Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-08-18 / 33. szám

PAPAI KÖZLÖNY Közérdekű fiig-g-etlen hetilap, b Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. ' Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) A gráczi gyermekek részint megszoktak, részint megszöktek. Aki nem tud megszokni, megszökik a hires magyar vendégszeretet elől. Különben a magyar vendégszeretet fénye is kezd rohamosan lanyhulni. A túlságos vendégszeretet csak a primitív kultúráju embereknél divatos, akiknél az élelmiszerek nagyon olcsók. De a mai nemzedéktől, mely olyan időben él, mikor egy ebédre való hús anynyiba kerül, mint amennyiért tiz évvel ezelőtt egy borjut lehetett vásárolni, nem lehet a régi értelemben vett vendégszeretetet várni. De azért az igazi vendégszeretet nem halt ki egészen nálunk. Nem is mindig a vendégszeretet hiánya késztette a nyaraló gyermekek egy részét a nyaralás rögtöni abbahagyására, hanem a honvágy. Némely gyermek dús lakoma után, tele gyomorral, midőn a rég nem élvezett jóllakottság kellemes érzetének engedhette át magát, nem tudott másra gondolni, mint otthon hagyott mamájára és testvéreire. Szöktek meg gyermekek olyan családoktól is, ahol olyan kitűnő ellátásban részesültek, aminőnek sok pápai tanár és előkelő tisztviselő megörülne. Viszont megmaradt és megszokott sok gyermek olyan helyeken is, ahol hetennyolcan alusznak egy nyomorult, rossz levegője zugban, hárman egy ágyban, ahol egész héten egy falat hust, tojást, vajat, egy gyüszünyi tejet nem látnak, még kevésbbé kapnak. Gyenesse kisasszony .végiglátogatott egy gráczi felügyelővel és e sorok Írójával sok ilyen hajlékot és a gyermekeknek 90 százaléka négyszemközt németül hozzájuk intézett kérdésekre azt válaszolta, hogy meg vannak elégedve, mert vendéglátóik szeretik őket és eleget adnak nekik enni. Csak néhányan panaszkodtak a férgek és a táplálék kevés volta miatt. Az ilyen helyekről el kellene venni a gráczi gyermekeket, mert abból, hogy egy gyermek a rossz levegőjű, piszkos lakásban jólérzi magát, még nem következik, hogy a rossz levegőben, piszokban meg is kell hagyni. Előfordult, hogy félig földalatti, dohos, nedves, nem embernek való odúban^ valaki 90 vagy 100 évig élt. Ebből nem vonható az a következtetés, hogy ne bolygassuk meg az egészségtelen lakásviszonyokat, mert arról hallgat a krónika, hány gyönyörű virág, hány ezer és millió szép emberélet ment tönkre ilyen egészségtelen környezetben. Ha akadna még néhány tucat jószivü úri és polgári család, mely magához fogadna 1—1 osztrák gyermeket, a sors e mostohái részére is lehetne még biztosítani a hátra levő 3—4 hétre egészséges lakást és megfelelő ellátást. U. i. A megszökés nem betűszerinti értelemben veendő, mert maga csak 2—3 gyermek oldott kereket, a többi 30, Haverlik János felügyelő vezetése alatt utazott vissza, mert honvágyukban folyton sírtak-ríttak. * Tegyük fel, hogy táncos kedvű, vidám lányok, legények kénytelenek volnának négy évig minden nap táncolni, nyalakodó gyermekek 49 hónapig naponként mézet, tortát enni, bezzeg megunnák mindannyian a táncot, a mézet és tortát. Hogyne unnák meg olyan sokan ezt a már 49 hónap óta tartó rettenetes állapotot. Nem csoda, ha sok millió anya hangoztatja, hogy nem azért szüli élete kockáztatásával, annyi keserves kin közt gyermekeit, hogy a hiányos táplálkozás következtében már életük kezdetén a vég, a sír felé siessenek. Nem lehet elitélni, midőn azon siránkoznak az asszonyok, lányok, hogy a legmegfeszítettebb munkájukkal sem tudják életföltételeiket: a legszükségesebb élelelmiszereket és ruházatot megszerezni. Igazság szerint, nem lehet kárhoztatni, midőn azt mondják: Nem azért születtünk, hogy napokig esőben, szélben sorfalat álljunk, mig pár deka zsírt, feleannyi lisztet kapjunk, mint amennyi a legszükségesebb megélhetésre elég, mialatt kis gyermekünk otthon a szobába bezárva, éhségtől, betegségtől gyötörve, sír; nem arra születtünk, hogy napokig, hetekig, könyörögjünk egy darabka bőrért és talpért, hogy gyermekeink és a magunk lyukas cipőjét kijavíttathassuk és utoljára eredmény nélkül kelljen haza menni, mert nincs bőr, nincsen talp, vagy ha van bőr, nincsen talp, ha van talp, nincsen bőr. Ha aztán egyesek kapnak, panaszkodnak, hogy a protekciósoknak, kiknek otthon 5—6 pár cipőjük is van, juttatnak bőrt is, talpat is. Az elkeseredett ember mindent sötéten lát. Vigasztalásukra szolgáljon, hogy sok tekintélyes, gazdag ember szintén nem vehet' bőr és talp hiányában lábbelit. Miért adnak egyeseknek? Hát persze, adnak egyeseknek, éppen annyinak, amennyinek bőr jut és amennyi a cipőirodába be tudott furakodni, ameddig a Központból szállított bőr és talp tart. Ha a Központ megint küld árut, a közszükséglet egy részét megint ki fogják elégíteni és így lassan, fokozatosan a közönség nagyrésze kívánságainak eleget lehet tenni. Hát a békében nem kellett sokszor hetekig várakozniok, mig a cipész elkészítette lábbelijüket? Képzeljék, hogy a békében oly sok ezer ember rohanta volna meg egyszerre a cipészeket. Ki tudták volna egyszerre elégíteni a közönség igényeit? Most tovább kell várakozni? Hát ki tehet róla, hogy most háború van: az új polgármester, Csoknyay főjegyző, Kőszeghy Jenő, az élelmezési iroda vezetője? Lehet, hogy az utóbbiak igen, de az új polgármester biztosan nem, mert ő még nem is volt polgármester akkor, mikor a háború kitört. Ki tehet az égi háborúról? Ki hárítja el a vihart? Ki tudja megakadályozni, hogy egyeseket, vagy sok embert a villám agyoncsapjon ? Nincs még annyi villámhárító, hogy minden villámcsapást elvezessen. De visszavonom szavamat. A háborút el lehetne kerülni, ha a népeknek eszük lenne. Ki tehet róla, hogy magukhoz való józan eszük még nem jött meg. Talán valamikor, talán a közel jövőben megjön. Akkor aztán többet nem lesz háború, de kevesebb bánat, több kultúra, több tágas, szellős, egészséges, emberhez méltóbb lakás, több és jobb kenyér, illőbb, szebb ruházat, elég lábbeli és cipőtalp lesz. Mindez csak attól függ, hogy valamennyi népnek, legalább minden kultúrnépnek megjöjjön az esze. Várhelyi Izsó. Hirdessen a Pápai Közlönyben.