Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-11-09 / 45. szám

Közérdekű fűtetlen hetilap, q Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak í Egész évre 30 K, félévre Í5 K, negyedévre 7*50 K. Egyes szám ára 80 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES, Hirdetések és Nyílt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Kossuth Lajos u. 2í. szám alatt. Hol a hiba? A belföldi termelés a legfontosabb közszükségleti cikkekkel sem képes a fogyasztást ellátni, azért élelmiszereket, ruházati cikkeket, tüzelőanyagokat és sok más nélkülözhetetlen árut minden áron importálni vagyunk kénytelenek. Ennek dacára nincs rendszeres külkereskedelmünk, hanem úgy a behozatal, mint a kivitel majdnem kizárólag csempészet útján bonyolódik le. Ennek a fogyasztók összességét és a legitim kereskedelmet is súlyosan károsító ténynek okai annyira közismertek, hogy velük bővebben foglalkozni már azért is fölösleges, mert az okok: a forgalom nehézsége, a posta és táviró majdnem abszolút szünetelése, az egyes országoknak egymástól való elzárkózása és mindenek fölött pénzünk vásárló-erejének ijesztő csökkenése a külföldön, mind olyan körülmények következményei, amelyeknek sem előidézésében nem volt része a magyar kormányzatnak és a magyar közgazdaságnak, sem elhárításukra nincsenek célravezető eszközei. A legnagyobb önfegyelem, a legkörültekintőbb kormányzati intézkedések és a kereskedelem minden agilitása és ügyessége a legjobb esetben azzal, az eredménnyel járhatnak, hogy a súlyos viszonyokat legfeljebb némileg enyhítik. Ámde a szinte tűrhetetlen állapotoknak enyhítése is olyan eredmény volna, amely minden erőfeszítést megérdemel. A lenagyobb baj az, hogy az eddigi intézkedések olyan elhibázottak, hogy inkább súlyosbítják a bajokat. A szabad kereskedelem kétségkívül helyes elve rohamosan tért hódít. De amikor a kereskedelem szabadságát a gyakorlatban úgy alkalmazzák, hogy a kereskedelem ellen minden szabad, a következmények éppen az ellenkezői annak, amit vártak. A kereskedelmi tevésenység szabad kifejtése, az egyéni ambíció érvényesülése és a kereset lehetősége szinte csodákat képes művelni. De lehetetlen akkor, amikor az áruknak egyik helyről a másikra való szállítása legyőzhetetlen akadályokkal jár, amikor az érintkezés annyira kezdetleges, mint a középkorban, amikor az egyik országban a kiviteli, a másikban a behozatali engedélyért kell Golgotát járnia a kereskedőnek és ha nagy kinnal — gyakran még nagyobb költséggel — megszerezte a szükséges engedélyeket, a szállítás olyan kockázattal jár, amelynek kalkulációba vétele megfizethetlenül drágává teszi az árut. Pénzünk vásárló-erejének leromlása arra kényszerít bennünket, hogy a külkereskedelem lehetőleg ne pénzért vásároljunk, hanem árut áruért cseréljünk. Mert hiába kapható valamely áru pl. Svájcban 3 frankért, amikor a három svájci frankot nem lehet 40—50 koronánál olcsóbban megszerezni. Az Osztrákmagyar bank bankjegyeinek az elértéktelenedése, amellyel szemben áll az, hogy belföldön aránylag nagy a korona vásárló-ereje, eredményezi azt a furcsaságot, hogy nálunk és Ausztriában majdnem minden olcsóbb, mintha a koronákban kifejezett árát visszaszámítanók az idegen pénznemre, aminek egyik további következménye az, hogy a semleges külföld ahelyett, hogy árufölöslegeiből oda szállítana, legújabban Bécsben vásárol külföldi ipartermékeket, mert a Bécsben 60 K árucik a hollandusnak csak kb. 1 -80 forintjába, a svájcinak csupán mintegy 3 frankjába kerül, tehát szállítással és vámmal együtt olcsóbb, mint amennyiért hazai piacán megvehetné. Ezen csak a kompenzációs forgalom segíthetne, ha megtudnák a kompenzációs forgalmat úgy csinálni, hogy mellette a kereskedelmi tevékenység szabadon érvényesüljön, amint elméletben erre nem egy szép tervet dolgoztak már ki és ha megegyezést lehetne létesíteni a szerződő államokban valamely fix paritás alapján, mely a további valutaingadozás kockázatát kizárná. A gyakorlatban azonban minden kompenzáció azt jelenti, hogy a forgalom egy ország zsibbasztó ellenőrzése helyett két ország fojtó „irányítása" alá kerül. Persze, a kétféle irányítás két külön irányt is jelent, mert a két álllam nemcsak kongruens, hanem ellentétes érdekeit is igyekszik érvényesíteni. Nagy akadálya minden külkereskedelmi forgalomnak, hogy különösen a volt osztrák-magyar monarchia területén alakult államok nem biznak egymásban, vasúti kocsiaikat nem eresztik a másik állam területére, mert attól tartanak, hogy nem kerülnek vissza. Magyarországot kétszeresen súlyosan érinti ez a bizalmatlanság, mert hiszen a vasúti kocsiparkja annyira összezsugorodott, hogy a legminimálisabb igényeket sem elégítheti ki és így szomszédjai jóakaró kisegítésére szorul. Ha ezeket az akadályokat sikerülne legyőzni, a kompenzáció kulcsát és a lebonyolítás módját már aránylag könnyű volna megtalálni barátságos államközi tárgyalás útján, ami azonban szintén nagyon nehéz mindaddig, amig az egy Németausztriát kivéve minden szomszédunk velünk hadiállapotban levőnek tekinti magát, éppen velünk magyarokkal szemben, akik áhítva sóvárgunk a béke után és már egyebet sem akarunk, mint békében élni és dolgozni. Siófok. Siófok . . . Milyen hamis képek élnek a közönség lelkében a fővezérség székhelyéről! A tendenciózusan ferdítő újságok olvasói valami bünbarlangot képzelnek, ahol ártatlan kommunistákból főzik az ebédet. Csak azért, mert azok vasárnap helyett a szombatot ülik meg s piszkos dugóhuzókat hordanak a fülük mellett. Azok pedig, akik tudják, hogy a nemzeti hadsereg hozza meg az országnak a nyugalmas fejlődés lehetőségét, valami gyönyörű helynek hiszik, ahol a napsütéses utakon daliás tisztek száguldoznak gyönyörű paripákon. Pedig a valóságban Siófok nem egyéb, mint egy nagy hivatal, melyben szorgalmas emberek reggeltől-estig dolgoznak lelkesedéssel, de bizony elég nehéz körülmények között. A fürdőtelepen úgyszólván csak a fővezérségnél munkálkodó tisztek és egykét beosztott civil tartózkodnak, na meg pár asszony, akik férjük után eljöttek az ilyenkor ősszel nem épen barátságos Balaton mellé. Mulatság semmi sincsen, de hiszen nem is szórakozás hozta ide az embereket. Kályha alig van s az őszi orkán szabadon jár ki-be a szimpla ablakos, vékonyfalu épületekben. Bizony nehéz dolog átdidergett éjjelek után jeges hivatalszobákban dolgozni és tárgyalni. Hányszor kell ráfújni dermedt ujjakra, amig elkészül egy akta! Mennyi akaraterő kell hozzá egész nap egy helyben ülni a fagyos, nedves, párás helyiségekben s lankadatlan szorgalommal elvégezni a napi munkát! No de azok,