Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-02-25 / 8. szám

kor meg fog szűnni a szegénység, az adósság, kipusztulnak a nyelves, cifrálkodó és könnyelmű asszonyok is. Ha ilyen központokat nem tudnak felállítani, legalább szervezzék át a meglevőket oly módon, hogy ne legyen korlátlan hatalmuk a közönség zsebei fölött. Távolítsák el belőlük azokat az irányító egyéneket, akiknek érdekük a drágaság, akik gáncsot vetnek az olyan törekvések elé, melyek némely közszükségleti tárgynak az ő érdekkörük megkerülésével történt, olcsóbb áron való megszerzésére irányul. Legutóbb kiderült, hogy a főváros Hollandiából a nálunk kaphatónál sokkal jobb minőségű 20 waggon szappant szerezhetett volna be, de a zsir- és olajközpont nem engedte meg. Mutassanak rá arra a hadi érdekre, mely azt követeli, hogy mi rosszabb minőségű szappant kétszeres áron fizessünk. Jöjjön el Béke a te országod, és szabadíts meg Uram a központoktól. v. i. A többtermelés biztosítása. Hasábokra menő fejtegetéseket irtak már össze a termelésről s főleg a többtermelésről. Ámde ezek a közlemények nem a gazdaközönséget látták el tanácscsal, nem a termés előállítására oktattak, hanem arra, hogy honnan, mi módon kell a műtrágyanemeket, aratógépeket, cséplőgépeket, más mindenféle mezőgazdasági ipari termékeket beszerezni. Továbbá, hogyan kell aratni, csépelni s aztán a termést az államnak beszolgáltatni. Csakhogy nem erre van legelsősorban szükség, hanem arról kell gondoskodni, hogy a föld parlagon ne maradjon, hogy fel legyen szántva, be legyen vetve lehetőleg buza, rozs, árpa, zab, tengeri és főzelékfélével, burgonya, bab, borsó, lencse, köles, pohánkával stb. takarmánynövényekkel. A háborús évek alatt bebizonyosodott, hogy évről-évre kevesebb a vetés. Bejártam az ország igen sok részét és mindenütt azt tapasztaltam, hogy különösen a kisgazdáknak, akiknek a 36 millió holdból 24 millió hold termőföld van birtokukban, leginkább azért marad parlagon birtokuk, mert akkor, amikor a szántásvetésről van szó, nem segíti őket senki. Beáll a keserű nemtörődömség és parlagon hagyja a birtokát, s csak annyit vet, amennyiből saját szükségletét fedezi. Mit cselekszenek aztán leginkább az ilyen elhanyagolt birtokok tulajdonosai? Apró marhát nevelnek, hizlalnak, mert ez százszor többet ér nekik, mint a szántásvetés. Hogyis ne érne, hiszen egy pár libáért 70—80 koronát kap. Hizlalt libáért 90—100 koronát. Nem véletlen az sem, hogy ily kisgazda, aki fele földjét parlagon hagyja, még 100—120 kilós hizót is eladhat 5—600 koronáért. Ezzel már 3300 koronára emelkedett egy ily kisgazdának az évi jövedelme. Hátha még egy tehene is van, mely 8 liter tejet ad. Egy liter tej 60 fillér, ez is 1752 korona évenkénti jövedelmet jelent. Egy ily kisbirtokosnak, hogy ennyi apró marhája legyen, elég 1 hold buza, 1 hold tengeri, 1 hold takarmányföld. Ezt megszántatja pénzért, a szántásért szívesen odaadja egy-egy liba árát, 50—60 koronát. Ez a magyarázata annak, hogy miért marad parlagon a föld. Azt is tapasztaltuk, hogy a munkásnők kezei nagyon kipuhultak, megfehéredtek, ujjaikon arany kövesgyürü, kartonkendő, kartonszoknya helyett selyemben járnak és magassarku luxuscipőt viselnek, holott ezelőtt szégyenlettek volna ilyenben járni. Ma nem. Az ország lakosságának nagy része az inség, nyomorúság, az éhességgel küzdődik, a másik része bőségben dobzódik, pedig ezt a nagy különbözetet ki lehetne küszöbölni, véleményem szerint a következő módon: írassa össze az állam a községi elöljárókkal, ki mennyi földet hagyott az ősszel, tavasszal parlagon. Az ilyen birtokot azonnal bérbe kell adni az adóöszszegért, amely a háború alatt esedékessé vált. Ha ezért az árért sem akadna bérlő, szántassa és vettesse be az állam lehetőleg tavaszi buza, rozs, árpa, zabbal. Augusztusig van idő gondoskodni az aratásáról, csépléséről. A kapásnövényeket, melyet rendszerint április hóban kell elvetni, szántassa meg az állam, de nem 50-60—80—100 korona árért kisholdanként, mint már Bácskában, Torontálban tették, hanem' ha másként nem, közmunka utján, mint az utcsinálást és más állami kényszermunkát, de normális és nem háborús uzsora-áron. A kapásnövényeket: a burgonyát, babot, borsót, lencsét legelsősorban azok legyenek kötelesek művelni, akik hadisegélyben részesülnek és földmiveléssel foglalkoztak és jelenleg is- hivatva vannak ezzel foglalkozni. Vetőmagot adjon az állam és legyen a termés feles. A területmennyi ség legkevesebb egy magyar hold (1200 négyszögöl) lehet, nagyobb családnál kettő, sőt több. így aztán be lehet hajtani az adót, száz és százezer holdat meg lehet mivelni felibe. Ha a hadisegélyben részesülők nem válllalkoznának a föld megmivelésére, meg kell tőlük vonni a hadisegélyt. így kellene az államnak a termelést, a többtermelést biztosítani, az aprómarha tenyésztőket pedig visszaterelni ősi foglalkozásukhoz, a földmiveléshez, amely mellett azonban aprómarhákat is tenyészthetnek. Az államnak a többtermelésre vonatkozó gazdasági akciója nem könnyű és aligha birja gyorsan megvalósítani, mert a tavaszi vetések elkésve kerülhetnek imitt-amott a földbe. Ámde 42 évi gyakorlatból tudom, hogy igen sok esetben az elkésett vetések sokkal nagyobb termést adtak, mint a koraiak. Egy gazda. Sarokház füszerüzlettel, továbbá 6 szobás uriház kerttel és háztelkekkel eladó KARCOLAT a mult hétről. Krízis napokat élünk! A háború olyan stádiumába érkeztünk, hogy a legnagyobb pesszimisták is kezdenek lassanként a béke közeledtével megbarátkozni. Általános a felfogás, hogy a háború végének az utolsó lökést a tengaralatti hajók fogják megadni. Minden orvosszert megpróbáltak már, hogy a háborús hangulatot kigyógyítsák, de mind hasztalannak bizonyult és a csökönyös ántánt hatalmak a végkimerülésig akarták a háborút folytatni, mig végre a központi hatalmak egy radikális orvosszerrel próbálkoznak meg, melyről megvannak győződve, .hogy az ántánt hatalmak betegségét kigyógyítják és ezzel a végső szerrel a békét provokálni fogják. A háborús betegeknek beadták a kijózanodás orvosságát és amint a konzíliumot tartó orvosok vágják, a hatást, melyet beadtak a beteg gyógyítására — ami a krizis napjait jelenti. Vagy használ az orvosság és akkor a beteg kezd lábadozni, ami azt jelenti háborús nyelven, hogy megkezdődnek a béketárgyalások, ha pedig nem használ, akkor az orvosi tudomány ezen a téren beadja a kulcsot és a természetes betegség lefolyását várja be türelemmel, ami ebben a háborús betegségben azt jelenti, hogy „aki birja, az marja". Szóval, krizis napokat élünk és mindennap várható, hogy a tengeralatti orvosság használt és a beteg — béke — nemsokára életjelt fog adni magáról. Hogy a krizist provokáló orvosság egy radikális módszer volt és sok reményekre jogosít, fényesen igazolja és bizonyítja, hogy azok, kik ellenségei voltak az egészségi állapotoknak, megrökönyödtek azon hatás felett, melyet a tengeralatti kapszulák beadása a helyzetre gyakorolt. A háborús politikus doktorok erre a radikális orvosság hatására nem voltak elkészülve és most a konzílium elnökétől várják, hogy milyen ellenóvszert akar beadni a béke megszüntetésére és a háború további folytatására. Ez a főmájszter Wilson akar lenni, aki eddig is gátolta a betegség rövid lefolyását és hosszulére akarta ereszteni a betegséget, mert minél hosszabb volna a betegség, annál több hasznot húzott volna a pácienstől — a háborútól. Most a májsztert a falhoz szorították a szövetségesek ezzel a tengeralatti labdacsokkal, most már a kertelésnek vége, most nyilt arccal kell az elvállalt megbízatásnak eleget tenni. Hogy eddig nem volt kóser a diagnózisa, kitűnik abból, hogy még most is himez-hámoz, de oly szerrel kell most ellenorvossággal élni, mely esetleg a fején hangot fogadni és ezt azt hiszszük nem fogja megreszkirozni, főleg akkor, amikor saját fészkében is büdösséget érez. Ez a mostani helyzet szignaturája. Az orvosság be van adva és napról-napra várjuk a tengeralatti labdacsok hatását, melynek eredményekép mi a háború befejezését és a béketárgyalások megkezdését reméljük. Szóval, a krizis napjait éljük! Frici. A főiskolai nyomdába egy tanonc • felvétetik. •