Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-05-13 / 19. szám

PAPAI KÖZLÖNY Közérdekű fűtetlen hetilap, sí Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész érre 12 K, fél övre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 80 fillér. Laptnlajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyttt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és NeM Arain könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Tessék kérem a hatodik hadikölcsönre minél előbb, minél többet jegyezni! Mindenek előtt tegyenek eleget ebbeli kötelességüknek a hadseregszállítók, kik megszámlálhatatlan milliókat szereztek kisded üzleteiken. Jegyezzenek azok a kereskedők, akik a háború előtt szerzett áruikon a háború alatt ezer százalékot nyertek. Jegyezzenek azok a termelők, kis-, közép- és nagybirtokosok, akik abban a kellemes helyzetben vannak, hogy egy-, vagy több pár ökröt, hizott disznót és libát eladhatnak és egy ökör árából 2—3 darab ezer koronás, továbbá egy, atr' rekvirálás elől elbliccelt kukoricán hizlalt liba árán egy száz koronás hadikötvényt vehetnek. Mindezek a háborúnak köszönhetik marha- és disznószerencséjüket, illő tehát, hogy kis áldozatot hozzanak és udvaroljanak Fortuna istenasszonynak, ki bőségének szarujából oly bőven hullatta kincseit ölükbe és kegyének sugarait oly bőséges kévében vetette asztagukra. De jegyezzen kivülük mindenki, akinek készpénze, vagy takarékpénztári betétje van. Nem akarok hazafiságukra appellálni, mert sokak szemében a hazafiságot diszkreditálták azok a vezérkolomposok, akik a hazafiasság szines és bő köpönyegével takargatják saját- és klikkérdekeiket. Nem csuda tehát, ha akad sok olyan, a dolgok mélyére nem látó ember, aki a hazafiasság hallatára rosszul lesz, dühbe gurul, vagy pedig ajaka gúnyos mosolyra gördül. Nem a hazafiságra hivatkozom, hanem saját érdekükre. Ebben az évben mind a három pápai takarékpénztár fölemelte alaptőkéjét és új részvényeket bocsájtott ki. Ezeket a részvényeket mind elkapkodták, noha a részvények tényleges vásárlási árát tekintve csak három egész két tized százalékot hoznak. Mennyivel okosabb dolog tehát hadikölcsönt jegyezni, mely hat percentet, majdnem kétszer annyit jövedelmez. Igaz, az államnál jegyzett hadikölcsön révén a kötvénytulajdonos nem juthat be a felügyelő bizottságba, vagy az igazgatóságba, de hiszen annyi száz részvényesből is csak az a pár tucat emelkedhetik 'da, aki a mindenkori igazgatóság szekerét tolja. A hiúság eme bizonytalan elérhetésének kába reménye nem ér föl azzal a két egész nyolc tized többlettel, amit a hadikölcsön jövödelmez. * * * Soha annyi házat nem adtak el és vettek Pápán, mint a háború alatt. Ugy csere-berélik a házakat, mint a cigány a lovát. A dolognak oka ama egyszerű tényben keresendő, hogy Pápán is vannak pesszimisták, kik balga és oktalan félelmükben pénzüket minden módon „biztosítani" akarván, egy házért értékének kétszeresét, sőt háromszorosát és megadják, csakhogy biztos helyre eláshassák pénzüket és háziurak lehessenek és vannak okos optimisták, akik igen helyesen úgy gondolkoznak, hogy százezer korona minden esetre többet ér és többet jövödelmez, mint egy harmincezer korona értékű rozoga ház, mely ezen tőke kamatját sem hozza meg, nemhogy százezerét. Az emberek balgaságát azonban jól lehet kamatoztatni és akinek 30—40 ezer korona pénze van és kikéri ama közismert és Pápa utcáin a nap minden órájában látható Manó ur protekcióját, ház csereberével 1—2 hét alatt könnyen kereshet 5—6 ezer koronát. Török Mihály máshelyen kifejtette, hogy milyen célszerű lenne kiaknázni e ház csere-bere mániát a köz érdekében. Nálunk azonban százszor kell az illetékes emberek fülébe egy életre való eszmét trombitálni, mig az ige testté válik. Alaposan föl kell emelni a házeladási pótadót, és hogy ez lehetségessé váljék, sürgősen megváltoztatni az alapszabályoknak erre vonatkozó pontjait. Méltányos dolog, hogy aki hazulról, páholyból, sörös-, vagy spricceres poharak mellől nézi a háború eseményeit és házát, vagy házait értékük háromszorosáért adja el, továbbá az, aki egy 30—50 ezer korona értékű házért százezer koronát tud fizetni, hadsegélyezési célokra a vételárnak legalább 20—20 százalékát áldozzák. * * * A ház csere-bere azonban komoly aggodalmat kelthet a lakóikban, mert Damokles kardjaként állandóan fejük felett az a veszély, hogy hajléktalanokká válnak. Ideje tehát, hogy a lakók szervezkedjenek. Az egyesületbe való tömörüléssel ugyan nem akadályozhatják meg az ingatlanok egészségtelen forgalmát, de ellensúlyozhatják azt a veszélyt, mely a háború után fenyegeti őket. A házárak mértéktelen emelkedése okvetlenül maga után fogja vonni a házbéreknek a házakba fektetett tőkével aránylagos percentjének megfelelő emelkedését is. Ahol áremelésről van szó, ott minden termelő és tőketulajdonos egyetért. És miért ne emelnék az árt, mikor az semmi fáradságba nem kerül ? Nekünk lakóknak eleve ki kell ütnünk kezükből a házbéremelés fegyverét és el kell vennünk kedvüket a házbéremeléstől. Alapítsuk meg a „Lakók házépítő szövetkezetét". Akinek anyagi ereje elégtelen egy ház építésére, álljon össze másik kéthárom társával, építtessen vele együtt, biztosítván maga részére egy lakásrészt: a maga lakását. Az építést természetesen háború utánra kellene halasztani, mikor a munkaerő és -anyag olcsóbb lesz. Ez a szövetkezés valóban szociális szükségletet élégítene ki, mert Pápán úgyis kevés a hygienikus követelményeknek megfelelő, száraz, tágas lakás. v. i. A városi polgárság szervezése. A Magyar Városok Országos Kongresszusa, amikor a magyarországi városok érdekei megóvására és támogatására megalakult, már kezdettől fogva tudatában volt annak, hogy bármennyire igyekezzék is a saját, összeállításánál fogva hivatalos jellegű intézményével céljának elérésén munkálkodni, a városok és a városi polgárság érdekeinek állandó és kellő súllyal való érvényesülését csak úgy fogja biztosíthatni, ha ezen érdekek helyes felismerésére és a közélet minden terén meggyőződéssel és kitartással való követésére magát a városi polgárságot reá birnia sikerül. Ezért a kongresszus már megalakulásakor legfőbb céljának tekintette, hogy alkalmas időben a magyar városok polgárságát a közélet számára összefogó tudatos munkára megszervezze. A Magyar Városok Országos Kongresszusa, mint a magyarországi városok egyetemének képviselete, 1917. évi május 18-án Budapesten tartott III. rendes egyetemes ülésén tárgyalja nemzeti jövőnk szempontjából a városok fejlődésének és a városi polgárság boldogulásának feltételeit — melyek a városi és az állami közélet szoros összefüggése folytán ter-