Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-02-25 / 8. szám

PAPAI K0U0\1 Közérdekű fii^g-etlen hetilap, b Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptulajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt terek felvétetnek a kiadóhivatalban és Nobel Amin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Mikszáth Kálmán egy kedves kis elbeszélésében: „A magyar demokratákban" a csipős gúny maró lúgjával önti le az úgynevezett magyar demokráciát, mely szerinte nálunk csak az affektáció és a képzelet birodalmában nyert polgárjogot, vagyis kurtán szólva — nincs. Hőse megfordult Amerikában, hazaérkezvén, hozzáfog az igazi demokratikus szellem megteremtéséhez. Midőn azonban megkérdezik tőle, milyen pozíciót foglalt el az amerikai társadalomban, önfeledten azt feleié: „Ugy voltam én ott, mintha az első hajón jöttem volna be". Az első hajón való bejövetel jelentőségét úgy magyarázza: „Több az, mintha az öreg Európában azt mondanám, hogy gróf vagyok". De azért tovább tetszeleg magának az igazi demokrata szerepében. Fellép, mint a demokrata párt alispánjelöltje. Midőn azonban a választás színhelyére érve és parasztkortese oda kiáltja neki: Szerbusz kedves Pista öcsém ! majd belebetegszik a sértésbe és végkép — hátat fordít a demokráciának. Igaza van Mikszáthnak, nálunk a legtöbb ember csak fölfelé demokrata, lefelé arisztokrata. Hiszen nagy úttörő, nemzeti regenerátor költőnk is dicsekedve zengi: „Büszke magyar vagyok én, Scythiában nőtt törzsöke fámnak". Azonban bármilyen arisztokrátikus gondolkodásúak legyünk is, bizonyos tekintetben mégis demokratákká lettünk. Kétségkívül a mai társadalom vagyoni helyzete, rangja, állása miatt senkinek sem tömjénez. Ma már a társadalmi állás az egyénre kevés fényt vet, ha az illetőből magából nem sugárzik a szellem, a tudás, a jellem és tehetség világossága. Különösen a [nagyváros számot tevő társadalma nem igen bámul, vagy süvegel meg valakit csupán azért, mert báró, gróf, herceg, vagy pénzfejedelem, ha a külső diszül szolgáló címen kívül sziv, vagy szellembeli kiválóság nem emeli a tömeg fölé. De hódolattal meghajol előttük mindenki, ha mint a pápai grófnál nemes szívtől irányított jótékonyság, vagy a mélységekbe és magasságokba ható tudás, vagy a köznapiságon felemelkedő jellem veti fényét a régi családi címerre. A magas hegyek kiválnak ugyan a környező síkságból, de ha kopárak, még bántóbbak a szemre nézve, mint a hasonló, de a kiemelkedőbb magaslatok mögött szerényen elrejtőző dombok. A lelkiekben szegény gazdagok és előkelők még jobban ki vannak téve a jobb társadalmi körök szétmarcangoló kritikájának, mint az igazi szegények, akik a nagy tömegben az ismeretlenség jótékony homályában maradnak. Ebből a homályból szeretnének kiemelkedni az új pénzarisztokraták, akik a háború zavaros hullámaiból szerencsés kézzel új, nagy vagyonokat halásztak ki. Magukra aggatják az újonnan szerzett gazdagság minden szimbólumát: drága ruhákat, fényes ékszereket, csillogó gyöngyöket és azt kívánják, hogy mindezek csillogása vakítsa el az embereket és a nagy fény mögött ne lássa az ő jellemük, tudatlanságuk, lelketlenségük homályos

7 ságát. Elégedetlenek, hogy a tömeg nem adja meg nekik, illetőleg pénzeszsákjuknak a köteles tiszteletet. Mindent meg lehet venni pénzért, cimet, rangot, külső díszt, élvezeteket, asszonyölelést és csókot, csak a társadalom becsülését nem. Menjenek bárhová, nem fognak sehol vezető szerephez jutni, a társadalom jobbjai mindenütt közönyös megvetéssel térnek napirendre fölöttük. Tiszteletet kívánnak? Akarják, hogy a feledés jótékony homályába burkolódjék az uborkafa, melyen felkapaszkodtak? Nyissák ki szemüket, szivüket és erszényüket! Nézzenek körül, hogy a háború vihara mennyi menekülőt, árvát, özvegyet, támaszától megfosztott öreg szülőket, csonkát, bénát vetett a szűkölködés tengerpartjára. Lássák meg ezeket, lássák meg arcukon az éhség, a fázás, a szűkölködés, a kétségbeesés rajzolta torzvonásokat. Olvassák el ezeket a könnyen megfejthető, némaságukban ordító hieroglifákat. Engedjenek utat a könyörületnek szivükbe. Nyissák meg sokszoros lakattal elzárt pénzszekrényüket, adjanak kenyeret az éhezőknek, fát a hidegtől reszketőknek, meleg takarót, ruhát a rongyosoknak. Mindegyikük valamely felekezet tagja, mely templomot, iskolát tart fenn, papot, tanítót alkalmaz. Tudják-e, hogy ezek az intelligens emberek, a társadalom támasztó oszlopai, kik a nemzet színe-virágához tartoznak, nagyobbrészt 2 4 forint jövödelmen kénytelenek tengődni? Képzeljék el, hogy nekik kellene ebből a 2—4 forintból, ami a békeidőbeli napi 30—60 krajcár jövödelemnek felel meg, egy családot naponkint háromszor élelemmel ellátni, 120 koronás fát és 10 koronás szenet venni, a gyermekeket ruházni, 10 koronáért a cipőt fával talpaltatni, 50 koronát egy pár gyermekcipőért fizetni. Nyissák ki tehát a belátásnak elméjüket, az irgalomnak szivüket. Álljanak össze mind, akik a háborúban, a háború révén meggazdagodtak, mondják ki: „Mi ezeknek a szegény intelligens embereknek, akik minket szolgálnak, akik annak a társadalmi rendnek támaszai, melynek mi gazdagságunkat köszönhetjük, fizetését a magunk zsebéből kétszeresére, háromszorosára fölemeljük". Higyjék, még ebből a fizetésből sem dúslakodhatnának, csak kissé tisztességesebben élhetnének meg. Önök pedig háborús szerzeményüknek legföljebb tizedrészét áldoznák fel. Azt pedig, amit vagyonban feláldoznának, százszorosan megnyernék a társadalom jobbjainak becsülésében, amire annyira vágynak. íme ez az út, melynek mutató tábláján aranybetükkel ragyognak e szavak: „Ut a társadalom megbecsülése, tisztelete felé". Lépjenek rá, könnyen elérik azt és utjukon ezrek áldó imádsága, szeretete és tisztelete fogja Önöket kisérni. Más út nem vezet a társadalom megbecsüléséhez, akár itt maradnak, akár máshová költöznek. * A jámbor keresztény a „Miatyánk" e mondatát: . . . „Szabadíts meg a gonosztól maholnap kénytelen lesz így módosítani: „Szabadíts meg Uram a központoktól", mert amelyik nap a látáshatáron egy új központ megjelenik, a másik nap egy fontos élelmi-, vagy közhasználati cikk a horizontról eltűnik, vagy legalább megdrágul. Amikor megalakult a Szénközpont, megkezdődött a szénhiány és a szén ára egyszerre 10 koronára felszökött és nyomban maga után vonta a fa drágulását is. Ha már minden áron központokat akarnak létesíteni, szervezzék meg Adósság-, Szegénység-, Nyelves- és Könnyelmű Asszonyok Központját is, ak-