Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-09-23 / 38. szám

igazgató nap-nap után várja még Érczkövy Károly és Takács Antal baritonisták és Skul­théty Béla lyrai szerelmes és Koltay Jenő tán­cos siheder katonai felmentését, akiket egyelőre hadi érdekből nélkülözni kénytelen. Ma, szom­baton megismétlik az évad egyik legmulatsá­gosabb vigjátékújdonságát, a Künn a bárány, benn a farkas-t. — Iparkamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi és iparkamara folyó hó 20-án Schlichter Lajos orsz. képviselő, elnök vezetése mellett ülést tartott, melyen folyó ügyeket intéz­tek el. A gyűlésen városunkból részt vettek Krausz József N., Kis Tivadar és L zár Ádám iparkamarai kültagok, — A járványbizottság e hó 20-án tar­tott gyűlése sem kozott végleges határozatot az iskolák megnyitására vonatkozólag, e kérdésben e hó 24-én, hétfőn fog véglegesen dönteni. A főorvos jelentése szerint az elmúlt héten hét uj beteg jelentkezett, meggyógyult 12, meghalt 1, és igy városunkban jelenleg 41 beteg van. Reméljük, hogy a járvány fokozatos csökkenése megengedi az iskoláknak október 1-ére meg­nyitását. — A szegények fája. Gróf Esterházy Jenő — mint az előző években is — ez­úttal is több száz köbméter fát utalt ki városunk szegény lakossága részére. Lapunk­ban is többször említettük s a legutóbbi városi gyűlésen is szóba került, hogy még az előző évben kiutalt famennyiség sincs hazaszállítva. Örömmel és köszönettel vettük városunk ország­gyűlési képviselőjének, dr. Antal Gézának azt a szives közlését a legutóbbi városi gyűlé­sen, hogy ő a helybeli és vidéki földbirtoko­sokkal és bérlőkkel érintkezésbe lép s rajta lesz, hogy a szegények részére kiutalt fa ingyen szállíttassék haza. Képviselőnk fáradozása sike­res volt, a felszólítottak majdnem kivétel nélkül kijelentették készségüket egy bizonyos mennyi­ségű fa ingyen hazaszállítására. A jóltevők tekintélyes sorát a pannonhalmi főapát úr nyitja meg, ki a rend kormányzóját, Rezner Tiboldot utasította, hogy amennyiben s amikor ezt a gazdasági munkák megengedik, a kupi erdőből egy bizonyos mennyiséget szállítson a városba. Az ő szép példáját követik: a Föld­bérlő r.-t. Borsosgyőr, Földmives-iskola Pápa, dr. Kluge Endre Pápa, Kondor Emil Puszta­gyimót, Máday Aurél Nagygyimót, Kovács Antal Csót, Pátkay Lajos Nóráp, Seidler József Diós, Szóld Manó Mezőlak, Wittmann Mihály Pápa. A helybeli molnárok és más fuvarosok közül válaszoltak képviselőnk felhívására: Bocsor János, Marton Kálmán, Sulyok József, de meg vagyunk győződve, hogy a városi tanács részé­ről intézendő újabb megkeresésre a többiek is hajlandók lesznek bizonyos mennyiségű fát hazaszállítani. Képviselőnk az ügyet most már a városi tanács kezeibe tette át, amely bizo­nyára velünk együtt köszönettel adózik azon fáradozásért, melyet képviselőnk ez ügyben oly .eredményesen kifejtett. Itt említjük meg, hogy a városi tanács legutóbbi ülésén utasította a városgazdát, hogy miután a még az erdőn kintlevő 223 köbméter tűzifa igen nehezen járható helyen van, hor­dassa azt le a pápa-zirczi törvényhatósági közút mellé. — Lóárverés. A katonai lókórház folyó évi szeptember hó 28-án az állatvásártéren ló­árverést fog tartani. — Öngyilkosság. Tapolczafő községben Deutsch Károlyné, 60 éves nő, a többféle sors­csapástól sújtott korcsmáros neje, f. hó 20-án a cseléd szeme láttára, konyhájukban egy pohár lugkőoldatot ivott meg. A nagymennyiségű méreg fél napi súlyos kínlódás után megölte. — Tánctanfolyam. Saphir Kornélia buda­pesti tánctanárnő, október hó 1-én kezdi meg tánctanfolyamát a Griff-szálló tánctermében. Beiratkozhatni már lehet Goldberg Gyula papir­kereskedésében. — 6 órai zárás. A kereskedők egyhan­gúlag elhatározták, hogy hétfőtől kezdve üzle­teiket este 6 órakor zárják. — Az izr. népkonyha javára újabban adakoztak: Ungár Manó 200; Back Alajosné szül. Blau Irén (Budapest), Koréin Ernőné 100—100 K; Steiner Árpádné 80 K; Hirschfeld József (olasz harctér) 50 K; Sági Sornáné 20 K; Freund Sándor, özv. Rosenthal Franciska (Buda­pest) 10 —10K. A szives adakozóknak köszönetét nyilvánítja Fischer Gyuláné pénztáros. — Rendőri állások. A rendőrkapitányság négy rendőri állásra hirdet pályázatot. Érdeklő­dők felvilágosításért forduljanak a rendőrkapi­tányi hivatalhoz. § Hirdetmény. Pápa r. t. város adó­hivatala közhírré teszi, hogy az 1916. évre érvényesített hadmentességi dij kivetési lajstroma a veszprémi m. kir pézügyigazgatóságtól érvé­nyesítve leérkezett. Ezen lajstrom .f. évi szeptem­ber hó 22-től 30-ig Pápa r. t. város adó­hivatalánál közszemlére kitétetett s az a hivatalos órák alatt bárki által betekinthető és a netáni fellebbezések a veszprémi kir. pénzügyigazgató­sághoz címezve e hivatalnál is beadhatók. — Veszprémmegyei állatbevásárló és husértékesítő részvénytársaság lesz a neve annak az altruista szövetségnek, amelyet dr. Rainprecht Antal főispán kezdeményezésére akar megalakítani vármegyénk közéletének több ne­ves és közéleti munkásságukról jól ismert tagja, ami garanciája is a terv életképességének és a cél önzetlenségének. A részvénytársaság ugyanis a közélelmezés megjavítása és olcsóbbá tétele által úgy a fogyasztó nagyközönséget, mint az állatnevelő gazdákat a kapzsi uzsorától lenne hivatott megóvni, ezenkívül pedig az itthon levő katonaság húsellátását is olcsóbbá, jobbá tenné. Aminek nemcsak nagy anyagi előnyei lennének érezhetők, hanem az az erkölcsi előnye is meglenne, hogy á háború győzelmes befejezhetése céljából oly fontos egészséges közhangulat is fenntartható volna. Ily értelem­ben 72 alapító tag aláírásával egy lendületes stí­lusban megfogalmazott alapítási tei vezet és alá­írási iv bocsáttatott ki, amely 6 pontban ismer­teti a részvénytársaság rövid tervezetét is. E szerint a vállalat tárgya mészáros és hentes­üzlet, amely a hus feldolgozásán és árusításán kivül a melléktermények feldolgozásával és értékesítésével, nemkülönben — az árhullámzás kiküszöbölésére — konzerválással, esetleg a fő­üzem támogatására célszerű más cikkek for­galomba hozásával is foglalkoznék. A társaság székhelye Veszprém, alakulásának időtartama 50 év lenne. Alaptőke 1,000.000 korona, amely 5000 darab egyenkint 200 korona névértékű részvénnyel jegyeztetnék. Az aláirás záros határ­ideje 1917 szept. 27; az ivek dr. Óvári Ferenc orsz. képviselő intézőbizottsági elnökhöz kül­denbők, egyúttal pedig részvényenként 26 K fizetendő be előre. Befizetési helyek Veszprém­ben : Közgazdasági bank, Veszprémi Hitelszövet­kezet, Veszprémi Takarékpénztár, Veszprém­megyei Takarékpénztár. Az alapítók három évre 12 igazgatót fognak kinevezni ; a háború megszűnésének naptári évét követő év végéig 6 százaléknál nagyobb osztalék nem fizethető, az elérendő tiszta haszon az üzem fejlesztésére fordítandó s a nettó nyereség 6 százalékán felüli rész a vármegye hadiözvegyei és árvái javára lesz folyósítandó. (A. kir. anyakönyvi kivonat Születtek Szept. 17. Danizs István kanász és neje Magyar Lidia, fia: József, rk. — Francz Károly cipész és neje Németh Mária, fia: Károly, rk. Szept. 19. Rippel Bernát magánhivatalnok és neje Zwecker Jetti, leánya: Anna, izr. Szept. 20. Gyömörei Nagy József napszámos és neje Gál Terézia, leánya: Irén, rk. — Vaspék József vasúti kocsirendező és neje Lukács Terézia, leánya: Gabriella, rk. Meghaltak Szept. 12. Kondor Jánosné Csasznek Erzsébet, nőegyleti szolga, rk., 49 éves, genyvérüség — Fiegl István cipész, rk., 26 éves, tüdővész. — Vörös Sándor földmivelő, ref., 63 éves, rák. — Özv, Nagy "Ignácné Kis Juliánná földmivelőnő, ref., 63 éves, elaggulás. Szept. 14. Pálfy Anna, ev, 58 éves, rák. Szept. 15. Császár József, rk., 14 hónapos, tüdő­hurut. Szept. 17. Draskovics Mária, rk., 7 hónapos, vérhas. Szept. 20. Glevanics Alujzia, rk., 4 éves, tüdőlob. — Takács Anna, rk., 3 éves, tüdőlob. Házasságot kötöttek : Szept. 20. Ádám Aladár honvéd gyalogos, izr. és Veigl Aranka, izr. Felelős szerkesztő: Pollatsek Frigyes. Pápa, 1917. Főiskolai könyvnyomda. Nagy üzlethelyiség Pápán, Kossuth Lajos utca 32. sz, alatt azonnal kiadó. zz Bővebb felvilágosítást Manheim Ármin ad, = Győri Bútorkészítő Iparosok Árucsarnok Szövetkezete Győr, Raross-ut 26. sz. A Dunántúl legnagyobb bútorüzlete. <<< Nagy választék • • • minden rendű, saját készítésű asztalos- és kárpitos-bútorokban. Telefon 588 . R aÍ Z° kka l> költségvetésekkel SZOlgálüllk. Telefofl m Minden darab bútor bizottság által felülvizsgálva.

Next

/
Thumbnails
Contents