Pápai Közlöny – XXIX. évfolyam – 1919.

1919-11-02 / 44. szám

fogja. Remélik, hogy a még fennálló ellen­téteket el lehet simítani. A becsületes mun­kásság nyíltan tanúsítja a nemzeti gondolat­hoz való közeledést, az osztályharc helyett végre a béke és szeretet jelszavával igyekeznek a magyar haza szolgálatába állani. — Esküvői meghívó. Tisztelettel meg­hívunk minden ismerőst és jóbarátot gyerme­keink, Jolán és Nándor esküvőjére, mely folyó hó 9-én délután 2 órakor lakásunkon, Czelli-út 11. szám alatt fog megtartatni. Grünberger Adolf és neje, özv. Stockner Mórné. (Minden külön értesítés helyett.) x Új tánctanfolyam. Olert Emiiné tánc­tanárnő, aki eddigi működésével közkedvelt­ségre tett szert városunkban, tánctanfolyamot nyit Schwartz Márton sörödéjében. Beiratkozni lehet november 4—5-én Corvin-utca 4. szám alatti lakásán. — A vásártéri korlátok jókarba helye­zése. A rendőrkapitány jelentést tett a városi tanácsnak, hogy a vásárteret körülvevő fakorlát több helyen ki van dőlve, úgyannyira, hogy azon át a közönség és az állatok akadály nél­kül ki és be járhatnak, kéri annak jókarba való helyezését. A városi tanács utasította a városi gazdát a fakorlátok kijavítására. x Karácsonyi képvásárt tart Hénel Gusztáv festőművész november 2-ikán, vasárnap d. e. 9-től este 7-ig Vörösmarty­utca 15-ik szátn alatt, Erzsébet-város. Ugyanott eladók külföldi nagy vázák, kávé- és teáskészletek. — Tisztújítás Győr vármegyében. Szomszéd vármegyénkben e hó 27-én rész­leges tisztújítást tartottak. Ez alkalommal al­ispánnak dr. Kuncz Jenő főjegyzőt, főjegyzőnek Némethy Ödönt, főszolgabírónak Hegedűs Alfré­redet választották meg. — Ruhaneműt a szegényeknek. A városi hatóság felkéri a közönséget, hogy a téli időre való tekintettel a város szegényei részére a nélkülözhető ruhanemüeket (ruhát, fehérneműt és cipőt) ellenérték nélkül felaján­lani és a városházán a városi jegyzői iroda helyiségében mielőbb átadni szíveskedjék. — Adózók figyelmébe ! Akik 1919. évre szóló adójukat folyó évi november hó első felében teljesen befizetni akarják, azok 1917. és 1918. évre szóló adóivüket a fizetés előtt egy nappal a kiszámítás eszközölhetése végett a városi adóhivatalnál adják be. — Fehérneműt a katonáknak! Teimer Oszkár alezredes, várm. katonai parancsnok kérelemmel fordul a közönséghez, hogy a ka­tonaság részére fehérneműt (inget, gatyát, ha­risnyát) adományozzon. Az adományokat Pápán a katonai járásparancsnokság veszi át. — Ámbár úgyszólván mindnyájan szükiben vagyunk a fehérneműnek, nemzeti hadseregünk megalapo­zói, a polgárság vagyonának védelmezői érde­kében meg kell osztanunk azt a keveset is, amink van. Derék katonáinknak nem szabad a legszükségesebb fehérneműt nélkülözniök. — A földek megmunkálása érdeké­ben. Mivel több helyütt a besorozott katonák bevonulását megnehezíti az a körülmény, hogy az általuk mivelt földek megmunkálatlanul maradnának: a hatóság kötelességévé teszi a besorozott, de még be nem hivott katonáknak, másodsorban az itthonmaradt földmives polgár­ságnak, hogy a bevonultak földjeinek rendes őszi megmunkálását okvetlen végezzék el. Fel­hivja a hatóság a bevonuló katonák hozzá­tartozóit, hogy őszi megmunkálásra szoruló földjeiket a városi jegyzői irodában jelentsék be. — Telepengedélyezési tárgyalás. Tálos István és Tálos Ferenc helybeli lakosok a Csóka-utca 18. sz. házban egy olajütő malom­nak felállításához telep- és építési engedélyt kértek. A városi tanács a telepengedélyezési tárgyalást november hó 5-ike d. u. órájára tűzte ki és a tárgyalás vezetésével Szokoly Viktor városi aljegyzőt bizta meg. j — A buza jövő évi ára. A hivatalos lap í mai száma rendeletet közöl az 1919. évi termés­ből származó buza, .rozs, kétszeres, árpa, köles és zab, valamint azokból előállított őrlemények legmagasabb árának megállapításáról. E szerint a buza legmagasabb ára 100 kilogramm tiszta­buza 200 korona, rozs, kétszeres, árpa, köles és zab legmagasabb ára 170 korona. Ama készle­tekből, amelyek november 15-e után adatnak át a Haditermény Részvénytársaság közegeinek, 20 korona levonásnak van helye. Azokra a ter­melőkre, akik hitelesen igazolni tudják, hogy fűtőanyag hiánya miatt nem tudtak csépeltetni, j ez intézkedés nem vonatkozik. Az említett árak magukban foglalják a 20 kilométernél nem na­gyobb távolságra fekvő állomásokra, raktárba, vagy telepre való szállítás költségét is, zsák nél­kül. A vetőmagra nézve a föhnivelésügyi minisz­ter kivételt engedélyezhet. Őrleményekért a következő árak kérhetők: Búzadara és finom tésztaliszt 850 korona, főzőliszt 550 korona, buza kenyérliszt 105 korona, korpa 80 korona. A közvetlen fogyasztás árait a törvényhatóság első tisztviselője állapítja meg. — A kommün alatt elvitt tárgyak vissza­szolgáltatandók. Dr. Tóth István rendőrkapi­tány hirdetményt bocsátott ki, mely szerint a tanácsköztársaság fennállásának ideje alatt a tanácsköztársaság szervei, vagy magánosok által magán- vagy köztulajdonból elhurcolt tárgyak 48 óra alatt tulajdonosaiknak visszaszolgálta­tandók, illetőleg amennyiben tulajdonosaik isme­retlenek volnának, a rendőrkapitányi hivatalba beszolgáltatandók. Aki ezen felhivásnak eleget nem tesz, 6 hónapig terjedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető bénzbüntetéssel suj­tatik. x A Nemzeti Hadsereg javára adakoztak : Rácz Kálmánné gyűjtése : Saád Lajos 200 K, Mihály Gézáné, Bocsor János 50—50 K, Zakots István 30 K, Pelek 25 K, Steiner Ferenc, dr. Baranyay Ferenc, Rapoch Ferenc, Ötvös Sándor, Szijártó Gyula, Vida János, Hutflesz Péter, Lic. Rácz Kálmánné 20—20 K, Sulyok József, dr. Miklós G., Horváth Gy , Kutrovácz Jenő, Németh György, Pelser Aladárné, Nepper Dezsőné, Fóris Sándorné, Vágó Dezső, Pethő József, Tóth Ferenc, Bereczky Ferenc, Hutflesz Jenő, Milkovics Antal 10 — 10 K, Gubicza Ferenc, özv. Miklós Károlyné, dr Pulayné, Loibl G., dr. Fehér, Kozma Imre, Szaíai István, Szeleczki Ferenc, Bulla Dániel, Balogh Jenő, id. Horváth József, Berki, Bódi, Vincze, Horváth főellenőr, Csillag Dezső, Takács Jenő, Mike Béla, Csillag Ferenc 5—5 K, Bolla Lajosné, Schmidhoffer Antal 4—4 K, Kovács István 3 K, Kovácsné, Kovács Jenő 2-2 K, N. N. 1 K. ­Összesen : 766 K. Nagy Iza és Machik Ida gyüjtőivén : Kapitány, Hochschorner 100—100 K, Gedey József, Breuer Lázár, Steiner Jenő, Máchik Ida, Beck Zsigmond, Nagy Izabella 50—50 K, Tompáné 40 K, Kern Józsefné, Saudek 30-30 K, Pápai Imre 25 K, Kemény Gyula, Blau Lipót, Mészáros, Sonnenfeld, Bajtay, Fa Mihály, Appelfeld Géza, Tuba Erzsébet, Weltner Manó 20-20 K, Altrnann 15 K, Schwarcz Hona 12 K, Bauin, Horváth Lajos, Balogh Jenő, Pfeiffer Ignác, Politzer, Cipészek szövetkezete, Pápai hiriapközve­titő Kohn Mór fiai, Atannheim, Molnár Béla, dr. Adorján Gyula, Czirfusz Antal, Katula Gyula, Ludvig testvérek, Süsz Ernő, Gutstein Jónás, dr. Reiner M , Berger, Geist Mór, Viz Ferenc 10—10 K, Gross Samu 6 K, Csovelák, Koncz Sándorné 5—5 K, Nóbel Árminné, özv. Kaufmann V. 2—2 K, Schiller 1 K. — Összesen: 1053 K. Részes kukorica- és burgonya­szedésre a csóti leszerelő­táborban 50 munkás áll rendel­kezésre, munkavezetővel együtt. Érdeklődök forduljanak a fenti tábor parancsnokságához. Állami anyakönyvi kivonat. Születés: Okt. 23. juhász János gyári alkalmazott és neje Sándli Alojzia, leánya: Alojzia, rk. Okt. 24. Rudi Sándor csizmadia és neje V'ecsei Zsófia, leánya: Ilona, ev. Okt. 25 Németh Károly rendőr és neje Cseti Juliánná, fia: Károly, ref. — Mraffkó József lakatos és neje Stettner Erzsébet, fia: József, rk. Okt. 27. Pap József kőmives és neje Simon Er­zsébet, leánya: Amália, rk. — Grósz Béla kereskedő és neje Raab Gizella, fia: Zoltán, izr. — Szalai Géza kórházi gondnok és neje Hancz Mária, fia: Ernő, rk. Okt. 28. Mezei Gyula napszámos és neje Nagy Anna, leánya: Margit, rk. Halálozás: Okt. 23. Dekovics József, rk, 2 hónapos, bél­hurut. Okt. 24. Horváth Terézia, rk., 13 napos, görcsök. Okt. 26. Varga Istvánné szül. Tóth Juliánná, ven­déglős neje, rk., 48 éves, cukorbaj. — Lukács Dezsőné szül. Németh Terézia, építőmester neje, rk., 37 éves, tüdővész. Házasság: Okt. 25. Schmiedhoffer Mihály sütősegéd, rk és Németh Mária dohánygyári munkásnő, rk. — Szabó Benő kereskedösegéd, unitárius és Nagy Vilma, ref. — Horváth Károly földmives, ev. és Szabó Karolina, ref. Okt. 26. Vágó Gyula városi iktató, rk. és Pelek Mária óvónő, rk. Okt 27. Böjti János kocsis, rk. és Brunner Juliánná cseléd, rk. — Tapsonyi Sándor lelkész, ref. és Szelestey Margit, ref. Felelős szerkesztő: Pollatsek Frigyes. Pápa, 1919. Főiskolai könyvnyomda. Legújabb távirati tudósítás. Jutalom Tisza gyilkosai fejére, A magyar belügyminiszter, a törvény­hatósági kormánybiztosttáviratiíag a követ­kező felhívás közzétételére kérte:Felhívás! Gróf Tisza István volt m. kir. miniszter­elnököt 1918. évi nov. 1-én, katona ruhába öltözött ismeretlen tettesek, buda­pesti lakásán meggyilkolták. A bünügy felderítésére és az ismeretlen tettesek el­fogása iránt a nyomozás folyamatban van. A magyar belügyminiszter felhivja mindazokat, akik a gyilkosság tervezete és elkövetése, vagy a tettesek személyére nézve adatokkal rendelkeznek, jelentsék a budapesti rendőrfőkapitányság bünügyi osztályánál.- Azt, akinek bemondott adatai alapján az ismeretlen bűntetteseket a rendőrség kézrekeríti, a magyar belügy­miniszter 30 000 K jutalomban részesíti. mm iís Mi Drót =fonatok Drótkerítések DrÓt=sziták kaphatók: HAIDEKKER SÁNDOR sodroojszövet-, fonat= és keritésgvárában, Budapest, VIII., Üllői-út 48/25.

Next

/
Thumbnails
Contents