Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.

1920-01-11 / 2. szám

PAPAI KÖZLÖNY \ Közérdekű fűtetlen hetilap, b Meg-jelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 30 K, félévre Í5 K, negyedévre 7'50 K. Egyes szám ára 80 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES, Hirdetések és Nyílt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Kossuth Lajos u. 2I. szám alatt. Fenyegető drágaság. A komolyan gondolkodó, az ország jövőjéért aggódó lelkiismeretes emberek előtt, azt hiszem, világos és nem szorul magyarázatra, hogy területi integritásunk mellett, a mai nyomorúságos közélelmezési helyzet és az összeroppanással fenyegető drágaság kérdése ama nagy problémák, amelyek miként való megoldásán fordul meg jövő boldogulásunk sikere és a termelő munka felvétele az egész vonalon. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a valutáris viszonyaink javulásához szükséges külföldi tőkét alig iesz módunkban egyhamar beszerezni és így keresnünk kell a módokat és eszközöket arra, hogy saját erőnkből is képesek legyünk termelni és exportálni, ily úton szerezvén meg a vámkülföldről minimumra redukálandó cikkeket, amelyeket nem nélkülözhetünk. Termelésünk legfőbb akadálya az általános drágaság, amelynek folyományaképp óriás arányokban drágul a termelés, oly mértékben, hogy maholnap eljutunk ahhoz a ponthoz (ha máris ott nem vagyunk), amikor fogyasztóközönségünk nem lesz képes a drága árut megfizetni. Ezen kell segítenünk minden áron, ha élni akarunk éz ezzel a feladattal kell ma foglalkoznia minden igaz magyar elmének, mert a fixjövödelemből élő hivatalnoki karunk léte van máris veszélyeztetve az elviselhetetlen drágaság által. A fizetésemelések és a különböző drágasági pótlékok, a munkabérek emelése által csak fokozzuk a drágaságot, nemhogy segítenének rajtunk. A mezőgazdaságunkra, mint az ország egyedüli erőforrására hárul az orvoslás súlyos feladata. Tisztában voltunk mezőgazdaságunk e nagy kötelességével már előbb is s földmivelési politikánk oda törekedett, hogy a magyar gazdát, főleg a kisembert erősítse, gazdagabbá, teherviselőképesebbé tegye. Ma mindenki el van készülve arra, hogy adózási képességünket teljes mértékben igénybe kell az államnak vennie, meg kell tehát gazdáinknak is barátkozniok a rájuk kivetendő terményadóval, de természetesen oly mértékű adóval, amely elviselhető és nem akadályozza a többtermelést. A terményadó rendszere az orvoslás egyedüli módja. A megélhetés könynyebbé tétele és az ipari termelés lehetővé tétele ^ csak ez úton érhető el. Ha a tisztviselőnek járandósága egy hányadát méltányos áron szükségleti cikkeiben szolgáltatjuk ki, vagy ha a munkás ellátásáról mérsékelt áron gondoskodunk, úgy tényleg könnyítünk a tisztviselő és a munkás megélhetési viszonyain és egyúttal olcsóbb munkaerőt biztosíthatunk a termelő iparnak, amellyel nemcsak hogy mérséklőén hatunk az ipari cikkek árára is, de versenyképessé tesszük iparunkat kifelé és módunkban áll ily uton javítani valutánkat. A megmaradóit anyaországnak az 1919-iki statisztikai felvételek alapján mintegy négymilliháromszázezer kat. holdnyi terülte van rendes búzával, rozzsal és árpával bevetve. Ha ebből leütünk egymillióháromszázezer holdat a törpebirtokra és egyéb figyelembe veendő esélyekre, a megmaradó hárommillió holdnyi területről körülbelül hárommillió métermázsa terményadó szedhető be, ami nemcsak hogy busásan fedezné az ellátatlanok szükségletét, de felesleget is juttatna az állam rendelkezésére, ami kompenzációs ellenértékként kezelve lehetővé tenné a nélkülözhetetlen behozatalt. A gazda a szabaddá teendő kereskedelem áremelő hatásánál fogva többi fölöslegének jobb értékesítésével kárpótolva lenne azért, hogy fölöslegének egy hányadát olcsó áron vagy ingyen bocsátotta közérdekből az állam rendelkezésére. Gondoskodni kell már jóelőre a bevetett terület megállapításáról, a kivetés módjáról ás a terményadó átvételének és összegyűjtésének a mikéntjéről. A háborús gazdálkodás alatt beletörődtünk már ezekbe és többé-kevésbbé alkalmas szervezetekkel is rendelkezünk, amelyekből ki lehetne válogatni azt a megfelelő kevés erőt, amely a keresztülviteléhez szükséges. Meg kell állapítani a legnagyobb körültekintéssel és rigorozitással azokat, akik ily természetbeli járulékokra igényjogosultak lehetnek. Mert az a polgár, aki ugyan nem termelő, de kinek keresménye vagy javadalmazása a megélhetési mértéken felül áll, a szabadkereskedelem utján maga gondoskodjék szükségletéről. Kellő ellenőrzés gyakorlandó oly irányban, hogy ily kedvezményben csak olyanok részesüljenek, akiknek munkássága közérdekű. Itt vagyunk az utolsó órában, már most kell a kormánynak állást foglalnia, mily úton akar a bajokon segíteni, o. i. Jókarbnn levő kovács-szerszámok eladók. Megtekinthetők Pápay Imre bádogosüzletében Deák Ferenc utca. Hazafias estély. A nemzeti hadsereg helybeli tisztikara gróf Lubiensky Jánosné, Magyary Kossá alezredes és Rubidó Zichy őrnagy védnökségével hétfőn fényesen sikerült hazafias estélyi rendezett a színházban. Az estélyt egy tizenhat főből álló zenekar játéka nyitotta meg, előadván a jelenleg városunkban élő Kosztka Vilmos zongoraművész Horthy-induló cimü jeles szerzeményét Gáty mester lendületes vezetésével. Ezután Ruttner József főhadnagy szavalta el Freiszberger Gyula századosnak mély hazafias érzéssel és vallásos áhitattal megirt költeményét: a Magyar Miatyán k-ot, a költemény egyre fokozódó fenségét hatásosan kifejezésre juttató művészi előadásban. Boderné Vései Piroska lágyan csengő hangján több érzelmesen kedves müdalt énekelt nagyon szépen. A bájos, fiatal asszony, akit bátran nevezhetünk városunk csalogányának, a felzúgó tapsokra több ráadással szolgált. Simulékony zongorakiséretről dr. Hermann László gondoskodott. Dienes Miklós főhadnagy sok ember szemébe könnyeket csalt, mikor Freiszberger Gyulának egy másik, mély honfibánattal és keserű panasszal teljes költeményét, a „Panaszkodnak a magyar szelek" cimüt, az átérzésnek igazi melegével s a kiváló szavaló minden tökélyével bemutatta. A költeményhez borongó zenekisérettel Kosztka Vilmos szolgált. Most ismét zenekari szám következett. Gáty Zoltánnak egy nagyobb szabású, melodikus szép Magyar nyitányát játszották gyönyörködtető összhangban, szinte filharmóniai színvonalon. A felzúgó tapsok nemcsak a zenekarnak, de a kiváló és méltán népszerű szerzőnek is szólottak. Befejezésül Bartha Irénnek egy inkább látványosságával és a felléptetett történeti alakokkal, semmint költői értékével hatni tudó „A Haza" cimü darabját adta elő egy előkelő művészi gárda. A darab főszereplői egy éltesebb vidéki gazdálkodó (Barbarics Lajos), illetve ennek leánya (Kristóffy Ella). Az öreg birtokos felesége halála után egyetlen leánykáját egy német nevelőintézetbe adta, hol azonban a magyar érzést egészen kiölték belőle. Az öreget ez nagyon elkeseríti, lánya pedig elszenderülvén, álmában látja megjelenni fejedelmi fenségében a Hazát (Major Gyuláné), övezve magyar lányaitól, ki előtt felvonulnak a legnagyobb magyar aszszonyok: a népe nagyságát megálmodó Emese (Udvardy Kata), a törökökkel oroszlánként küzdő Rozgonyi Cecília (Botka Vali), a dicsőséges emlékű Szilágyi Erzsébet (Gaál Bözsi), a mohácsi vészben elhullott Lajos király holttestét felkereső Perényiné Kanizsay Dorottya (Pfrogner Arthurné), a törökkel küzdő hős Dobó Katica (Viz Vilma), a protestáns nők örök eszményképe Lorántffy Zsuzsánna (Rácz Ilus), a tehetetlen Apaffy helyett kormányzó Bornemissza Anna (Csizmadia Irén), a nagy Rákóczi hőslelkü hitvese Zrinyi Ilona (Udvardy Margit). Ezek