Pápai Közlöny – XXVII. évfolyam – 1917.

1917-09-02 / 35. szám

Pápa, 1917 szeptember 2. •7 PAPAI KÖZLÖNY Közérdekű független hetilap, b Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Égési érre 12 K, félévre 6 K, negyedévre $ K. Egyes szám ára 30 fillér. Laptalajdonos és kiadó: POLLATSEK FRIGYES. Hirdetések és Nyílt-terek felvétetnek a kiadóhivatalban és N&fcet Amin könyv- és papirkereskedésében. Közelből és távolból. (Jegyzetek a hétről.) Új árdrágítók jelentek meg, illetőleg surrannak ide-oda az éji homályban. Tetszik tudni, kik ezek az új árdrágítók ? Nem a H. T., nem az Orsz. Élelmezési Központ, nem a Zsir-, Dió-, Korpa-, Bőr-, sem a Nadrágszíjközpont, sem az élelmezési bizottság, sem a kofák, sem a termelők, mert hiszen ezek nagyrésze nem új, hanem régi árdrágító. Ezek az új árdrágítók a tolvaj urak és hölgyek. Számukat a háborús alkalom fölötte megnövelte. A hivatásos tolvajokhoz új, buzgó dilettánsok iratkoztak be az iskolába, akik a tanulásban olyan nagy buzgóságot és szorgalmat fejtettek ki, hogy ma ügyességben és sikerekben felülmúlják mestereiket. Az éj leple alatt gyakran meglátogatják a krumpli- és kukoricamezőket, a veteményes és zöldségkerteket, ahonnan a gazdánál való előzetes jelentkezés nélkül kiszedik a krumplit, letördelik a kukoricát, magukkal viszik a tököt, uborkát és paradicsomot és elemelnek minden elemelhetőt. Az irgalmasabb szivüek hagynak egy kicsit belőle tulajdonosaiknak is, hogy éhen ne vesszenek, de annyit ritkán, hogy belőle valamit el is adhassanak. íme, ezért kerül aránylag oly kevés zöldség és főzelékféle a pápai piacra és eme kicsiny kinálat és nagy kereslet fokozza a nagy drágaságot. Nemcsak az alkalom, hanem a szükség is szaporítja az enyveskezü tolvajok számát. A kenyéradagok kicsinyek voltak . és nem lehet a hadilisztből a mennyei mannával versenyző kenyeret sütni. Krumpli maholnap csak a hadimilliomosok és hadseregszállítók asztalára kerülhet. A főzelékek a maximálás ellenére vagy talán annak következtében olyan drágák, hogy a hadisegélyből, vagy keze-munkája után élő szegény ember nem vehet belőlük. A tág lelkiismeretű ember azt gondolja: „Ha nem adjátok oda élelmicikketeket annyiért, amennyim nekem van, elviszem olcsóbban: ingyen." Rendszeres tolvajlásaikkal megfélemlítik a termelőt, aki még akkor sem mer szólni, mikor szemük láttára cipelik el munkája gyümölcsét, mert fél a vörös kakastól. Emellett a tolvaj urak és hölgyek megfosztják a piacot az eladásra szánt élelmicikek jó részétől és így beálltak az árdrágítók diszes bandájába. Az árdrágítók ellen pedig igen nehéz harcolni. Amilyen becstelen a foglalkozásuk, olyan jövödelmező, mert hiszen a kolduláshoz és lopáshoz befektetett tőke nem szükséges, ezeknek a tevékenységeknek eredménye csupa haszon. Emellett a másét kivánó szem mindig olyan dologra tekint, aminek az emberek különös értéket tulajdonítanak. Ha a gyémántnak akkora értéket tulajdonítanának, mint békeidőben a gyufának tulajdonítottak, senki sem lopna gyémántot, igen buta tolvaj volt az békeidőben, aki gyufaraktárba tört be. Ilyen betörésről talán nem is hallottunk. Mivel a termelők a főzelékek árát olyan magasra taksálták, természetes, hogy ennek becse a megszorult és aljas indulatu emberek szemében is nőtt, azért vetették ki hálójukat a főzelékekre és zöldségekre. íme ilyen a háború „tisztító hatása". * * * „Már negyedik éve marcangolják, ölik az emberek egymást millió számára és azt sem tudják, miért. Hol van hát az annyira magasztalt, hires kultura?" — Kérdik itt is, ott is sokan, akik a dolgok mélyére nem tudnak látni, vagy akik személyes okokból szerfölött el vannak keseredve, tehát elfogultak. „Hol van a kultura?" — Kérdezzük mi is. Az a baj, hogy kevés helyen található, hogy még a legműveltebbeknek mondott nemzeteknél is csak szükkörü, kiváltságos társadalmi osztályok közt bujdosik a szegény kultura. Az az emberiség szerencsétlensége, hogy a kultura nem vált közkinccsé, nem hódította meg a népek legszélesebb rétegeit. A kellőleg disciplinált elméjű, logikusan gondolkodó emberek közt nincs annyi hiszékeny, naiv lélek, akiknek minden maszlagot, minden bolond gombát be lehet adni, akikkel el lehet hitetni, hogy a másik nép ellensége, mert más nyelven beszél, más a szokása, hogy a föld nem termeszt elég kenyeret neki és a más nyelven beszélő, más országban lakó embertársaságnak is, hogy neki elsőrendű érdeke, hogy ugyanazt a foglalkozást üző, de más országban lakó felebarátjait meggyilkolja, mikor azt egy tucat lelketlen, önző, becsvágyó, meggazdagodni kivánó stréber parancsolja. Mindezekkel csak egy hiszékeny, naiv embertömeget lehet elbolondítani. Igazi kulturemberek ilyeneken csak nevetni, vagy boszankodni tudnak. Ha tehát a kultura mindenütt el volna terjedve, a háború lehetősége mindenkorra ki volna zárva. Ahol nincs babonás hivő, nincs pokol sem, ahol pedig nincs pokol, nincsen ördög sem. „Igen ám, — mondják a kultura ócsárlói —, de nem az álkultura teremtette azokat a rettenetes harci eszközöket és fegyvereket, melyek olyan borzasztó pusztításokat, olyan tömegmészárlásokat visznek végbe, aminők a legsötétebb barbárság korszakában sem fordultak elő. Tagadhatatlan, hogy korunk bámulatos technikai tudása teremtette ezeket a félelmetes öldöklő eszközöket, de azért az igazi kulturának nincs a dologhoz semmi köze. Először azért nem, mert az a pár tucat gonosz kolompos, aki a háború ördögét a poklok fenekéről fölidézte, nem a minden országban elenyésző kisebbségben levő kulturált emberekre, hanem az óriási többséget alkotó kulturálatlan tömegre támaszkodott, midőn sátáni művét inscenálta. Másodszor azért nem, mert azokat a tömeggyilkoló eszközöket még a rosszhiszemű emberek is jóhiszemüleg alkalmazzák azon célból, hogy az ellenség tömeges megsemmisítésével a háborúnak minél előbb véget vessenek. A múltban egyes háborúk hét, harminc és száz évig is eltartottak. A mostani bizonyosan nem nyúlik ilyen hosszura. Ezt is a kulturának köszönhetjük. * * * A háború a kikapós lányok fattyugyermekeihez hasonlít. A leányzó annyi férfit ajándékozott meg kegyeivel, hogy bajos megállapítani, ki volt gyermekének atyja. Azért mondja a római jog: Mater certa, páter incertus est. így vagyunk a háborúval is. Állítólagos atyái közül e héten egyik erkölcsi halált halt. Mig azonban a szegény törvénytelen gyermek ritkán éli túl szüleit, egy jószivü nénike csakhamar angyalt csinál belőle, addig ez a kölyök óriási ördöggé növekedett, aki tovább akar élni szüleinél és sehogy sem akar visszatérni a poklok fenekére, ahonnan