Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.

1920-08-08 / 32. szám

PAPAI K0ZL0N1 Közérdekű fü^petlen hetilap. 1=1 Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak t igész évre 50 K, félévre 25 K, negyedévre Í2*50 K. Egyei szám ára 1 korona. Laptulajdonos es kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Kossuth Lajos u. 21. szám alatt. A gyomorkérdés. Bárhogy próbáljanak előlök menekülni, karmai közül kisiklani, nem lehet ^ szociális bajok, amelyeket ma már íem lehet tisztán munkáskérdésnek tekin:eni — bugyborékolva jelentkeznek a :ársadalmi élet különböző felületein. Elekintve a szociális kérdések különböző válfajaitól: a gyomorkérdés az, amely naponkint egyre türelmetlenebbül jelentkezik. A jólétben úszók, vagy mondjuk, a jóllakottak nem látnak semmit. A felüetesen figyelők fülét meg-megüti egy-egy hang, amely mélyen végbemenő események moraja. Akik pedig közvetlenül jenne élnek — mint az orvos a ragályos betegek között — a napi poros élet forgatagában: tisztán látják azt a kavargó örvényt, amelynek meredek partján állunk. Mert ne tévesszen meg senkit 'az, hogy nem állanak végriélküli négyes sorok a kenyérüzlet , előtt, hogy nincsenek tün;ető felvonulások és egyéb szimptomái az elégedetlenségnek. Azért egyes körökben mégis nagyobb most a nélkülözés, mint valaha. Napjainkban a szociális kérdések uvolázásától hangos a levegő. Ez már azt is jelenti, hogy kemény ököllel jelentkezik valahol. Tovább sem a fejeket a homokba, sem a fület bedugni nem lehet. Jelentkezik. Itt áll hajléktalanul, meztelenül lecsigázva, üres gyomorral, égő szemekkel. Tégy valamit vele, vagy öld meg. Ezt követeli fiia az a szociális probléma, amely a szegény munkásember ajtajában ül, mint munkanélküliség vagy csekély (ereset, amely a magasrangu tisztviselőket is a vagyon mentő vásárba kiséri, amely a hivatalnokok arcára ül, mint tovább nem viselhető szenvedés. Amely mint kibírhatatlan drágaság jelentkezik mindazoknál, akik fixfizetésből élnek. A helyzet ez: a munkás fogyó ereje nem birja a munkát. A hivatalnok összeroskad, a biró a türelem naplementjéhez ért, a diplomás bírósági jegyző menekül Justitia istenasszonyától. A becsületesek elélték mindenüket, zsibvásárra, kótyavetyére nincs már mit vinniök. Megújhodásról nem beszélhetünk akkor, amikor az élet nyomorúsága kifojtogatja legjobbjainkból az élet egyensúlyozóját, prostituálttá teszi azokat, akiknek égő fáklyaként kellene lobogni a közélet oltárán. Segítség! Ez úgy szakad fel a szenvedő osztályok lelkéből, mint a halálhörgő kapaszkodása. Jóindulat van. Csillapító szó elég esik. A reménykedés és bizalom fonalát egyre vékonyabban eregetik. A vége? Csak még várjanak. Ez így tovább nem mehet. A megértő szeretet, a dolgok komolysága kell, hogy olyan erélyt állítson sorompóba, amely tesz. Gyógyít, egyetemes bajokat orvosol. Ezer baj jelentkezik. Fizetés* emelés. Bérjavítás. Drágasági pótlék, családi segély. Természetbeni járandóság. Panaszbiróság. Ruhasegély, házbérpótlék. Ez mind a megélhetés tengelye körül kavarog. Ennek az ezerfejü szörnyetegnek, amely a mérhetetlen drágaság nyomán csúszik, mint a mérges kígyó, le kell a fejét vágni. Az összes bajok forrása az, hogy a fizetés vagy kereset nincsen arányban azzal a mérhetetlen drágasággal, amelyet a nagyon is boldoguló spekuláció tart a fejünk felett. Meg kell teremteni az egyensúlyt a kereset és a megélhetés között. Vagy a drágaság csökkentessék a kereset nagyságához, vagy a kereset emeltessék fel. Aki e kérdést akár pénzügyi úton, akár a gazdasági élet szabályozásával megoldjp, az lesz a legnagyobb jótevője ennek a nemzetnek. Megteremti azt a társadalmi békét, amelyre a legnagyobb szükségünk van. Kihúzza a méregfogát az izgatásnak. Munkakedvet önt a csüggedtekbe. Herosi erőt ad ennek a nemzetnek arra, hogy a rá váró nagy feladatokat megoldhassa. Apró-cseprő szociális foltozások nem segítenek. A magyarok Istene adott jó termést. Ezt kell az államférfiúi bölcsesség aranykulcsával megnyitni. A bőség eme szarujából kiömlő segítség elűzi a vijjogó szociális bajok seregét. Eladó egy nagy deszkaistálló, egy kis kocsi, egy gőzmotor, mely darálásra és favágásra alkalmas. Bővebb értesítést nyerhetni kiadóhivatalunkban. A földbirtokreforrtiról. Manapság mindenki erről beszél s különös, hogy leginkább olyanok, akiknek nagyon kevés fogalmuk van a földről, a termelésről. Jelen soraimmal a kérdést a teljes igazságnak megfelelően óhajtanám megvilágítani. Már többször irtam róla, hogy az eddigi birtokmegosztás igazságtalan, tehát a földbirtokreform igenis a leghatározottabban indokolt, kár a hosszú huza-vona és mindenféle mesterkedés; elodázni nem lehet. De viszont, ne gondolja senki, hogy a földbirtok közpréda, most már nekiszabadulhat boldog boldogtalan és annyit marcangolhat belőle, amennyi jól esik. Ez kérdés. És itt megállj-t kell kiáltanunk, mert a föld mindnyájunké, az országé, a nemzeté. Azt sem bosszuvágyból, sem osztálygyülöletből,' sem tájékozatlanságból büntetlenül elpocsékolni nem lehet és nem szabad! Különösen nem teheti azt egy ember, ahhoz nincs joga, ez ellen az igazságosan érző és gondolkodó nemzetnek tiltakozni kell! Ha visszatekintünk a múltba, szomorúan tapasztaljuk, hogy a birtokosok nem a magyar fajt, testvéreiket siettek földhöz juttatni, hanem egy idegen fajt. Minden gazdasági dolgot jól ismerek, nagyon jól ismerem viszonyainkat, beszéltem, kezet szorítottam Amerikából pénzzel hazatért magyar kisgazda testvéreimmel, de aki megint csak visszament (ez még a háború előtt volt), mert itthon, a faluja határában nem tudott földet venni, mert minden a nagybérlőé volt és ma is ai. Mulasztások és bűnök történtek a múltban, ezt pótolni, helyrehozni kell, de nem szabad szélsőségbe esni. A földbirtokreform kiindulási pontja gyanánt, illetve megkezdésénél a helyi viizonyokat kell tekintetbe venni s azért azt kaptafára húzni nem lehet, de azt sem lehet tenni és nincs hozzá semmiféle joga egy embernek, hogy megszabja, miszerint ezentúl csak 500 holdat birtokok lehetnek a legnagyobbak. A mezőgazdálkodás — jegyezzük meg jól — manapság tudomány és nem mint azelőtt volt, parasztmesterség, ha tehát valaki azt reformálni akarja, annak tudományos alapokon nyugvó nagy gyakorlatának kell lenni, mert kontár munkával az ország gazdálkodásának s ezzel magának az országnak a katasztrófáját idézi elő, különösen, ha egy ugrással akar mindent megcsinálni. A földbirtokreform ne legyen politikai vesszőparipa, hanem oda irányuljon, hogy a nemzet összességének használjunk vele s csakis gazdasági vonatkozásait nézzük. Aki a földbirtokreformot mindenféle