Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.

1920-11-21 / 47. szám

— Új hus- és zsirárak. Állandó rovat, mert az emelkedés is állandó. Tegnaptól kezdve ismét áj hus- és zsirárak léptek életbe. Marha­hús 68, borjúhús 80, sertéshús 104 K-ba, zsir­szalonna 164, zsir 180 K-ba kerül most kilogrammonként. Elég sok. A mészárosok és hentesek pedig az élőhus árához képest még ezeket az árakat is alacsonynak tartják. És egy fél szóval sem mondom, hogy nincs nekik is igazuk. Ebből kifolyólag az élőárat árát kellene előbb maximálni s úgy jönne a leölté, ami persze megint más oldalon szülne új zavart és elégedetlenséget. — Táncestély. A pápai keresztény-szociá­lista párt vezetősége múlt vasárnap a Griff­szálló nagytermében táncestélyt rendezett, mely úgy erkölcsileg, mint anyagilag szép sikert ara­tott. A mulatság, melyen rendkívüli kedélyes hangulat uralkodott, hajnali 4 órakor ért véget. — Katonák tanulmányi szabadsága. A honvédelmi miniszter 36.302 eln. E. 1920. számú rendeletében részletesen közli azokat a fel lételeket, amelyeknek fennforgása esetés az 1899. évfolyambelieknek a tanulmányi szabad­ság kedvezménye megadható. Eszerint tanul­mányi szabadságban csak azok részesülhetnek, akik a háború alatt tényleges katonai szolgá­latot teljesítettek. Nem lehet tehát igényük azok­nak, akik a háború alatt fel voltak mentve, vagy a népfelkelési bemutató szemléken alkal­matlanra szóló osztályozás folytán tényleges katonai szolgálatban nem is állottak. Tanul­mányi ^szabadságban részesíthetők a főgim­náziumok, főreáliskolák, felső kereskedelmi iskolák, tanítóképzőintézetek, végül valamennyi főiskola rendes tanulói, illetve rendes hallgatói. A látogatási bizonyítványnak azt is kell tartal­mazni, hogy a tanév mikor kezdődik és mikor nyer befejezést. A tanulmányi szabadság a tan­év tartamára terjedhet. Akik a múlt tanévben tanulmányi szabadságban részesültek, ha a fenti előfeltételeknek megfelelnek, a jelen tanévre is kaphatnak szabadságot. A szigorlat és állam­vizsgálat letételére az orvostanhallgatók 6, egyéb főiskolai hallgatók 4 heti szabadságot kaphatnak. — A keresk. és iparkamara közzé­tétele. A győri kereskedelmi és iparkamara ez .úton is közli az érdekeltekkel, hogy folyó évi novemberhó 10-tőI kezdve a belföldi forga­lomban a 3000 korona, a külföldi forgalomban a 100 frank vagy ennél kisebb értéknyilvání­tással ellátott postacsomagok burkolatán értéket nyilvánítani nem szabad. Ily csomagoknál az érték- és tartalomnyilvánítást osak a vonatkozó szállítólevelek megfeiő rovatain kell kitüntetni. Folyó évi november hó 10-tál csak a 3000 korona, illetve 100 frank értéknyilvánítást meg­haladó csomagoknál, valamint a készpénzt, értékpapírt, ékszert, zsebórát, arany- és ezüst­tárgyakat s egyéb drágaságokat tartalmazó csomagoknál az értékre való tekintet nélkül szabad, sőt kell az értéket és tartalmat a cso­mag burkolatán is jelezni. — Segítsük haza hadifoglyainkat! Eljött a hatodik tél, talán a legrosszabb, a leglélekölőbb azoknak, akik Szibériában eszik a rabság fekete kenyerét, s tőlünk várják, hogy kezünket kinyújtva rab láncaikat megoldjuk s hazavezessük őket a sokat megkönnyezett, só­várgott otthonba. Ne felejtsük el, hogy nektnk kötelességeink vannak hadifogoly mártírjainkkal szemben, akiknek testét az éhség, lelküket pedig a bizonytalanság kínozza: vájjon hazakerül­nek-e? Végre össze kellene fogni a társada­lomnak és meghozni minden áldozatot szeren­csétlen testvéreinkért. Minden fillér megváltást hez a nyomorgóknak. Minden jóérzésű magyar vegyen hadifogolybélyeget, amely a postahivatal minden kezelési osztályánál és a távirdán is kapható. Ezen bélyegek a postai küldemények bérmentesítésére szolgálnak. — Iparos ifjak táncmulatsága. A pápai iparos ifjúság önképzőköre tegnap este a Griff­szálló nagytermében jótékonycélu táncmulatsá­got rendezet^, melynek lefolyásáról lapunk jövő számában hozunk tudósítást. — Vitézségi iérmek tulajdonosainak figyelmébe. A gróf Károlyi Imre nagybirtokos által létesített alapítvány kamatjövedelméből tizenkét arany vitézségi éremmel kitüntetett legénységi állománybéli magyar állampolgárok fognak élethossziglan, évi egyezer korona juta­lomban részesülni. Igénnyel birnak elsősorban Csongrád-, másodsorban Bihar-, harmadsorban Zala-, negyedsorban Fehérvármegye területén illetőséggel birók. Csak ilyenek nem létében más vármegyebeliek. A közelebbi föltételek megtudhatók a magyar honvédelmi minisztériurp 21/a. osztályában," III. emelet 22. ajtó. — Az adócsalásról. A városi hatóság felkérte lapunkat, hogy az államkincstár meg­károsításáról szóló 1920. évi XXXII. t.-cikket ismertessük. A most már szentesítést nyert s érvénybe lépett törvény szerint: Az adócsalás akkor tekintendő befejezettnek, ha az adó, vagy egyéb köztartozás fizetésére kötelezett személy adó-, vagy egyéb köztartozását a törvényben adócsalásnak nyilvánított cselekmény elkövetése folytán az elsőfokú hatóság a törvényesnél kisebb mértékben állapította meg, vagy ha az adó-, vagy egyéb köztartozást előzetes kivetés, vagy kiszabás nélkül maga az annak fizetésére kötelezett személy tartozik megállapítani és be­fizetni, ezt az adócsalásnak nyilvánított cselek­mény elkövetésével a törvényesnél kisebb ösz­szegben fizette be. Az adócsalás rendszerint vétség, melynek kisérlete is büntetendő, de bűntett is lehet az adócsalás, a következé ese­tekben : ha azt olyan személy követte el, aki adócsalás vétségéért vagy bűntettéért már meg volt büntetve, ha azt közhivatalnok hivatala körében akár mint tettes, akár mint részes követte el; ha a tettes, vagy részes az adó­csalás elkövetésével üzletszerűen foglalkozik. Az adócsalás vétsége egy évig terjedhető fog­házzal, tette három évig terjedhető börtönnel büntetendő. A szabadságvesztés büntetésen felül minden esetben pénzbüntetést is ki kell szabni. Az adócsalás miatt a hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlásának felfüggesztését is ki kell mondani. Adócsalás miatt nem bün­tethető az, aki adócsalás ismérveit magába foglaló cselekményét fellebbezése előtt a ható­ságnál beismerte és az adó- vagy egyéb köz­tartozás veszélyeztetett összegének kétszeresét önként lefizette. Adócsalás miatt az eljárás annak 3 kir. törvényszéknek a hatáskörébe és illetékességéhez tartozik, amelynek területén a veszélyeztetett adó- vagy egyéb köztartozás megállapítására vagy beszedésére jogosított pénzügyi hatóság (pénzügyigazgatóság) szék­helye van. A vádat a kir. ügyészség képviseli. Az eljárást a pénzügyigazgatóság feljelentésére kell megindítani. — A pápai takarékpénztár r. t. no­vember hó 18-án tartott igazgatósági ülésén elhatározta, hogy december hóra egybehívandó rendkívüli közgyűlésén az intézet alaptőkéjének felemelését fogja javaslatba hozni új, 1800 — koronás árfolyamn, 400'-— koronás névértékű névre szóló részvények kibocsátásával. Midőn hazánk egyik legrégibb takarékpéztárának ezen nagyjelentőségű elhatározását örömmel üdvö­zöljük, felhívjuk t. olvasóink figyelmét az inté­zetnek mai számunkban megjelent hirdetésére, — Adomány. Kálmán Adolf (Dereske) 1 zsák krumplit és 1 zsák káposztát, Klein Oszkár (Mátyusháza) 300 fej káposztát és 4 zsák kerékrépát ajándékozott a polgári ápoldá­nak. Hálás köszönettel nyugtázom. Botka Jenő gondnok. — Asztalterítő és fénykép találtatott; igazolt tulajdonosaik átvehetik a rendőrségen. — A veszprémi mozijog. Mivel egyik legutóbbi kormányrendelet értelmében az ösz­szes mutatványos engedélyek hatályukat vesz­tették, újra keílett értük folyamodványt beadni. Veszprémben két mozijog volt eddig, melyek bérbevételéért első helyen maga a város, mint erkölcsi testület folyamodott. Folyamodványt adtak még be egy nyugalmazott altábornagy és egy volt rendőrfelügyelő. — A pápai mozi­jogot ezentúlra is a város kivánja megtartani. — „Dunántúli Iparos és Kereskedő." Hézagpótló orgánum kapcsolódik bele a jövő hónap első felében a dunántúli sajtóba. Agyőri kereskedelmi- és iparkamara nagykészültségü, agilis fiatal másodtitkára: dr. Karikó Imre — jónevü szakírók támogatásával — a dunántúli iparosok és kereskedők érdekvédelmére és meg­jelent rendeletekről nyújtandó tájékoztatás cél­jából minden héten tizenkét oldal terjedelem­ben megjelenő közgazdasági lapot indít. A „Dunántúli Iparos és Kereskedő" három rövid szóból álló programmal köszönt be az üzletek és műhelyek ajtain: érdekvédelem, tájékoztatás és ismeretterjesztés. Szeretettel fogadjuk és szere­tettel ajánljuk a két dolgozó osztálynak az érdekvédelmükre meginduló politikamentes sajtó­orgánumot. Előfizetési ára egy évre 150 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal Győr, kereske­delmi- és iparkamara épület. Hivatalos óra naponta d. u. 3—5. — Útlezárás. Városunk polgármestere ez úton is értesíti a lakosságot, hogy párhuza­mosan a vasúti sinekkel, a Kálváriára vezető út a vízvezetéki csövek lerakása miatt novem­ber 15-től le lesz zárva. — A menekültekért. Rábapatona és Enese községek (Győrmegye) képviselőtestü­letei október hó 1-én tartott együttes ülésen elhatározták, hogy Erdély megmentése és mene­kültjei javára 1918-iki államadójuk százszáza­lékát ajánlják fel. A két hazafias község lakos­sága ily módon több mint 30000 koronát jut­tat a hazafias célra. Követendő nemes példái — A Ref. Leányegylet f. hó 21-én d. u. 6 órakor tartja sorozatos I. összejövetelét az ev. egyház tanácstermében. Az összejövetelen megjelentektől szeretetadományokat kér* a vezetőség. — Csecsemőholttest az árokban. Hét­főn délután a békási határban a kocsikról le­potyogó cukorrépát felszedegető gyermekek egy csecsemő holttestére bukkantak az árokban. Másnap a kis hullát dr. Weltner Sándor fel­boncolta s megállapította, hogy a csöppséget, mielőtt a bokor alá rejtették volna, szájacskáját földdel betömve megfojtották. A gyermekgyilkos anyát kutatja a csendőrség. — Külföldi árucikkek elvámolása. A győri kereskedelmi- és iparkamara közli az érde­keltekkel, hogy a vámtarifa belátható időn belül bekövetkező revíziójára vonatkozó anyag össze­gyűjtését a Magyar Vámpolitikai Központ meg­kezdette s amennyiben az érdekeltek a külföld­ről behozott áruk elvámolásánál azt tapasztalják, hogy a tarifálás a gyakorlati követelményeknek nem felel meg, forduljanak közvetlenül a Vám­központ irodájához (Budapest, Alkotmány-utca 8. sz.), mely készséggel lesz segítségére az ér­dekeltségnek a további lépések megtételénél. Ilyea esetben szükséges a vámnyugta bemuta­tása, esetleg az áruból vett minta is. — Fizesük az adót! A városi adóhiva­tal ezennel felszólítja mindazokat az adózókat, akik a községi adófőkönyvben előirt és az 1909. évi XI. t.-c. 26. §-a értelmében esedékes adótartozásukat e hó 15-ig be nem fizették, hogy azt járulékaival együtt a jejten hirdetmény közhírré tételétől számított nyolc napon belül e hó 24-ig a városi adóhivatalnál annál is inkább fizessék be, mert ellenkező esetben elle­nük a zálogolási eljárás azonnal meg fog indít­tatni. ^ V e atillátor-ok. w Diuamók. ]fc£apcisolötáfolák. ^ W # elektrotechnikai vállalata és műszaki irodája : Pápa, J^elísö ho«szu-utca 7. szám. ^ Villanyszereléseket, átalakításokat s mindenféle, szakmába vágó javításokat eszközlök. ^ Malmok, ffardanAgok villanyvilágításra való berendezését azonnal végrehajtom. Költségvetéseket éa rajzokat kidolgozok. ^ Csengők. ^^^^^^^^^^^ F*6z6- és látókészülékek. Házitelefon . ^ SOMOGYI JÓZSEF

Next

/
Thumbnails
Contents