Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.
1918-01-06 / 1. szám
— Elhunyt lapszerkesztő. Huss Gyula, a Somlyóvidéki Hirlap felelős szerkesztője, m. hó 28-án, munkás életének 54. évében elhunyt Devecserben. Temetése 30-án ment végbe nagy részvét mellett. — A 18 éves besorozott diákok hadvizsgája. A közoktatási miniszter egyetértésben a hadvezetőséggel, rendeletet adott ki, amely azt célozza, hogy az 1900-as évfolyambeli diákok, akik alkalmasak lesznek, tanlumányaikat azért befejezhessék. A rendelet a gimnáziumi, reáliskolai, felső-kereskedelmi és tanítóképzőintézeti tanulókra vonatkozik és ezeket mondja : Az utolsó vagy utolsóelőtti osztályba járók február 6-ika helyett csak március 15-én tartoznak bevonulni. E hat hét alatt külön tanfolyamot rendszeresítenek a számukra. Ennek befejezése után írásbeli vizsgák nélkül osztályvizsgát tehetnek. Gondoskodott a kuluszminiszter azokról a diákokról is, akik 1917 október 15-én vagy még előbb vonultak be katonai szolgálatra J Az ilyenek — ha a katonai érdekek megengedik — 1918 április 1-től 28-ig szabadságot kapnak és részt vehetnek a szervezendő előkészítő tanfolyamokon s utána vizsgát is tehetnek. Végül az 1900-as évfolyambeli alkalmas tanulók, akik alacsonyabb osztályokba járnak, a bevonulásuk előtt egy héttel az osztályukról bizonyítványt kapnak az előmenetelükhöz képest. — A pápai Leányegyesület legközelebbi házi estélyét január 12-én, szombaton este 1/ 2 8 órakor tarta a. Griff-szálló nagytermében. Felolvas Bogár István főgimn. tanár. Opera-áriákat énekei Weltner Andor bécsi operaénekes, zongoráz a budapesti Király-szinház karmestere, kuplékat ad elő dr. Hirsch Jenő. Műdalokat énekel Löwenstein Szerus, páros jelenetet Kohn Irma és Eibensütz Olga játszák. Zongorakiséreteket Révész Arnoldné és Kiss József zenetanár szolgáltatják. Belépő-díj nemtagoknak 2 korona, tagoknak 1 korona. — Polgári köri közgyűlés. A Pápai Polgári Kör jövő vasárnap, azaz folyó hó 13-án délután 3 órakor rendes évi tisztújító közgyűlést tart. — Rekvirálás. A kormány a gabonafélékre s ezek őrleményeire nézve január 3-án kezdődőleg elrendelte a rekvirálást, s az már vármegye szerte folyamatban is van. A rekvirálást az egész vármegye területén egyszerre kezdték. Vármegyénk területére 3400 waggon van kivetve, amelyet a járások között aránylagosan osztanak föl. Felülvizsgálat alá veszik az időszaki munkások részére visszatartott gabonát, mert nem mérlegelték eddig szigorúan, hogy egyáltalán szükséges-e ilyennek visszatartása. A visszamaradt őszi vetőmagot mind elrekvirálják. A gazdasági szükséglet mennyiségét is újra állapítják meg. — A fölemelt telefondíjak január 15-én lépnek életbe. A telefondíjak fölemelését tudvalevőleg január l-re tervezte a kereskedelmi minisztérium, az új telefondíjszabást azonban technikai okok miatt akkor még nem lehetett életbeléptetni. Most azonban már minden intézkedést megtettek, hogy az új díjszabás január 15-én életbe lépjen. -- Megismételt műkedvelői színielőadás. A szervezett dohánygyári munkásnők Szilveszter estéjén megismételték a karácsony másodestén rendezett műkedvelői előadást a volt Jókai-kör helyiségében. A terem zsúfolásig megtelt és a szereplőknek ugyancsak kijutott a tapsokból. Az előadás után táncra perdült az ifjúság és az engedélyezett éjfélutáni 1 óráig kitűnő jókedvvel járták a táncot. Az est igen szép jövedelmet hozott a Munkás Otthon javára. — Országos földbérlő naggyiilés. Általános a földbérlők körében az a panasz, hogy az új adótörvények alapján méltánytalan nagy adóval vannak megterhelve. A parlament január második felében tárgyalja az új adójavaslatokat, amelyeknek keretében a bérlők adósérelmei orvosolhatók lennének. A földbérlők egyesülete január 14.-re a székes fővárosi Vigadóba országos bérlőgyülést hivott össze, amelynek tárgya a bérelt föld és a házi kezelésben levő birtok adójának arányosítása, továbbá a régi haszonbérszerződések érvényesítésének fenntartása. — Az Országos Magyar Földbérlő Egyesület lapunk utján is felkéri a veszprémvármegyei földhaszonbérlőket, hogy a reájuk nézve nagyfontosságú értekezleten részt vegyenek. — A kath. munkásnők egyesülete f. hó 5-én, ma, szombaton este 7 órás és 6-án, holnap, vasárnap d. u. 5 órás kezdettel jótékonycélu műkedvelő előadást tart a rokkant katonák javára a belvárosi r. kath. fiúiskola tornatermében Belépő-díj szombaton: 3 első sor 5 K, 4—8-ig 3 K, a többi sorok 2 K; vasárnap; 3 első sor 3 K, 4-8-ig 2 K, a többi sorok 1 K. Egyesületi tagok a helyárak felét fizetik. — Árverés a zálogházban. Geiszt Mór zálogháztulajdonos értesít bennünket, hogy zálogüzletében f. hó 17-én árverés lesz megtartva. — A konvenció kimérés betiltása. Dr. Bibó Károly alispán a következő rendeletet intézte a városok polgármestereihez s a járások főszolgabíróihoz: „Az 1917. évi gabonatermés átvételének biztosítása érdekében a konvenció kimérést további rendelkezésig a vármegye egész területén ezennel betiltom. A konvenció kimérésénél követendő eljárásra vonatkozó további rendelkezéseimet pár napon belül pótlólag fogom kiadni. Felhívom, hogy ezen tiltó rendelkezésemet a hatósága egész területén haladéktalanul és a legelterjedtebb módon tegye közhírré. A közhírré tételnél különös gondot fordítson arra, hogy a hatósága területén levő puszták, majorok, tanyák tulajdonosai, illetve bérlői, valamint az összes konvenciós alkalmazottak és cselédek is tudomást szerezhessenek." — Az izr. ingyen-népkonyha javára újabban a következő adakozások folytak be: Kovács Antalné (Járóháza) 100 K; Schlesinger Rezsőné 50 K; Sugár M. őrmesterné, Singer Jeremiás (Beled), Fischer Sándorné (Szalók) Lővy Adolfné 20—20 K; Nuszbaum Miklós, Dringler Gyula, Pollák Józsefné, Révész Arnoldné, dr. Deutsch Ernő, Buchsbaum Józsefné 10—10 K; Blau Henrikné, Faragó Andorné, Drach Adolf, Braun Miksa 5—5 K; Krausz Jakab 2 K. A szives adományokat hálásan köszöni Fischer Gyuláné pénztáros. N y i I t-t é r. (E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerk.) Nyilatkozat. Alulírott kijelentem, hogy fiamat nem jogosítottam fel a kéményseprési dijak beszedésére s ezért figyelmeztetnem kell mindenkit, hogy nevezettnek, még esetleg az én nevemmel és sajátkezű aláírásommal ellátott számlák vagy nyugták bemutatása ellenében se fizessen senki, mert az ö kezéhez kiszolgáltatott fizetéseket nem tekinthetem megfizetetteknek. Hasonlóan nem fogom vállalni könnyelmű fiamnak adott pénzkölcsönöket sem. Pápa, 1917 január 5. Pethő József kéményseprő-mester. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek Dec. 28. Horváth József kocsis és neje Farkas Teréz, fia: István, rk. Dec. 29. Böröczky Antal asztalos és neje Cseszregi Mária, leánya: Emilia, ev. Jan. 1. Kecskés Lajos tanító és neje Mindszenthy Mária, leánya: Ilona, rk. Jan. 2. Bujáki Gyula csutorás és neje Varga Teréz, leánya: Margit, rk. Meghaltak Dec. 29. Maradics Rozália, rk., 16 éves, tüdővész. Dec. 30. Özv. Németh Lászlóné Kovács Rozália napszámosnő, rk., 64 éves, tüdölob. — Özv. Döbröntei Jánosné Horváth Zsuzsánna napszámosnő, ref., 75 éves, tüdőtágulat. Dec. 31. Özv. Németh Józsefné Czvaskó Borbála, ácsiparos özvegye, rk., 78 éves, hashártyalob. Jan. 1. Rózsa Józsefné Szabó Katalin napszámosnő, rk., 65 éves, tüdőtágulat. — Özv. Heim Ignácné Tamasics Antónia magánzónő, rk., 66 éves, rák. Jan. 2. Fülöp József rk., 12 éves, agyhártyalob. Jan. 3. Jezerniczky Katalin, ref., 10 éves, vérszegénység Házasságot nem kötöttek. Felelős szerkesztő: Pollatsek Frigyes. Pápa, 1918 Főiskolai könyvnyomda Vasúti menetrend. (Érvényes 1917 junius 1-től.) Vonat indul F"ápáról: Győr felé Reggel 6 óra 01 p.-kor, vegyesv. Délután 2 „ 19 „ személyv Este 6 „ 39 „ vegyesv. Éjjel 1 „ 48 „ személyv. Czelldömölk felé Reggel Délután Este Éjjel 6 óra 03 p.-kor, vegyesv 1 „ 23 „ személyv. 6 „ 28 „ vegyesv. 3 „ 03 „ személyv. Csorna felé Reggel 5 óra 54 p.-kor, vegyesv. Bánhidá felé Délelőtt Délután . . . 11 óra 14 perckor ... 4 „ 30 „ Vonat érkezik Pápára : Győr Reggel 5 óra 50 p.-kor, vegyesv. felől Délután 1 „ 17 „ személyv. Este 6 „ 19 „ vegyesv. Éjjel 2 „ 51 „ személyv. Czelldömölk felől Reggel Délután Este Éjjel 5 óra 47 p.-kor, vegyesv. 2 „ 09 „ személyv. 6 „ 19 „ vegyesv. 1 „ 40 „ személyv". Csorna felől Délután 2 óra 05 p.-kor, vegyesv. Bánhida felől Reggel . Délután . . . 7 óra 32 perckor 3 2 Teapótló! A 19-ik gyalogezred altiszti étkezdéje Körmenden feloszolván, többek között 300 liter legjobb minőségű TEAPÓTLÓJA maradt. (Egy csésze forró vizbe egy evőkanállal véve, némi cukor hozzáadásával kész a legkitűnőbb, zamatos, rumos tea.) Egy liter 350—400 csésze teának felel meg. Fenti quantum literenként (legalább 5 liter vételnél postán küldhető) psr 32 koronáért kiárusíttatik, 25 liter vagy nagyobb vételnél frankó szállítás. Bővebb felvilágosítást = KROH őrmester Körmenden ad. =: