Pápai Közlöny – XXVIII. évfolyam – 1918.

1918-08-11 / 32. szám

A közönség fölösleges zaklatását el lehetne kerülni, ha azokon a napokon, amikor a H. T. bizományosa a vásárló közönség rendelkezésére álló nagyobb készletet jelent be, 3—4 helyen állítanák ki a vásárlási igazolványokat, vagy ha pedig ez nem lehetséges, külön óradíjak fizetése mellett megszaporítsák a hivata­los órák számát. A költségtöbblet fede­zésére szedhetnének valami díjat a vásár­lási engedélyért. Amint a közönség más­forma jegyek kiállításáért is szívesen megfizeti a díjat, ez ellen sem zúgolódna, ha a várakozási időt redukálnák ily mó­don. Várhelyi Izsó. • ­Vármegyei sertéshizlaló szövetkezet, Régi és méltányos panasza a gaz­dáknak, hogy a kormány nem nyújt ne­kik módot arra, hogy a közélelmezés céljára sertéseket hizlalhassanak. Ez a jövedelmező vállalkozás a múltban a köztudomás szerint a nagybankoknak ju­tott, igen kevés volt az a nagybirtokos, aki közszükségleti célokra kapott enge­délyt a sertéshivlalásra. Az idei új sertéshizlalási rendelet 8. §-a értelmében közszükségleti célokra hizlalási szerződést köthetnek: a) oly gazdálkodók, akik a hizlalásra alkalmas sovány sertésekkel, vagy a be­szerzendő ilyen sertések szükségletére saját termésű készletek feleslegéből meg­felelő mennyiségű takarmánnyal rendel­keznek és akiknél a szakszerű hizlalás feltételei megvannak; b) olyan gazdaszövetkezetek (társu­latok), melyeknek főleg kisgazdákból álló tagjai a szükséges sertésanyaggal rendel­keznek, az ily érdekeltségek a hizlaló szemestakarmány feloldásánál, vagy ki­utalásánál elsőbbségben részesíttetnek; c) oly ipari hizlalók, akiknek ható­ságilag engedélyezett hizlalótelepük a szakszerű hizlalás követelményeinek meg­felel. Tehát ezen újabb kormányintézkedés módot nyújt már a kisgazdáknak is, hogy szövetkezetekbe tömörülve a közélelmezés céljára sertéseket hizlaljanak. A kormánynak ezt a hazafias gon­dolkodását fel keil használni a gazdák­nak és figyelemmel a szövetkezetekbe való tömörüléshez fűződő igen fontos közgazdasági és erkölcsi érdekre ott, ahol csak lehet, meg kell alakítani a várme­gyei Mezőgazdák Szövetkezetét, mely szö­vetkezet célja egyelőre csak a sertéshiz­lalás és értékesítés legyen, később majd felvehet üzletkörébe egyéb gazdasági ér­dekek előmozdítását célzó feladatokat is és pedig a termény- és állat értékesítését, a gazdaságban szükséges felszerelési és fogyasztási cikkek beszerzését és több hasznos vállalkozást. A vármegyei gazdasági egyesületek­nek mindent el kell követnie, hogy min­den megyében megalakítsák a Mezőgaz­dák' Szövetkezetét és hogy csak a tisztán termelő gazdákból álló szövetkezetek mű­ködési körükbe egyelőre csak a sertés­hizlalás és értékesítést karolják fel. A Vármegyei Gazdasági Egyesület Elnöksége elhatározta, hogy haladéktala­nul megalakítja a Veszprémvármegyei Mezőgazdák Szövetkezetét és ebben a fontos alakulásban segítségére lesz az Egyesületeknek a vármegye agilis al­ispánja, a járási főszolgabirák és a köz­ségi jegyzői kar, de támogatni fogja a Szövetkezet eredményes megalakulását minden hazafiasan gondolkozó gazda. A szövetkezet célját és az alakulás feltételeit a következőkben ismertetjük az érdeklődő gazdaközönséggel: A szövetkezet lehetővé akarja tenni, hogy a szövetkezet tagjai a házi szük­ségleten túl, közellátásra szánt sertéseket is hizlalhassanak saját termésű, vagy ren­delkezésre bocsájtott árpájukból és kuko­ricájukból. A sertéshizlalást a tagok ott, ahol sertéshizlaldák vannak, sertéshizlaldákban, ahol pedig ilyenek nincsenek, ott a ta­gok otthon, saját gazdaságukban, illető­leg háztartásukban végezhetik és a hiz­lalásra bejelentett sertéseket a szövetke­zetnél lekötik a közélelmezés céljára. A lekötés okirat erejével bir és később megküldendő „Nyilatkozat" kitöltésével és aláírásával történik, mely a kormány által követelt és a lekötött sertések át­adását biztosító garanciákat tartalmazza. A nyilatkozatot nőtagok is aláírhatják, kik gazdaságukat és háztartásukat akár mint özvegyek, akár mint hadbavonult férjük helyetteseként önállóan vezetik. A szövetkezetnek feladata lesz, hogy a háború után bekövetkező leszerelés foly­tán feleslegessé váló hadianyagok (kocsi, ló, lószerszám, ásó, kapa, drót, sodrony, motorok stb.) forgalomba hozatala alkal­mával tagjainak arányos részesedést biz­tosítson. A szövetkezetbe való belépés fel­tétele : Legalább egy 100 K névértékű és legfeljebb 5% osztalékra jogosító üzlet­résznek a jegyzése. A jegyzés a kibocsátandó „Belépési nyilatkozat" ivén történik. Minden egyes üzletrész után 5 K alapítási költség fize­tendő. Egy személy legfeljebb 20 üzlet­részt jegyezhet, mely korlátozással azt akarjuk elérni, hogy szövetkezetünk tény­leg a kis- és középbirtokosok társulata legyen. Mig a szövetkezetek óriási többsé­génél a tagok a jegyzett üzletrészek név­értékének többszöröséig vállalnak anyagi felelősséget, addig a tervezett szövetkezet üzletrészei csupán egyszeres felelősséggel járnak, vagyis a tagok csak a befizetett összeg erejéig felelnek és ezenfelül sem­miféle felelősséget nem vállalnak. A jegyzett üzletrészek 33%-át és az üzletrészenkint követelt 5 K alapítási költséget a belépéskor, további 33%-át és annak 5 százalék kamatát a belépés­től számított két hónap alatt kell befizetni. A mezőgazdasági szövetkezet meg­alakításával a vármegye jogosult érdekeit, a közérdeket akarjuk szolgálni, átérezve azokat a nagy feladatokat, melyeket a háború alatt és a háborút követő béke idejében párt-, vallás- és nemzetiségre való különbség nélkül, testvéri egyet­értéssel, közös vállvetett erővel, tartós sikerrel és közmegnyugváskép kell meg­oldanunk. KARCOLAT a mult hétről. Tisztul a levegő! Bármennyire igyekeznek azok a bizonyos uszítók a háborút végvonag­lásában megakadályozni, nem fog nekik ez már sikerülni. Még ugyan halászgatnak a zavarosban és minden lehetőt elkövetnek, hogy céljukat el­érjék, de most már erre csak a válaszunk, hogy „beletörik a bicskájuk". Vannak ugyan még számos kérdőjelek a levegőben, melyek megoldásra várnak, de ezek a megoldások csak a jó ügy érdekét vannak hivatva előmozdítani, helyesebben mondva az ügyek tisztázása után a béke útját egyengetni. Aki figyelemmel kiséri úgy a harctéri, valamint a diplomáciai érintkezéseket, kijelentéseket és egyéb hivatalos és nem hivatalos jelentéseket, az arra a meggyőződésre juthatott, hogy le­szögezhető azon állalános felfogás, hogy „meg­unták a háborút". Igenis, a hadakozó felek kisebb-nagyobb mértékben megunták már a háborút. Minden egyes fél takargatja álláspontját és nem igen mer kirukkolni az igazi farbával, mert ezze! mintegy szegénységi bizonyítványt adna saját magáról. Az is hátráltatja a jó ügyet, hogy egyik fél sem ismeri el az ellenfél előnyeit és kertel jobbra-balra, ezzel fedezni akarja a lát­szatot, mintha még erőt érezne magában a háború tovább és még tovább folytatására. Pedig hát nem így áll a dolog. Minden egyes fél megunta már a háborút, csak a ki­bontakozás csúcsát keresik, mely körülbelül azt jelezné, hogy „a kecske is jóllakott, a káposzta ijá megmaradt". Ezt az állapotot nehezen tudják kicirklizni. Most még amolyan toldás-foldást csinálnak a kibontakozás rovására, de meg va­gyunk győződve, hogy sokkal közelebb állunk a békéhez, mint hogy azt reméljük. Tény az és azt most már végleg leszögez­zük, hogy kibontakozófélben vagyunk. A mu­musok korszaka véget ért, most már a reálisság uralja a helyzetet. Ma már a mumusok le van­nak álcázva. A kertelés csődöt mondott, szóval „a vizsga küszöbén" vagyunk. Most készülődik mindegyik fél a döntésre és minden előkészü­letek meg vannak téve, hogy a mostani vizsgán döntés legyen. A vizsga határnapja még nincs pontosan megállapítva, de — amint szokás mondani — már szorul a kapca és hetek, lehet, hogy hónapok kérdése, hogy eredményt érjünk el. Ez a helyzet jelenlegi szignaturája. Sok mindent lehet ebből következtetni, de minden­esetre csak jót és reményteljes dolgot. Annyit azonban végeredménykép leszögezhetünk, hogy „nagy események küszöbén" állunk, melyről a legközelebbi napok, hetek, lehet, hogy hónapok fognak teljes képet nyújtani arra, hogy miért is késett annyira eddig is a békekötés ideje. „Majd kiderül a titok, akkor leszünk mi boldogok." Ezt a nótát énekli Rip-Rip vadász és ezt a nótát fogjuk mi is nemsokára reprodukálni. — Adja Isten, hogy minél előbb! Frici. A Somlai út 85.-ik számú ÚJ HÁZ mely áll két szoba, két konyha, mellék­helyiségekből, nagy kertből, szabad kézből eladd. Bővebb értesítés nyerhető Selii.kő Manónál Pápa, Rákóczi utca 13. szám.

Next

/
Thumbnails
Contents