Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-08-18 / 33. szám

A középosztály. (th.) A municipális és kommunális közgazdasági tevékenységnek csak két célja lehet. Egyik: a lakosságot a pótadóteher alól lehetőleg mentesíteni, a másik: közhasznú intézményeket létesíteni. A pótadóteher alól való mentesítésre irányuló törekvés, bővebb megbeszélésre nem szorul. Mindenki tisztában van azzal, hogy a mai viszonyok között az állami adótehernek még további emelése elkerülhetetlenül várható, világos tehát, hogy az állami adó emelkedése mellett, a pótadónak nemcsak, hogy egyidejű emelésére nem lehet gondolni, hanem ellenkezőleg törekedni kell annak lehető csökkentésére, mert különben sem az életviszonyok nem fognak megjavulni, sem boldogulásukat nem fogják megtalálni azok, kik tudományos, hivatalnoki, vagy a drágaság áthárítására nem alkalmas egyéb életpályát választanak. Részletesebb megbeszélést igényel ellenben a törvényhatóságok és községek közgazdasági tevékenységét megindokoló másik cél: a közhasznú intézmények létesítése. Közhasznú, vagy közérdekű intézmény: a vizvezeték, a csatornahálózat, a villanyvilágítás, a pormentesítést célzó Útburkolat, a közkórház, a nyilvános fürdő, az olcsó közúti közlekedési eszköz, stb., de közhasznú intézmény minden olyan alapítás is, amely a szegények, a vagyontalan árvák, a rokkantak és elaggottak létfenntartásán iparkodik könnyíteni.És az, amit felsoroltunk, ma körülbelül minden modern törvényhatóságnak szociális programmja, amely részleteiben feltüntethet ugyan árnyalatkülönbségeket, nagyjában azonban kimeríti a mai országos szociálpolitika egész tartalmát. Nem íünt fel tehát eddig senkinek, vagy legalább is nem igen tette eddig szóvá senki, hogy ebben a szociálpolitikai prograrnmban, amelyet nagyobbára jelszavak teremtettek meg, egy igen sajnálatos hézag jelentkezik. A középosztály úgyszólván teljesen ki van kapcsolva az állam és törvényhatóságok szociális programmjábóí, holott például épp ezidőszerint, a középosztály lenne az, amely jóléti intézményekre, szociális támogatásra leginkább rászorulna. A munkások a maguk szakszervezeteik utján imponáló erővel tudnak helyzetükön segíteni és ugyanígy, bárha szervezetlenül is, mintegy ösztönszerűleg javították meg saját helyzetüket a belső és a gazdasági cselédek is, akik látva a munkáskézben jelentkező óriási hiányt, mintegy adott jelre fel tudták csigázni igényeiket régi bérüknek háromszoros, sőt négyszeres összegére is. Csak a vagyontalan középosztály az, amely tehetetlenül áll szemben az egyre fokozódó drágasággal, a létviszonyok folytonos, egyre növekvő megnehezülésével és ez a középosztály az, amely elkeseredetten látja, hogy a nála sokszorosan kedvezőbb pozícióban lévő társadalmi osztályok úgy az államnak, mint az önkormányzati közületeknek csaknem egész közjótékonysági tevékenységét a maguk számára merítik ki. Olyan igazságok ezek, amelyek alig szorulnak bizonyításra. Valaminek történnie kell oly irányban, hogy a jelenlegi szociálpolitikai irányzat egészségegesebb és igazságosabb alapokra helyeztessék. Mint minden téren, a szociális téren is, a jó eredménynek első biztosítéka a helyes munkamegosztás. Ha az állam, bizonyos érthető áramlatok hatása alatt, kizárólag a munkás-jólét emelésére fordítja tevékenységét, akkor a törvényhatóságok feladata, hogy a vagyontalan középosztály jólétének biztosításáról gondoskodjék és létesítsen olyan intézményeket, amelyek a fizikai munka kifejtésére alkalmatlan társadalmi elemek helyzetén könnyítenek. Nyugdíjasok vagy nyugdíj nélkül szerény kis tőkével (amely azonban a háborús honjunktúrák bekövetkezése előtt még „vagyonnak" volt nevehető) lateiner pályáról visszavonult egyének, tudományos pályán működött állampolgárok özvegyeinek és árváinak százezrei a legnagyobb nyomorral küzdenek és senki sincs, aki akár a jelenben, akár a jövőre nézve ezeknek sorsát felkarolná, nyomorúságukban segítségükre sietne. Sem az állam, sem az önkormányzati közületek nem törődnek velük, pedig nemzeti szempontból mindig ez volt a legmegbízhatóbb elem az országban és így joggal követelhetnék meg, hogy azok, akik az ország és nemzet sorsát intézik, ezekben a nehéz órákban ne hagyják őket elpusztulni. A népjóléti minisztériumnak lett volna feladata, hogy e tekintetben irányítson és alkosson, de maga ez az új kormányzati szerv is mindjárt a kezdet kezdetén tehetetlennek bizonyult a reá váró nagy feladatok megoldására és így most már csak a törvényhatóságokra várhat az a feladat, hogy megoldja a szociális kérdések komplexumának legnehezebb részét, amelynek megoldásához nemcsak anyagi erő, de nagy körültekintés és finom tapintat is szükséges. Nagy probléma az, amely előttünk áll, de bizonyos, hogy ezt a problémát feltétlenül meg kell oldani, mert aki betekintést nyerhet a középosztály egyrészének mai életviszonyaiba, az feltétlenül meggyőződik arról, hogy a mai állapot egyenesen tarthatatlan. KARCOLAT a mult hétről. Törik vagy szakad! Végre-valahára már elérkezett az idő, amikor az ántánt legharciasabb politikusai, is hangoztatni kezdik, hogy a közel jövőben már döntés várható a békét illetőleg. Széltében-hosszában rebesgetik, hogy néhány hét múlva annyira meg fog érni a gyümölcs, hogy komolyan fognak a béke eshetőségével foglalkozni. Ezt a néhány heti időt a harcok lefolyásának mikénti eredményétől teszik függővé, de bármiként billenjen is az egyensúly, a vélemények abban összpontosulnak, hogy már elérkezett az idő, hogy a békeközvetítéseket komoly számba vegyék. Hosszú, négy évi véres háborúskodás után végre-valahára belátta az ántánt, hogy merész fantáziájukkal nem tudnak sem a harctéren, sem a furfangos diplomácia terén érvényesülni. Minden eszközt megpróbáltak és kipróbáltak, de minden téren kudarcot vallottak. Most már belátják, hogy gondolkozásuk nem helyes úton járt. / Bolond gondolkozás volt azon leszögezés, hogy a legyőzött nem kérhet békét, mert ezzel elismeri, hogy le van győzve, a győztes pedig nem kinálhat békét, mert ezzel elárulja a gyengeségét! Szóval, senki sem kérhet, senki sem kinálhat e szerint sohase békét. És ilyen ostoba észjárás miatt kelljen végletekig a háborút folytatni és pusztuljon ki az emberiség ? Nézetünk szerint most már a többség megváltoztatta ezen feltevést és akkép gondolkoznak, hogy becsületes ember megteszi azt, amit a lelke diktál neki s ettől nem tartja vissza az, hogy milyen fogadtatása lesz másoknál az ő cselekedeteinek. Jót tenni, sohasem szégyen. Békét akarni, békét ajánlani sohasem szégyen. Az a reményünk, hogy ez az észszerű gondolkozás uralja most a helyzetet. Ez a téma forog most szóban a német főhadiszálláson. Ettől a tanácskozástól várjuk a háború kárhozatában gyötrődő világ megváltását. Ez a reménységünk, ez a bizodalmunk. Ezen a tanácskozáson őszintén, becsületesen fogják a békét körvonalazni. Ezzel a tanácskozással reméljük, hogy meg fogják menteni a világot egy ötödik háborús tél iszonyaitól. Ezzel a tanácskozással szemben az ántánt is kezd már békésebb húrokat pengetni. Szóval, az út egyengetve van és az a bizonyos dacos merevség, amely mostanáig konstatálható volt náluk és ami folyton hátráltatta a békés közeledést, most már határozottan állíthatjuk, hogy lanyhult és az általános vélemény az, hogy a repülőgépeken a béke szárnyait is próbálgatják. Erre vallanak azok a merész repülőtámadások Bécs és más városok felett, ahol nem bombákat, hanem a békére való buzdító kiadványokat dobnak a lakosság közé. Még ilyen stádiumban nem volt a békeközvetítés lehetősége. Nem akarunk további jóslásokba bocsátkozni, hisz jól tudjuk, tapasztaljuk és tapasztalhattuk, hogy minden jóslás a mostani fergeteges háborús világban tótágast áll és a józan felfogással homlokegyenest ellenkezik, de annyit konstatálhatunk, hogy a tótágasság és homlokegyenesség frontja kezd a régi helyes kerékvágásba jutni és ez a körülmény biztatólag hat reánk abban, hogy a jelzett közeli béke lehetőségében reménykedhetünk és bizhatunk. Jelszavunk megmarad, sőt most már erősebben hangoztatjuk, hogy: — Várhatjuk a közeli békét! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa a törvényhatósági joggal felruházott frontot nehezen tudja áttörni. Az hirlik, hogy Pápa városa az osztrák nyaraló gyermekeket biztos és kényelmes fedezékbe helyezte. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. képviselőnk a parlamenti frontról hosszabb szabadságra hazaérkezett. Az hirlik, hogy a polgármester a közélelmezés terén már megkezdte a nagy seprést. Az hirlik, hogy a h. rendőrkapitány a közigazgatási tanácsossal egy húron pendül. Az hirlik, hogy a városi csendőrség a helyi viszonyokat már keresztül portyázta. Az hirlik, hogy a rendőrök az államosításból már megkapták az Ígéretet. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság reményteljes jövőnek néz elébe. Az hirlik, hogy a közélelmezési irodában sok Ígéreteket nem váltottak be. Az hirlik, hogy Pápán a dohányzók a körülményekhez képest jól érzik magukat. Az hirlik, hogy Pápán a kistrafikosoknak megszűnt a vidéki forgalom. Az hirlik, hogy Pápán a hadikórházakról nemsokára gyászjelentést adnak ki. Az hirlik, hogy Pápán a közös lókórház már ló-g.