van, az úrnő és cseléd közötti viszonyt a célszrüsécmek elébe vezetni, és olv érdekeket kielé«ntcni, melyek szociális tételeinktől örökké idegenkedni fognak, a nélkül, céljaik elérése ez irányban, nélkülük képzelhető volna. De erre majd csak jövő cikkemben térek ki. B.ri.v Jani. Válasz. „Consorius' : iiali a pápai tayosslályos ügyben *') A pápai lapok 20-dik számában azt mondja „Oensorius" hogy: vaunak emberek, kikkel, konokságuk, vagy uehézelmüségük miatt comproinissinnra lépni nem lehetett, kik téves nézetüktől el nem állanak; hanem küzdenek mind addig, mig másokkal együtt, magukat is tönkre teszik. — llly emberek miatt nem jöhetett létre a tagositási egyesség. A legelő-elkülönzés és tagosítás Pápa városára nézve igen nevezetes anyagi kérdést képezvén: szükséges l'elvilágositásúl azon számos „Onsoriusok" számára, kik a. helyett hogy a jogi kérdések és törvényes alapok beható tanulmányozását eéljokul tűzték A'olna—csak kritisálni r és össze vissza beszélni tudnak,— s az 57 tagból álló tagositási bizottmány lelkiismeretességét konokság és nehézelmüséggel vádolják. Szükségesnek láttuk a jogalapok minőségéről, mellyek őtet eddigi eljárásában vezérlék, egy kissé felvilágositni, s józanabb útra vezetni. Mindenek előtt jegyezze meg magának ,.(Vnsorius u úr, hogy itt az egész város által választott 57 rendes és 30 póttagból álló tagositó bizottmányról van szó, mely az ügyet vezeti, s melly magát konok és nehézelmíí egyének által vezettetni nem engedi, s igy a, rágalmat meg nem érdemli. A mi most már az ügyet magát illeti: mind a térképek és birtokkönyvek, mind a periratok tanúsítása, szerint elégvilágo.sa.ik ki van mutatva, hogy még 1788: előtt a pápai legelő 5720 holdat tett, melly öszvcgből az uradalom az oroszlánrészt 2147 holdat a maga számára már egyszer elvitte, s belőle a mostani „Dörzemény kí „Gyula" és „Pinkóez" pusztákat alkotta,— mint azt az 1788-diki egyezség 1-ső pontja jelzi. Azonban az uradalom folytonos túlkapásai tanácsossá tették 1788-ban, hogy a megmaradt 3573 hold miatt egy örökös szerződés köttessék az uradalommal, melly világosan mondja, hogy az uraságnak jövőre a megmaradott legelőn 1500 birka legeltetheíésén túl semmi egyéb joga fen nem marad. Azomban ezen szerződés megkötése után is az uraság annak pontjait megnem tartva — vagy kijátszva, sőt még erő*) A ,pápai lagosiüs' című cikk'állal a tagi siló bizottmány megtámadtatván, kötelességünknek trezzük ezen választ is közölni Szerk. 23*
