Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-08-11 / 32. szám

Közérdekű független hetilap. t=i Mesrjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Egyes szám ára 32 fillér. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyilt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Ármin könyv- és papírkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) E hó 30-án este 7 óra tájban meg­érkeztek városunkba a nyaralásra ide kül­dött osztrák gyermekek. Sajnos, a hires magyar vendégszeretet díszes köntösén éktelen folt esett. Sok véletlen esemény játszódott közbe, hogy kényszerű vendé­geinket nem úgy fogadhattuk, mint kí­vánatos lett volna. Először a bécsi Karl­werke tévedéséből 400 gyermeket küldtek Pápára, noha annak idején csak 144 gyer­mek ide küldéséről értesítették a hely­beli hatóságot. Másodszor a veszprémi gyermekmenhely igazgatójának hivatalos értesítése szerint minden gyermeknek szalmazsákot, vánkost, 2 lepedőt és ta­karót kellett volna magával hozni és nem hoztak semmit. így történt, hogy a fáradt gyermekek nagyobb része az első éjjel az i?r. iskola néhány termében puszta szalmán takaró, lepedő és vánkos nélkül feküdt. Az osztrák gyermekek nyaraltatását előkészítő értekezleten az elnöklő polgár­mester a pápai jótékony nőegyletek el­nöknőit és vezetőit felkérte, hogy az uri családokat látogassák meg és kérjék föl, hogy fogadjanak körükbe 1—1 jó ellá­tásra szoruló osztrák gyermeket. A jóté­kony egyletek vezetői természetesen csak annyi gyermek elhelyezéséről gondoskod­hattak, amennyit magunkra vállaltunk. Hogy mindezek ellenére mégis több gyermeknek akadt vendégszerető gazdája, mint amennyit Pápa városa elvállalt, az csak a pápai közönség egyrésze jó szi­vének köszönhető. A bécsi Karlwerke tévedése követ­keztében a kisérő személyzet is sajnálatos helyzetbe jutott. A polgármester nem szá­míthatott több felügyelő- és felügyelőnőre mint ötre, mert 144 gyermekhez több nem szükséges. A 400 gyermekkel azon­ban 16 felügyelőnő érkezett, így 11 szá­mára nem lehetett hevenyében nekik való szállásról gondoskodni. A kisérőnők pe­dig többnyire állami tanítónők, akik ott­hon úri lakásokhoz vannak szokva, így annál is inkább jogosan méltatlankodhat­nak, mert otthon hivatalos helyen kilá­tásba helyezték nekik, hogy úri csalá­doknál illő lakást és jó ellátást kapnak. Minthogy e tekintetben még mai napig sem gondoskodtak róluk véglegesen, mél­tányos volna, hogy a reményük megva­lósulna. Talán akadna Pápán 5—6 úri család, mely vendégszerető hajlékába meghívná ezeket az intelligens, szép né­metséggel beszélő rokonszenves höl­gyeket. Még ezer szerencse, az olyan kitű­nően bevált Tisztviselők Szövetkezetének ezermester és boszorkányos ügyességü igazgatója, Tánczos Antal segítségére jött a kinos zavarba jutott polgármesternek és a váratlan vendégeket meleg vacso­rával elláthatta, noha csak egy-két órá­val előbb kérték fel arra, különben a nagy gyermeksereg éhes gyomorral hajt­hatta volna le fáradt fejét a puszta szal­mára. Ebből is látható, hogy az egyesí­tett, jól szervezett és irányított emberi energiában milyen megbecsülhetetlen ha­talmas erő rejlik, ha okos és erélyes ve­zetés alá kerül. A gyermekek csoportosításánál még egyéb kínos jelenetek is játszódtak le, minek elmaradása nemzeti becsületünk érdekében is kívánatos lett volna. A ki­sérő személyzet egy része csak szociális kötelességérzetből vállalta magára nehéz feladatát. Otthon tekintélyes társadalmi állást foglalnak el és demokratikusabb légkörben felnevelkedve nincsenek hozzá­szokva, hogy a legfőbb tisztviselők is fölöttük való hatalmukat harsány hangon fenyegetőleg emlegessék. Minthogy az emberek gyengesége a fölületes általá­nosítás, ezek nem igen fogják otthon a magyar tisztviselői karnak dicséretét zen­gedezni. • * * Hol maradt a vendéglátást váró gyer­mek fogadtatásánál, elhelyezésénél és ezen akcióval kapcsolatos munkálatok ellátá­sánál a nyaraltató bizottság elnöke és a Népiroda? Hát akkor mire való a Nép­iroda, ha a népegészségügy, a nép gyer­mekeinek tűrhető táplálékkal való ellátása, gyenge, jó levegőre szoruló gyermekek sorsának lehető javítása terén felmerülő munkálatoknál nem veszi kezébe az irá­nyítást, a vezetést? A Népirodát sehol sem láttuk, mikor azok, kik erre hivatot­tak, és azok, akik szivük, lelkük szavát követve, napokat és éjjeleket feláldozva munkálkodtak, hogy e háború ártatlan áldozatai, a már négy év óta rosszul táplált, részben hiányosan felruházott, egészségtelen légkörben feínövelkedett gyermekek kielégítő táplálékhoz, egész­séges lakáshoz és friss levegőhöz jussa­nak. De tévedek: a friss levegőről a Népiroda gondoskodott, a táplálékról és ruháról való gondoskodást a jó Istenre és a jó emberekre hagyta. De hogy gon­doskodnék a Népiroda az osztrák gyer­mekekről, mikor a pápai magyar gyer­mekekért sem igen erőlteti meg magát? Ebből is látható, hogy mily nagy szükség van a szociális ügyosztály fel­állítására, mely valószínűleg többet fog tenni a gyermekekért is, mint a Nép­iroda tett. * * * A gabonaellátás nem folyik olyan simán, mint kellene. Némelykor a közön­ség egész nap is kénytelen várni, míg rákerül a sor. Jaj annak, akinek még a békeidőbői jobb ruhája van, arra a sértő megjegyzések egész nyilzápora repül, ki­vált, ha szomszédjával beszélgetni meré­szel. A fegyelmezetlen tömeg félig pala­csintává lapítja, míg az ajtóhoz kerül, melyet nem Cerberus, hanem két szuro­nyos zsandár őriz. Sok öreg ember 3—4 óráig álldogál, szoríttatja, lökdösteti ma­gát, míg sorra kerül, mikor végre, oly sok viszontagság után az életosztó hatal­masság elé jut, kijelentik előtte, hogy buza nincs, csak rozs kapható, amire neki nincs szüksége. Ha az ajtóra ki­függesztenének egy táblát azzal a felírás­sal, hogy csak rozs kapható, a tolongó tömeg mindjárt megkisebbednék, mert a búzát óhajtók rögtön eltávoznának. Is­tenem, de kevés bölcsességgel kormá­nyozzák a világot! Még fokozza a tolongást, hogy csak bizonytalan napokon állítanak ki vásár­lási igazolványokat és az irodában irodai munkában járatlan és azért igen lassan dolgozó munkaerőket is alkalmaznak. Ezek miatt aztán sok embernek, aki a vásárlási igazolványt már keservesen meg­szerezte, még egyszer végig kell szen­vedni a kálváriát, mert az illető lassan dolgozó irnok nem tud lépést tartani a vásárlási igazolványt kiállító kollégájával, délben pedig becsukják a boltot, így aztán a vásárló igazolvány „boldog" tu­lajdonosa mégegyszer sorfalat állhat egy fél napig.

Next

/
Thumbnails
Contents