Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-05-27 / 21. szám

PÁPAI ÖZLÖNY Közérdekű fűtetlen hetilap, s Megjelenik minden yasárnap. Előfizetési árak: Égése érre 12 K, fél érre 6 K, negyedéfre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptnlajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyiltterek felvétetnek * kiadóhivatalban és NeM Antin könyr- és papirkereskedésében. Szövetkezések minden vonalon. — A fixfizetésüek ügye. — Budapesten szervezkedtek a városok. Polgárszövetséget, polgárligát szerveznek, amely a közös célok érdekében egyöntetűen, egységesen dolgozik, s a szervezet nagyságával és erejével ad súlyt kívánságainak. Sok vita folyt. Emelkedtek hangok mellette, emelkedtek ellene. A gyűlésen dr. Bárczy István polgármester föl is említette ezeket, s levonta következtetésnek, hogy a hangoztatott érvek egymásnak mondanak ellene, egymást semmisítik meg. Igazuk van az érveknek, amelyek a szövetkezés előnyeit említik, de igazuk van azoknak az érveknek is, amelyek hátrányokat emlegetnek. Csak — jelen esetben Bárczynak nem volt igaza — aki azt mondotta, hogy az ellentétes érvek egymást döntik meg. Nem döntik, azonban enélkül is gyönyörűen fennállhat az egész szövetség, s az egyetemes érdekekért sikra szállhat. Az ellentétesen hangzó érvek csak annak a megerősítésére alkalmasok, hogy sokféle érdeket képvisel egy város polgárságának összessége. Régi tapasztalat, hogy az érdekek kielégítését akkor érik el, ha kellő erő áll kivívásához rendelkezésre. Az erő szükségét az érdekeltek is tudják. Lehet, hogy levetették már azt az álszemérmet, amely eddig visszatartotta őket a szervezkedéstől, de hiába szervezkednek, mert kevesen vannak, s emiatt erőtlenek, tehetetlenek. A szervezkedő városok heterogén összetételű polgárságának helyi érdekeit kell első sorban kielégíteni — a többek segítésével. Örülnie kell mindenkinek, hogy végrevalahára komoly hirét lehet hallani, hogy az állam behatóbban gondoskodik tisztviselőinek és alkalmazottainak helyzetéről. Hogy ad családi pótlékot, hógy ad módot és pénzt a sokat érő közös és nagyban való beszerzésre. Csakhogy így van. Csakhogy akadnak a fixfizetéssel dolgozó kabátosok csoportjában is olyanok, akiknek kevesebb okuk lesz panaszra. Az államnak ez az értékes jóindulata azonban kizárólag csak az állami és vármegyei tisztviselőkre szól. Miért kell a nem állami, hanem pl. városi és a teljesen elhagyott magánalkalmazottaknak szervezetlenségük miatt oly nagyon szenvedni a még rosszabb viszonyok miatt, mint aminők alól az állami és megyei tisztviselőket mentesíteni igyekeznek? A városi, munkásbiztosító pénztári stb. alkalmazottakat mért nem vonják bele a beszerzési csoporba, amikor a szükségletek beszerzését így egy kalap alatt megkönnyíthetnék, s veszteségről csak úgy nem lehet szó, mint az állami tisztviselőknél, mert anyagi garanciát vállalhatnának az erkölcsi testületek: a a város, illetve a munkásbiztosító pénztár stb. A magánalkalmazásban levő fixfizetésüeknek már nehezebb a helyzetük. Nekik nincs családi pótlékuk, nincs beszerzési előlegük, a legtöbo helyen drágasági pótlékot sem kaptak, — hozzájárulnak mindenféle közterhekhez, így az állami és városi tisztviselők fizetéséhez, drágasági pótlékához, családi pótlékához is, dacára, hogy az ő javadalmazásuk a régi, koldusos maradt. Az államnak és városnak, mint erkölcsi testületnek kötelessége gondoskodni gyermekei megélhetéséről, de az államnak és városnak nemcsak a saját tisztviselői a gyermekei, hanem minden adózó polgár, akik joggal várhatnak segítséget az államtól. A helyhez kötött tisztviselőnek, amellett, hogy nem jut egy summában nagyobb pénzösszeghez, módjában sincs, hogy a közvetlen beszerzési forrásokhoz jusson. Ha az állam tudja a kötelességét a saját tisztviselőivel szemben s helyesen, úgyszólván házhoz szállítja számukra a szükségleteit, a magántisztviselőknek is jöjjön segítségükre s tegye lehetővé számukra legalább a napról-napra való megélhetést. Pedig hát volna mód, hogy az állam a központok nyereségével és magukkal a központokkal a fixfizetésü és egyéb kisemberek segítésére lehetne. Decentralizáltan kellene a vármegyékben központokat fölállítani, amelyek az eddigi központok nyereségeit, mint forgótőkét kezelnék. Ezek a központok segítségére lennének a kereskedőknek a beszerzéseknél, hogy a kisemberek is mindenhez hozzájuthatnának és pedig ellenőrizhető árak mellett. Hogy ennek minő nagy jelentősége volna, azt csak a pénzzel nem rendelkező kisemberek tudják érdékelni. A tisztviselő, vagy más kisember, aki nem tudta elhozatni egy korona értékű petróleumját, mert egy osztáskor épen nem nem volt pénze, ne legyen kénytelen egy hétre elégséges petróleum árát — amikor végre hozzájut — egy napra is alig elégséges, füstös, fénytelen gyertyára kiadni, mert ez oly pénzfecsérelés, amelyet gazdag emberek sem bírnának, nem pedig az igazán földhöz ragadt szegény. S ez nemcsak a petroleumbeszerzésre áll, hanem mindenféle cikkre, amely mindig nélkülözhetetlen a legszegényebb házban is, de azért a legszegényebb még sem tudja kellő időben bezerezni, az alkalmas időben, mert nincs pénze több, mint legfeljebb egy napi szükségletre való. Ezért segítene nagyon az ilyen központ, ahol nem a napi konjunktúrák hatása alatt, hanem a tényleges árnak megfelelően adnák mindig az árukat a szegényeknek, akikről bizonyos, hogy sohasem halmoznak. A hatodik magyar hadikölcsön. Fizetheti-e az állam a hadikölcsön kamatait? Beszéljünk csak egészen nyiltan azokról a kérdésekről, amelyeket akár utonutfélen is felvetnek, amidőn az óvatosak vagy kishitűek azon tanakodnak, hogy jegyezzenek-e hadikölcsönt vagy sem. Az eddig kibocsátott kölcsönöknél is nem egyszer találkoztunk azzal a gyanakvó vagy mondjuk töprengő kétséggel, vájjon fizetheti-e majd az állam a háború után a hadikölcsönök kamatait ? Tulajdonképpen e kérdés felvetését még műveltebb emberektől sem vehetjük rossz néven, mert hiszen Magyarországon eddig csak elvétve lehetett állami vagy fix kamatozású kölcsönöket elhelyezni, aminek persze az volt a következése, hogy a közönség szélesebb rétegei nem is foglalkoztak az állam pénzügyi helyzetével és azokkal a körülményekkel, vagy tényezőkkel, amelyekből e szövevényes ügy össze van téve. Pedig az egész sokkal egyszerűbb, semhogy valami túlságos fejtörés vagy tanulás kellene hozzá. Mindössze azt kell tudni, hogy az állam adók kivetésével szerzi