Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-01-28 / 4. szám

folytán lényegesen emelkedett — de az 1917. évben előreláthatólag már nem fognak olyan eredményt felmutatni, mint az előző években, vagy e hasznothajtó foglalkozásukat időközben meg is szün­tették. Ezeknél adóhelyesbítés nincs. Az így keletkezett aránytalanságot szünteti meg a 4. §-a, amely kimondja, hogy azoknak, akiknek hasznothajtó fog­lalkozásból eredő keresete az 1914., 1915. és 1916. években vagy ezek valamelyiké­ben a háború folytán lényegesen emel­kedett, az 1917—18. és 1919. évekre az 1. §. szerint fenntartandó III. osztályú kereseti adójuk megfelelően felemelendő akkor is, ha a hasznothajtó foglalkozásuk ezekben az években előreláthatólag már nem is fog olyan eredményeket felmutatni, mint az előző években, sőt az így meg­állapított többletet akkor is tartoznak fizetni, ha hasznothajtó foglalkozásuk idő­közben megszűnik. Az így megállapított adótöbblet tehát a három évi kivetési ciklus végéig, vagyis 1916. év végéig épségben marad akkor is, ha az 1917. és 1919. évek bármelyikében bekövetkező üzletmegszünés folytán az 1. §. szerint érvényben tartott III. osztályú kereseti adó töröltetik is. Azok pedig, akiknek hasznothajtó foglalkozásból eredő keresete az 1914., 1915. és 1916. években, vagy ezek bár­melyikében a háború folytán lényegesen emelkedett, de akik e hasznothajtó fog­lalkozásukat az adónak a fentiek szerinti helyesbítése előtt beszüntették, a háború folytán elért több keresetük után, vagyis annak keletkezésétől megszűnéséig szá­mítva és évenkint elkülönítve, pótlólag megrovandók III. osztályú kereseti adóval, — mely idő a reá eső pótlékokkal együtt — a rendes esedékességi időpontoktól eltérőleg, a kivetés jogerősi voltát követő 15 nap alatt egy összegben vállik. A most említett adózóknál tehát a háború alatt elért többkereset kerül ily módon adóztatás alá. Ha a jelen 4. §. szerint jogerősen megállapított adóalapban a háború foly­tán emelkedett olyan kereset is foglaltatik, mely a hadi nyereségadóról szóló törvény alapján jogerősen szintén meg lett adóz­tatva és ha ezt az adózó fél elfogadhatólag igazolja, a fél kérelmére a kivetett kereseti adó fele — de csak a hadinyereségadó erejéig — törlendő. A törlésre irányuló kérvények a kir. pénzügyigazgatóságnál 1919. év végéig benyújthatók. A kérvény felett elsőfokon a közigazgatási bizottság adóügyi bizott­sága határoz, melynek határozata ellen a m. kir. közigazgatási bírósághoz intéz­hető panasz. A részvénytársaságok és szövetkeze­tek igazgatóságának és felügyelőbizott­ságának tagjai e minőségükben élvezett javadalmai után járó III. osztályú kereseti adó — a jelen törvénycikk 1 —4. §-aiban foglalt rendelkezések figyelmen kivül ha­gyásával — évenkint vetendő ki. Ha az adózó fél hitelt érdemlő mó­don igazolja, hogy a III. osztályú kivetési adónak az 1914—6. évekre jogerősen megállapított, illetve az idézett törvény­cikk 1. §-a szerint 1917—9. évekre fenn­tartott vagy a 2. §. szerint helyesbített alapja az adózónak katonai szolgálatra történt behívása, vagy a háborús állapot folytán előidézett rendkívüli körülmények következtében legalább 50 százalékkal csökkent, az adó mérsékelését kérheti. Az adómérséklés iránti kérvények általában a békekötést követő év január hó végéig nyújtandók be. KARCOLAT a mult hétről. Álljunk meg egy szóra! Ez a kijelentés néhány évvel ezelőtt a képviselőházban hang­zott el és ha jól emlékszem, Lovászy Márton orsz. képviselő szögezte le a miniszterelnök egy nagy hatást keltő beszéde után. Ez a ki­jelentés valóságos szállóigévé vált a képviselő­házban és minden nagyobb parlamenti ese­mény közben használati utasítással együtt elő lett rántva és alkalmazva. A háború bekövet­keztével ez a szállóige lassanként a feledés homályába ment és csak néha-néha képviselők magántársaságában lett citálva. Ezt a szálló­igét másodkézből veszem és alkalmazom a mostani háborús helyzetre, főleg pedig a mos­tani békeközvetítés processzusára alkalmazva. Álljunk meg egy szóra! Szorongva és epedve vártuk azon békés ajánlatokat, melyeket az amerikai köztársaság elnöke: Wilson, a há­borús felekkel közvetíteni vállalkozott és ami­dőn a közvetítő ajánlat megtörtént, az ántánt szörnyű felháborodással fogadta és a békére hajlandó felek azon hiszemben voltak, hogy most már „ütött a világ végórája" és most jön a megsemmisülés végső akkordja. Az angol, francia és orosz sajtó tüzet okádott és kijelen­tette, hogy most jön még csak „a fekete kávé". Álljunk meg egy szóra! A kishitűek ezekre a förmedvényekre megijedtek, de akik beláttak a titkos kártyákba, jól tudták, hogy ezek a sajtókifakadások csak manövrirozások és hiába rugdalódznak, kapálódznak, a béke magva el van hintve és rövid időn belül más nótát fog az ántánt sajtója hangoztatni. Már rövid idő után tapasztalhatjuk ezt. A leg­vérmesebb és legszájasabb sajtó kezdi lassan­ként beadni a derekát és ha nem is a szó szoros értelmében, de a sorok között észre­lehet venni, hogy az ordasok között sok a békegalamb, kik szárnyuk alatt hordják a béke olajágát, csak nem merik még kilógatni, mert minél előbb lógatják ki, annál kevesebb eredményt érhetnek el. Ez így van és nincs máskép. Napról-napra tapasztalhatjuk, hogy még a legvérmesebb háboru-bujtogató sajtó is szelídebb húrokat penget és várja a jobb és jobb kínálkozó koncot. Ezt nem lehet tőlük rossz néven venni. Addig megy a korsó a kútra, mig eltörik. Ezek a bujtogatók is addig köpködnek, mig majd meg nem fúlnak. Álljunk meg egy szóra! Ma a józan gon­dolkozású emberek nemcsak remélik, de egész bizonyosra veszik, hogy a béke utja meg van körvonalazva, csak még nincs teljesen kiegyen­getve. Hogy meddig fog tartani ez a kiegyen­getés, ez egy probléma, amelyet azonban, ha nem is oly hamar és könnyen, de meg kell oldani és meg is fogják oldani. Lehet, hogy oly hamar, amit nem is képzelünk. Egy semmit nem mondó esemény képes lesz az egész hely­zetet a tökéletes béke megkötésére vezetni. Álljunk meg egy szóra! Minden nap közelebb hoz bennünket a békéhez. Ebben ál­lapodjunk meg és szögezzük le a helyzetet ebben az értelemben. Sok incidens fogja talán még megzavarni a békés hangulatot, de a végleges közeli békekötést nem. Addig is az legyen a jelszavunk és szállóigénk a közbejövő akadá­lyokkal szemben, hogy várjunk csak és: Álljunk meg egy szóra! Frici. Az hirlik . .. Az hirlik, hogy Pápa városa a „jövő évi költségvetést" az idén állapítja meg. Az hirlik, hogy Pápa városa a közélelme­zési ügyeket kötött marsrutával intézi el. Az hirlik, hogy dr. Antal Géza orsz. kép­viselőnknek sok gazdát kell kielégíteni. Az hirlik, hogy a polgármester napközben oly annyira van elfoglalva, hogy alig tud léleg­zetet venni. Az hirlik, hogy a rendőrök éjfél után be­zárhatják az üzletüket. Az hirlik, hogy a közélelmezési bizottság nem rendelkezik, csak tapogatódzik. Az hirlik, hogy a közélelmezési irodában a hölgyek névsora hetenként változik. Az hirlik, hogy Pápán a városi mészár­székekben fokozatos kiszolgálás van. Az hirlik, hogy Pápán a moziszinházban titkos eljegyzéseket szőnek. Az hirlik, hogy Pápán a gőzfürdőben a gőz sokszor hosszú zárlatot kap. Az hirlik, hogy Pápán a hadikórházakban női különítményeket szerveznek. Az hirlik, hogy Pápán a lókórházban nagy esések vannak. Az hírlik, hogy Pápán minden trafikban bagóért lehet táncolni. Az hirlik, hogy Pápán egyes vendéglők­ben a gyenge borhoz jobbat „del"-nek hozzá. Az hirlik, hogy Pápán a disznók és ludak kukoricabetegségben szenvednek. Az hirlik, hogy Pápán a füszerkereskedők a kofáktól veszik a citromot. Az hirlik, hogy Pápán egy eljegyzést ko­csonya mellett tartottak meg. Az hirlik, hogy a darutollas legények ille­tékes helyen meg lettek borotválva. Az hirlik, hogy a libatollas legények, ha­csak lehetséges, tűzvonal ellen biztosítják ma­gukat. Az hirlik, hogy a Jajnadrágom egylet tagjai az étkezéshez késedelmi kamatot fizetnek. Az hirlik, hogy az Erzsébetliget lövész­árkaiban a szabadjegyek nem érvényesek. Az hirlik, hogy az Erzsébetvárosban tehén­fejéskor kezdődik és kakaskukorikoláskor vég­ződik. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesz­tője szivarajánlatokat díjtalanul közöl. HÍREK. — Személyi hir. Németh István dunán­túli ref. püspök, folyó hó 22—26-ig az egy­házkerület iskoláinak hivatalos látogatása végett városunkban tartózkodott. — Városi közgyűlés. Pápa város kép­viselőtestülete folyó hó 30-án, délután 3 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Kovács Károly rendőr nyugdíjaztatását kéri. — 2. Az 1917. évi költségvetés. — 3. Illetőségi ügyek. — A Leányegyesület estélyei. A Leány­egyesület f. évi február hó 12. és 13-án tartja a városi színházban jótékony célú nagy estélyeit. — A fényes műsor előkészítésén az agilis ren­dezőség már erősen buzgólkodik. — A részle­tes műsort jövő számunkban közöljük. — Katonai kitüntetések. Honvéd huszár­ezredünkben Tarkányi János tart. főhadnagy a hadiékítményes 3. oszt. katonai érdemkereszt­tel, Pesthy Gergely tart. főhadnagy újból a signum laudissal és Unger Elek népf. főhad­nagy a signum laudissal lett kitüntetve.

Next

/
Thumbnails
Contents