Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-03-02 / 9. szám

PAPAI KOZLOW Közérdekű füg-g-etlen hetilap. i=j Megjelenik: minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 20 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. Egyes szám ára 40 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (J«fyz«Uk a Hétről.) Most mindennél fontosabb, hogy a tavasz ébredésével újra felébredjen a tömegek munkakedve is, elfelejtődjék minden keserűség, mely tétlenségbe lankasztotta a munkabíró, izmos karokat és meginduljon a nagy, nemzeti termelő munka. Egész létünk függ attól, hogy a rozsdamarta kapák, ásók, kaszák és kalapácsok a munka üllőjén újra kifényesedjenek, mert ha a termelő eszközök tovább használatlanul hevernek, az őszre nagy inség köszönt erre az országra, első sorban pedig azokra a milliókra, akik még most is a sutban akarják hevertetni a munka szerszámait. Azért igen sajnálatos, hogy a pápavidéki gazdák és állandó gazdasági munkások mult heti értekezlete nem vezetett pozitív eredményre és a két fontos gazdasági faktor között nem jött létre olyan egyezség, mely a termelő munkának minden vonalon való azonnali megindulását lehetővé tette volna. A gazdák belátják, hogy manapság a gazdasági alkalmazott nem élhet meg a régi, szégyenletesen nevetséges fizetések kétszereséből, de háromszorosából sem. Ma már az új kor szele a gazdasági munkást is megcsapta, ő is emberhez méltóan akar lakni, táplálkozni és ruházkodni és gyermekeit is akarja taníttatni, hogy legalább annyi ismeretet szerezzenek, amennyit az elemi iskola nyújthat. Erre pedig a régi fizetésekből, kivált a háború alatt, nem tellett. E sorok írójának a háború alatt a Bánóczy-pusztai iskola buzgó tanítónője panaszkodott, hogy legjobb tanulói, béresek gyermekei egész télen nem látogathatták az iskolát, mert szüleik nem vehettek nekik lábbelit. Akkor még az osztatlan Nagy-Magyarországban hány ezer és ezer gyermek maradt vissza a kulturától, mert télen lábbeli hiánya miatt nem járhattak iskolába, tavasszal pedig már libákat, malacokat kellett őrizni, mert az apa nem tudta munkájával családját eltartani. Belátták az említett értekezleten ezeket a gazdák is, akik megértették már korunk szellemét és hajlandók voltak nagy áldozatokat hozni, de talán mégsem mentek el az áldozatkészség terén a végső határig. A tévedés abban rejlik, hogy a gazdák a munkások által követelt termények és ipari cikkek értékét a mai ár szerint számították. Aratásra azonban biztosan megkötik a békét, a határok megnyílnak, a forgalom helyreáll, ennélfogva ha a nyers termények ára nem is fog jelentékenyen elászállni, de az ipari cikkeké minden valószínűség szerint, igen. Ha pedig az élelmicikkek ára magas marad, a gazdák a magas munkabérek mellett is megtalálják számításukat. De viszont a gazdasági cselédeknek is meg kell fontolni a dolgot, nem szabad helyzetükkel visszaélni és oly követelésekkel előállni, mely a termelés megindítását lehetetlené teszik, mert ennek első sorban ők és családjaik fogják kárát vallani. Nem méltányos az olyan alku, amelynél az egyik fél semmit sem enged, hanem azt követeli, hogy a másik fél minden, a legabszurd követelését is vakon elfogadja. Reméljük azonban, hogy ami nem sikerült a gyűlésen kollektív úton, sikerülni fog külön-külön és egyezség jön létre a munkáltatók és munkások között és idejekorán megindul a nemzeti, termelő munka. Le kell szögeznünk még azt a tényt, hogy a gazdasági munkásoknak a túlcsigázott követeléseket nem a szociáldemokrata párt, hanem egy közéleti szélhámos, a szociálizmus régi éllensége, szuggerálta. * * * A gazdák értekezletén szóba került a falu és város közti feszült viszony. Egyes gazdák olyan szellemben beszéltek, mintha a városiak úsznának az ipari cikkek bőségében és szükkeblüségből nem akarnak nekik e bőségből semmit sem átadni. Olyan hangok hallatszottak, hogy a falu csak azzal a feltétellel juttat élelmicikkeket, ha nekik ipari cikkeket adunk. Hát a gazdák tévednek! Ha az ipari cikkekben bővében volnánk, az egész város lakossága talpára állna és kényszerítené^ a kereskedőket és iparosokat, hogy a ruházati és egyéb szükségleti holmikat méltányos áron bocsássák mindenki rendelkezésére. De mi városiak, tudjuk, hogy a külfölddel, Ausztriával, Csehországgal, ahonnan a békében az ipari cikkek nagy részét kaptuk, nincs forgalom, nincs szén, szünetelnek a gyárak, ipari termelés. Hát honnan legyen áru? Mi városiak belátjuk, hogy amiből kevés van, az természetszerűen, száz árvizsgáló bizottság ellenére is drága. Tudjuk, hogy az a kevés áru, ami ezer veszély, ezerféle mesterkedés, tekervényes csempészeti utakon kerül hozzánk, annál inkább is drágább, mert külföldön száz korona értékű ötszörösen túl fizetett áruért 420 koronát kell fizetni. Mi városiak mindezt tudjuk, azért nem lázadunk fel a kereskedők és iparosok ellen, azért nem fosztogatjuk ki boltjaikat és műhelyüket. Tudjuk azt is, hogy a kereskedők közt is vannak, akik visszaélnek helyzetükkel és egy-egy skatulya gyufáért, egy kis petróleumért, sóért lehetetlen dolgokat követelnek. Ezeket jelentsék fel, hogy elnyerjék méltó büntetésüket, mi pedig ki fogjuk őket név szerint pellengérezni. De jelentsék fel azokat a falusiakat is, akik egy kis kocsi, néha gyanús eredetű fáért 300—340 koronát követelnek. Egyes gazdák késznek nyilatkoztak arra, hogy Ausztriának ipari cikkekért terményeik fölöslegének egy részét átengedik. Ez már helyes! Már a háború folyamán követeltem ilyen árucserét, de akkor a régi rendszer titokban még ma is sok helyen vissza kívánt vezetői vakon meghajoltak Ausztria és a császár előtt, szállítottak annyi élelmet, hogy mi szűkölködtünk, a drága nyerstermékekért mi kaptunk — papírpénzt, mely valutánkat annyira lerongyolta, ami a mostani drágaságnak egyik főoka. De azért sokan még most is visszasírják Tiszát, Wekerlét és Windischgratzet! * * # Akik mindig a tömegeket kizsákmányoló hatalmasok szekerét tolták, mert a szekér dús tartalmából: a hatalomból és gazdagságból nekik jó nagy rész jutott és jut ma is, a hiszékeny és korlátolt tömegek egy részét ma is a vallástalanság hazug vádjával akarják távol tartani a szociálizmustól. Minden egy Isten hitén alapuló vallás lányege: az emberszeretet, mely azt tűzte ki végcéljául, hogy minden