Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.
1917-09-30 / 39. szám
PAPAI ftOZLONY Közérdekű fűtetlen hetilap, a Megjelenik mindem vasárnap. Előfizetési árak: . Egész érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre S K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptnlajdonos és kiadó: POLLÁTSEK FRIGYES. Hirdetések és NyHt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és NoM Amin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) E helyen keveset foglalkoztam iskolaügyekkel, mert nem szeretek falra borsót hányni. Hazánkban az iskola — sajnos — nem tartozik a legnépszerűbb intézmények közé. Mig Amerikában évenkint megszámlálatlan milliókat adnak egyes magán emberek iskolai célokra, úgy hogy majdnem az összes egyetemeket magánalapítványokból tartják fenn, nálunk az iskolai célokra szánt magánadományok olyan ritkák, mint a fehér holló. Azok, akiknek gyermekeik még vagy már nem járnak iskolába, továbbá azok, akiknek nincsenek gyermekeik, többnyire annyit törődnek az iskolákkal, mint árnyékukkal. A legtöbb embert csak kellemetlen emlékek fűzik az iskolához, amennyiben csak a verésre emlékeznek, amit ott kaptak, de arra, amit az iskolában tanultak, már nem. Nem is csoda, régebben az iskolák nagy részében valóságos drákói szigorúság és hamisítatlan bakakáplár-tónus uralkodott. A szeretet mint nevelő eszköz, az ismeretlen fogalmak birodalmába tartozott. Innen magyarázható, hogy régebben a közhangulat kifejezőjében, az irodalomban, regényekben, színdarabokban a tanító és tanár majdnem mindig, mint félszeg komikus alak jelent meg. Ma már, hála Istennek, változtak a viszonyok. A fiatal és középkorú, de meg az öregebb tanítók és tanárok közül sokan vannak, kik a nádpálca helyett szeretetet hoztak magukkal az iskolába. Az ő tanítványaik szemében majd ha felnőnek, elfoglalja az iskola azt a fontos helyet, mely e társadalom- és nemzetnevelő intézményt megilleti. * * * A háború alatt az iskola rendkívül sokat szenvedett és szenved. A sebesült katonák kiszorították a tanulóifjúságot helyiségeikből, a tanerők nagyobb részét behívták katonai szolgálatra. Az iskolaévet majdnem felére megnyirbálták, az egyes tantárgyakat kevesebb óraszámban tanítják. Pápán ráadásul a közegészségügyi bizottság a vérhast járványszerünek nyilvánította, az iskolák megnyitását elhalasztotta, ily módon az amúgy is rövid iskolaévet még jobban megrövidítette. Pedig az iskolák nem terjesztették volna a járványt. Aki vérhasban szenved, úgy sem tud iskolába jönni, így nem képes tanulótársait megfertőzni. Az intelligens tanító többet tehet a gyermekek egészségének megóvására, mint a műveletlen szülők, népszerű modorban, a gyermek előtt érthető módon figyelmeztetheti azokra az óvó intézkedésekre, a tisztaságra, éretlen, félig romlott vagy meg nem mosott, nem hámozott gyümölcs élvezésének mellőzésére stb. A jó tanítóra a gyermek inkább hallgat, mint műveletlen, tudatlan szülőre; szavainak nagyobb foganatja van, mint szülőiének. Kár volt tehát a háborúban úgyis csekély tanítási eredményt még csökkenteni. Mert a háborúban bizony igen tudatlan tanulósereg kerül ki az iskolából, a bizonyítvány adatai igen ritkán fedik a valóságot, mert a legtöbb tanuló a háborús viszonyok miatt csak bizonyítvánt kap az iskolától, de tudást vajmi keveset. A bizonyítványnak lepedő nagyságúnak kellene lenni, hogy a tanító és tanár jó távol Írhassa alá nevét az osztályzatoktól, mert azt mondja az irás: „Tartsd magadat távol a hazugságtól!" Most a háborúban a legtöbb iskola kénytelen-kelletlen csak bizonyítványgyár. Minden beavatott ismeri a hadiérettségi értékét, illetőleg értéktelenségét. Bizony a hadiérettségi nem egyéb, mint előleges tapasz és balzsam a bekövetkezendő hősi halálra, vagy esetleges súlyos megsebesülésre, vagy a kárba veszett fiatalkori évekre. Vannak még szülők, akiknek igényeit nem elégíti ki a bizonyítvány, hanem fáj nekik, hogy gyermekeik a háború nyomora miatt tudatlanul kerülnek ki az iskolából, akik átérrzik Széchenyinek ezt a mondását: „Elvész az én népem, mert tudomány nélkül való". Mivé lettünk volna, ha mi és szövetségeseink olyan tudatlanok lennénk, mintazagyaglábu óriás, éjszaki masztodon ellenségünk. Az okosabbak érzik, hogy a magyar vitézség mellett német tudás mentett meg ellenségeink tízszeres többségétől. Ezeknek az okosabbaknak be kell látniok, hogy nem gyermekeik tanítási hiányainak kiküszöbölése céljából nem számíthatnak sem a társadalom, sem az állam támogatására, addig mig a háború tart, ha nem akarnak tudatlan bizonyítvány tulajdonosokat fölnevelni, nekik maguknak kell gyermekeik sekély ismereteit kimélyíteni. Amit nem tanulhatnak meg az iskolában, meg kell taníttatni otthon. Taníttassák azért gyermekeiket praktikus ismeretekre és a szép tudományokra : számolásra, természettudományokra, magyar nyelvre, irodalomra és történetre otthon jó tanítóval, vagy nagyobb deákkal. Akinek anyagi ereje erre elégtelen, álljon össze másod-, vagy harmadmagával. Gondoljanak arra, hogy elvész a nép, mely tudomány nélkül való!! * * * A békemozgalmat tudvalevőleg a szociálisták indították, de törekvésüket kevés siker koronázta, mert az ántánthatalmak, melyek állítólag a kisebb népek szabadságáért gyújtották fel a világbéke házát, saját országaikban gúzsba kötötték a mozgás és a szólás szabadságát, nem engedvén ki az országból a szociálisták képviselőit, hogy a békéért szót emelhessenek. A szociálisták után a pápa emelte fel hatalmas és ékes szavát a békéért. A magyar katholicizmus legtekintélyesebb képviselői Budapesten tartott gyülésükön gyönyörű tüntetést rendeztek a béke mellett. Ha a szociálisták csinálják meg a békét, a szociálistáknak fogok kezet csókolni, ha pedig a pápa hozta el a világbéke olajágát, neki fogok kezet csokólni, azonkívül a világ legnagyobb jóltevőjének és legnagyobb emberének fogom tisztelni. Azonban minden valószínűség amellett szói, hogy a békét sem a szociálisták, sem a pápa nem fogja megteremteni, hanem az angolok fogják megcsinálni. Midőn a hidegen számító angolok belátják, hogy számukra rossz üzlet a háború, akkor béke lesz. Előbb nem. Ez a belátás már kezd diadalra jutni, azért a béke már útban van. De azért az angoloknak nem fogok kezet csókolni a béke megteremtéséért. Hogy csókojak én annyi millió angolnak kezet? * * * Eddig ak is német buvárhajók a hét hónapos szigorított tengeralatti harcban 6 milliónál több tonna ellenséges hajót