Pápai Közlöny – XXX. évfolyam – 1920.
1920-08-08 / 32. szám
mellékkörülménytől menteti akarja megcsinálni, annak nemzetgazdasági, gazdasági, természettudományi ismeretekkel kell birnia a nagy gyakorlaton kivül. Ezek mérlegelése után fogjon hozzá a munkához. Nagyon jól tudjuk, hogy a növénytermelés, állattenyésztés a nagyobb birtokon magasabb fokon áll, mint a kisgazdáknál s ha azok most megszűnnének, olyan rohamos esés és hanyatlás áll elő, amely rombadönt és maga alá temet mindent, amit eddig a mezőgazdasági tudás alkotott, s hogy ez kinek lenne a kára, bővebben nem kell részletezni. Nagyobb birtokon jobbára erdők is vannak s ha most ezentúl csak 500 holdas birtok lesz a legnagyobb, az összes erdőket ki fogják pusztítani. Vannak országok és országrészek, ahol már régen kipusztították az erdőket, de ott szomorú és sivár a természet. Vízmosások mélyednek a földbe, vagy kősziklák meredeznek az ég felé, e mezőgazdasági termelés is megszűnt, a lerohanó viz maga alá temet, beiszapol mindent. — Az erdő védelme a gazdasági termelésnek s emmellett szabályozza az időjárást (eső, szél, harmat stb.), de az erdő fája nagy nemzeti kincs is s így többszörös bűnt követne ei, aki az erdőpusztítást előmozdítaná, vagy megengedné. A többtermelés érdekében gyönyörűen fejlődik a magnemesítés. Hol és ki fogja azt tovább folytatni és fejleszteni, ha nem lesz nagybirtok? Roppantul csodálkozom a gazdatisztek közönyén és nembánomságán, hogy ezekhez a kérdésekhez nem szólnak hozzá, pedig az ő fejük felett is kezdik kongatni a halálharangot! Akkor már későn lesz jajgatni, amikor a gondnélküli élet és jólét megszűnt! Még nagyon sokat tudnék erről a fontos tárgyról irni s bővebb részleteket is kifejteni, de nem óhajtom túlságosan igénybe venni a 1 olvasó türelmét s csak azt jegyzem meg, hogy miképpen szándékoznak azoknak a jómódú kisgazdáknak földigényét megoldani, akik meg is érdemlik a földet, de nincs pénzük, hogy vehessenek? Ennek a kérdésnek a megoldását még nem hallottuk. Egy gazda. KAR COLÁT a múlt hétről. Minden az időjárástól függ! Ezen általánosan elfogadott közmondásnak létjogosultsága már több izben beigazolást nyert és ugyancsak rávallott a legutóbb megtartott népünnepély alkalmával, melyet a keresztény szociálista pártvezetőség rendezett a mult vasárnapi napon. Nagy készülődés előzte meg a népünnepély sikerét és oly kecsegtető változatos műsor állott a rendezőség rendelkezésére, hogy a teljes siker nemcsak biztosítva volt, de túlzottság nélkül elmondhatjuk, hogy a legmerészebb fantáziát is felülmúlta a várt sikernek az eredménye. A merész fantázia ez alkalommal sem tágadta volna meg magát, ha közbe nem szólt volna a nyári mulatságok réme — a rossz időjárás. Mint legtöbb alkalomkor, ez esetben is kacérkodott az időjárás. A délelőtt, sőt a délután első felében gyönyörű időjárás kedvezett a népünnepélynek és „pont" amidőn az ünnepély fénypontjának kellett volna következni, megeredtek az ég csatornái és amint mondani szokás, „elmosta az eső" az egész mulatságot. Azaz pardon! Nem az egész mulatságot, hanem csak a délutáni és az esti programmot, amenynyiben úgy a reggeli műsor, mely a katonai zenekarnak ébresztőjével vette kezdetét, úgyszinte a délelőtti térzene a Főtéren, melyet szinte a katonai zenekar látott el, nemkülönben a kocsikorzó, mely a Csóka-vendéglőtől a Sportpavillonig fejlődött ki, mesés keretben lett megtartva. Ezzel a fényes kerettel vette kezdetét a tulajdonképeni népünnepélynek még hátralevő változatos műsora, amidőn felhők tornyosulása kezdte veszélyeztetni a helyzetet. A rendezőség reménykedett ugyan, hogy áthidalják a felhőket és abban bíztak; hogy „borura derű" következik, de ebbeli reményükben csalatkoztak. Az eső oly vehemenciával jött és oly tartósnak Ígérkezett, hogy a népünnepélyt kénytelenek voltak lefújni. Azaz pardon 1 Nem egészen fújták le, amennyiben a rendezőség elég élelmes volt és azt az elvet vallotta, hogy „ami megmenthető, azt mentsük meg" és a népünnepélynek végső akkordját: a táncmulatságot, amint mondani szokás, „áttették" a Griff-szálló nagytermébe. Este 9 órakor annyira zsúfolva volt a Griff nagyterme, étterme, a szálloda folyosója, a kávéház, az udvar, hogy a közönség nagyrésze kénytelen volt lemondani a táncmulatság élvezetéről és ezek otthon gondolkoztak azon, hogy milyen jól mulathattak volna a Sporttelep tenniszpályáján, ha az a „ronda eső" nem mosta volna el a mulatságot és ezzel egybekötve az ő élvezetüket is. Amidőn még azt konstatálom a krónika részére, hogy a Griffbe „áttett" táncmulatság kedély tekintetében elsőrangú kvalitással kezdődött és hajnali 3 óráig a legkellemesebb hangulatban nyert befejezést, ezzel azután mindflpt elmondtam arról a népünnepélyről, mely kellemes időben vette kezdetét, közben elmosta az eső és végeredményében mégis csak vígsággal végződött. Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa torkig van adósságokkal. Az hirlik, hogy Pápa városa nyomaszté pótadónak néz elébe. Az hirlik, hogy a polgármester a közélelmezési pályán sok gyakorlatot szerez magának. Az hirlik, hogy a rendőrkapitányi hivatal teljesen átalakilt. Az hirlik, hogy a rendőrök már teljesen tetszetős formában mutatkoznak be. Az hirlik, hogy a detektivosztály alkalmazottjai a véglegesítés ktszöbén állanak. Az hirlik, hogy a Népünnepély több kellemetességét a kellemetlen időjárás elmosta. Az hirlik, hogy a Népünnepélyen a malacok sorsa nem nyert elintézést. Az hirlik, hogy a Népünnepély végakkordjai a Griff nagytermében játszódtak le. Az hirlik, hogy Pápán a közvilágítás terén sötétség uralkodik. Az hirlik, hogy Pápán a Steinach-műtétre sokan előjegyeztették magukat Az hirlik, hogy Pápán sok árdrágító nadrág lett megrendelve. Az hirlik, hogy Pápán a tej sok helyen vizzel van összeszólalkozva. Az hirlik, hogy Pápán egy hölgy a lovasságtól a tüzérségiiez nyert beosztást. Az hirlik, hogy Pápán a gyomorkérdéí problémáját nehezen tudják megoldani. Az hírlik, hogy Pápán sok lakásból kérnek kölcsön szobákat. Az hirlik, hogy Pápán sok fiatal házaspái hónapos szobában van bebutorozva. Az hirlik, hogy Pápán egy lovagias ügy a járásbíróságnál nyert eliiitézést. Az hirlik, hogy Pápán a vasúti vendéglőben a zene művészi adagokban lesz kiszolgáltatva. Az hirlik, hogy Pápán a Hungária-szállodában a poloskák ellen irtó háborút indítottak, Az hirlik, hogy Pápán vannak egyes utcák, ahol a szag már távolból bűzlik. Az hirlik, hogy a darutollas legények mái csak a multjukra hivatkozhatnak. Az hirlik, hogy a libatollas legények közt többen mulatozás közben „kitörik a hajukat". Az hirlik, hogy a Jaj nadrágom egylet tagjai a gőzfürdőbe mennek magukat lehűteni. Az hirlik, hogy a Traj-daj asztaltársaság tagjainak egy tragács mindig rendelkezésre áll. Az hirlik, hogy ai Erzsébet-liget lövészárkaiban a lövések nem lesznek cenzúrázva. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője ritkán hallja a déli harangszót, de annál többször a hajnali harangszót. HÍREK. < • — Miniszterek Csóton. Haller István kultuszminiszter és dr. Benárd Ágoston népjóléti miniszter pénteken délután városunkba érkeztek és innen kocsin Ciótra, a fogolytábor megtekintésére mentek. Esli 10 érakor visszaérkeztek az állomásra és az éjjeli vonattal Budapestre visszautaztak. — Személyi hír. Jándy Bernardin czelldömölki apát múlt pénteken a helybeli bencésrendi tagok látogatása céljából városunkban időzött. — Polgármesterünk Veszprémben. Dr. Tenzlinger József, városunk polgármestere pénteken közügyeink elintézésére Veszprémbe utazott, ahonnan holnap tér vissza. — Molnár Jánosék müvész-estélye. A győri színtársulatnak Pápán is ritka kedveltségnek örvendő elsőrendű művésze volt Molnár János, akit hosszú ideig tartó betegség az utóbbi időben távol tartott a szinpadtél. Betegségéből felépülvén, több hozzá hasonló kaliberű igazi művész társaságában újból bemutatkozik a pápai színpadon, A kitűnő művésztársaság augusztus hó 9-én, hétfőn Ibsen Kisértetek cimü drámáját adja elő. Szereposztás a következő: özv. Alvingné: Homokai Gabriella* Osvald, fia: Molnár János, Manders, lelkész: Rogoz Imre, Engstrand: Sziklai Árpád, Regina: M. Nádassi Mici. Helyárak: Erkélyszék I. sor 25 kor., II. sor 20 kor., támlásszék I—V. sor 25 kor., VI—X. sor 20 kor., zártszék 15 kor., karzati ülő 10 kor., karzati álló 5 korona. A páholyjegyek már elfogytak. — Közönségünk bizonyára örülni fog az alkalomnak, hogy megjelenésével Molnár János ritka müvészegyénisége iránti tiszteletének és szeretetének kifejezést adjon. —- Eljegyzés. Kálmán Honorkát, Kálmán Adolf földbérlő leányát Pápadereskéről, eljegyezte Kálmán Pál fővárosi tanár. — A Pápai Sport-Egylet f. hó 15-én, vasárnap d. u. footballmérkőzést, este pedig táncmulatságot rendez. A footballmérkőzés a várkertben lesz, a táncmulatság pedig az egyesület Erzsébet-ligeti sporttelepén. A részletekre vonatkozó hirdetmények és meghívók a lapokban fognak megjelenni. — Itt említjük meg, hogy az egyesület szorgalmas atlétagárdájának kiküldöttei f. hé 7-én indulni fognak a Budapesti Csepeli Afl. Klub által a Margitszigeten rendezendő ifjúsági atlétikai versenyen.