Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-01-28 / 4. szám

— Kitüntetett földink. Őfelsége a király Beke József, a kereskedelmi minisztériumhoz beosztott műszaki főtanácsosnak, a Lánchid átalakítási munkálatainál teljesített kiváló szol­gálati elismeréséül a III. oszt. vaskorona ren­det adományozta. — Gróf Széchenyi Tódor holttestét hazahozták. Széchenyi Tódor gróf, honvéd­huszárezredünk századosa Dobronucz melletti ütközetben hősi halált halt. Hozzátartozói hosz­szas tudakozódás és keresés után feltalálták sír­helyét, ahol két tiszttársával együtt Dobronucz mellett levő kis falu határában lett eltemetve. Néhány héttel ezelőtt hozzátartozói a holttestet exhumálták és Felső-Lendvára hazaszállíttatták, ahol a családi sírboltban helyezték örök nyuga­lomra. — Orvosi hir. Dr. Köródi Simon, a hely­beli tartalékkórházakhoz beosztott népfelkelő ezredorvos, kinek a hadtestparancsnokság sza­badságot engedélyezett arra, hogy a hősi halált halt Szécheny Tódor gróf honvédhuszár százados exhumálásánál, mint azonossági tanú segédkez­zen, két heti távollét után visszatért és a kórház parancsnokságánál szolgálattételre jelentkezett. — Az állandó választmány mult kedden délután ülést tartott, amelyen a keddi közgyű­lésre kitűzött 1917. évi költségvetés lett tár­gyalva. — Városunk költségvetése. Városunk 1917. évi költségvetését városunk képviselő­testülete a f. hó 30-án megtartandó közgyűlésen fogja tárgyalni. A költségvetés szerint ez évre a városi pótadót a tavalyi 78 7%-ról 82-8°/ 0-ra kell emelni. — A lisztadagok leszállítása. A fejkvóta leszállítása által előállott újabbi gabona- és őrleményfeleslegek kiszámítása, beszedése és beszállítása tárgyában Pápa r. t. város négy bizottságot alakított. Az I. bizottságnak Csoknyay Károly v. főjegyző és Vágó Gyula v. iktató, a II. bizottságnak Révész Arnold v. mérnök és Török Mihály v. irnok, a III. bizottságnak Szokoly Viktor aljegyző és Horváth Károly v. irnok, a IV. bizottságnak Hofstádter Dezső r. fogalmazó és Gram Ferenc végrehajtó a tagjai. Amennyiben az új fejkvóta szerinti számítással bárhol az eddigi rekviráláson felül a bizottsá­gok gabona-, vagy lisztfelesleget találnak, úgy annak beszolgáltatására az illetők köteleztetnek. — Közélelmezési bizottsági gyűlések. F. hó 20-tól 26-ig három izben tartott gyűlést a közélelmezési bizottság. Az első, amely január 20-án folyt le, legnagyobb részt polgármesteri bejelentésekkel foglalkozott. Helyeslőleg tudo­másul vették, hogy a város a galíciai libákból 3000 darabot rendelt meg a zsidó hitközség részére, továbbá, hogy az alispán útján 150 mm. köleskásáért irt fel a központhoz; az al­ispán a januári kontingencia számlájára 50 mm. petróleumot utalt ki. Hosszabb vitára adott okot a polgármester ama jelentése, mely szerint a sertéshúsról és -zsírról február 28-tól fogva a városnak magának kell gondoskodnia, mert a mostani vállalkozó, Horváth István március elsejétől fogva, a hizlalások korlátozása, illetve betiltása miatt felmondja a szállítást. Az ügy tárgyalását a következő gyűlésre hagyták, ame­lyet f. hó 25-én tertottak meg, s amelyen az annyira fontos és sürgős ügyben a hosszas tanácskozás ellenére sem döntöttek, hanem ezt az elhatározást a másnap, azaz f. hó 26-án tartott ülésre halasztották. Egyébként ezen utóbbi gyűlésen jelentette be a polgármester, hogy a város részére 40 zsák á 85 kg. köles érkezett, amelynek kilóját 1 koronájával árusítják. Két waggon cukor rendeléséről is szólt a polgár­mesteri jelentés. — A tanítók özvegyei és árvái érde­kében. Dr. Vértesy Gyula, Veszprém vármegye kir. tanfelügyelője azzal kérelemmel fordul a nemes szívű közönséghez, hogy a harctéren elesett tanítók özvegyei és árvái javára adakoz­zék. Két év alatt erre a szép célra egy negyed millió korona gyűlt egybe, de ez még közelről sem elegendő arra, hogy minden szükséget ki­elégítsen, minden könnyet letöröljön. Az ország valamennyi vármegyéjében buzgón folyik a gyűj­tés, s Veszprém vármegye tanítói eddig 3000 koronát gyűjtöttek össze. A magyar nép csak önmagát tiszteli meg, ha a hősi halált halt nép­tanítók özvegyeit és árváit pártfogásába veszi és nem engedi, hogy szükséget lássanak. A pénzek és gyüjtőivek Preszler Antal min. segéd­hivatali főigazgató cimére — Budapestre kül­dendők. — A villamos vasút. A Pápa vasúti állomástól Tapolczafőig vezetendő villamos vas­útra a kereskedelmi miniszter az előmunkálati engedélyt László György budapesti mérnöknek egy évre megadta. — Népfölkelési bemutató szemle. Az 1899. évi születésű évfolyamú pápai illetőségű és Pápán tartózkodó idegen illetőségű nép­fölkelők bemutató szemléje Pápán a Hungária­szállóban hétfőn és kedden, folyó hó 29. és 30. napjain a következő sorrendben tartatik meg: Hétfőn azok kerülnek bemutatásra, akik­nek családi neve A-tól bezárólag O-ig terjedő betűvel kezdődik. Kedden a P-betűtől fogva a többi betűvel kezdődő családi nevű népfölkelők kerülnek bemutatásra. A bemutató szemle mind­két napon reggel 8 órakor kezdődik. — A járásbeliek szemléje közvetlen a városiak szem­léje után veszi kezdetét, s folytatólag tart feb­ruár l-ig. — Halálos baleset. Böröcz József hely­beli lakatos mester, akit szorgalmas és kitűnő szakembernek ismertek mindenfelé, kedden reg­gel Győrött borzalmas vasúti baleset áldozata lett. A szerencsétlen ember egy év óta a győri ágyugyárban dolgozott, mint népfölkelő hadi­munkás, s reggelenként rendszerint a munkás­vonattal ment ki a személy-pályaudvarról a gyárba. Kedden reggel úgy látszik lekéste a munkásvonatot, mert egy lassú menetű teher­vonatra szállott fel, melyről — azt hitte — könnyen leugorhat a gyár előtt. Az ugrás azonban végzetessé vállott. Téli kabátjánál fogva ugyanis fennakadt a vonaton, amely addig vonszolta magával, amig a kabát teljesen végig nem hasadt. Ekkor súlyos koponya-repedéssel lezuhant a sinek mellé s pár perc alatt kiszen­vedett. Röviddel a rémes eset után a vasúti őr akadt reá, kinek jelentésére holt testét a mentők beszállították a közkórházba. Csütörtökön délelőtt temették el Győrött az új köztemetőben. Tragikus halála a gyárban, melyben rövid idő alatt csoportvezetőségig vitte fel, valamint szű­kebb hazájában, Pápán nagy részvétet és mély sajnálkozást keltett. Gyászolja bánatos özvegye, szül. Nánik Teréz és három árvája, valamint kiterjedt rokonság. — A tejtermékek új hatósági ára Pápán. A kiskereskedelemben a vaj ára 12 K 80 fillér, a falusi termelőknél pedig 8 K 60 fill. kilogrammonként. A turó ára a kereskedő és fogyasztó közti viszonylatban kilogrammonként 2 K 40 f. — A pápai cs. és kir. szüks. tartalék­kórházban jó írású és a német nyelvet töké­letesen bíró írónők, vizsgázott betegápolónők felvételt nyernek. Jelentkezés február hó 3-án d. e. 10 órakor a gazdászati irodában (Bencés főgimnázium). — A rokkant katonák figyelmébe. Fel­hivatnak mindazok a rokkant katonák, akik megfelelő munkát óhajtanak vállalni, hogy a rokkant munkaközvetítőnek való bejelentés cél­jából Török Mihálynál, a városi segítő iroda vezetőjénél minél előbb jelentkezzenek. A mun­kára jelentkezettek „Igazoló jegy"-gyel láttatnka el. Azt a rokkantat, akinek igazoló jegye nincs, úgy a rendőrség, mint a jótékony egyesületek munkakerülőknek fogják tekinteni és mint ilyeneket fogják kezelni. — Házi-estély. Szombaton, február hó 3-án este 8 órakor a Griff-szálló nagytermében a leányegyesület házi-estélyt rendez, melyre nem tagokat is szívesen lát. Műsor: 1. Felolvasás. Tartja Tomor Árkád. 2. Hegedül Verdes Árpád, zongorán kiséri Révész Arnoldné. 3. Háborús verseket szaval Tóth Béla. 4. Kurucz nóták. Tárogatón előadja Hermán István. 5. A Hadi Árvák. Életkép 1 felvonásban. Előadják: Thurn Mariska, Deutsch Rózsi, Bőhm Mariska, Szőllősy Sándor. A darabban előforduló zenekiséretet Wüest Ferenc látja el. 6. Dalok, énekli: Kozina Győzőné, zongorán kiséri Kovács Adolf. Belépő­díj nem tagoknak 1 K. A jövedelem háborús jótékony célt szolgál. — Jövedelem-bevallás. A 10.000 K-t elérő és nagyobb fizetés és nyugdíj bevallása ügyében a veszprémi m. kir. pénzügyigaz­gatóság a következő hirdetést bocsátotta ki. A jövedelem adóról szóló 1909. évi X. t.-c. 70. §-a értelmében 100 koronáig terjedhető pénzbírság terhe alatt felhivatnak azok a ter­mészetes vagy jogi személyek, akik egy egyén részére 10.000 K-t elérő vagy azt meghaladó szolgálati illetmény vagy nyugellátás kifizeté­sére vannak kötelezve, hogy az illetményre vagy ellátásra jogosítottakról az 1917. évi feb­ruár hó 15-éig a név, lakás, foglalkozás, vala­mint az illetmények összegének egyenkénti megjelölésével a városi adóhivatalnál, hol a névjegyzékekben felvettek laknak, adják be. A vonatkozó nyomtatványok a községi elöl­járóságnál szerezhetők be. — Az új szinház építéséhez folyósított államsegély hetedik 3000 koronás részlete a mult héten érkezett le a városi tanácshoz. — Szénkészlet bejelentése. Az országos szénbizottság megalakítására vonatkozó 72/1917. sz. rendelet folytán a polgármester felhívja mindazokat, akik szén, brikett és koksz készle­tek bejelentésére kötelezve lettek, hogy a m. kir. minisztérium 2908/1916. számú rendeleté­vel a bejelentéseket most már az országos szén­bizottságnak tartoznak megtenni. — Fémbeszolgáltatás. A polgármester közhírré teszi, hogy a hadi célokra igénybevett fémtárgyak beszolgáltatásának határidejéül f. évi január hó 31-ikét tűzte ki. A beváltás helye a városi villamos telepen levő raktári helyiség. Felhivatnak mindazok, kiknek tulajdonában be­szolgáltatás alá eső fémtárgyak még máig is vannak, hogy e tárgyakat a fenti napon okvet­len adják be, mert a mulasztók a legszigorúb­ban lesznek büntetve. A beváltás napjáig még Kunszt Henrik (Fő-tér) és Rapoch Vilmos (Győri-ut) vaskereskedőnél lehet az igénybevett fémtárgyakat beszolgáltatni a megszabott árak mellett. — Árverés a zálogházban. Geist Mór helybeli zálogháztulajdonos értesít bennünket, hogy zálogintézetében február hó 15-én nyilvá­nos árverés lesz megtartva. A török Vörös Félhold képes­levelezőlapjait 20 fillérért árusítja az Országos Bizottság (Budapest, Kép­viselőház).

Next

/
Thumbnails
Contents